Szabad Sajtó, 1970. április-június (62. évfolyam, 14-26. szám)

1970-06-11 / 24. szám

Thursday, June 11, 1970 SZABAD SAJTÓ 11. oldal ÚTI JEGYZETEK: LÉGIRIPORT AZ ÁRVÍZRŐL TÜKÖRKÉPEK HÁROM VILÁGRÉSZBŐL 1. Syneyből 'kirándultunk a Warragamba vízi erőműhöz. Az autóbuszban, a sok fiatal közt volt egy magányos öreg­asszony. Érdeklődve figyelte a tájat, tanulmányozta a tár­sas kirándulás prospektusát- Elérzékenyült tisztelettel néz­tem: a tudásszomj még ifjak­nái is megbecsülendő, és lám ő idős kora ellenére vállalko­zott a tikkasztó hőségben er­re a fárasztó útra. Megérkeztünk az erőmű­höz. Leszállás. A néni botjára támaszkodva igyekezett az ajtó felé. Én a lépcsőnői a ke­zemet nyújtottam ő kedve­sen elmosolyodott, megkö­szönte a segítséget.- Aztán kissé lihegve bicegett a cso­port után. A duzzasztó gát mellett nagy előadóterembe tereltek minket. Egy fiatalasszony ma­gyarázta az erőmű szerkeze­tét, az építkezés történetét. Hosszú pálcával mutogatta a falon függő ábrák részleteit. Majd filmvetítés következett. Az építkezés egyes fázisai. Mit jelent Sydneynek és kör­nyékének ez a viz. Tonnák, megawattok, ennyi* * és ennyi mérföld csővezeték .. . . ada­tok, adatok ... De alig lehet érteni, mert a néni celofán­zacskóból sültkrumpiit eszik . . . millió köbméter földet mozgattak meg ... — de a számot sem lehet hallani, csak a zacskó és a roseibni ropogását. Már senki sem fi­gyeli a kisérőszöveget csak a harsány ropogást. Bájos idegenvezetőnk egyre zavar­tanban mondja a magáét, idegesen ő is csak a csörgő, ropogó öregasszonyra néz. Itt is, ott is mozgolódás, kunco­gás, most már mindenki ér­deklődését ez a kíméletlen róseibhievés köti le. Csak a fiiin pereg érzéketlenül, majd annak is vége lesz a néni dia­dalmas csörömpöléssel bele­gyömöszöli a zacskót a tás­kájába. Valaki megkérdezi: ízlett? De az idős hölgy vá­laszra sem méltatja. Botjára támaszkodva indul kifelé. Mindenki csendes utálko­­zással fordul el tőle. A busz lépcsőjénél véletlenül megint1 egymás mellé kerültünk. Gyorsan másfelé néztem. De más sem nyújtotta a kezét. Kapaszkodjon egyedül. Ez a tapintatlan, önző ... ez a kí­méletlen ... ez a dög . . . Hallottam az erőlködő li­begősét is. De már ültem a he­lyemen. Ő meg kimerültén huppant az előttem lévő ülés­re. Akkor vettem észre a fülé­ben a hallókészüléket. Süket. Süket a szerencsét­len. Nem hallotta, honnan is sejthette volna, hogy azzal a vacak kis zacskóval micso­da zajt csapott. 2. San Francisko. Állunk a Market Street sarkán, az őrült kavargásban. Botladoznak az emberek a sinek közt. Megrohanják a villamost. A gyalogosok és a torlódó autók kerülgetik egy­mást. Az alkonyaiban ezer színben vilióznak a reklámtáb­lák fényei. Az áruház bejára­tánál tömeg, egy lány áll az emelvényen, mikrofonba ki­abálja: ingyen golyóstoll, a század szenzációja. Mutatja, magyarázza a toll utolérhetet­len tulajdonságait, százan, ez­ren lesik, még mindig csak magyarázza, de nem osztogat­ja. Plakátok, színek, hangok milliárdja harsogja: ezt az italt idd, ezt a süteményt edd, ezt az inget viseld. Valahon­nan nyers hal vagy rák illata tör ránk, kínaiak, japánok lo­holnak üzleteik után, a mulat­ságosan ósdi drótkötél-villa­mos, a cable car csikorogva fordul a korongján, ez is csak turistaattrakció, a város egyik szimbóluma. Hippik caplatnak mezítláb a porban, elegáns hölgyek turkálnak az üzletek áruhegyeiben, a ven­déglő cégtáblája félmeztelen pincérnőket igér, a