Szabad Sajtó, 1970. október (62. évfolyam, 40-44. szám)
1970-10-08 / 41. szám
16. oldal SZABAD SAJTÓ “Emlékezetes tragédiák, kalandok, bűnügyek és szerelmek.. FŐ A BECSÜLET (TÖRTÉNET A RÉGI VILÁGBÓL) (Folytatás) Még talán ma is folytatnák a helyesbítések sorozatát, s az olvasó még mindig találgathatná, hogy három, vagy öt forintokért lövöldöztek egymásra az urak, ha izgalmasabb hírek nem terelik másfelé a figyelmet. Az első hir az volt, hogy Kosztka segédei provokálták a szerkesztőt, akinek lapjában oly élénk színekkel lefestették a kártyából élő ezredorvost. Este az urak vidáman évődtek Kosztkával a kaszinóban. — Emil, kérlek — kérdezte egy frakkos urfi —, lőttél már zsurnalisztát, vagy ez lesz az első? — Eddig, kérlek, csak urakkal párbajoztam. Egy fiatal mágnásnak nagyszerű ötlete támadt: — Rendeljünk meg előre egy misét a zsurnaliszta lelki üdvéért . . . Nagy hahota támadt, valaki behozatta a cilinderét a ruhatárból, felforditva az asztal közepére tette, s gyűlni kezdett benne a pénz. Egy Kosztka-párbaj, ugylátszik, megér egy misét . . . Másnap reggel kissé alábbhagyott az urak jókedve: a szerkesztő párbajsegédje az egyik lapnak nyilatkozatot adott: — A cikk minden állítását — jelentette ki — hiteles okmányokkal tudjuk bizonyi. tani. Ha netán a kaszinó körei, mint a Dánielügyben tették, becsületbiróság választását látnák indokoltnak —, s megbízóm úgy véli, ez most nem is lenne felesleges —, iratainkat akkor is készséggel felmutatjuk majd, ha Kosztka ur, esetleg sajtóperre vinné az ügyet. Miért, miért nem, valószínűleg a kaszinónak még szüksége lehetett ekkor Kosztkára, tény, hogy a becsületbiróság nem tárgyalta az affért, s az ezredorvos nem perelt. Ellenben szinte nevetséges párbajfeltételeket fogadott el, szó sem esett félelmetes fegyveréről, a pisztolyról, hanem karddal vívtak meg, éspedig a legenyhébb szabályok szerint. S a kaszinó nagy meglepetésére nemcsak a megrendelt misére nem volt szükség, de még említésre méltó sérülés sem történt, a szerkesztő és az ezredorvos csupán egyszer csapott össze. Kosztkán parányi karcolás esett, s ezzel végétért a párbaj. Nagyon érdekesek lehettek azok a szerkesztőségi fiókban őrzött, később bizonyosan megsemmisített iratok! De mi történt hamiskártyás Emillel Bécsben, mig itthon párbajhős Emil holmi zsurnalisztával végülis oly békésen megegyezett? Hamiskártyás Emil — vagyis Babó — levelét megírta, aztán a benne küldött üzenetet másnap visszavonta. Az eredeti levél két példányban érkezett Budapestre. Az egyik, borítékjának címzése szerint Szilágyi Dezsőnek, a képviselőház elnökének szól, a másik Kossuth Ferencnek, Babó pártvezérének. A tartalom azonos volt: Babó bejelentette, hogy lemond a szegedi mandátumról. Döntését súlyos és igen hosszas kezelést igénylő betegségével magyarázta. A Kossuth-párt vezérkara, a Ház elnöksége megkönnyebbült: — Babó — mondták — végre rádöbbent az egyetlen megoldásra. Annál nagyobb volt másnap a csalódás. Kossuth Ferenc megint levelet kapott Bécsből: “Elnök uram, irta Babó, Szilágyi kegyelmes úrhoz intézett lemondó levelem, kérlek, nevemben vond vissza. Mandátumomról, ez utón is ki akarom jelenteni, elállni nincs szándékomban. Közöld a ház elnökével, hogy a legmagasabb fórumok előtt kívánom és fogom magam igazolni, amint ezt állapotom megengedi. Hived, dr. Babó”. A pártvezér majd megpukkadt mérgében. — Ennyire ostoba ez az Emil, vagy egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni helyzetét? Még ott Bécsben is tudnia kell, ránk figyel, titokban rajtunk nevet a kormánypárt, s bármely pillanatban belénk köthet