Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)
1970-10-29 / 44. szám
Thursday, Oct. 29, 1970 SZABAD SAJTÓ Az ecétl'a sárgája, a vadszőlő törzsekre felfutó pirosa tölti be a catskilli hétvégén, véges emberi mivoltom színeit. Olyan ez a szintobzódás, hogy még a valóságképzetre beállított embert is költővé teheti. Valamilyen semmiségen keresztül. Amikor odaszól a kenyérkereső férfi, e kiruccanáson, feles égéhez. Sokkal gyöngébben, mint máskor tenné: vigyázz Irénke ne kapjon olajfoltot a ruhád, ha kilépsz a gépkocsiból. Mert a gépkocsin, a fel vagy lerakott csomagokon, a nyaralóház padlóján túl, van e pillanatban egy álomvilág. Az ősz! Amire vigyázni kell. És amint a nap, a szél marasztalja vagy hajtja előre a nyárból siető időt, ledobom a szót. Mint lapos kavicsot, hogy ugráljon a patak vizén: — Engedjétek el Melindát, Kicsit sétálni viszem. Megengedik a szülők. S mi boldogan megyünk is. A négyéves kislánykával. ö a kis kerékpárján, én gyalog. S mint Romain Rolland Christóf ja, nagybácsijával, aki zeneszerző mivoltát e félig egyszerű ember természetszeretetétől kapta —, beszélgettünk. — Pár nap múlva Halloween van, Melinda — említem neki. A valóság és a túlvilág találkozásának ideje. Amikor a megszentelt szellemek visszajönnek kis látogatásra hozzánk. Hogy egy bibircsókos sárgahéju tökből, vicsori fogakra kivágott lámpással ijesztgessenek; de inkább emlékeztessenek minket. — Valami olyasfélére, hogy a mi akaratunk nagyon véges dolog ám. A nagy universummal szemben. Akár a sikeres és mégis kétséges holdutazások. Melinda rám nevet. Nem úgy kitünően. Hanem finoman, kedvesen. Szinte észrevehetően, hogy ő angol szülőktől vonhatja származását. De mióta magyar szülei kiváltották, magukhoz fogadták, már nem csak a magyar szó révén, hanem azon túl, élénkebb mosolyt-kacajt kap az élettől, a mindenkori játszási szenvedélyére. Mint kis szinésznő, azonnal beleéli magát a lényegbe. — Zoji bácsi, mondjál nekem mesét — szól, amint a gyaloglás-biciklizés közben kifáradunk. És leülünk egy bokor alá, amelynek tűzpirosa szinte úgy hat, hogy felugrunk. Nehogy elégesse ruha-alkalmatosságainkat. — Mondom, hát hogyne mondanám! — kapok lelkesülve egy fűszál után. — Hiszen téged magyar szülők neveltek. Különben aligha kívánnád a mesét. Az eddigi képeskönyvekből ismert teknősbéka, mókus és egyéb hiedelmeken túl. Iváni Zcílán —Igen, fűszál. De nem akármilyen. — Hát milyen? — kérdi Melinda, szinte ellágyulva. És végig fekszik a pázsiton. — Ez a fűszál, a Törpe doktor patikájából van, aki itt lakik valahol a patakmederben. Ha hozzáérintem a fájós részhez, lábhoz, gyomorhoz, vagy homlokhoz, azonnal csodát tesz. — Na, jó, hát lássuk — mondja és még jobban elterül. S elkezd sivitani: fáj a lábam! Ebből bizony semmi sem igaz. De ahogy ő csinálja, a végigfekvést, a gyógyulásra várást, hogy megérintsem a füvei — mindez olyan többlet, amit — legalább is eddigi tudásom szerint csak Európában, vagy éppen magyar hazámban lehetne megérteni egy gyermeki szájból. — Bizony igy van gyermekem—felelek neki. S aztán nagy előkészület közben az igénytelen fűszálat szájómra fogom, lehelek rá, s varázsszavakat ejtek. Úgy, ahogy bolondos kedvemben eszembe jut: “Andatémusz, szórakatikialabimbambusz.” Aztán ráteszem a lábára a varázsfüvet, mint egy angol tapaszt. Súrolom pár percig, majd elveszem s felemelem a levegőbe. — Fáj még? — kérdezem. És ő, a nagy émény belső izgalmával feleli: ■— Nem. Elmúlt! így játszottunk sokáig. Egy szinekben pompázó fatörzs “patikája” előtt. — Elmúlt a fejfájás . . . 