Szabad Sajtó, 1969. október-december (61. évfolyam, 40-52. szám)
1969-12-18 / 51. szám
12. oldal S7ABAD SUTÓ Thursday Dec. 18. 1969 1 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek bizonyítaná: S. Zita az ő lakásában tartózWunderlidmé és a tiizönjáró Kuda Bhx (Folytatás) A kihallgatásokon úgy beszélt a szeánszokról, mint aki hisz bennük; hisz a földöntúli erőkben, s annak lehetőségében, hogy egykor élt embereket haláluk után is “meg lehessen szólaltatni”, sőt, hasznos tanácsokat lehessen kapni tőlük a jelenre és a jövőre! Felek persze jól tudta, hogy a szeánszokon soha nem sikerült a “földöntúli szellemeket” megszólalásra bírnia, dehát miért ne bohóckodjon itt, a rendőrségen is, amikor ezekben az években gyakran a rendőrség is igénybevette a spiritiszták segítségét, hogy “megtaláljon” egy gyilkost vagy egy rablót... S ezt nem átallották a sajtóban sem megvallani. Az áldozat végzetét egyébként az okozta, hogy néhány nappal korábban felfedezte s elárulta Felek egyikk spiritiszta trükkjét. Erre különben úgy jöttek rá a detektívek, hogy kihallgatták az utóbbi néhány szeánsz résztvevőjét, akik elmondották, hogy' jelen volt a társaságban egy, a számukra ismeretlen fiatal hölgy is; aki a legutóbbi gyilkosságot két nappal megelőzött szeánszon dühösen felugrott, kiabált Felekkel, hogy csal, s mindaz, amit csinál, szélhámosság. Á szeánsz résztvevői ugyan lehurrogták a fiatal hölgyet, Felek azonban már ekkor elhatározta, hogy7 megbosszulja a hölgy, S. Zita, negyedéves bölcsészhallgató impertinenciáját. — Hirtelen felindulásból követtem el tettemet — vallotta a rendőrségen. — A hölgy' súlyosan megsértett, amikor kétségbevonta a földöntúli erők mozgatására alkalmas képességeimet és gyógyító erőmet. Olyan indulat vett hirtelen erőt rajtam, hogy nem tudtam magamon uralkodni. Arra azonban már nem tudott magyarázatot adni, hogy ha felindulásában gyilkolt, miért szuggerálta előbb mély álomba áldozatát még az éjszakai órákban, s miért tüntette-‘él azt követően a lány' ruháit. Eleinte arra sem kaptak választ a detektívek, vajon miért világos nappal, szinte látványosan dobta az utcára a masszőr az előbb megfojtott S. Zitát. A későbbi nyomozás azonban kiderítette, hogy Felek a lány ruháit még éjjel Rákospalotára vitte, majd amikor visszatért, egyszerűen elaludt a fáradtságtól. Csak a délelőtti órákban ébredt fel. Ekkor hirtelen az ablakhoz lépett, kinézett, majd a következő pillanatban kidobta a hullát az utcára, arra számítva, hogy semmi nyom sem marad utána, ami kodott. S valóban szemtanú nem is akadt, aki látta volna, hogy a bölcsészhallgató Felek lakásába jött, sőt, hogy egyáltalán betért a házba. De a korábban említett tárgyi bizonyíték elégséges volt a bírósági eljáráshoz. Eddig sem Felek volt az egyedüli, ki a beteg emberek hiszékenységéből élt. De most a gyilkossági ügy7—különös módon—rendkívül megnövelte a népszerűségüket. Gomba módra szaporodtak a delejes emberek és a delejes asszonyok, akikről Illés Endre, a jeles regény- és drámairó ezt irta a jelenség nyomán a Magy'arország cimii napilapban: “Szomorú háború utáni tünet: a szánalmasan nyomorúságos, nagyrészt földes lakások lakói keresik a delejes embert, a delejes asszonyt. Jönnek a sánták, a vakok, a süketek, a bénák, jönnek a halállal eljegyzett öregek, fiatalok, s főleg jön . . . jön a sok sápadt beteg, vonagló nő. És a hideg viz pillanatok alatt felforr, az ártatlan, fehér vatta delejes lesz, a csodálatos kéz simítása nyomán elmúlik minden földi baj. A delejes asszony kinyújtja karjait, s ott, künn, a piszkos, szegényes falusi utcán, ahol nincs vízvezeték, csatorna, járda, közkönyvtár, fürdő, ahol a