Szabad Sajtó, 1970. január-március (62. évfolyam, 1-13. szám)
1970-02-12 / 7. szám
12. oldal SZABAH SATTrt Thursday, Feb. 12, 1970 I Hires kémek, kalandorok és bűnügyek] Wunderliche és a tüzönjáró Kuda ßux (Folytatás) Ekkor lassan átmentek a parázson. Lábuk belesüppedt a fehéren izzó parázsba, de arcukon semmi jele nem látszott a fájdalomnak, a szemük viszont olyan volt, mintha hipnotikus transzban lettek volna. Néhányszor megismételték a parázson való átkelést, kivették a horgokat testükből. Többen is megnéztük a lábukat, de a legcsekélyebb égési sebeket sem láttuk rajtuk. Volt köztünk egy orvos is, aki nem tudott magyarázatot adni* a tüneményének. A szutrik bőre, amit a horgok összeszurkáltak, a horgok kihúzása után nem vérzett, és néhány perc múlva az apró hegek is eltűntek. A tüzönjárók lábát szemmel láthatóan nem preparálták és semmilyen kenőcsöt sem alkalmaztak.” így szólt a tudósítás. De térjünk vissza Kuda Buxhoz, akinek tüzönjáró képességét a budapesti bizottság szintén megvizsgálta. A bizottság először is megröntgenezte Kuda Bux lábát a mutatvány előtt. Ez azt a célt szolgálta, hogy megállapíthassák, ha valami fémsóval vagy nehezebb anyaggal preparálták volna a bőrt. Ezt követően megmérték a talp hőmérsékletét, majd meggyujtották a jó kétmázsányi tűzifát, s jó másfél óra hosszáig tartott, amig a hatalmas mennyiség parázszsá változott. Ekkor Kuda Bux levette a cipőjét, zokniját, hogy “kipróbálja” a tüzet. Kijelentette, hogy minden rendben van, csak az a baj, hogy még nem égett el egészen a fa és még nincs elég parázs. Nem sokkal később aztán megállapította, hogy a íiiz “remek”. Sőt, hogy végképp kipróbálja a tűz minőségét, még “meg is evett egy darabka parazsat”, s ezt kitűnőnek találta. Ekkor a tuskók már vörösen izzó parázstömeggé váltak, alig lehetett egy-két másodpercig a tűz közelében maradni. A beledobott papír egy pillanat alatt lángra lobbant. Kuda Bux hosszú fekete kabátot vett fel mutatványa megkezdése előtt. A kabátot és a nadrágot is megvizsgálták, nincs-e benne valami vegyszer vagy más preparáció, aztán még egy orvosi vizsgálat, és Kuda Bux a tűzhöz közeledett. Gondosan elseperte a hamut a parázsról. Ebből következett, hogy a hamu, mint szigetelő réteg, nem játszik szerepet a tüzönjárásban. Sőt, Kuda Bux, a röntgenszemü ember, jobban szereti a vörösen izzó parazsat . . . Ekkor elindult. Jó négy lépést tett, nem túl lassan, de nem is gyorsan. Egy vállalkozó szellemű újságíró közölte, hogy maga is megpróbálja a tüzönjárást. Bár a jelenlevő orvosok ezt nem tanácsolták neki, ő gyorsan levetkőzött, két lépést tett a tűzben s kiugrott a parázsból. Húsz perc múlva hólyagok képződtek a talpán, s látni lehetett, hogy csúnyán összeégette a lábát. A bizottság végülis azt a véleményét hozta nyilvánosságra az újságok utján: “Kétségtelen, hogy Kuda Bux a tűzön járt és az is igaz, hogy nem égette meg magát. Megállapítottuk, hogy nincs szükség hamurétegre a parázs felett és nem kell egzaltált állapotba kerülni a tüzönjáráshoz. Kuda Bux olyan nyugodtan járt a parázson, mintha a szobában sétált volna. Semmi csalást nem tudtunk felfedezni a mutatványában és lehetetlen volt a lábak bármiféle preparálása is. Három alternativa maradt a tüzönjárás titkának magyarázatára: 1. a bőr keménysége óvja meg a tüzönjárót az égési sebektől és a fájdalomtól, bár ezt nem lehet Kuda Buxra alkalmazni, mert lábának bőre egészen puha. 2. Különös módon kell rakni a lábakat, amitől a bőr nem nagy felületen érintkezik a tűzzel. 