Szabad Sajtó, 1970. április-június (62. évfolyam, 14-26. szám)
1970-06-25 / 26. szám
Thursday,' June 25, 1970 SZABAD SAJTÓ 11. oldal Nyár van. Junius. És szombatra virradó reggel. Ablakom alatt a madarak! Igen itt a magyar negyed tűzfalai között is, nemhogy elevenen csiripognak már, hanem harmadszor térnek meg. A fészekrakás gyönyörei közben utj ükről. Egy-egy száradt levélfoszlánnyal, vagy éppen a házmester tegnap kidobott díványából kilopott szőrszálaeskával, csőrükben. Na lám—rezzennek fel hirtelen, íróasztalomnál. Ezek az éneklésen csókolzáson is tül, már az utódok gondoskodás sónál tartanak. Aztán elnyomom a cigareiitavéget a hamutartóban. Felállók, járkálok, nyújtózkodom, álmos is vagyok, nem nem is. Hiszen itt ég még az irás a papíron . . . S hirtelen eszembe jut: talán e kéziratok miatt nem sikerült soha ez a bizonyos madérélethez hasonló utód-gondoskodás. Eh, ne gyötörj pajtás — szólok magamhoz. És egy hirtelen mozdulattal kilépek az utcára. Éppen a Second A véré. Mert sétálni is kell. S közben jól esik el-elnézegetni, mit csinálnak ilyenkor honfitársaim, itt az uj hazában. Nyilnak az ujságclkat-képeslapokat áruló cukorba és ezerféle semmiséget adó üzletek. A zöldségesek irányából pedig, valaki rámkiált, magyarul: “Szerkesztő ur, tönkrement a farmer, ma a zöldpaprikát féláron adjuk.” — Szerkesztő ur? hallom a hangot fülemben. Aztán már már intenék is,—“hagyja fiam, mit birizgál engem, hontalanságban, kora reggel?” — És beülök egy kávézóba. Elmerengek egy-két órát. De újra kilépve, a magyar avénure, egészen más képet látok. Az a pár magyar esspressó, ahol éjjel még közös Iváni Zoltán azon a széken ahol pár órával előbb valaki a tabánra emlékezett, a zongora melódiáinál, én mint egy górcsőkbe, mikroszkópba száradt tudós, elkezdtem magamban beszélgetni: — Lássuk tehát. Adva van a “honey”, a smeety” és a “sugar” . . . Ezek szavak, két; ségkivül angolok. Dehát mégí is, igy egyben ... talán becenevek? És az “egvben”-t megtaláltam. Igaz, kissé későn. Amikor már a fizető kisasszony elém került, fehér kötényével. És amikor már a körülöttem lévők, kirajzottak családjukkal, gépkocsijukkal, Catskillbe, a tengerpartra. Igen, igen ezek becenevek. — kiáltottam félig álmosan, léiig igazul.. “Second-ave” déli melegében. És hazatérve, elhatároztam: a 42-es utcai közkönyvtári ismerősöm utján bsköldöm legújabb szabadiorditási vívmányomat illetékes helyre. Mert ugyebár, mit is jelenthetne mást az, amit hallottam a kirándulásra készülők között? NEGYED! SZABÓ MARGIT MERENGÉS Mily jó, ki álmodni tud! Az édes álom boldogít . . , Miért is való e földi lét? ... Miért nem örök az álom itt? . . . Oh, édes álom, el ne tűnj, Tartsd a lelkem lefogva még! . . . Ne tudjam én, kit zeng e dal, Hogy aki irta, én magam valék . \ HINDU KŐVETŐI — “Hi sweety” egyenlő muci kám! — “Sweet honey” egyenlő cur. ci kám! :S bár e szavak, ha valahányszor hallottam otthon, eddigi életemben, valósággal ludbőröztélk hátamat, még a legmeghittebb csókolózás közben is — most én, a feltaláló, a “nagy” hites fordító, megbocsátóan dőltem ágyba. Újabb napsugaras hétvégét átszundizni. meghittségben ülték össze a vendégek, s hallgatták a budai hangulatot ébresztő zongorajátékot, — most kirándulásra kész közönséggel telik meg. Gépkocsik érkeznek — egymás után. Magyar beszédtől hangos minden. Férfiak és nőik —, inkább férjek és nyakos poharat kiürítettem. Keresgélni kezdtem az alanyokat, akikhez mindez szólhat. Aztán, mert elfelejtve az előttem levő poharat, éjszakát, és a magamterimette bohém hangulatot, ceruzát-papirt ragadtam. Nem is hangulatos írásért. Hanem a legmélyebb nyelv-cknyomozási bufeleségek —, futkosnak ki-be, a bevásárlás közben. S osztogatják a parancsokat, a szép ruháiba bujtatott