Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-09-25 / 39. szám
12. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday. Sept. 25, Budapestből Mekka II. és egy éb alvilági trükkök (Folytatás) Magas, szikár, szálfaegyenes férfi közeledett gyors léptekkel a sarok felé. Szemei átható tekintettel néztek jóval előbbre, mint ahol én álltam. Sápadt arcán mélyen árkolt ráncok, szemei közt a homlokán erős dudor. Nyilvánvaló volt, hogy engem meglátott, de nem törődött velem. Tekintete ott járt rajtam túl a sarkon. Nem hiszem, hogy megismert . . . Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna. Kerestem társait, akiknek a közelben kellett lenniök. Hamarosan megláttam két detektívet, amint lassan jöttek, karjukon bottal és merően néztek a kimagasló alak felé. Megindultam a kávémérésbe. Ott találtam nyolc fiút, akik már mind újságot olvastak, előttük egy-egy pohár fiz. Kettesben snapszliztak. Bár engem nem ismertek, mindjárt megszólított az egyik: — Merre mentek a hék? — A Rákóczi utón vannak — feleltem — hárman! — Hogy néznek ki? — kérdezte egy fekete sörtehaju. — Botosok? — Az egyik nagyon magas, egyenes szikár émber — feleltem. — Akkor ez a Megyeri — mondták kórusban. — Nem hék, hanem polgári zsernyákok. A Szövetség utcából jöttek — mondogatták —, akkor ezek a Munkás utcába mennek ellenőrizni. — Az egyik felkelt és kinézett. — Lógás! Tiszta a levegő — szólt hátra, mire mindnyájan kimentünk a helyiségből. Visszamentem eredeti helyemre, ahol a Kisvörös már várt rám. — Tudod, hogy razzia volt? Kiszúrtad a héket? — Hát persze. Megyerit meg két botost. Elmentek mellettem is. Úgy hallom, hogy a Munkás utcába mentek. — Ide hallgass, Limbi! — folytatta Kisvörös. — Ezektől ne majrézz, ezek csak a frankákra pályáznak. Az a fő, hogy ne avatkozz bele, ha elfogják valamelyiküket. Most már, hogy este lett, a “hesszelők” is többen lettek a Rákóczi utón. Lassan jöttek-mentek, amerre hölgyük sétált. Kisvörös felvilágosított, hogy ezek között sok az olyan, aki nem rendes figyelő, hanem csak afféle alkalmi vállalkozó. Ha észreveszi, hogy valamelyik nő egyedül, vigyázó nélkül sétál, megszólítja és valamilyen ürüggyel “megvágja”. Vagy azt mondja, hogy vigyáz rá és borravalót kér tőle, vagy — ha jönnek a detektívek — hamar odaszalad valamelyik magányos ‘hölgyhöz,’ belekarol és úgy megy vele tovább. A detektívek legjobb “ellenszere” ugyanis ez a karonfogva-járás. Ezért a mentésért aztán kizsarol a nőtől valami pénzt. Vannak, akik többen állnak össze “partiba”, követik a nőt és megfenyegetik, hogy feljelentik a rendőrnél, ha nem fizet nekik hallgatási dijat, vagyis mint ők mondják, “pálinkapénzt”. Máskor meg követelik, hogy fogadjon magának állandó fiút, mert másként nem engedig az utcán mozogni. Kisvörös, mint brancsbeli, őszintén utálta és lenézte ezeket a lézengő rittereket, akik szinte “feketén” melóztak a nők között. ' A “főmatador”, mint például a Főnök, többre tartja magát egy szimpla selyemfiunál, aki viszont lenézi a Kisvörös-féíe heszszelőket. A valódi hesszelők pedig még mindig toronymagasságban érzik magukat az orvvigyázó és pálinkapénzes kalózok között. Amint besötétedett és a Rákóczi utón kigyulladtak a villamos reklámfények, Kisvörös látogatott meg posztomon. — Most találkoztam — mondta Zsidó Bélával, aki a hék eloszlását figyelte. — Hát azt hogy csináljátok? Kisvörös csodálkozott. — Mit nevetsz? Tán azt hiszed, hogy csak úgy Isten nevében lógunk itt az utcán és azt se