Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)

1969-09-18 / 38. szám

12. oldal SZABAD SAJTÓ Thursday, Sept. 18, 1969 Budapestből Mekka II. és egyéb alvilági trükkök (Folytatás) — Nahát hallgass ide — fordult felém a meggyanúsított férj — mondd meg aztán, nem kell-e megköszönni inkább az ilyen gondosságot? Irén kint járt tegnap este a Körúton. Én vigyáztam rá. Látom mesz­­sziről, hogy megszólit valakit s azzal megy a Hársfa utcába a mi házunk felé. Be is fordultak a kapun. Egy perc múlva én is odaértem, hogy figyeljek a ház előtt, ami­kor látom és hallom, hogy az Irén a kapu alatt áll és az a pasas, akit én palinak néz­tem, nagyban vallatja Irént. Mindjárt tud­tam ,hogy detektív, aki most Irént le akar­ja buktatni. Nem lehet vacillálni ilyenkor, azonmód beugrottam a kapu alá és mintha azt hinném, hogy a pasas valami szoknya­vadász, megfogtam szegény Irént és ver­ni kezdtem. Mit lehetett csinálni? Addig kellett ruházni, mig a pasas megsajnál­ta és rámszólt: “Most már ne bántsa!” Hát nem szép tőlem, hogy igy kimostam az asz­­szonyt a balhéból? És Borosné — bár a tegnapi kaland csat­­tanós befejezése nem nagyon tetszett neki — elégedettnek látszott a sorsával. Volt a kocsmában egy másik pár is. Mindnyájan ismerték őket. Borosné leki­csinylőén (biggyesztette le a'zajkát: — Azok? A Szeles Jani a barátnőjével. Nagyon fölvágnak. A lány nem lehetett még 16 éves. Nyú­lánk termetű, fejletlen testű kislány volt, hamvas bakfisarccal, nagy dióbarna sze­mekkel, mosolygó ajkakkal, amelyek közül hófehér fogak villantak ki. Egyszerűen, szolidan öltözködött, fején féloidalt szürke svájci sapka, fehérszegélyes kék matróz­­blúz — iskoláslánynak kellett hinni őt. Tár­saságában egy 28 évesnek látszó, magas, vállas, elegáns, borotvált arcú fiatalember volt. Halkan beszélt és mozdulatai elárul­ták, hogy valamelyik amerikai filmszínészt igyekszik utánozni. Érdekelt az ügy. Hamar megtudtam a részleteket. Szeles Jani, a mozisztárt mimelő jampec háromszor bukott le már kirakattolvajlás miatt. Legutóbb fél évet ült ós kitoloncol­ták Pestről. De ő szépen itt maradt a fővá­rosban. Jani ebben az időben nagyon le volt égve. Egy haverjához költözött, akivel Vá­con együtt üdült, bizonyos Kis Józsefhez, akit tolvajkörökben Cigány Jóskának hív­ták. Kis Jóska valamikor sofőr volt, de már évek óta nem dolgozott. Régi szeretőjét el­vette feleségül és az asszony tartotta el a férjét abból a pénzből, amit a nő sétáiása során szerzett . . . Amikor Szeles Jani is náluk húzta meg magát, az asszonynak eszébe jutott, hogy van neki egy kis húga, Matild, aki pár hó­nappal előbb került haza egy leánynevelő intézetből. Jani ha pénze nem is volt, jóképű fiú. Értette a módját, hogy a kis Matild fejét elcsavarja. Itt volt azonban a nővér, aki Jani érzelmeinek egyelőre útjában állt és aki azért hozta ide a húgát, hogy segít­sen keresni. Kitanitotta először is arra, ho­gyan kell vigyáznia magára, nehogy valami baja essék. A dologba bevonták Janit is. Az ő szerepe egy darabig a kopogás volt. Ja­ninak kellett ugyanis a kislányt diszkrét távolságból követnie, amikor az üzleti cél­ból utcán járt. Matild a nővére lakására hívta a férfiakat. Úgy adta be a dolgot, mintha “anyukája” lakna ott, aki éppen moziba ment s annak távollétét használja ki . . . Jani nyomon követte a párt a kapuig. Öt percig várt. Ekkor ijedten futott az ab­lakhoz, bezörgetett s azt mondta: — Anyukád mindjárt itt tesz! Természetesen ia férfi ész nélkül távo­zott. “Anyuka” pedig ezalatt a szekrény mögött állt, a legalkalmasabb időpontban kibújt a rejtekhelyéről, megnézte az áldo­zat tárcáját és a körülményekhez alkal­mazkodva a pénz egy részét kivette. Min­dig csak annyit, hogy fel ne tűnjék a hi­ány. Néhány napig tartott már ez az állajot, amikor Jani merészet gondolt — miért asszisztáljon ő csupán —, amikor egy kis ügyességgel az egész hasznot is megszerez­heti magának? így történt, hogy Jani “halálosan sze­relmes” lett Matildba, egy szép napon be­vallotta, hogy nem tud nélküle élni és rá­beszélte, hogy legyen a felesége, hagyják itt Kiséket, szökjenek meg valahová, ahol egymásnak élhetnek. Matild már régen szerette Janit, meg­szökött hát vele a Hársfa utcába. S a lány önként ajánlkozott, hogy amig Janinak jobban nem megy sora, úgy mint eddig, ez­után is keresni fog. Jani elvezette Matildot a Dohány utcába Sári nénihez és bemutat­ta: ez a lány az enyém, ide fog járni. Ha baj van, hívjon fel, a szemközti kocsma előtt állok. Egész egyszerűen ment minden. Sári néni klientúrája pedig fellendült a dolgon és felülmúlta a többi hasonló üze­mekét. Jani fényesen kiruházkodott, a leg­jobban kereső fiú lett az egész környéken. Elhatároztam, hogy megismerkedek Sze­les Jánosékkal. Megnéztem az órámat, 4 óra volt. Figyelmeztettem Kisvörös, meg Rozit, hogy menni kellene a placcra. Ők azonban megnyugtattak: — Te még igazán vies vagy, ha nem. tudod, hogy ebben az időben nem járnak a hék. Jegyezd meg, mindent meg lehet ta­nulni, még a hék razziázási szokásait is. Elég az hozzá, ebben' az időben nyugodtan lóghatsz akárhol, nincs balhé . . . Csak jóval később foglaltam el a helye­met a Rákóczi utón. A tűzkő vés már nem árult a régi helyén, helyette egy másik ti­tokzatos egyén jelent meg az utcán: a ka­­bátnyitogató. Árukészletét a kabátja alatt hordja, és­pedig zsebkendők és harisnyák formájá­ban. Ha alkalmas médiumot látott, melléje lépett, a fülébe suttogott, majd váratlan mozdulattal kinyitotta felöltője jobb szár­nyát. Rögtön látható lett a raktár, azaz kirakat. Most ezt neveztem ki előőrsnek. Ahogy a zsebembe nyúltam, kezembe akadtak Bö­zsi néni találkahelyének névkártyái. El­mentem arrafelé körülnézni. Úgy látszik, Bözsi néni üzleti forgalmá­nak nem ártott meg az én hanyagságom. Rövid félórát időztem a szomszéd ház mel­lett s ezalatt három pár fordult be a ház kapuján. Közben a ház előtt és szemben ott sétáltak a nők fiúi. Volt ott két figye­lő is, akik szünet nélkül jöttek-mentek az utcán. Megálltak egy nagy üzlet sarkán, ki­kukkantottak a Rákóczi útra, majd a Do­hány utcáig mentek, megnéztek minden já­rókelőt, aztán a ház kapujába álltak és on­nan kémkedtek. Megállapítottak, hogy sok­kal komolyabban fogják fel hivatásukat, mint én. Az áruház sarán hat lány tereferélt. Két fiú ment arra hátratett kezekkel. Az egyik a vállával meglökte a lányt, s menet közben mondott neki valamit. A lány hátra fordult és szólt társainak. Mindnyájan a Dohány utca felé néztek. Valami készül! Az egyik lement a sarokra, befordult a Rákóczi útra, majd sietve visszajött, a má­sik oldalra ment, úgy szólt vissza egy szót: — Megyeri . . Erre ahányan voltak, mind futni kezdtek és eltűntek a Munkás utcában. Ebben a pil­lanatban éles füttyöt hallottam a Rákod ut felől, rögtön visszhangja támadt a Do­hány utca irányából, majd a Munkás ut­ca sarkán levő kávémérésbe. Én lassan el­indultam arrafelé, hogy lássam a fejlemé­nyeket is. Elhaladtam a kávémérés előtt és kifor­dultam a Rákóczi útra. Az Alsóerdősor oly kihalt volt, mint a temető. A Rákóczi utón alig néhány lépést tettem, amikor egy szür­ke trencskőókabátos alak elment mellettem és odaszólt: “Hék”. De olyan halkan mond­ta, mint egy suttogó bariton. Közben a sze­mével hunyorított. Megfordultam. (Folytatjuk.) Hires kémek, kalandorok és bűnügyek

Next

/
Oldalképek
Tartalom