3. Feltehető a roppant erős önszuggesztió, s Kuda Bux esetében ez látszik a legvalószínűbbnek.” A bizottság néhány nap múlva meg akarta ismételni a vizsgálatot, s már minden elő volt készítve, amikor Kuda Bux megállt a tűz mellett, öt perc türelmet kért, de aztán kijelentette, hogy nem tudja megismételni a dolgot, mert a műszerek és a vizsgálatok nagyon felidegesítették . . . — Valami megtört bennem. Elvesztettem a hitemet, s ha még egyszer megtennem, megégetném magam. A bizottság véleményéből: “ügy véljük, hogy az égési sebektől való mentesség titka Kuda Bux esetében a testi és lelki erő homályos kapcsolatában rejlik s minden valószínűség szerint olyan önhipnózist hozott létre, amelynek külső jeleit nem lehetett megállapítani”. Ezt támasztja alá az is, hogy az önhipnózist köztudottan könnyen meg lehet zavarni, s ime, a második esetben a jelenlevő tudósok zavarba ejtették Kuda Buxot, aki lámpalázba esett. Kétségkívül Kuda Bux a tüzönjárása alkalmával nagyon feszes tartással mozgott, ami jelezte, hogy roppant erővel uralkodik az idegein.” De a második kísérlet csődje mitsem változtatott a hires hindu iránti ámulaton, annál kevésbé, mert ezt követően Kuda Bux közölte, hogy ismeri és alkalmazni tudja az úgynevezett kötélállitást is. Ennek a nagy illúziónak többféle változata van, szintén keleti hagyomány. Rendszerint egy bő ruhába öltözött fakir kiválasztja a megfelelő helyet a trükk számára, s aztán tömeget gyűjt maga köré. Elővesz egy hosszú kötelet, kinyújtja, majd meglóbálja a feje körül és felfelé lendíti és a kötél úgy marad. Varázsigéhez hasonló szavakkal ráparancsol egy ijedtnek látszó gyerekre, hogy mászszon fel a kötélre. A gyerek ilyenkor engedelmeskedik és eltűnik a magasban. A fakir kést dug a fogai közé és követi a fiút. Aztán ő is eltűnik és néhány pillanattal később a borzadó közönség látja, amint fülsiketítő visítások kíséretében a fiú egyes testrészei aláhullanak a magasból. Amikor a “tragédia” már kibírhatatlanul borzalmas, a fakir nyugodtan összegöngyöliti a kötelet, s az “áldozat”, vagyis a kisgyerek baksist kér a meglepett nézőktől . . . Egy francia tudós, aki tudományosan is megvizsgálta a kötéltrükköket, igy számolt be egy fakir és a vele tartó kisgyerek mutatványáról : “Kinn a szabadban rendeztük a mutatványt. A fakir elővette a kötelet, majd átadta nekünk. A kötél nem volt preparálva. Ekkor bársonyköpenye alá dugta, majd hirtelen mozdulattal előrántotta, s feldobta a levegőbe. A kötél merev volt. Aztán lehúzta. Most egy másik kötelet adott át nekünk, majd ezt is a köpenye alá dugta, onnan hirtelen előrántotta: a kötél az ég felé emelkedett. A fakir megparancsolta a fiának, hogy másszon fel rá. Távolabb — a fakir tudtán kívül — egy fényképezőgépet helyeztünk el, de a később előhívott képek semmiféle kötelet nem mutattak a levegőben, tehát a kötél megmerevedése, majd a gyerek felmászása a mi képzeletünk szülötte volt. A fakir ugyanis hipnózist használt mutatványához. A fényképen mindössze annyi volt látható, hogy a földön egy kötél fekszik, s mellette égnek emelt kezekkel áll a gyerek. Később a fakir elmesélte kellő titoktartás mellett, hogy ez alkalommal tulajdonképpen nem sikerült teljesen a mutatványa, mégpedig az izgalom miatt. Rendes körülmények között ugyanis a köpenye alól soha nem azt a kötelet rántotta elő, amit mi megvizsgáltunk, s amit ő a köpenye alá rejtett, hanem egy olyan preparált kötelet, amelyen erős acélrugók vannak elhelyezve, s ezek merevítik meg a kötelet. A hipnózist csak annyiban kell igénybevenni, amennyiben elhiteti velünk, hogy a kimerevedett kötél alján álló gyerek valóban fel is mászik rá.” (Vége) JÖVŐ SZÁMUNKBAN ELKEZDJÜK I “1 POKOL MELYSÉGÉBŐL" CÍM ü IZGALMAS BŰNÜGYI ELBESZÉLÉS KÖZLÉSÉT
