Szabad Sajtó, 1970. július-szeptember (62. évfolyam, 27-39. szám)
1970-08-20 / 34. szám
Thursday, August 28, Ift'/CI SZABAD ÄÄJTfi ILoldaE 1 Vajon ki gazdagabb? Irta: IVÁNI ZOLTÁN Amit most nyári tere-ferére el akarcik mondani, csak annyi, hogy néha megesik, menekül az ember valahonnan, ahol él, a sínen futó valóságvilágtól, zöldligetes helyekre, álom-ittas romantikában, úgy vakációzás idején, — aztán átfutva az Óceánt, sokezer kilométert, — ahová érkezett — hirtelen rátör, mint egy mesebeli kis törpe, a lényeg, amit utána szeretett volna hagyni: vigyázz, itt vagyok, itt is! . . . Én, a pénz ... Bizony, így jártam én, nem is olyan régen, szülővárosomban tett látogatásaimkor. Valahol a Keleti Kárpátok alatt. —- Turista a városban! — adták egymásnak a szót az emberek. Ezt meg kell nézni! És összegyűltek inneni onnan, a város főterén. És meg ott álltam előttük. Néztek, vizsgáltak. Kérdezték: ugye hosszú volt az ut? 3 feleltem: New Yorktól— Bukarestig semmi egy éjszaka. Dehát, az a fontos, hogy itt vagyok . . . Majd megtah a n g á s z ! És végül, a kövér és társadalomban fontoskodó öreglegény Jenőről —, aki életében soha nem dolgozott szülei tartották, a lényeget. Igen erre az utóbbira adta a legsikeresebb választ: Jenőke otthon van, s ott jól van! (Értve ezalatt, hogy van mit a tejbe apritania.) Nos, a háborúk utáni megváltozott világban, a hangok és ölelések tudomásul vétele közben, mégis kicsendült egy hang most: Igaz, de Jenőke azóta dolgozik . . . Éppen a te apád hivatali helyén, a bankban . . . — Mi van Sándorral? — kiáltottam én ezután. Keresve akkori legjobb barátomat. komolyak: hány dolgozód van az üzemiben? Bejelentés, betegbiztositás stb. óriási gondokkal járnak ezek. — Hány? . . . Ha kiszámolnám, nem is hinnél füleidnek. — Ugyan-ugyan? — hitetlenkedtem én. I — Igen, igy ahogy mondom, í De hát mi az az üzem? . . . ! És lecsap a válasz: — Méheim vannak. Tizenkét kaptárral . . . Brassóban jó ára van a méznek. Oda ^ szállítom be, mint “maszek”... És azután, azon nyomban I elhatározzuk, a többiekkel is, | hogy amig itthon leszek, elmegyünk kirándulni, elmegyünk a régi focipályára, a , Samu-kprtbe. Elmegyünk a I temetőbe, felkeressük a régi ! sétatért. Ahol még őseink j pántlikás nyulakkal futó ttak j versenyt. Felkeresünk mindent. így is történt. Egy-két napon át, mindig volt valaki velem, közülük. De amint innen-onnan visszaérkeztünk, a város főterére és egybegyült/ürk, észre kellett vennem, a feléim áradó kérdésekből: — Mikor mész a bankba? . . . Ahol Jencke működik . . . ; Apád helyén. | Ilyenkor megütközve néztem ráj uk. — Miért fontos ez? . . . Igen, , ha be kell váltsam a traveler csekkjeimet, akkor. És akik elmaradtak, ebbőlvagy áobóli kirándulásokból, látogatásokból, most úgy egyöntetűen a főtér sarkán szinte kérve-könyörögve szóltak: Szólj ha a bankba mész. Olyan jól esik látni azt a sok pénzt, ahogy számolod, beváltáskor. Feljöttek velem. Három alkalommal is. És nézték kidülledt szemmel a számolási műveleteket. Mért temnyi pénzt soha nem láttak egy csomóban. És számolták, azaz nézték a pénzt. Kijegacesedett szemeikkel. A furcsa helyzetet, ami érzéseimben fcgaimzatt ilyenkor, csak később igyekeztem helyrehozni. Talán hallották, talán nem hallották. De én csak gépiesen hadartam: Ti a bankjegyekre vagytok kiváncsiak? ... De ha azt ! kérdezem:, mivel telt el a legutóbbi év, “ szellemiekben”, [ egymás után soroljátok fel a félig ingyen, vagy fillérekért látott darabokat. Amerikai! európai szerzőktől, színházi, estékről, aimi itt akad. Filléres autóbuszokról. Tudjátok, hogy mennyi egy jegy a Brcadway-en? Amit hétköznapjaimból alig ha egyszer tudok kiszakítani egy évben, anyagilag?? Volt aki hitte, volt aki nem hitte. Nem tudta elhinni az én amerikai hétköznapj álmát. Ahol az aránylag “szegény legény” nincs hová felvegye a “bundáját”, amibe otthon megfordult. Mikor visszarepültem, én, a turista, ők kedvesen kiál-.' toztak, integettek. De ott maradt a nyári látogatás emléke: vajon ki gazdagabb? fogatták “Polaroid” fényké- Dezőgépemet. Amely azonnal mezébe nyomja a szemlélőnek, i képet. S egy orvos elsóhaj:otta: ilyen gépért felcserélném az orvosi diplomámat. Egy perc és mennyi félreértés. Tiltakoztam turistavol:om ellen. Tiltakoztam a fénytépezőgép csodája ellen. Mert íz nálam csak úgy véletlenül íityeg a vállamon. Hitték is, nem is . . . S azután,e sok-sok idő atáni távoliét után, szükséges “vigyázkodás”-ban kiime’ülve, ők a nézők, én az érkezett, hirtelen feloldódtunk. Valaki, a régi sok arc kőiül elkiáltotta magát: — Sok beszéd szegénység. — Mindjárt jön. — szólt a régi cédulairó. Aki mór nyugdíjban volt. — Már nem megy úgy! — biggyesztette a szót utána. > Tudtam mire érti. Szerette az asszonyokat! . . . Te a Nagy István Lázár fia /agy. A Nagy takarék igazgatójáé. S azután mindnyájan öszizeölelkeztünk. Valamikor, itt éppen e fő:éri helyen, sereglettünk ösz;ze minden este. Hogy amint kisvárosban szokás, a le- s :el-esti sétafikálásban eltárgyaljuk pletykában, megegyzésekben, mi történt azlap. Kiknek udvarol, s ki-ki — Ne félj, nem dolgozik. Legfeljebb dolgoztat. — szólt egy másik hang. — Hogyan? . . Itt, erre felé, a mai világban? Nem lehetett őt befogni. Se a múltban, se ma . . . De különben itt van, már jön is, elmondja. S ő visszamosolygott, lefentyüs szemhéjai alól: — No, megjöttél? . . . Hát igen, gyere elviszlek az üzembe. Ott a hegyek alatt. Itt az autóm is. Az egész városban nekem van jármüvem. Mert ismersz: a motor, a vadászat . . . Nem tudok ellenni nélküle. Aztán harsány hahota közben ejtem ki: — És a nő? .. . De legyünk nit csinál, mivel foglalkozik, kinek, hogy megy a sora. Most, hogy körű beregietek engem az arcok, a tekintetek, bizalmas összehaj ’ásoan folytattuk. Annyi év itán.:Miptha csak tegnap lett /olnä-T . . - ■ A Szén István Társulat idei közgyűlésén — megjelent Ijjas József kalocsai érsek, a Társulat fővédője és beszédet mondott, amelyben a Szent István első magyar király apostoli tevékenységéhez fűződő külföldi zarándokházak történetét ismertette. Eljutott-e Szent István Jeruzsálembe? —- Elzarándokolt-e a szent városba? — Történettudósck vitatkoznak rajta. Az azonban nemcsak feltehető, hanem egészen bizonyos, hogy a történelmi nívón uralkodó, izzig-vérig keresztény király nagy érdeklődéssel és kegyelettel volt a Szentföld iránt. — hangsúlyozta előadásában Ijjas érsek. Szent István korában megdöbbentette a keresztény világot