konkuren­cia egészen mezteleneket, bo­­doritott hajú, fekete bőrze­két néger fiatalok hirdetik, hogy csak a fekete a szép, ko­paszra nyírt ifjú buddhista lámák egy szál fehér lepelben dobolják dalolják a Krisna­­dalt, és autók és autók és NEVESSÜNK Két barátnő beszélget a kis presszóban. — És mondd, szivecském, hogyan ismerkedtél meg a második férjeddel? — Tudod, Elsa, az úgy tör­tént, hogy én sétáltam az első férjemmel, ő arra jött a sport­kocsijával és elütötte a fér­jemet . . . * * * A skót hazajött a városi parkból, ahol a legkisebb gyermekét levegőztette. Alig lép be a szobába, Kay, a fe­lesége rémülten felkiált: — Az istenért, James, hi­szen ez nem a mi gyerme­künk ! autók megint; a buszmegálló­nál egy lány röpcédulákat osz­togat. tiltakozás a vietnami háború ellen; egy angyali ar­cú diáklánytól egyetemi új­ságot veszünk, később látjuk csak, hogy a lap a szabad sze­relmet követeli és tömény pornográfia: egy üzletből ze­ne szól a rádió híreket mond: rablógyilkosság . . újabb csa­patmozdulatok . . . repülünk a Holdba. . . És a forgatag kellős köze­pén, a villamossínek közt, a felszedett köveken bukdácsol­va, imbolyogva egy szikár né­ger öregasszony éneklő, üvöl­tő hangon szórja bibliai átkait erre a világra, mely megérett a pusztulásra, a tüzhalálra, a tengerár Ítéletére. Dülöngél, ordít, prófétai dühvei hirdeti a véget — és körülötte min­denki rohan, rá sem pillanta­nak. Örült? Részeg? Másnap, ugyanabban az es­ti órában megint arra jár­tunk. Ugyanaz a kavargás, de permetező esőben. S a néger asszony ugyanott imbolygott akkor is, ugyanúgy hirdette az utolsó ítéletet. Ez részeg nem lehet. Csak őrült. Őrült? 3. Delhiben meglátogattuk a fehér-vörös-a r a n y fényben pompázó Birla templomot. A nyitott tornácon tükrök sora. Csodálkozva f o r d u ltunk hindu vezetőinkhöz. Tükrök, templomban? Még sose lát­tunk ilyet. Ő kissé meghajolt és úgy válaszolt: — A mi hitünk szerint az a helyes: ha másról Ítélkezni akarsz, nézz a tükörbe előbb. Nemes László Jafes nyugtatja az asz­­szonyt: — Jó, jó, Kay, ne ideges­kedj ! Nézd meg inkább ezt a remek gyerekkocsit! Hiszen sokkal kiválóbb, mint a mi régink volt . . . * * * A hires filmcsillag fáradta nak, levertnek érzi magát és felkeresi a iegismertebb New York-i orvosprofesszort. — Levetkőzzem, professzor ur? Mire a professzor felnéz j egyzetei bői: — Felesleges, művésznő. Tegnap moziban voltam és láttam önt a legújabb filmjé­ben . . . ■VWWVWWV»WWWWWVWWVW^WVWWW%WWV%»V»VVW»»»»\\»V( PÁRTOLJA HIRDETŐINKET GONDOLATOK *■ ti A HARCOS TISZA FELETT ' A Tisza most nem kanya­rog. Igazi medrét csak a parti | fasorok fáinak vízből kiálló koronái jelzik, s a Szeged­parti vikendházak haragos­sárga viz'ben pirosló tetői. Ha­ragos a Tisza ... Az öreg uszályt is amelyet pedig valamilyen parti covekhez láncoltak — körülöleli most a víz. s mintha tenger közepén állva várná jó sorsát. Hara­gos a Tisza, s ezenyi ember, gép nyüzsög partjain, fékezni a folyam pusztító szándékát. Homckzsáksorcik a gátak tete­jén, fénylő fóliacsikok a viz felöli oldalon, s innen a két­száz méternyi repülőgépzugá­­sos magasból lekörözzük és lessük az egyik lefolytott buz­gárt. Valamiféle római erődít­ményhez hasonló geometrikus kő- és földépitkezéssel ölelték körül a gát innenső odalán orvul feltörő, alattomos vizet. Érdekes és szép látvány len­ne — ha nem tudnánk, mi­lyen keserves munkával hárí­tották el a vizet. Pilótánk — Újvári György, a