Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-12-25 / 52. szám
Thursday, Bee. 25, 1969 SZABAD SAJTÓ 3. oldal EMBER AZ EMBERTELENSÉGBEN NEW YORK — Decem. bér 10-én délelőtt Izrael állam new yorki főkonzulátusán kis vendégsereg g y ü 11 egybe, hogy tanúja legyen néhány bátor és emberséges ember kitüntetésének. Ezek egyike magyar volt: Vasdinnyey István v. államrendőrségi őrnagy, aki évek óta itt él Amerikában. Vasdinnyey akkor volt bátor és emberséges, • amikor tömegjelenség volt a gyáva megh unvás zkodás és az embertelenség. A kístarcsai. hírhedt internáló tábor parancsnoka volt, amikor a németek 1944 márciusában megszállták Magyarországot. Ez a tábor ettől a pillanattól kezdve gyűjtőhelye lett a gázkamrák áldozat fául szánt zsidó csoportoknak. Vasdinnyey őrnagy pillanatig sem habozott, mi a teendője. Élelmiszerrel, gyógyszerrel látta el a tábor éhező, beteg lakóit, lehetővé tette számukra a rokoni látogatásokat, közvetitette a postát, késleltette a deportálásokat és 1944 szeptemberének végén, anii-j kor látta a végzet közeledését, 1800 internáltat bevezetett Kistarcsáről a budapesti gettóba, amivel megmentette az életüket a biztos haláltól. Ezután neki mgaának is menekülnie kellett. Körözést adtak ki ellene, de ő menedéket talált a. honvédség 1. hegyidandárjának kötelékében a parancsnok, Barátossy ezredes segítségével és itt harcolt a háború végéig. Végük az oroszok fogságába került. ra, ahol három évet töltött. Innen sem engedték szabadon, a tatai kényszermunka táborba vitték, ahol további három évig dolgozott, mig csak nyomorékká nem vált. Nyugdijat nem kapott, munkaképtelensége miatt dolgozni nem tudott, valóságos megváltás volt számára, amikor 1964-ben kijutott Amerikába, Ma Buffaloban él, ahol feleségének függöny készítő műhelye van Izrael állama az “Igazságosak” érmével és oklevelével tüntette, ki Vasdinnyey őrnagyot'. R. Amir főkönzul üdvözlő beszédében idézte a zsidó szent könyveket: “Aki egyetlen emberéletet ment meg megmenti az egész világot” — mondotta és hozzátette. “Az ünnepeltek a barbár.nácizmus leglidércnyomásosabb korszakában képviselték az élet, az emberi lélek szentségét.” Az ünnepségen, amelynek kezdeményezője egy nagynevű amerikai épitész és emberbarát, Albert Mayer volt, nagyon illusztris közönség lej ént meg. Képviseltették magukat az osztrák és német könz ulátusok, ott volt Albert Mayer felesége Marion Mill Preminger, gaboni tb. konzul és eljött Cooke new yorki bíboros* érsek képviseletében Msgr. Jchn Doherty, aki á bíboros nevében meleg hangon- iulvö-' zölte Vasdinnyey őrnagyot és kitüntetett társait. Az ünnepségen alkalmunk volt néhány .-szót váltani Vasdinnyét Istvánnak. Gratulációnkra ezt válaszolta: — Csak kettő között választhattam : hitvánnyá - válni vagy megmaradni embernek. Én az utóbbit választottam. Szilveszter-est Lindenben Mint minden évben, ezidén is megrendezi hagyományos ó-év búcsúztató, uj-év köszöntő Szilvesteresti mulatságát a Lindeni Első Magyar Kerékasztal Társaság, saját helyiségében, 431 Maple Avenue, Linden N.J. Szokás szerint most is lapjaink utján is meghívják jóelőre a magyarságot erre a mulatságra december 31-én, szerdán este 8 órai kezdettel. A kitűnő Budapest zenekar fogja huzni a jó talpaláváíót, szórakoztató -muzsikát.' Ételekről és italokról gondoskodik a rendezőség. Asztalfoglalás a jegy előre megvételével biztosítva lesz Belépőjegy ára (adóval együtt) mindössze $4.00 személyenként. Mindenkit szeretettel hiv és vár a Rendezőség. A lindeniek körében mindig hangulatos jó mulatságok vannak s a Szilyester-est ráteszi a koronát az egészévi szép műsorra! AZ IKBEK ATYJA: A PLÉBÁNOS FULDA, Ausztria — Osztrák világi és egyházi körökben egyaránt óriási hullámokat ver a. íuldai plébános botránya,;- a -szószékről köszönte meg a mindenhatónak, hogy ikrekkel ajándékozta meg a város egyik, eddig gyermektelen házaspárát. Azután kiderült, hogy az isteni áldás* szerény tehetségével ő is elősegitette, ugyanis — ő az ik rek atyja, A botrányt fokozza, hogy a felszarvazott férj a fuldaj magisztrátus és a templom5 tanács tekintélyes tagja, felesége pedig a templomi kórus szorgalmas szopránja. Az asszony, aki ikreivel és a plébános-papával együtt megszökött, most bűnbánóan tért vissza a családi otthonba, a fiatal plébános pedig btinbocsánatért Rómába zarándokolt. Jó helyen lakhat és jól kereshet! Rendkívül alkalmas jó vétel dolgozni szerető házaspárnak, mészáros és hentes szakmában jártasoknak különösen jó. Modern üzlet, kint a szabadban, vidéken. 