Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-08-21 / 34. szám
SZABAD SAJTÓ ThttjfwJa'S', August 21, 196S 12. oldal Hires kémek, kalandorok és bűnügyek 1 Budapestből Mekka II és egyéb alvilági trükkök (Folytatás) Senkivel sem találkoztam. Odaértem Harangozó főfelügyelő ur előszobájához és lenyomtam a kilincset. Legnagyobb meglepetésemre odabent egy takarítónőt találtam, aki a padlót seperte. Megkérdezte tőlem, hogy mit akarok, de én azt válaszoltam, hogy Harangozó főfelügyelő úrral beszéltem, hogy bejövő^, mert egy nagy betörőbandát leplezek le. Azt is mondtam még, hogy megmondom neki, hol lehet megtalálni a tetteseket. És a takarítónő elhitte a link dumát, én pedig leültem egy székre. Az asszony még néhány percig piszmogott körülöttem, aztán elment. Aztán gyorsan odaugrottam a szekrényhez, s a magammal hozott feszitő vassal kifeszitettem. A fényképeket egyenkint kellett kiszedni az albumokból . . . — Dehát ez órákig tartó munka volt . . . Nem félt attól, hogy valaki belép a szobába? .. . — Nem. Úgy voltam vele, hogy ha belépnek lebukok. Ha meg nem lépnek be, s szerencsém van, akkor sokakat jó időre megmentek a sittkótól. S mivel úgy sem fogom megmondani maguknak, hogy kiknek adtam át a fényképeket, különben is eljutott minden kép az érdekeltekhez, már úgy is bottal üthetik a nyomukat. Az aktatáskába raktam a képeket. Fél hét körül végeztem. Akkor kilestem a folyosóra és elindultam lefelé. Amikor kijöttem a kapun, már egy másik rendőr-őrszem volt szolgálatban, de az meg se állított, hanem elengedett. Most, hogy megvolt a tettes, már nem lehetett lefogni az újságírók kezét; egymás után jelentek meg a színesebbnél színesebb tudósítások a vakmerő betörésről. Az egész ország harsányan nevetett. , * * * Az alvilág sok éven át előtt egy igen szervezett, a maga törvényei szerint élő, egymást a kívülállókkal szemben kölcsönösen segítő, s az élet minden jelenségét a bűn szemüvegén át néző és elbíráló világ volt. E szervezett világ öntörvényei szerint mozgó életéről hiteles és rendkívül érdekes beszámolót kaphatunk egy vállalkozó kedvű detektiv-fogalmazó feljegyzéseiből, amely megőrizte a harmincas évek budapesti alvilágának történeteit, képét. A detektiv-fogalmazó hosszú előkészítés Után “merült le” elsősorban azért, hogy az akkori rendőrség számára feltérképezze a legnagyobb fehér foltot, a szerelmi alvilágot, ahol szinte háborítatlanul folyt a kitartott férfiak, keritők, titkos találkahelytartók, tolvaj bandák “munkája”, s amely különösen megközelíthetetlen terepnek mutatkozott minden idegen számára. Hogy mi tette ennyire hozzáférhetetlenné rejtélyessé, szinte misztikussá a szerelmi alvilág életét? Elsősorban a kitartott férfiak szinte minden képzeletet felülmúló szervezettsége, amely behálózta egész Budapestet és meggátolt minden meglepetést, amely kívülről érhette volna. Szabályos szervezeteket létesítettek, felosztották maguk között a főváros szerelmi piacait, s egy-egy ilyen banda ezeken a helyeken — az amerikai gengek mintájára — szinte korlátlan ur volt. Minden bandának — vagy ahogy tolvajnéven akkor hívták, mást értve a mai fogalom alatt: galerinek volt egy főnöke, hírszerzője, figyelője, besúgója, felhajtója, sőt kijárója, ügyvédje, magasrangu titkos pártolója is. A banda főnöke “futtatta”, vagyis dolgoztatta a nőket, akik azután kitartották őt. A kitartott férfiak pedig kivétel nélkül sokszorosan rovott múltú, hivatásos bűnözők voltak, akik a hatalmukba került nőket kitanitották a legkülönbözőbb bűncselekményekre is. Ezekkel a bandákkal a rendőrség annakidején állandó harcban állt, de nem tudta felszámolni őket, mert szervezeteiket az alvilág nagy organizációjába épitették be. S ha a rendőrség valakit mégis elfogott, az néhány jelentéktelen adaton