11. ©Idái 1 — Elmúlt a lábfájás . . J — Elmúlt a gyomorfájás... s felugrottunk és mentünk hazafelé, az őszben. Azzal a tanulsággal, hogy aki a szineket, a megfoghatatlan szépségeket kedveli, soha nem téveszt cél. Az élet nagy miértjében. Furcsa dolog volt — mondhatom. Mert Melinda felélénkült. Még úgy a természet őszi pompáján túl is. És amikor arról szóltam neki, az utolsó gyógyfű varázserejéből, hogy: “mindig csak azt hidd, amit látsz, de ne merd tagadni azt, amit nem tudsz látni”, ö e nehéz “nagybácsiszótól’ fűtötten, könnyedén összegezte a lényeget: — Holnap-holnapután Halloween van. Majd elmegyek hozzád. E'gy töklámpással ^ijesztgetni téged. Meglátod, akkora fogaim lesznek, amiket öt ven dollárért se húz ki számból az orvos. S a színek pompája közben, én és Melinda, hazagyalogoltunk. Valóság és azontuli szépség meghitt légkörében. Halloweeni szellem járást várón. EMBEREK ÉS ESETEK EGY SZÁL GYUFA Emelkedőben van a munkanélküliség a szegények között WASHINGTON — Az Associated Press nevű hirügynökség washingtoni irodája jelenti: A munkaügyi minisztérium statisztikai osztálya közölte: Az Egyesült Államok 100 legnagyobb városában a legszegényebb területeken több, mint egyharmadával emelkedett a munkanélküliség az elmúlt esztendő folyamán. A Bureau of Labor Statistics közleményének errevonatkozó részlete a következőképpen hangzik: — Az 1970-es esztendő harmadik negyedében az úgynevezett nyomor-negyedekben a munkanélküliek száma átlagosan 510,00ö volt — körülbelül 150,00t személlyel több, mint amennyi az 1969- es év azonos időszakában a munkanélküliek száma ezekben a negyedekben volt. — A legkedvezőtlenebb a munkanélküliségi helyzet a néger serdülőkoruak között tapasztalható, akiknek körében a munkanélküliségi arányszám 35 százalékra emelkedett. — A szegény-negyedekben az általános munkanélküliségi százalék egy év alatt 5.7 százalékról 8.3 százalékra emelkedett. Csongay Sándornak, egy szenvedélye volt: a kártya, az ital és a lóverseny. Harminchét éves korában már ott tartott, hogy tiz esztendeje volt nős, nagyon szerette a feleségét, aki megható lelkesedéssel igyekezett beosztani azt a kis pénzt, ami a kártyából, lóversenyből megmaradt. Persze, maga az asszony is dolgozott, takarékoskodott és férjét is takarékosságra intette, mondván: a siker és az élet titka: a takarékosság . . . — Nem is az a baj — mondotta a felesége —, hogy lóversenyre jársz és veszítesz. Én nem bánom, ha egy férfi szenvedélyes valamiben és lehetséges, hogy néha nyersz is, bár én elképzelni sem tudom ezt a lehetőséget. Az igazi nagy baj az, hogy tűi sokat beszélsz a barátaiddal a következő verseny esélyeiről, lovakról, a lovak szüleiről, tanácsokat adsz fölényesen, — mert ismered jól a lovak családfáját is, aztán kinn a versenyen elveszted az utolsó fillérünket, minden tudásoddal együtt. De még itt sincs vége a