higiénia legelemibb feltételei is hiányoznak, a porban felfelé fordulnak a szemek, az ajkakon feltör az ájult sikoly, az arcok elsápodnak. A levegő nehéz, fojtó, félelmes villamossággal, pattog, serceg, ugrik a sok szikra, villan a sok gondolat, a kívánság, a vágy és felszínesül az óhajtott kéj. Már minden valószínű: a sánta eldobja a mankóját, a néma énekelni kezd, a vak megpillantja a zsebébe nyúló tolvaj kezét. Minden tiszteletünk ezeké a szegény, beteg embereké, minden emberi részvétünk a sok sántáé, vaké, süketé, némáé, aki ide vándorolt. De a sánták nem dobják el mankóikat, a vakok nem látnak újra, a némák továbbra is hallgatnak. A delejesség, a spiritizmus a porból nő, a porral táplálkozik, a porban él. Ott, ahol nincs vízvezeték, nincs járda, nincs fürdő. S nincs közkönyvtár . . .” Igen, egyfelől a kapzsiság, másfelől a szörnyű nyomor teremtette, — élesztette a delejességbe, a spiritizmusba vetett hitet, ami persze nem jelenti azt, hogy módos, vagy éppen gazdag embereket nem fertőzött meg ez a métely. Mégis leginkább a szegény, egyszer üemberek akartak hinni a delejezés csodatevő erejében. A tanult orvosok százai nyomorogtak. Alig néhány héttel Felek Gyula gyilkos szeánszozása után, már fénypontján tündököl a sashalmi delejes asszony, Wunderlich Péterné neve, akiről a korabeli krónikás igy emlékezik meg: “Sashalom, ez a kisközség Budapesttől mindössze néhány percnyire van a gödöllői helyiérdekű villamossal. A község nyugalma néhány hét óta teljesen felborult, mert az idegenek százai jönnek s mennek naponta, hogy felkeressék Wunderlich Péter sashalmi szabómester feleségét, aki a hírek szerint csodálatos képességeivel meggyógyítja a betegeket: a vakoknak visszaadja a szeme világát, a bénáknak testük rugalmasságát, a némáknak visszavarázsolja beszélő képességüket és ehhez hasonló csodákat müvei. Hetek óta tart a faluban az izgalom, mely a legutóbbi napokban tetőpontját érte el, hogy a kis falusi ház körül úgyszólván mozogni sem lehet. A villamos megállótól mintegy tizenöt pereműre lakik Wunderlich Péter szabómester. Nyílegyenes utcácska vezet a megállóhelydől végig a falun, melynek utolsó házában találni a delejes asszonyt. Végig az utcán emberek sokasága tódul a ház felé és már messziről feketéllik a ház környéke, amefyet egészen körülfog a tömeg. Előkelő magánautók, autótaxik, parasztszekerek állnak az utcán, mindegyeikben beteget hoztak. Akinek sok pénze van, de testileg beteg, az ebbe az utolsó reménysugárba, a sashalmi delejes asszony gyógyító erejébe is belekapaszkodik, hogy eldobhassa mankóját, visszakaphassa szemevilágát, újra hallhasson. A szegény? Hogyan is mehetne orvoshoz? Nem volt orvosnál talán soha, s most ide jön, hátha összekuporgatott néhány fillérecskéjéért részesül az áldásból, a gyógyító erőből. A házacskát fakerítés veszi körül. A kerítés mellett nemcsak a kapunál, hanem mindenütt végig sürü tömegben állnak az emberek. Prémbundás pesti dámák, akik lelki bajaikat jöttek ide gyógyítani, s talán életükben két könyvet sem olvastak végig. Egyszerű paraszt emberek, akik azt a bizonyos két könyvet nem olvashatták végig. Vannak itt egész seregben betegek, s külsőre egészséges emberek, akik jósoltatni akarnak. Egyesek már több nap óta itt várakoznak, de nem lehet bejutni. A tarisznyából és a batyuból előkerül a hazulról hozott élelmiszer. Mindenki arról beszél, hogy mit hallott a csodatevő aszszonyról és mindenki tud valami csodatételt s mindenkinek van valami ismerőse, akit már meggyógyított és akin segített. Olyan is akad, aki már maga is látta a csodatevő asszonyt és hosszadalmsn elmesélte, hogy hogyan történik a gyógyítás. (Folytatjuk.)
