Szabad Szó - Libre Palabra, 1945 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1945-12-15 / 12. szám
Szabad Szó 11 Parragi György (Budapest): UJ ANTISZEMITIZMUS? Parragi György újságíró, kit a i.j, lasok elhurcoltak és a sopron kőhidai börtönbe zártak, az orosz hadsereg gyors előnyomulásának köszönhette, hogy élve szabadult ki üldözői hatai’ mából. A kitűnő publicista most a “Magyar Nemzet” munkatársa és az itt közölt vezércikke az ujjáépüLö Ma gyarország egy még nyílt sebét mutatja be kíméletlen őszinteséggel. Par regi a Nemzeti Paraszt Párt egyik ve zérével, Darvas József íróval polemizál, aki a Paraszt Párt legutóbbi budapesti nagygyűlésén megbocsájtást hirdetett a kis nyilasok’ ’ szemben, de ugyanakkor kordonon fordult azon "réteg” ellen, amely a "szenvedések Jogán előjogokat követel magának”. Parragi a következőkép felelt meg az antiszemita útra téveöt falukutatónak: Nem mondhatnánk, hogy tulságo san bőbeszédű .ett volna Darvas a zsidókérdés felvetésében, azonban hallgatósága így is kapcsolt, feltámadtak benne az összes titkolt és tudat alá búj tatott nyilasvilágbeli reminiszenciák és Darvas szavai nyomán parázs aniisze mita tüntetésbe ireccelte bele magát. Darvas József kacérkodását az antisze mita tömeghangulattal azért kell leg élesebben elitélnünk, mert nem kőnk rét bizonyítékokkal alátámasztott vá dakat emelt, hanem általánosít, vagy is az antiszemitizmus évezredes mód szerét, a kollektiv vérvádat alkalmaz za. Nem azt mondja, kik követelnek előjogokat a szenvedések jogcimén, hanem ezt a súlyos vádat nyakába varrja az egész magyarországi zsidó Ságnak. De odáig se megy, hogy részletezné, miben is nyilatkoznak meg 'ezek az előjogok, milyen természetűek, mert azt mégse lehet előjognak nevezni, ha valaki visszaköveteli az elrab lőtt holmiját. Kétségtelen tény, hogy az antiszemitizmus miazmái változatlanul tovább fertőzik a magyar közélet levegőjét. — Úgyszólván nincs olyan felülete a ma gyár közéletnek, nincs olyan párt, kö zület, amelyben az antiszemitizmus ba cillushordozói jelen ne lennének, ón nek sok oka van, melyek részletes fel soraláoára nincs itt elég hely. A leg több ok az általános nyomorúság, mely mindig a legtermőbb táptalaja volt az antiszemitizmus csiráinak. Csodálatos, vagy inkább megdöbben tő, hogy akkor, amidőn a múlt össze zúzva, romokban hever, amikor min den párt csákányaival még mindig azt a múltat igyekszik teljesen lerombolni, akkor ebből a múltból a legembertelenebb, a legszéngyenteljesebb bűnét, az antiszemitizmus,, szinte sértetlenül sí került átmenteni a jelenbe s éppoly virulens, mint a nyilas éra hőskorában és demokratikus pártok egyikmá ,ik vezetője adja oda magát Igehirdetöinek. Nem veszik észre ezek az urak. kik egyébként az “cnragé5”.k illegve, szekedett dühévé» rontanának neki mindenkinek és mindennek, amiben reakciót szimatolnak, még akkor is, a mikor csak rémképeket látnak, hogy az antiszemita szólamok felfrissítésé vei és szajkózásával szálláscsinálói leitek a legsötétebb és legveszedelmesebb reakciónak, átcsempészik a demokrá ciába a nyilas korszak legvisszataszi több örökséget, a faji gyűlölködést, az embereknek faji alapon való osztályo zását, a magasabb és alacsonyabb ren dü fajokról szóló baoonát. S ezzel máris elérkeztünk a hitlerista fajelmé let igazolásához, a Herrenrasse, az Untermensch fogalmainak feltámasz tásához. Darvas