25 éve fennáll. Nagy lakás van az üzlethez, amely évi több mint 200,000 dollár forgalmat csinált. Grocery, husáru, fagyasztott ételek, háztartási cikkek, festékek, vasáruk és sport-felszerelések. JÓ BEFEKTETÉS! Továbbiakért forduljon: Fred Herzog, Realtor 277 Broadway MONTICELLO, N. Y. Tel.: (914) 794-7340 KEDVEZMÉNYES ARAK HAZAUTAZNI ÉS ROKONAIT KIHOZATNI 1969 november 1-ső napjától 1970 március 31 napjáig bárki kedvezményes áron látogathat haza “Jet” gépeken, úgyszintén kihozathatja rokonait látogatóba. BUDAPEST-NEW YORK és vissza BUDAPESTRE $315.00 BÉCS-NEW YORK és vissza BECSBE 295.00 PRÁGA-NEW YORK és vissza PRÁGÁBA ................................ 290.00 A fenti árak mellett a kikötés csak az, hogy MÁJUS 15 előtt az utasoknak vissza kell utazniok, ha ilyen áron akarnak utazni. LÁTOGASSA MEG ROKONAIT A FENTEMLITETT IDŐSZAKBAN! Hogyha azonban, valaki később szeretne utazni, vagy rokonait kihozatni, már most jelentse be ebbeli szándékát nálunk! NE KÍSÉRLETEZZEN MÁSOKKAL! Irodánk közM .egy FÉLÉVSZÁZADON ÁT szolgálja az ügyfeleket és a miénk nemcsak a legnagyobb iroda ebben a városban, de a legrégibb is. Jöjjön bizalommal hozzánk, a mi irodánk minden nap nyílva van az ügyfelek részére; nemcsak addig, amig a pénzéi valaki I lefizeti, de MINDEN NAP! “ 1 BÍRÓ PETER es FI au ne. 109 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon; (201) 846-1000 “IKKA” és “TŰZEX” KÉPVISELET és INGATLANFORGALMI IRODA — Házak, farmok eladása — Pénzküldések Szenátusi meghallgatások a sajtó befolyásáról Kanadában OTTAWA, Ont. Kanada Egy kanadai szenátusi bizottság meghallgatásokat kezdeti meg a kanadai sajtó ellenőr zéséről és befolyásáról az országban. Az első 90 ülésen, melyet a következő 10 héten fognak tartani, a bizottság meghall gat ja a .Canadian Daily Newspapers P ublishehd Association és az American, Newspaper Guild képviselőit és a Canadian Managing Editors Coníerencet. A szenátus ki fogja vizs g-álni az újságok, magazinek rádió és televíziós állomások tulajdonosait, ezeknek a hírközlő eszközöknek hatását és befolyását a közre. Mindezeken felül a szenátus elrendelt mintegy 18 kutató tanulmányt, a kanadai közvéleménnyel kapcsolatban. A vizsgálat vezetője D Keith Davey szenátor, Torontóból. Szövetségi Trust-ellenes aóhtságok nemrégen razziát tartottak a Frederickton Gleaner (New Brunswick) szerkesztőségében, olyan modorban, mely ellen hiába tiltakozott a lap kiadója. Michael Wardell. Warded nemrégen némi érdekeltséget adott el az újságból K. F. Irving new brtinsw i c k i nagyiparosnak, aki egyébként négy másik angolnyelvű lapot ellenőriz a tartományban. Hasonló razziákat rendeztek állandóan 1966 óta, s mint ennek minisztere az alsóházban Ottawában elmondotta, a0 a gyanú, hogy az újságok megszegik a tiösztösités elleni törvényt. . Három . nagy sajtócsoport Kanadában 54 százalékát birtokolja a 14 4 kanadai napilap teljes J>forgalmának. ÁT Eréé kiadyánjiunak élén áll á Winnipeg Free Press, 8 napilappal, mely a teljes újságforgalomnak 23 százalékát teszi ki. 12 Southam újságnak ugyancsak 23 százalék része van az országos cirkulációban és a 28 Thompson újságnak 8 százalék részesedése az országos kiadásban. Kanada 1965-ben intézkedéseket tett, hogy megakadályozza, hogy kanadai újságokat Amerikának, vagy más érdekeltségnek adjanak el és a kanadai laptulajdonosok akkor tiltakoztak ez ellen. Amerikai érdekeltség kanadai rádióban és televízióban, meg van tiltva. HIRDESSEN LAPUNKBAN (JSKBäBSi 3S3 ss-á 3S5SSÍ5aSl»05SSt5S^ jBSaű*a,SSiSB$ SSjSfc*«* 3KS3S55SS? SS5 'S» | MEGHÍVÓ -1 A Lindeni Első Magyar Kerekasztal Társaság | DECEMBER 31-ÉN. SZERDÁN ESTE 8 ÓRAI | g- kezdettel tartandó | SZIL VESZTERESTI MULATSÁGÁRA | I sä I Saját helyiségünkben: íj 431 Maple Avenue, Linden, N. J. |[ I A "BUDAPEST" ZENEKAR MUZSIKÁL I Ételekről és italokról gondoskodunk. | Belépőjegy ára (adóval együtt) ................... $4.00 I A viszontlátás reményében hivja és várja önöket, Íj I A RENDEZŐSÉG | fi Asztalfoglalást a jegy előre megvételével biztosítunk! Látogasson el NEW JERSEY EGYETLEN MAGYAR ZENES MULATÓJÁBA! Minden szombaton este CIGÁNYZENE KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, VÁLTOZATOS MAGYAR ÉTELEK A jó mutatást, hangulatot biztosítja HEGEDŰS BERTALAN és CIGÁNYZENEKARA és a New Jersey-i magyarság kedvenc énekesé NAGY LAJOS GYPSY CAMP 8 HOLLY STREET Asztalfoglalás telefonon: CARTERET, N. J. (201) 541-7588 Hát évig volt Oroszországban, majd mikor hazaengedték, Rákosiék csukták le Vác-