Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-07-23 / 30. szám
8. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, July 23, 1970 Gyermekkorom óta összeszorul a szivem ennek a két névnek a hallatára, hogy Blaha Lujza és Balaton. A monda szerint az Úristennek egy könnycseppje hullott le a földre, s ebből keletkezett a Balaton. A bazaltsziklákról visszaverődő napfénytől izesebbek lesznek a borok. A badacsonyi borok világhírűek és ugyan ki nem hallott az izületi, reumatikus betegségeket gyógyító hőforrásról, Hévízről, vagy Balatonfüredről, ahol a szívbetegeket gyógyítják?! Balatonfüred arról is nevezetes, hogy itt áll a Jókai-villa, ezrek és ezrek látogatják a nagy mesemondó kastélyában létesült múzeumot. De itt élte öreg napjait Blaha Lujza, a nemzet csalogánya is. Blaha Lujza nemcsak mint művésznő volt nagy, de szívósságával a legnagyobb magyar nagyasszonyok rangját érdemelte ki. A nemzet akkor helyezte erre a piedesztálra, amikor a Nepkiinház együttese 1883 junius 3-án a Theater an der Wien-ben vendégszerepeit. A piros bugyellárist adták elő, nagy lótás-futás volt az öltözőkben, mert hire jött, hogy az előadást megtiszteli Ferenc József császár is. író Akkoriban egy nagyon szomorú esemény tartotta lázas izgalomban az országot. Egy kegyetlen osztrák altiszten elégtételt vett 13 vérig megalázott magyar huszár. A hadbíróság halálra Ítélte őket. A színházban dörgőtt a taps, majd mindén dalt ujráztatott a közönség. A második felvonás nagy jelenetében Blaha Lujza a császári páholy elé fordulva énekelt még egy strófát, amit ő maga irt. Ebben a strófában benne reszketett a 13 magyar-huszárért érzett fájdalom. “De szertnék a királlyal beszélni, | ' Kérő szóval kegyes szivét elérni . . . i Felséges Ur, tudom nagy a hatalma ’■ Pardont kérek 13 magyarnak . . .” Blaha Lujza énekének olyan nagy hatása volt, hogy a király megkegyelmezett a fiuknak. Egy kedves kis epizódot is hallottam Blaha Lujzával kapcsolatban. Az egyik évben nagyon rossz szezonja volt a füredi színháznak. A nézőtéren alig egy páran ültek és az igazgató úgy elmerült az adósságokban, hogy több hitelt már nem tudott felhajszolni. El is panaszolta a hentesnek, hogy tönkremegy. Blaha Lujza még meg tudná menteni a színházat, de hiába unszolja, hiába könyörög a nagyasszony nem lép fel. — Hátha csak ez az oka — mondta a tagbaszakadt mészáros — ezen könnyű segíteni. Az igazgató kétkedve nézett rá, nem hitt a szavának. Miért éppen ennek az elhízott mészárosnak lenne nagyobb tekintélye Blaha Lujzánál? A hentes, a nagyobb nyomaték kedvéért, fogadást is ajánlott. A kutyaszorítóban levő igazgató belement a játékba. Ha nem nyer, legfeljebb több lesz az adóssága, ha meg vészit, mindent megnyer . . . Másnap délelőtt eldőlt a fogadás ügye. Blaha Lujza szokása szerint reggel már korán elküldte szobalányát bevásárolni a henteshez. A lány a legszebb húsokat válogatta ki a művésznő konyhájára, mert éppen vendégek fogadására készülte. Az árut már be is csomagolta a hentes, mikor a szobalány szokása szerint könnyedén odavetette: “Legyen szives, írja fel a többihez ...” Ssékely-Molnár Imre A hentes elfintorította az arcát és a többi vevők fülehallatára kijelentette: — Nem tehetem, a művésznő olyan sokkal tartozik, hogy tovább mégsem hitelezhetek.” A lány sirva szaladt haza és elmondta Blaha Lujzának, hogy mi történt. A hentes pimaszkodása vérig sértette a nemzet csalogányát. Megsimogatta a lányt. — Ne sirdogálj, lelkem, majd lesz nekünk pénzünk még fölösen is. Most pedig szaladj a színigazgatóhoz és mondd meg neki, hogy a fellépés ügyében, keressen fel. Másnap megjelentek a plakátok Füred utcáin, hogy a színház a “Piros bugyellárist” tűzte műsorra Blaha Lujza főszereplésével. A hentes pedig fölvette ünneplő ruháját és elment megkövetni a nagyasszonyt. — A színház érdekében tettem. Könyörgöm, bocsásson meg. És Blaha Lujza megbocsájtott. — Tegnap még nagyon fájt, de most belátom, helyesen cselekedett . . . Amit most megemlítek, azt a margitszigeti Nagyszálló teraszán hallottam. Érdekes vendégek nyaraltak akkoriban a Margit-szigeten. Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Krúdy Gyula, hogy csak egy párat említsek a törzsvendégek közül. Blaha Lujzáról beszélgettek, ott mesélte el valaki, egy elmaradt gyürü-ajándék történetét. Egy hires indiai maharadzsa nézte meg a Népszínház egyik előadását, ahol annyira megtetszett neki Blaha Lujza, hogy nagy elragadtatásában egy szép gyűrűt akart ledobni a művésznőnek a színpadra. A kíséretében levő magyar gróf megfogta a kezét és ezt mondta: “Ne tegye ezt felség. Nálunk nem divat az ilyen ajándékozás . . .” — Mikor hírét vettem az esetnek — beszélte a nemzet csalogánya —, persze nem nagyon örültem. De a tiszttartóné adományával vigasztaltam magamat. A grófné ebédre hívta meg és mikor ebéd közben az arisztokrata hölgy tüsszentett egyet, a vendég illemtudóan ráköszönt; — Kedves egészségére méltóságodnak. — Ugyan, hagyja, mondta a grófnő — ez már nem divat. — Az ördög vigye el — mondta Blaha Lujza — elég baj, hogy az uraknál is minden kimegy a divatból, ami tisztesség . . . ÓHAZAI BOHÉM TÖRTÉNETEK A könnyű műfaj képviselői nemigen szeretik a “hakni” szót, melyet leginkább elmarasztaló előjellel használnak egyesek, művészeink vendégszerepléseivel kapcsolatban. A most következő történet hősei, az igen sokat “haknizó” Kibédy Ervin és Hlatky László, ennek ellenére derűsen mesélték a múlt héten, mikor kiléptek a Rádió kapuján, szembejött velük iskolás gyerekek népes csoportja, akik már messziről megismerték kedvenceiket. Az egyik gyerek el is kiáltotta magát: — Nézzétek! . . . Ott jön a Kibédy meg a Hakni ... * * * Vámosi János és Záray Márta a napokban érkeztek haza amerikai turnéjukról. New Yorkban rengeteg meghívást kaptak ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Az egyik előadás után elegáns hölgy lépett Vámosihoz. — Nem ismer meg, Jánoskám! . . . Valamikor sokat tapsoltam magának Pesten, dehát, múlik az idő . . . Szeretném, ha vasárnap este nálunk vacsorázna . . . Sok szép asszony lesz nálunk . . . Vámosi szerényen mosolygott. — De asszonyom, én nem a szép hölgyek . . . én az Ön kedvéért jövök! * * * Drámai színházunkat évek óta ostromolja egy amatőr iró ötfelvonásos tragédiájával. A dramaturgok hasztalanul hívták fel a figyelmet a darab gyengéire, az iró nem vette tudomásul. A színház igazgatójának a szájából akarta hallani, mi a véleménye a darabról. A “drámai” párbeszéd igy hangzott el: Igazgató: — Nézze kérem, vissza kell utasítanom a darabot, mert ha előadom, nagy tolongás lenne miatta . . . Szerző: — De kérem, ez csak jó . . . Igazgató: — Engedje, hogy bejezzem ... — Nagy tolongás lenne miatta, de nem előadás, előtt a pénztárnál, hanem előadás közben a ruhatárnál! •k -k -k v... A népszerű Öveges professzor, mint a nagy tudósok általában, kissé szórakozott. Egyik nap átvágva a Szabadság téren, sebbel-lobbal igyekezett a Televízió épülete felé, amikor Takács Marika megállította. — Professzor ur, ne haragudjon, hogy megállitom, de fordítva van a fején a kalap! . . . Öveges kedvesen nézett szemüvege fölött Marikára: — Nem baj, kedvesem, nemsokára úgyis viszszafelé jövök! . . . Az Operaház János vitéz-előadásán történt. Az első felvonás végefelé az első sorban egy négy év körüli kislány elkezdett sivalkodni. * * * — Anyu, hol van a boszorkány? . . . A mama, akit nyilván megzavart a csemetéje az előadás élvezetében, szórakozottságában kicsit dühösen, de elég hangosan válaszolt: — Maradj csendben, kislányom ... Itt vagyok! :J: :J: * Egyik művelődési klubunk felkérte az ismert esztétát, hogy tartson előadást a humorról. Az előadást "kis műsor követte, melyben én is‘ résztvettem. Kicsit későn érkeztem, úgyhogy a felolvasást már nem hallottam, igy a klub vezetőjétől érdeklődtem, hogy milyen volt az előadás? A klubvezető megvakarta a fejét. — Hát én bizony nem tudom . . . ő maga nem . mondta meg és itt senki sem ismerte őt annyira, hogy megkérdezhette volna tőle! . . . Rátonyi Róbert BLAHA LUJZA GYŰRŰJE Irta: SZÉKELY-MOLNÁR IMRE NEGYEDI SZABÓ MARGIT MUZSIKÁLNAK Muzsikálnak a cigányok, Oly szomorú a nótájok! Szilaj kedvvel szól az ének, Mulatoznak ifjak, vének. A hegedű fölsir, jajgat És elnémít minden ajkat, Olyan busán panaszolja, Szaggatottan, nagy zokogva ... A sarokban egymagámba’ Ráhajolok az asztalra És a szivem úgy megdöbben, Észrevétlen kihull könnyem ...