várkodásért. — Ó, egek atyja! Soha el nem múló alkalom . . . Webster lexikonja se tudhatja, gyermekeknek . . . feketéznek. Úgy amint a hétvégi kirándulásra való készülődés kapkodása közben, a körülmény. hogy mik ezek aszavak. A “Hi sugar”, hi sweety”, a “sweet honey!” És most már valóban idegesen mozogva székemen, Charles S. Robb tengerészeti őrnagy (balra) feleségével és apósával, Lyndon B. Johnson volt amerikai elnökkel egy 1967-ben készült felvételen. Az őrnagy most kérte, hogy engedjék ki a tengerészet kötelékéből, mert folytatni akarja jogi tanulmányait a Virginia egyetemen. TERJESSZE LAPUNKAT CUNCIKÁM ANGOLUL... Irtai IVÁNI ZOLTÁN engedi. Barát a baráttal, barátnő a barátnővel ha ■ kettesben marad.- És én, magányos, hogy mindebből ki ne maradjak, újra beülök közéjük. Úgy egyedül, de konyakos poharammal tartva az összeköttej tést. | Velük, akiket, most irigyelhetnék. Hiszen házuk, autójuk, nyaralójuk van. Mennekjámak-mozognak. De eszembe se jut ilyesmi. Legfeljebb az, hogy az én világomban, a szavak, a gondolatok, a kifejezések “emlőjén” csüngő magam fajta “lélekidomár” ugyan micsoda jelentős élményt találhatna itt? A ki - bejárók között feltűnt egy magabiztos férfi, amolyan jósvádáju, göndörfürtü, aki mindegyre adta ki a parancsot feketézés közben. Az asszonyok felé. Hogy bent az esspressóban történt mindez, vagy úgy félig az utcára szólt ki, bizony már nem tudom. Csak azt, hogy bizonyos időközökben, szavak röpködtek, eme férfi ajkáról. Az üdvözlése az imerősök újabb érkezésében, a kiadott s bevásárlásra szóló parancs köziben. Imigyen: — “Hi sugar” . . . — “Sweet honey” . . . — Milyen jó neki, három barátnője is van — villant szemem, amint az újabb ko-NEW YORK. — 1966 nyarán egy hajó érkezett Indiából New Yorkba. Fedélzetéről egy 70 éves Hindu szállt le, név szerint Prabhupada A. C. Bhaktivedanta Svami. Ez az egzotikus névvel rendelkező idős ur —• anélkül, hogy tudta volna —- egyenesen a város hippinegyedébe ment, ahol leült egy parkban elmélkedni. Ezt követően énekelni kezdett: Hare Krishna. Hare Krishna. Krishna Krishna, Hare, Kara Hare Rama, Hare Rama Rama Rama, Hare, Hare Mint látható, a dal kissé I egyhangú — a hatása mégis váratlannak bizonyult. A nevezett énekes köré sereglökből és az eltelt 4 év óta kö vezett énekes köré sereglők réje csoportosulókból, ma miár valóságos szekta keletkezett, amelynek 19 temploma is van! -Igaz, ezek a templomok egyszerűek egy-egy nagy te; rémből állnak, ahol Prabhu; pada stb. követői 24 órás szolgálatban imádkoznak a legfőbb istenükhöz, Krishnáhcvz. A templomok berendezése is j egyszerű — két szőnyeg á * 1 padlón, s az egyiik falat su lyos vörös függöny takarja. A falak vörös, arany és sár ‘ ga színiben tarkállanak A levegő nem ajánlható: füst gomolyog, különböző eg| zotikus ételek illatával keveredve. A templomgondnok szerint, amikor főznek, Krish- i nát tisztelik. No meg akkor is, amikor táncolnak és nevét éneklik szinte egyfolytában. A Krishnak-követőik cop- * főt hordanak, külső jeleként annak, hogy a legfőbb isten nek kötelezték el életüket, az előírásokat — tilos a hús, a hal, a tojás — megtartják. Ti los még a kávé, a tea,, a gyógyszer és a szeszes ital. De azért, ha betegek lesznek, elmennek kórházba, s hagyják ’ magukat gyógyszerrel is gyógyítani , hogy “megőrizzék magukat Krishna számára”. A hívők számának gyarapodását a templomgondnck igy magyarázza: “A legtöbb fiatal nem tud önmagával mit kezdeni. Torkig vannak ezzel ez anyagias társadalommal. Ezért jönnek hozzánk.” Az egész egyébként —• , amiint egy kívülálló beszámolt róla — egy gyenge szín- ! padi produkcióhoz hasonlít, , amelyet egy még gyengébb > szinésztársaság ad elő. A fi atalok itt kiélik magukat, s í ennél nincs is több' értelme.