a Szent Sir templomának 1009-ben történt elpusztítása. Erőteljes európai diplomáciai ráhatásra megengedte ugyan a kalifa a templom újjáépítését, de a nyugati és keleti egyházak ennél többet követeltek. El is érték, hogy a Szent Sir temploma körül egyházi jellegű épületek keletkeztek, férfi és női szerzetházak és zarándokházak a zarándokok befogadására és ellátására. Egyiket ezek közül Szent István magyar király létesítette. írásos adat nincs arról, hogy ez a magyar alapítású zarándckház a város melyik pontján épült, a jeruzsálemi tradíció szerint azonban a mostani Via Crucis VII. stációja közvetlen közelében. Megerősiti ezt a helymegjelölést az a történelmi feljegyzés is, mely szerint a jeruzsálemi latin király idején, 1135-ben, a magyar keresztes vitézek itt építették fel a “Hospitium Hungarcrum”-ot egy Petronilla nevű magyar asszony bőkezűségéből. A másik alapítás Konstantinápolyban történt. Ezt a legendairók úgy állítják be, mint ami követte az 1018-ban leziajlott bolgár hadjáratot, melyben Szent István a bizánci császár oldalán harcolt. A zsákmányból nem fogadott el semmit, hanem a császár-' tói neki szánt részéből építette Konstantinápolyba a templomot és a zarándokházat magyarjainak. István király lényegesnek tartotta, hogy jó viszonyt biztosítson Rómával. Történelmi adatok tanúskodnak arról, hogy gondosan kiválasztott férfiakból állította öszsze követeit, akik azzal küldött Rómába, hogy: a kereszténység központjában megfelelő szállást is biztosítsanak magúiknak, később pedig az oda zarándokló magyaroknak■ 1939 december 17-én emléktáblával jelölték meg azt a helyet, ahol István király gondossága megvalósult. Ek az emléktábla ma a Szent Péter bazilika déli oldalán a sekrestye külső felén van elhelyezve. A rayennai magyar zarándckház is Szent István nevéhez fűződik. Ezt a vendégházat a magyar király 1037- ben alapította — Szent Gellért tanácsára. Előadása végén az érsek ezeket mondcíta: “Millenáris emlékévünkre készülve mi Szent Istvánnak itt felsorolt külföldi alkotásaiban nem annyira a nagyságot nézzük, mint inkább az ezekben megnyilvánult lelkületet. Jeruzsálem és az Ur Jézius megváltó életével megszentelt föld a zsenge magyar kereszténységnek biztatását jelentette az áldozatokat válla-. ló peniteneiás szellem meggyökeresztetésére; Róma pedig az egyházhoz való hűség szimbóluma volt. Ezt a kettőt szeretnék feleleveníteni a mai magyarság lelkében az ezer évre visszatekintő ünneplések során.” TERJESSZE EAPUNKAT S mit ad Isten, e pillanatban az egymásról beszámolás jellegében kísértetiesen hasonlított a helyzet egy másik régihez. Amikoris egy alkalommal, egyetemi városunkból Kolozsvárról látogattam haza. Éppen igy összegyűltünk — csaknem szürküj lő hajak, fogsorok, halántékok és termetek elváltozásával — a város főterén és a J hecc kedvéért körülálltuk a bölcs mondásairól hires bőrkabátos vargát. Úgyis mint ipari városunk ősi képviselőjét. Hogy mondaná el egy szuszra, a le- s fel sétálókról, városunk monográfiáját . . . A patikusról azt, hogy ez a közélet méregkeverője! A város főijegyzőjéről, hogy ez amolyan “cédulairó”. A szimfonikus zenekar elsőhegedüséről, hogy: ez csak amolyan JUBILEUMI ELŐADÁS: IJJAS ÉRSEK SZENT ISTVÁNRÓL
