Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-10-09 / 41. szám
12. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, Oct. 9, 19Sf ' H0k 1 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek j Kidüllesztette a mellét, a kis nő pedig belekarolt. Ni, ezek melléfogtak, gondoltam Budapestből Mekka II. és egyéb alvilági trükkök (Folytatás) Hentes Miska nem volt hive az egyéni akciónak. Manyi oldala mellett is elszokott attól, hogy küzdjön, ezért Sütő Lajoshoz, a banda vezéréhez fordult elégtételért. Ezért ült most együtt a “tanács”, hogy megbeszéljék a teendőket. Három elintézési mód merült fel. Az első úgy szólt, hogy Manyit “dobni” kell, menjen az útjára, legfeljebb ki kell tiltani a körzetből, úgyis elég konkurenciát csinál a többi nőnek. Emellett szavazott a fiuk közül Fuvarozó Sanyi, Valutás Zsiga, az Olasz és Technikus Misa. A másik sokkal radikálisabb terv, hogy “kajakkal”, vagyis erőszakkal kell visszakényszeriteni a lányt Henteshez és Csipogót, meg kell “idomítani”, vagyis jól el kell agyabugyálni. Ezt a tervet Vasutas Gyula, Kecske és Horváth Gida, Lapát propagálta. A harmadik megoldás, amit Braun Móni, Artista Sanyi és Lovász Jani ajánlott és Sütő Lajos is helyeselt, végül pedig a többségei is fogadott, az volt, a nőt hagyni kell, szaladjon csak, nehogy nagyobb balhé legyen a dologból. Ellenben a körzetből ki kell tiltani és végül Csipogót a legközelebbi alkalommal jól meg kell ruházni. Hazafelé menet Kisvörös bővebb felvilágosításokat is adott az ügy előzményeiről, s hozzátette: kár, hogy Laboráns Józsi nem volt ott, másképp végződött volna a dolog! Nem mertem érdeklődni, ki ez a Laboráns Józsi, akinek a nevét már mintha hallottam vagy olvastam volna jelentésekben, de elhatároztam, hogy megismerkedem vele. Még nem volt 10 óra, bementünk hát a Kulacsba vacsorázni. A tulaj azzal fogadott, hogy siessünk a placcra, mert ma korábban kijön a Főnök is. Nem vesztegettük az időt, pedig most fényes alkalom lett volna, hogy a kocsma közönségével megismerkedjem. Rozit és Kisvárost elkísértem rendet csinálni a starthelyen. Első ízben éltem át azt, amit eddig csak a túloldalról figyelhettem, hogyan zavarják el a Főnök emberei a starthelyükön sétáló nőket. A dolog nem ment simán. Sok volt az idegen nő és mindenfelől előbukkantak az utánuk járó fiuk. Csakhogy ezek magukban voltak, mi pedig hárman, és ebből kettő kész volt a gazdájáért verekedni is, ha a szükség úgy kívánta. Sétált ott egy kis bronzvörös hajú lány is, aki sehogysem akart elmenni. Rozi és Kisvörös válogatott gorombaságokat vágtak hozzá, mire odalépett egy hosszú, vékony alak: — A feleségem. Hogy merik megszólítani, mi? magamban. Kisvörös és Rozi elröhögték magukat. Rozi kellemetlen arrogáns hangon rászólt a hosszú alakra. — Mi az, már megint megnősültél, te csavargó? A múlt héten még más volt a feleséged! Nó, lógás, mert mindjárt kezdődik a bunyó . . . — Menj az utamból, te nyikhaj! — emelte fel hangját a hosszú. — Mindjárt idehivom a rendőrt! — Oszd ki — javasolta Kisvörös és Rozi készségesen engedelmeskedett. Hirtelen felemelte a karját és visszakézből orronvágta a “férjet”. Kisvörös ezalatt megfogta a nőt, megfordította és hátulról a fenekébe rúgott. A hosszú alak megpróbált védekezni, valamit mondott is és karját nekilenditette, hogy odavágjon valamelyiknek, de ezt a mozdulatot már nem fejezhette be, mert Rozi álion ütötte és ettől megtántorodott. Jobbnak látta ezután megfutamodni, de még elérte Kisvörös rúgása, aki úgy látszik, a támadásnak ezt a formáját kultiválta a legszívesebben. Az ütést is, a rúgást is egy-egy vaskos kívánság kisérte és Rozi még utánakiáltott: — Máskor majd hamarabb szólsz a