tudjuk, hogy mikor merről jön ránk a razzia vagy az a Megyeri? Majd holnap eljössz velem és meglátod, hogyan megy a smir. Most különben csak azért jöttem, mert a hék a Józsefváros felé mentek. Amig a Főnökék kijönnek, ezen a placcon semmi meló nincs. Lógjunk a büfébe! Útközben rájöttem, egyszerre más képe van a Körútnak, ha az ember olyan viharvert micisapka ellenzője alól nézi, mint amilyen a fejemen díszelgett! Kisvörös egymás után mutatott rá az egyes csoportokra: —Nézd csak ott a két bringást: Kálit meg a Dilist, biztosan botra (lopni) mennek! Na, gyerünk csak oda egy oszlophoz, a bugázók hogy figyelik azt a kocsit — intett arrafelé, ahol három kivattázott váliu, fekete puhakalapos férfi óvatosan körülvett egy magányos autót. — Szevasz Nyitós — lökött meg vállával egy egyedül lődörgő alakot. — Hogy megy? Aztán választ sem várva mentünk tovább, s csak úgy menet közben jegyezte meg: mindjárt fent lesz a vilcsin és megdob egy csomagot. Ahogy a Kisvörös “fölmutatott” egyeseket, beszélt róluk, szólt hozzájuk, sorra ismertem meg a valutásokat, a neppereket, a pénzváltó csalókat, a zsebtolvajokat, alvilági nevükön rajzolókat, cafkadütőket, (akik csak nőktől lopnak), kirakattolvajokat . . . Egy csoport a lóversenyeredmények fölött vitatkozott, egy másikban egy szemüveges, alacsony emberke hosszú, fekete felöltőben (Kisvörös szerint a “tanár”) nemzetközi témákról tartott előadást négy főnyi hallgatóságának. Csak annyit hallottam: “Anglia egyedül nem képes . . .” És végül mint eleven kozmetikai reklámok: kiruzsozva, kifestve, kiparfümözve libegtek ide-oda a kis nők a párda szélén unottan cirkáltak a hozzájuk tartozó “fiuk” és álldogáltak a hesszelők. Amint kijutottunk ebből a zűrzavarból, szemeim ismerős alakot fedeztek fel: a Kulacsban látott fiatal lány volt. A kirakatokhoz közel haladt a járdán, nem nézett se jobbra, se balra, úgy ment, mint egy hatodikos gimnazista. Szürke svájci sapkája féloldalt szorítva a fejéhez, haja két hosszú fonatban omlott le, kezében könyvet tartott és kislány os re tikült. Szinte jóleső látvány volt az egész jelenség, majdnem lehelte magából az ártatlanság, üdeség friss illatát. — Megszólítsuk? — kérdeztem Kisvöröst, mert okvetlenül meg akartam ismerkedni vele. — Jelenleg tréfli az ügy — felelte Kisvörös. — Nem látod, hogy munkában vannak? — Mit dumálsz? . . . Hiszen ... és csakugyan . . . Pillanatról pillanatra bontakozott ki előttem a komédia. Észrevettem egy elegáns, öregedő urat, aki néhány lépés távolságban követte a kislányt. Látszott, hogy lépteit a kislány apró lépteinek üteméhez méri, ennek következtében erőszakoltan lassan haladt. Úgy látszott, mintha Matild még nem vett volna tudomást az öregurról. Most váratlanul felfedeztem Szeles Janit, aki valahonnan hátulról és elegánsan ki volt öltözve, fején fekete puhakalap, félkezében botemyő, a másikban sárga szarvasbőr kesztyű. Anélkül, hogy Matildra nézett volna, elhaladt mellette, aztán megállt az egyik kirakat előtt. Ez a megállás fordulatot jelentett az utcai kalandban. Mert ime Matild, alighogy Jani megállt, szintén megszakította sétáját, a legközelebbi kirakatnál. Mi Kisvörössel élveztük a mulatságos színjátékot. Az öregur szintén megállt a kirakatnál. Matild azonban tovább játszotta még a gimnazista lányt. Nem felelt az öregur szavaira, hanem előbb nagy kíváncsisággal gyorsan megnézte magának és szótlanul tovább indult. A vén róka utána, (Folytatjuk.) J Hires kémek, kalandorok és bűnügyek