kívül semmit sem vallott. A Főnök bandáját a detektiv-fogalmazó segitségével végülis felszámolták, bíróság elé állították. A bírósági iratok, a fogalmazó rendkívül részletes beszámolói pedig megismertetnek bennünket a kitartott férfiak, a prostituáltak, a megszervezett markecolók, tolvajok módszereivel. A detektiv-fogalmazó naplója — természetesen az irattári jelentések alapján — akár igy is szólhatna a korabeli alvilágról és a társadalomról: “Süni köd ül ezen a világon, megtörik rajta a rendőri nyomozás reflektorfénye. Idegen részére megközelíthetetlen terep ez. Lakói lakatot tesznek a nyelvükre és hallgatásba burkolóznak, ha titkaikra terelődik a szó”. Szinte regénybe illő, hogy milyen védelmi szervezeteket építettek ki ezek a banditák. Mindegyik banda egész hálózatot tart fenn, amelynek segélyével minden meglepetést képes elhárítani. Az utcákon figyelő őrszemeik — álló és mozgó, sőt kerékpáros őrszemek — jóéi őre leadják az értesítést, ha a rendőrség emberei közelednek. Kikémlelik a detektívek gyülekezőhelyeit, s yomon követve őket meglesik, hogy hová mennek. Az utbaeső helyekre hirtelen gyorsasággal közvetitik a hirt s mire a razzia odaér, már nyoma sincs semminek. Poggyász nélkül indultam útnak, zsebemben néhány hamis igazolvánnyal és egy jól belőtt pisztollyal. Feltűnés nélkül távoztam lakásomról szabadság ürügye alatt. Mikor becsuktam magam mögött a lakás ajtaját, úgy éreztem, hogy kiléptem az úgynevezett “polgári társadalom” keretei közül. Mikor az alvilág kapuját átléptem, már álnevet használtam és rövid idő óta egy másik lakásban voltam bejelentve. Közben még egyszer nevet változtattam és újabb lakásba költöztem, ahol mint facér pincér szerepeltem. Környezetem Ernő néven ismert és bizalmas körben elárultam azt is, hogy ki vagyok tiltva Pestről. Hamarosan “Lombi”-nak neveztek el. Egy hétig tartott ez az átmeneti állapot. Erre szükség voltamért csak igy asszimilálódhattam környezetemhez és igy oszlathattam el gyanújukat, amiről kétséget kiróan győződtem meg. Már uj lakásomban, a Tisza Kálmán téren laktam, amikor egy éjjel arról értesültem, hogy két ismeretlen ember érdeklődött utánam. Sohasem tudtam meg, hogy kik voltak, de titokzatos megjelenésük óvatosságra intett. Ez alatt a hét alatt sajátítottam el tökéletesen a tolvajnyelvet is, amely nélkül egy napig sem élhettem volna meg. Most, amikor felállítom az elmúlt két hét egyenlegét, mosolygok magamban naivitásomon ,hogy miképpen képzeltem el az alvilág főnökéhez való eljutásomat. Mindenhez protekció kell. Úgy gondoltam, hogy ha megfelelő összeköttetésem van, a főnökhöz egy-kettőre eljutok. Tulajdonképpen jogosult volt ez a elbizakodottságom, mert nem is egy, hanem két nagyon jó protektorom volt, olyan alvilági rangban, mint mondjuk egy főispán vagy egy államtitkár: az égjük egy elismert orgazda, a másik egy remekül “dekorált” múltú nyugállományú tolvaj, aki fővárosa egyik legforgalmasabb szerelmi piacát igazgatja. De a dolog nem ment ilyen egyszerűen. Sürgetni nem volt szabad, nehogy gyanús legyen, vártam, tehát türelemmel. Ott álltam esténként a Rákóczi ut egyik házfalához támaszkodva, vagy a járda szélén, a pádon ülve. Sapkám ellenzője felhajtva, cigarettám füstje mögül figyeltem az ut másik oldalára. Ott volt az egyik leghirhedtebb banda “starthelye” és útvonala. A kezdet kezdetén megismert kollégáim közül majd mindig volt velem valaki, akinek hölgye éppen arrafelé sétált és néhány nap alatt mindenkit megmutattak, aki érdekelt. —Figyelj oda—lökött meg Csibész Karcsi vagy Vak Lajcsi — ott húz a Rezes Pista a Japán Manci után, ott meg a Csunyi indítja a Fekete Etelt. Én látszólag közönnyel, de tágranyilt szemmel figyeltem a szereplők lassú ideoda vonulását az utca forgatagában. (Folytatjuk.) Jl
