Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-08-21 / 34. szám
2. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday. August 21, 1969 Széni István Bucsn Edisonban A new-brunswicki Szent József magyar görögkatolikus egyházközség hagyományos Szent István Napi Piknikje aug. 24-én, vasárnap lesz az egyházközség piknikhelyén, a St. Joseph’s Grove-ban (23 Bradley Drive Edison, N-J.) Közeli és távolabbi vidékekről máris sokan készülődnek erre a búcsúra, ahol magyarok ezrei adnak egymásnak találkozót minden évben. A piknik déli 12 órakor tábori szentmisével kezdődik a helyszínen, amely mise keretében, illetve végeztével az egyház birtokában levő eredeti Szent István Ereklye felmutatása immár hagyomány. Utána kész meleg ebéd várja a vendégeket a fák alatt felállított asztaloknál. Lesz jó la> cipecsenye, kolbász és hasonló magyaros eledelek és mindenféle hűsítő italok. Délelőtt 11 órától este 9- ig ingyen autóbuszjárat lesz a High streeti templom elől, : New Brunswickból, ki a piknikhelyre. Aki autóval megy. az 1-es vagy 27-es utón Nixonba keresse a St. Joseph Grovet, illetve az iránymutató táblákat. Mindenkit szeretettel hiv erre a piknikre lapjaink utján is a Szt. József Egyház vezetősége. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi itteni, helyi lapunkban ! MENJÜNK A GYPSY CAMP-BE! Cartereten, a Holy St. 8 sz. alatt van a régi jónevü magyar mulatóhely, a Gypsy Camp. Minden szombaton este Hegedűs Bertalan és ci - igányzenekara muzsikál itt, Nagy Lajos közkedvelt dalénekesünk pedig gondoskodik arról, hogy a legszebb magyar dalokat úgy énekli el, ahogyan azt mi szeretjük .. . Kitűnő magyar koszt, igazi jó magyar hangulat, kellemes atmoszféra várja a vendégeket a Gypsy Camp-íben, Cartereten. Finom sültcsirke, cigány burgonyával, egyik specialitása a Gypsy Camp konyhájának, de az étlapon egy sereg más magyarosan készült ínyencség is van. Ha jól akar mulatni, ha egy kedemesestét akar eltölteni családtagjai, barátai társaságában, látogasson el New Jersey egyetlen magyar zenés mulatójába, a Gypsy Camp•be! Dr. Sam első birkózása előtt a Columbus, Ohio melletti Gahannában. A sárhányó leleplezte a gázolót MONOR — Monor lakatlan területén egy tehergépkocsi elgázolta a kerékpáron haladó Bajáli Lajos 22 éves lakatost. A gázolás után a teherautó vezetője cserbenhagyta áldozatát, megszökött a helyszinről. A rendőrök a gázolás színhelyén egy 60 centiméteres sárhányódarabot találtak, — amely a gázoló gépkocsiról szakadt le. Ebből megállapították, .hogy a tehergépkocsi GAB 51-es tipusu volt. A kocsi felkutatására széleskörű nyomozás indult. A Pest megyei rendőrfőkapitányság közrendészetének egyik szabadnapos rendőre, Varga István őrmester, a Ferencvárosban figyelmes lett egy ilyen tipusi tehergépkocsira, amelynek egyik sárhányó járói egy rész hiányzott. Egy személygépkocsival követte a teherautót, amely a Nagy vásártel epre tartott. Ott igazoltatta vezetőjét, Bakó Sándor 50 éves gépkocsivezetőt. Az először tagadta, hogy köze lenne a gázoláshoz, de amikor a rendőr közölte vele, hogy sárhányójánák letört darabja a rendőrség birtokában van, beismerte a gázolást. A rendőrségen Bakót őrizetbe vették. Finom magyaros ételek és kitűnő hűsítő italok, zene, tánc, jó hangulat és jó társaság várja a vendégeket.------o-----A NÉPSZERŰ JÓSKA "SZIVÁRVÁNY" ZENEKARA MUZSIKÁL Cethaibetegségek GENOVA — Kutatások során kiderült hogy a cethalfélék legtöbb betegsége hasonlít az ember megbetegedéseihez. Találkoztak már májzsugorra!, tüdőgyulladással, vesekővel és rákos megbetegedéssel. Gyakori az érelmeszesedés és a szívinfarktus is. A jugoszláv vasúti katasztrófa oka BELGRÁD — Nemrégiben fejeződött be a hivatalos vizsgálat az emlékezetes, julius 30-adiki, Tetovo és Gostivar közötti vasúti szerencsétlenségre vonatkozóan, amely 29 halálos áldozatot követelt. A vizsgálat kiderítette: a balesetet a gondatlan fékezés okozta. Az állomás dolgozói ugyanis csak oly módon fékezték le a wagonökat, hogy köveket helyeztek a kerekek alá. “Óriási lábnyom” a Marson. Repülünk a Marsra? WASHINGTON — Dr Wernher von Braun, a világhirü, németszármazásu amerikai rakéta-szakértő, mondotta egy sajtóértekezleten: Amerika 14 év múlva már landoltathat asztronaut a Marson és az amerikai asztronaut űrutazása és landolása a Mars bolygón, éppen olyan egyszerű lesz, mint amilyen ma egy átlagos légiut New York és Washington között. Dr. Braun szerint az asztronaut útja a Marsra körülbelül 70 napot fog igénybe venni “és a legteljesebb mértékben veszélytelen lesz.” India lakossága CALCUTTA — Az indiai Központi Tervszerű sitési igazgatóság statisztikai jelentést tett közzé az ország lakosságáról. Ezek szerint jelenleg Indiában — 1969. január 1-én — 530,604,102 fő él. A havi népszaporulat meghaladja az egymillióit! Pedálos öntözés NEW YORK — Egy itteni találmány a magánházak kis kertjeinek öntözését könnyíti meg. A szerkezet szívócsövét a közeli patakba, tóba, víztároló medencébe kell süllyeszteni, és a pedál taposásával lehet a vizet a gyepre. vagy a virágokra fecskendezni. Halálos autóbusz MADRID — A Madrid és Cadiz közötti országúton, egy személyszállító autóbusz, öszszeütközött egy téglákat szállító teherautóval. Az autóbusz utasai közül tizenketten meghaltak; körülbelül húszán pedig megsebesültek. Szent István Piknik A Woodbridge-i MAGYAR AMERIKAI POLGÁRI KÖR Augusztus 24-éuf VASÁRMP délután 2 órai kezdettel tartja SZENT ISTVÁN PIKNIKJÉT saját helyiségében: 95 Pori Reading Ave. Wcodbridge, N. J amelyre ezúton is mindenkit szeretettel meghiv A RENDEZŐSÉG