egy mameluk . . . S akkor mit mondjunk? Hogy a mi nevünkben Szeged egyik mandátuma egy hamiskártyásé ? Mit akar még ez az Emil igazolni? Értésére kell adni, urak, hogy őt Pesten is és a kerületében is lehetetlenné tette ez a botrány. Nincs más hátra: fel kell keresnünk, hogy mindent világosan megmondjunk neki. Ki is jelölték a delegációt, meg az utazás napját, de volt ám egy bökkenő: hol keressék Bécsben Babót? Mert a Weisinger gassei címet hamiskártyás Emil gondosan eltitkolta még pesti hívei elől is. Nyilván az volt a szándéka, ha keresnék, ne találják meg, mert ha keresnék, bizonyosan oly ügyben lenne rá szükségük a budapestieknek, amiről ő, mármint Babó, ha csak egy mód kínálkozik, nagyon el szeretné kerülni a tárgyalást. De Kossuth Ferenc küldöttei mégis megtalálták. A bejelentő hivatalban tudták meg a címét. S nagyon meglepődtek, amikor a tisztviselő fejből és azonnal közölte a címet. — Nagyon fontos személyiség lakhat ott, a Weisinger gassén — mondta bizalmaskodva a hivatali ember — már legalább kétszázan érdeklődtek utána. Nem is kell már utána néznem: megtanultam ... Az urak kérésére megmutatta a bejelentő lapot is. Ez állt rajta: “Dr. Emil Babó, Budapest, Advocat — 37 Jahre alt.” — Vagyis csupán annyi, hogy budapesti ügyvéd és 37 esztendős. A képviselőséggel immár nem hivalkodott. Eredményes lehetett a tárgyalás, mert néhány nap múlva e bejelentéssel kezdték a tárgyalást a képviselőházban: — Tisztelt képviselő urak — mondta a házelnök —, levél érkezett hozzám, amelyben dr. Babó Emil betegsége miatt lemond Szeged város második választókerületének mandátumáról. Szavazásra ajánlom: őszintén kívánjunk Babó urnák mielőbbi gyógyulást, s a Ház a lemondást fogadja el. Fél perc múlva Hamiskártyás Emil már nem volt képviselő. S még egy mondat az ülés jegyzőkönyvéből: a Ház felhatalmazza az elnökséget, hogy az uj választás kitűzésére a szükséges intézkedéseket megtegye. A volt honatyáról ezidőben a T. Ház döntése az utolsó hazai nyom. Ezenkívül csupán — időrendszerint a lemondást követő hónapokból — két levélről tudunk. Az első, amelyet Kossuth Ferencnek címzett, igy szólt: “Egy régi barátommal igazoltatni akarom magam. Ha ez rajtam kívül álló okból nem sikerülhet, akkor Magyarországra többé vissza nem megyek. Jelenleg Bécsben tartózkodom, s innen ki nem mozdulok az ügyem végleges lezárásáig. Kérlek, elnök uram, mindenfajta látogatást mellőzzetek. Őszinte hived, Babó.” A másik, hónapokkal később érkezett. Nagyon tömör volt: “Magyarországon bejegyzett ügyvédi cimemről és kamarai tagságomról lemondok. Babó Emil.” Ezt a lemondását is elfogadták. A legutolsó hir, amelyet Babóról a krónika feljegyzett, az eset után húsz esztendővel bukkant fel. Megtudtuk belőle, hogy Babó csaknem egy évtizedig barangolt a világban, bejárta Európát, Amerikát, majd letelepedett Olaszországban. Oly jól megtanulta a nyelvet, hogy a végén már Firenzében a Giornale del Popolo cimü lap belső munkatársa lett. Egy levele kapcsán került neve megint a lapok hasábjaira, az írást Firenzéből Szegedre, egykori irodavezetőjének küldte. Igazolást kért szegedi illetőségéről, magyar állampolgárságáról, mert — közölte — a konzultól útlevele kiállítását kérte, s ehhez a két okmányra szüksége volt. Hogy ennyi esztendő után miért éppen ez időben kellett Babónak az útlevél, arra egyszerű a magyarázat. Ekkor már csaknem esztendeje tombolt a világháború. Olaszországban pedig magyar állampolgárt nem lehetett behívni katonának. S ebben az esetben hamiskártyás Emil alighanem jól keverte a lapot ... j (Vége) ________ Thursday, Oct. 8, 1970