vízügyi repülőszolgálat al­kalmazó ttja — kitűnő kalauz is, magyarázza, hogy Nagyte­­lek és Szeged között 580 ezer homokzsákot kellett eddig fel­állítani part védelemre. De hol van a part? A Tisza vonala most nem “vonal” terebélyes hatalmas tavak sorozata. S a tavak szélén községek állnak, a viz mosta szélső házak tövé­ben mindenütt emberek, em­bersorok láncban adogatják egymásnak a nagy kődarabo­kat, tömött zsákokat, amelye­ket a gát menti utakon egy­mást követő katonai autók hoznak. Majdhogynem a temp­lomtornyot érintjük a magas­ból négy személyes gépünk szárnyával, madarak röppen­nek a zúgástól, s a község tel­jesen kihalt. A vegyesbolt, a cukrászda rolója lehúzva a főtéren, vakon néznek az ut­cákra a kis házak csukott ab­lakai. Csak egy kerékpárost látni, ahogy igyekszik a gát fe­lé. Kerekei vizet spritcelnek. Tán élelmet visz hatalmas hátizsákjában. Magyarcsaládnál a hidro­­glóbus fénye villan szemünk­be, víziből ágaskodó facsoport mellett halászcsónak lebeg. Fölé szállunk — ember is van benne. Varsáját veti éppen a zavarossárga lébe és a pilóta azt mondja: az élet azért nem állhat meg itt sem ... A távol­ban a földgázmező tartályai, csövei mellett ég a sok méte­res földgázfáklya, érezni szin­te melegét a magasban is. Tűz és viz igy egymás mellett, fur­csa látvány. Lám, a természet : mélyebben rejtező tüzét le­győzte az ember, de mi lesz a vízzel? Nem tudjuk —• mondja Újvári György, a pilóta.— Fu­ra dolog ez a természet. Néz­zék csak, ott Jászberény felé meg öntözik a földet a kiszá­radás ellen . . . Repülünk Tiszafüred felé, ahol most tetőzik az ár. De előbb még az alpári síkság tengerét kerülgetjük, birják-a majd a gátak, hogy csak ek­kora maradjon ez a tenger? Vezseny község is üres, embe­rek a gáton. Faluszéli házak a vízben. Szolnok parti házsorai mint­ha védenék a várost, itt helyé­re szorítva a meder, Szolnok után azonban fénylő erdei ut felette repülünk, a két fasor helyett vízből kinövő bokor­sor csak a sok fa korona. — Az ott Kisköre — mutat a pilóta a bal parti óriás mé­lyedésre, amelyből szivattvu­­csősorck ágaskodnak a viz fe­lé a félig kész üzemépületek közül. — Gyönyörű étterem és és ABC-áruház lesz a nagy. modern építmény. Nem adok rá tiz évet, város lesz a vízlép­cső mentén . .. Honnan tudja innen fent­­ről — kérdezem a pilótát —, hogy mi lesz az. a modern épü­let. — Lentről tudom — mond­ja. — Jártam ott. De nézzék csak, az ott az Eger patak . . . Nézzük, de nem látunk csak egy hidat vízből kiállva, ele­je-vége is vizben. S a karcagi vasútvonalnál már csaknem a fénylő sínekig ér a sárga viz. , Poroszló felé fordulunk va­lódi hadsereg van alattunk. Katonák, jármüvek, gépek, vaslemezek. Itt tetőzik most a Tisza, drága acéllemezekkel, technikával szállnak szembe vele. Ha csendesül itt a vész, ez a hadsereg lejjebb vonul majd Szeged felé: hiszen olya» ez a folyó most végig, mintha kiemelkedne a nagy Alföld­ből. — Nemcsak “mintha” — mondja a pilóta. Tényleg ma­gasabban folyik a gátak között a viz, mint a földek szintje. Valóban jóval magasabbban, nem optikai csalódás ez — s beáll a kis repülőgép a Tisza vonalába, hogy jobban lássuk, mire képes a természet és mi­re képes az ember . . . Igaz, ea a csata még nem dőlt el . . . Gépünk lassan elfordul a Ti­szától Budapest felé. Csendes és szép zöIdelő alföldi táj. Ott a folyónál 40 ezren védik a földjét . . . Horváth Mihály j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom