Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-09-25 / 39. szám
Thursday, Sept. 25, 1969 SZABAD SAJTÓ 5, oldal EGY PESTI SZÉLHÁMOS VALLOMÁSA ÓHAZÁI TÖRTÉNET Hagy halak akadtak a horogra... —Araikor most nekiszánom magam, hogy teljes nyugalomban és hosszúnak Ígérkező elvonultságban elmondjam legsajatabb és legközvetlenebb élményeimet az emberi hiszékenységről, átsuhan rajtam a meggondolás, hogy sose kerültem volna ide a debreceni büntetésvégrehajtási intézetbe, ha Annáról, a 68 esztendős milliomos, özvegy fogadósnéról átváltok nővérére, Mariára. Mert az nemcsak az évek számában jóval gazdagabb a húgánál, de anyagi javakban is. Későn kapcsoltam! Hja, 61 éves vagyok! De eddig nem éreztem, hogy öregszem. Mindenki ellenállhatatlannak tartott. Alacsony vagyok ugyan és kopasz, de mindig a legjobb szabótól öltöztem, s gavallér voltam világéletemben. Nemcsak a hölgykuncsaftjaimnak fizettem 600 forintos vacsorákat — természetesen, az ő pénzükből —, arra is gondoltam, hogy a pincérnek is 100 forintos borravalót nyújtsak át hanyag mozdulattal. Szóval ezzel a velem született charme-al, s azzal a nagy dumával, amely még Teleki téri kereskedő koromban véremmé vált, én Frank Miklós, el tudtam adni a Harmat utcai lakótelepen a még fel sem épült lakásokat is. — Azért fantasztikus kérem, hogy az emberek bedőltek az én kitűnő modoromnak, eleganciámnak és bécsi testvérem hírének, no meg, persze annak a lépesméznek, hogy a VIII. kerületi tanácsnál dolgozom. Valójában éjjeliőr voltam néhány hónapig az Országos Gyárkéményépitö Vállalatnál. Amikor 1967- november végén szabadultam Márianosztráról — egy évet és négy hónapot ültem visszaesőként elkövetett csalás miatt, mert butorkészitésre sok előleget vettem fel. de persze a bútort nem tudtam megcsinálni, — mert ugyebár én nem vagyok asztalos, csak jó kereskedő — szóval, amikor kiszabadul, tam, el kellett valahol helyezkednem. Sajnos az éjjeliőri fizetést nem az én kifinomult életnívómhoz szabták. — Hát az nagy szám volt, mikor a 68 éves fess, özvegy, volt fogadósnéval megismerkedtem. Először a barátnőj ének udvaroltam, de mikor bemutatta a gazdag özvegyet, láttam, itt van dohány, ezt a nőt nőm szabad elszalasztani. < Szerettem volna a milliomos özvegyet minél előbb feleségül is venni, de ő azt hajtogatta, hogy még várjunk egy kicsit. Az özvegyasszony nemes lelkű volt. Néhány hónap leforgása alatt 92 ezer forintot kaptam tőle azért a meséért, hogy bécsi testvéremtől érkező gépkocsi vámját ki kell fizetnem, s hogy rendeznem kell bohém öcsém régi adósságait is. Ezekért én itthon kezességet vállaltam, s ha nem fizetek, feljelentenek és lecsuknak és ami még rosszabb, oda az úri becsületszavam. Mikor az özvegynek elfogyott a pénze, amit az-egyik telkéért kapott, súlyos arany karperecéi közül lehúzott néhányat, ideadott néhányat és ideadott egy brilliáns függőt is — 26 ezer forintot ért a pár smukk — hogy tegyem zálogba s ebből rendezzem ezeket a régi kiadásokat. — Hajdú megyében is felvettem valakitől 23 ezret lakásszerzésre, s a hajdúböszörményi ügyészség e miatt keresni kezdett Budapesten, mint ismeretlen helyen tartózkodót. — Ekkor kiderültek fővárosi csalafintaságaim is, amiért vagy 178 ezer forint nyomja a számlámat. Különféle tranzakciókkal 43 ezer visszatérült . . . Szaknyelven szólva fővárosi üzleteimért 9 rendbeli visszaesőként elkövetett csalás, sikkasztás, devizagazdálkodást sértő bűncselekmény miatt tett ellenem vádemelési javaslatot a XIV. kerületi rendőrkapitányság. Mit fogok én ezért kapni, amikor a piti kis 23 ezer forintos Hajdú megyei ügy miatt is most 3 és fél évet sózott rám első fokon a debreceni bíróság. — Pillanatnyilag még csak azért vagyok itt elvonultan a büntetésvégrehajtási intézetben ... De tudja, az utóbbi időben már nekem volt olyan érzésem, hogy hamarosan valami nagy elvonulás várható, s jó lesz, ha előbb ápoltatom fáradt testemet Hajdúszoboszlón. Itt még “fizetővendégként” az egyik szállásadónőmmel kötöttem egy jó üzletet. írásbeli megállapodást készítettünk; megveszem az ő használt, régi kocsiját, viszont eladom neki 60 ezerért az én Bécsből érkezőmet. 15 ezret mindjárt fel is vettem előlegként. Jó kis üzlet volt, de talán az utolsó! Mert mire én ebből a rám váró nagy el-Keskeny patakocska az Uny, a hegyekből ered, viszi a gyárak szennyvizét, a tokodi üveggyár salakját — és bőven szurkot is —- meg más üzemek sokféle hulladékát, a Kis-Dunába. Tavaszi esőzéskor alaposan megdagad, színig kitölti mély medrét s rohan zavarosan. A táti libalegelő embertől néptelen volt. Az öregember átment a gyepen; egy kicsit imbolyogva lépkedett. Szája mozgott, valamit dünnyögött, sirósan, keserűen. Megállt a parton, egy percig nézte a vizet s fejét csóválta közben. — No, jó . . . — dünnyögte. — Hát akkor . . . legyen az Uny. Ha már a tárna nem szakadt rám hatvan évig ... Leányát emlegette még, unokáit — és a vejét. (Senki sem látta még akkor őt, senki sem hallotta, de ő maga, később minden mozdulatára, minden szavára jól emlékezett.) “Hát ha tik igy bántatok velem . . . hogy azt a kis italt sajnáljátok, vagy engem sajnáltok? Lehet. Iszom én eleget. De részeg? Szittyái Náci ?! Azt már nem, soha. Szilvapálinkától három deciig be nem rugók. Azért, mert a nyolcvanadikat taposom? Birom én, senkinek ahhoz már nincs köze, ha a saját nyugdijamat el is iszom. Dolgoztam érte eleget ... De ■ hát . . . Ha már a lányom ellenem fordul, ha már a vejem igy leszidhat, ha öregségemre igy bánhatnak velem, akkor minek az élet?! Már lelépett, gázolta a vi-zet, mely egyszerre a válláig ért. Lába besüppedt és húzta, lehúzta az iszap. Mormoló ajkát is ellepte a viz ... * * * Már fuldokolt, mikor négy fiú, az általános iskola nyolcadikos diákjai, megpillantották fel-felbukkanó fejét. Akkor jöttek az iskolából, négy barát, vidám beszélgetésben ; s egyszerre megriasztotta őket a látvány, a néma halálküzdelem. Futni kezdtek a part felé, vonultságból kiszabadulok, hol lesz az én charmeom, eleganciám, s hol lesznek a gazdag, idős, fess hajdani fogadósnék? Vagy hiszékeny emberek mindig lesznek ? Hát persze, hiszen azért a fogadósné nővére még igy sem, most sem jelentett fel... (csákváry) egyszerre mind: Pista, Laci, Jani, Tamás. És be a vízbe. Egyik se tétovázott. Jani volt az, aki elsőnek érte ei a vízben vergődő embert. Kiemelte a csapzott, kékülő fejet, tartotta ... De közben maga is elmerült. Taposni próbálta a vizet, de a mély, ragacsos iszap befogta a lábát és nyelni késztette a zavaros vízből. Nagy erőfesztitéssel felrúgta magát s megragadta az öreg kezét. Attól fogva már nem engedte el. Társai őt tartották, eleven láncban fogództak össze s gázoltak, úsztak, csapkodtak — igy haladtak kínlódva kifelé. Az Uny — megnőtt vizével, erős sodrával — szembeszállt velük: azon igyekezett, hogy elragadjon legalább egyet közülük. De a négy legényke nem engedett! Megmerültek ugyan, szemük-szájuk tele lett szennyes vízzel, kapálóztak, volt aki már-már lemerült-—a küzdelmet mégsem adta fel egyik sem. Prüszkölve vonszolták kifelé az öreget, aki ellenszegült és alig érthetően fel-felkiáltott: — Az istenfáját, hagyjatok, hagyjatok engem! Hiába, az erős fiuk markából már nem mozdulhatott. A parton nekikezdtek — ahogy tanulták az elsősegély órán — dörzsölni, a mesterséges légzést is megpróbálták. De hát arra nem volt szükség. Náci bácsi nagyon is eleven volt már, egyszerre szétcsapott köztük és feltápászkodott: — De most már eleresszetek, ha már az Unyból kihoz tatok, a százistenit, még kificamítjátok a kezemet-lábo mat... Lerázta magáról a vizet, s bosszús dörmögéssel elindult a házuk felé.. Gyönge volt még, a lába reszketett, de nem engedte vezetni magát. A fiuk hazáig kísérték. Az uton szidta őket erősen. Hanem a kapunál elérzékenyül ve sorra kezet rázott velük: — Nohát, az istenfátokat . . . nélkületek én mán . -. . hol lennék?! Jól van, fiuk. Derék bányászgyerekek vagytok. Én meg . . . Hát bizony, vén bolond létemre, ilyet tenni .. . Már jött a lánya is, sírva korholta az öreget, aki igy dörmögött: — Most ugye, siránkozol, de amikor az uradat kéne visszatartani, akkor sehol se vagy. Jól van no, hát egy ki csit elment az eszem. De most már . . . megfogadom, eztán nem iszom, nem én az istenfáját, egy cseppet se! S hozzátette s már mosoly rebbent a ráncos arcon: — Nem iszom én, lebalább az Uny vizéből, soha többé! Barát Endre Uj TV-torony ZALAEGERSZEG — Jövő év közepére elkészül Zalaegerszeg legmagasabb pontján egy kilencvenkét méteres TV torony. Hatvan méteres magasságban egy forgó cukrászdát, felette pedig kilátót helyeznek el az építményen, amely tiz kilométeres körzetben javítja majd a vételt. ui Állatfaj MAGYARÓVÁR—-Az Akadémia Duna-kutató Állomás a moson i, a nagymarosi és az alsógödi Dunával foglalkozott részletesen és felderítette a Duna-menti mellékvizek állatvilágát. Több, a tudományra nézve is uj állatfaj előfordulását állapit ották meg. A havonkint megismétlődő -— a Duna magyar szakaszának egész hosszában — komlex, szimultán kutatásokkal felderítették a zoo- és phytoplankton, a mibkrobiológiai viszonyok és a vízkémiai változások menetét. 10 emeletes ház BUDAPEST — Az ország legnagyobb lakóházának építését augusztusban kezdik meg Óbudán, előregyártott,; házgyári elemekből. A Szent endrei utón, mintegy 3200: négyzetméter alapterületen tető alá kerülő, 10 emeletes (480 lakásos) épület vasbeton lábakon áll majd, melynek egy részét üzletekkel épí tik be. A leendő lakástulajdonosok jövő év tavaszán köL tűzhetnek majd be uj ottho-, nukba. Törik a dohányt VERPELÉT — A szentsi moni tsz-ben megkezdték a dohány törését, s rövidesen mintegy 30 mázsás szállít mányt indítanak a beváltók hoz. Az előzetes vizsgálatok szerint a kitűnő minőségű idei dohánytermés; a leveíek nagyok, sérülésmentesek. Terjessze lapunkat! A KIS DUNA MENTÉDÜL...