zsernyáknak, te csámpás csavargó! Az ilyen határozott lépésnek mindenütt megvan a haszna. Itt is éreztete hatását, mert a többiek egy-kettőre levonultak a “pályáról”. A Főnök bandájának — mint mondtam — fő specialitása a “dütés”, vagy a “húzás” volt. A lopásban résztvevők és segédkezők alkották a “dütőpartit”. Amint Kisvörös nagy vonásokban ismertette velem a módszert, a galeri a következőképpen működött: Ha valamelyik nő alkalmas áldozatot talált, az felhívta miagával a Hársfa utcába, a Főnök lakására. A hesszelő, aki látta, hogy a “pali” meg van fogva, előrement és ledrótozta a dolgot az egyik zsebesnek. Az bement a lakásba és elbújt a mellékszobában. Ha a megbeszélt jelekből megértette, hogy kezdheti már a “melót”, beosont a szobába, a ruhából kiszedte a tárcát, kiszedett belőle egy-két papírpénzt, vagy ha alkalmasabbnak mutatkozott, kiemelte a zsebből az órát, láncot és visszabujt a mellékszojbába. Ezalatt a Főnök lent sétált a ház előtt, a lépcsőházban pedig az egyik hesszelő állt készen. A Főnök átvette a pénzt vagy értéktárgyat és hamar visszavonult a vendéglőbe. A további “teendők” attól függtek, hogy az áldozat észrevette-e a lopást vagy sem? Ha észrevette és lármázni kezdett, akcióba lépett a “húzó” és a “hesszelő”. A kapu alatt “megidomitották” a palit, megijesztették úgy, hogy elmenjen a kedve a feljelentéstől. Ha ennek dacára úgy látták, hogy a meglopott rendőrhöz akar menni, vagy ezzel fenyegetőzik, következett a ‘kaserolás’. Ez a jelen esetben azt jelentette, hogy el kell tüntetni minden áruló nyomot, a nőnek el kellett tűnnie néhány napra a piacéról, a lakást pedig le kellett lakatolni és bizonyos ideig nem volt szabad használni. A Főnök pedig alibit “csinált” magának. A Főnök lakásaiban mindig ez a besurranásos húzás volt divatban. Ebi a Főnök szomszédságában lakott, ami arra volt jó, hogy balhé esetén nála rejtőzködjön el a detektívek elől, mig a vihar elvonul. A zsebesek nem voltak mindig az utcán. Ha kijöttek, néhányszor végigmentek a placeon, aztán visszamentek a Kulacsba és vártak. Óvatosságból egyszerre és egymás mellett nem mutatkoztak soha az utcán. A bandában egyébként teljes rend és fegyelem uralkodott. Mikor egyik este a Főnök megjelent, félrehivott egy kapu alá: — Te, elfelejtettem megkérdezni tőled, ismered-e a hosszú Janit. — Ismerek egy ilyen nevűt — mondtam. — Az, akit én gondolok, kétméteres, hórihorgas alak. Arról ismered meg, hogy a képén vágás van. Azt én csináltam rajta egyszer. Egy kicsit bandzsít is és tele van bicskanyomokkal a koponyája. — Úgy hiszem, láttam már — feleltem. — Ez a vagány az én legnagyobb ellenségein — mondta izgatottan a Főnök —, nem akarok vele találkozni. Én mindjárt megkapom a drótot, ha bejön eíbbe a krecíibe, de arra kérlek, segíts te is, ha véletlenül meglátod, szaladj hozzám. Ez még fontosabb, mint a hék figyelése. Hogy miért fél egy gengszterbanda vezére egy másiktól, annak az előzményeit Kisvörös mondta el. — Hosszú Jani, akinek rendes neve Schreiber János, az Angyalföld és kapcsolt részei, a Csikágó és az egész balparti rész második legnagyobb verekedője és bicskása két évvel előbb egy Huszár utcai kocsmában annyira berúgott, hogy ültőhelyében elaludt. A kocsmában ivott kilencedmagávai a Főnök is, aki régóta feszült viszonyban volt Janival. Mikor ilyen tehetetlen állapotban látta, felbérelte a többieket, vegyék ki a Jani zsebéből a bicskáját és készítsék ki. így is történt. Jani az ütésektől felriadt, de hiába nyúlt a kabátzsebébe a bicskájáért, azt már kilopták belőle. Ekkor a kilenc ember késekkel össze-vissza szurkálta Janit, akinek az arca, feje, nyaka, karja és háta tele lett sebhelyekkel. (Folytatjuk.) j