bajnak, mert a vesztett verseny után jön a kiértékelés és megint végehossza nincs a szóbeszédnek, hogy a Daru II. bejött volna, ha le nem marad, de az anyja is ilyen volt, megbízhatatlan, aljas, jellemtelen ló, aki egyszer remek formát mutatott, máskor meg teljesen indokolatlanul lemaradt. Aztán hoszszan magyarázzátok egymásnak, milyen csodálatos véletlen, hogy az a ló jött be,amelyet mindenki várt, de arra meg nem lett volna érdemes pénzt feltenni, hiszen siker esetén is csak nagyon keveset fizetett. Viszont ha bejött volna az a ló, amelyik nem jött be, mert lemaradt, akkor rengeteget fizetett volna, tehát tulajdonképpen helyes volt arra játszani, aki lemaradt. És igy múlik el, édes fiam, az életed, lóbeszéddel, értelmetlenül, pénztelenül, mert annyit nem lehet keresni, amennyit kártyán és lóversenyen el ne lehetne veszteni. Persze vasszorgalom kell hozzá, de szorgalomban nálad nincs hiba: el nem mulesztanál egy versenyt a világ minden kincséért sem. De azért mégis szeretlek — fejezte be nőiesen a hegyibeszédet az asszony. A férfi elnéző mosollyal hallgatta. Tudta, hogy a holnapi nagy halmozáson rengeteget fog nyerni és akkor az asszony végre meg fogja érteni, hogy mégis ő az okosabb kettőjük közül. A tipp teljesen biztosnak látszott és csodálatos módon kiderült, hogy az is volt. A halmozás bevált és Csongay Sándor hatvanháromezer forintot nyert. Készpénzben. Az öszeget mindjárt a verseny után ki is fizették a kasszánál. A férfi elszédült és legszívesebben sírni szeretett volna örömében. Most majd odaáll az asszony elé és odaadja neki az egészet. Igazán megérdemli. Amikor aznap délután egy barátja említette, hogy nagy pókercsata lesz a lakásán, a szeme felcsillant. Addig üsd a vasat, amig nyersz mondta magának és már látta lelki szemével, amint kikerekiti a hatvanháromezret — ami nem is sok — pontosan százezerre — ami már jobban hangzik. És elment pókerezni. Egész, éjjel játszottak vasszorgalommal, fáradhatatlanul és Sándor eleinte vesztett. Reggel kilenckor már vége is volt a játéknak. Sándor minden fillérjét elvesztette. Agyondohányozva, elgyötörtén, sápad| tan ért haza. Az asszony szótlanul készítette el a reggelit. A férfi maga elé me=rendt és a sok elvesztett I pénzre gondolt. Gépies mozdulatokkal vette elő a pipáját, megtömte maradék kis dohányával, gyufát vett elő és rágyújtott. Az asszony enyhe szemrehányással mondta: — Látod, szivem, EZÉRT nem fogunk mi semmire sem menni. Mert te könnyelmű vagy. Uj gyufával gyújtasz rá a pipádra, amikor pedig ég a gáz . . . Királyhegyi Pál lenáőrökre lőttek New Yorkban NE WYORK — Két brooklyni rendőrt kihívtak egy rablótámadáshoz; a fegyveres rabló mindkettejükre rálött, majd elmenekült. A két rendőrt eszméletlen állapotban szállították kórházba, nevük: Arthur Davies, 30 éves és Eugenie Scarfedi, 23 esztendős. Sötétség Mexico ban MEXIC OCITY — A United Press International nevű amerikai hírügynökség itteni 'irodája jelentette: Elektro! mos hiba következtében, a 3 millió lakosú mexicoi fővárosban, az esti csucsforgalmi időben, 1 .óra és 13 percre megszűnt a villanyszolgáltatás és Mexico City sötétségbe borult. Halloweeni szép ijesztgetés... Irta: IVÁNI ZOLTÁN Terjessze lapunkat