József esete bizonyítja ieg inkább, hogy mennyire szükségszerűen a hitlerista faji ideológia ingoványába kell eltévelyednie annak, aki clcsábittatja magát a faji kérdés lidércfényei által. Darvas nemcsak a kollektiv vérvád hibájába esik bele akkor, amidőn a zsidóságra ráolvassa, hogy szenvedései címén előjogokat kö vetel magának, de már eljut a faji különbségek felállításához is. A “ré teget” kizárja a dolgozó magyar nép böl, inostersékes ellentéteket construál a “réteg” és dolgozó magyar nép kö zött, szembeállítja törekvéseiket és érdekeiket. A dolgozó magyar népnek joga van jóvátételre, a rétegnek nincs. Mi ez, ha nem az uj numerus clausus, vagy numerus nullus, mi íz, há nem a nem tudom hányadik zsidótörvény darvasjózsefi megszövegezésben, pa rasztpárti kiadásban? Miért fogjáK le akkor azokat a poli tikusokat, akik az előző zsidótörvénye két megszavaztak, ha Darvas József meghirdetheti a magyar demokrácia uj zsidótörvényét, uj numerus nullusát, amely a jóvátételből kizárja a zsidó kát, a szenvedésekben, a nyomorban, a kifosztottságban bennhagyja nyakig őket. Nem tudom, Darvas József, ha tudatában lett volna a magyarországi zsidókérdés igazi állásának, megtette e volna kijelentéseit. Én ezt jobban is merem nála, bár engem csak embert, csségi kötelékek kapcsolnak össze a zsidósággal. Ezek a kapcsolatok akkor alakultak ki, amikor minden tisztességes ember úgy ér.zte, hogy ki kell áll. nia a gyűlölet gátszakadásával szemben. Jobban ismerem Darvas Józsefnél e kérdés egesz tragédiáját, mert a szemem lattára verték véresre, vagy öltek meg emberket bunkókkal, gázzal .tarkóulövésscl, éhhalállal százakat és ezreket a magyar zsidók közül. Jobban ismerem azt a mérhetetlen fájdalmat. amely a zsidó szivek mélyén vadul háborog azért is, mert nap nap után beszélgetek kétségbeesett szülőkkel, gyerekekkel, akik már hiába várják haza hozzátartozóikat, akik legföljebb a Dunába szórhatnak fájdalmuk enyhítésére néhány szál virágot, vagy csak az eget nézhetik, amelyben széthordta a szél halottaik hamvait. Sopronban elmondták például nekem, hogy 2000 soproni zsidó közül csak 200 tért eddig haza, de oü éven felüli és 12 éven aluli nem jött házi és nem is jön. Kérdezem, hogy ennyi tengernyi könny, megmérhetetlen szenvedés láttán nem frivolitás. sőt ennél is több: lelki elvetemültség az uj antiszemitizmus hirdetése. Ki az a vakmerő, m a szadista, aki a még be sem gyógyult sebeket feltúrhatja, a szeretet, megértés balzsama helyett az uj gyűlölet maró kénsavávai öntözi ezeket a még vérző sebeket? Nem lelki kegyetlenségre vall e, ha azok előtt, akik még a szemükben hordozzák a krematórium lángjait, a felgyújtott otthonaik rémes rőt emlékeit, most ismét meglőbogtatják a faji gyűlölet tüzcsóváit? Aliért nem hagyják végre az embereket, zsidókat és keresztényeket egyaránt magukra a fajdalmaikkal, a gyászaikkal, a halottaikkal? Miért rendeznek újból és újból hangos zenebonákat, tüntetéseket a halottasházak körül? Odáig züllöttünk már az embertelenségben ,hogy a halottakat sem engedjük pihenni? Térjünk végre észhez és találjuk meg ismét emberi magatartásunkat, emelkedjünk ki végre az óvóhelyek sötétségéből, a gyűlölködés ködéből az emberiesség napsütésére. Ismerjük fel végre a más arcán is a szenvedések stigmáit és a közös fájdalmakon, könnyeken ' “resztül lássuk meg végre egymásban az embert és a magyart.
