Szabad Sajtó, 1969. július-szeptember (61. évfolyam, 27-39. szám)
1969-07-03 / 27. szám
:2. ÓIDDAL SZABAD SAJTÓ Thw.r««iay, July 3, 1969 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek PIPÁS PISTA, A TANYAVILÁG HÓHÉRA (Folytatás) — Pipás Pistáról tudták, hogy ő amolyan ítéletvégrehajtó a tanyavilágban? — Persze . . . Á, dehogy tudták ... Nem volt ő ítéletvégrehajtó ... A bosszú fűtötte a vérit... , — Maga ott volt a családi tanácson, amikor elhatározták, hogy Dobákot el kell tetetni Pipás Pistával láb alól? — kérdezi az •ügyész. — Nem voltam ott. . . — Az ügyészségen már elismerte, most miért tagadja? Igaz,, hogy az volt a szokás a tanyavilágban, hogy ilyenkor az egész család összeült, s az döntött a halálra Ítélésről? — Én nem tudom, hogy mi volt a szokás . . . Bárkit is hallgat meg a bíróság a tanyákról, mindenki tagad. Primitív, nyomorúságosán egyszerű, a legtöbben egy iskolai osztályt sem járt emberek, akik kihasználták a jó alkalmat, hogy akad egy “Ítéletvégrehajtó”, s ők, mint valami bíróság, ítéletet hirdettek, ha nem voltak megelégedve a családfővel. — Meddig tartott a tor? — Kérdezi Pipás Pistától a biró. — Hát úgy hajnalig iddogáltunk. Amikor ki világosodott, megkaptam a kis hordó bort, a kis sonkát, a szál kolbászt, a birkát későbbre Ígérte Dobákné . . . — Pénzt nem kapott? — De azt is kaptam, abból, amit az ura zsebéből kivett. — Dobákné, még mindig nem száll magába? Nem szólal meg a lelkiismerete? — Sonkát adtam, bort is, meg kolbászt is, mert szegény ember volt a Pipás Pista nagyon, még nálunk is szegényebb, de pénzt én nem adtam, és nem is kértem őt semmire. Ekkor Börcsök Istvánnét szólítják az elnöki pulpitus elé, aki közli a bírósággal, hogy azért lett özvegy, mert meggyilkolta az urát. Ez a töpörödött, siránkozó kis öregasszony igy vall: — Bűnösnek érzem magam. Húsz évig éltem együtt a férjemmel. De nagyon roszszul éltünk. Mindig részeg volt. Sokszor kés sei zavart meg. Én otthagytam, de utánam jött. Akkor megsajnáltam és visszamentem hozzá. Pipás Pistának is elpanaszoltam a sorsomat. Ő is tudta, hogy a férjem részeges, miután ő is sokszor együtt volt az urammal éjszakai iddogálásokban. Ekkor azt mondta nekem Pista: — Ne félj, majd én elintézem, úgy hogy megszabadultok tőle . . . — És maga mit felelt? — Én azt feleltem: félek, hogy megtudja valaki. Akkor ő igy: — Ne félj, nem fogja senki megtudni. Végül rávett és én megígértem, ha megcsinálja a dolgot, akkor hozzám jöhet a tanyára és addig lakhat az istállóban, ameddig akar. Ekkor Pista társat is szerzett magának, a Vecsernyés Jánost, aki itt ül a pádon, mert azt mondta nekem, hogy ő egy nagyon-nagyon szegény ember, neki minden munkát meg kell fognia, hogy a családjának enni tudjon adni. Ezért hát vállalta, hogy segít Pipás Pistának az én uram megölésénél. Én megmondtam a tizenöt éves fiamnak, hogy ma este apádat felakasztják. A kedves jó fiam tiltakozott, hogy vigyázzanak, és azt mondta: — Édesanyám, megtudják! . . . Én azonban azt mondtam: “Nem lesz semmi baj!” — Hát akkor nem lesz — mondta a fiam . . . Amikor este jöttek a Pipásék, megragadták a tehénkét az istállóban, mire az uram kiment, hogy megnézze: mi a baj. Akkor Vecsernyés lefogta az uramat, Pipás Pista pedig hurkot vetett a nyakába és megfojtották . . . — A fia nem segített a dologban? — Nem, a fiam nem segített — tiltakozik élénken az öregasszony. — Pipás Pista a dolog után mondta a fiamnak : “Egyen meg fene, meg se mozdultál, nem segítettél, minden erőmet ki kellett adnom.” Aztán az istállóból a halottat a kamrába vitték és ott felakasztották . . . — Bűnösnek érzi magát, Reigerné? — kérdi a biró Pipástól. — Igen, bűnösnek érzem magam... Börcsökné panaszkodott nekem — mondja, aztán vallja, hogyan vette rá őt Börcsökné a gyilkosságra, hogyan hajtották végre a tervet, hogy csalták ki a gazdát az istállóba, hogy vetettek hurkot a nyakába. Azt azonban megint nem akarja elismerni, hogy ő vetette a hurkot, csak azt mondta, hogy a Vecsernyés vagy ő, de ezt ő nem tudja. Arra sem emlékszik, hogy ki akasztotta fel. Azt tudja, hogy a kamrába vitték a holttestet, ahol megint felakasztották, de hogy ki, arra nem emlékszik. — Nekem ilyenkor mindig elborította az agyamat a vér, és én nem emlékszem a dologra . . . A biró ekkor elébe tárja a vizsgálóbírónak tett vallomását, amelyben még jól emlékszik arra, hogy ő hurkolta meg Börcsök nyakán a kötelet. — Nem emlékszem rá, nem tudom pontosan, hogy melyikünk mit csinált........ Börcsöknét szembesítik Pipás Pistával. — Te bírtál rá engemet, hogy megöljem az uradat — mondja Reigerné. — Nem tagadom — vallja be az öregaszszony. Börcsök Imre, a tizenöt éves fiú állt ezután a bíróság elé. Azt mondja, semmiben sem segédkezett, csak tudott a dologról. — Hallottam anyámtól, hogy összebeszéltek valamire. — Mit mondott neked az anyád? — Aznap este, amikor a dolog történt, tudatta velem, hogy jönnek Pipásék és apámat meg fogják gyilkolni. Erre én megkérdeztem, hogy meggondolták-e ezt? Megnyugtatott, hogy igy döntött a családi tanács és én akkor kimentem az istállóba aludni. Arra ébredtem fel, hogy Pipás Pista bejött az istállóba és azt mondta, hogy ne törődjek semmivel, ő mindent elintéz. — Na, és mi volt a te szereped? — Nem volt nekem szerepem, én nem segítettem a dologban. Mikor Pipás Pista kijött hozzám az istállóba és megverte a tehénkét, a zajra kijött a szobából édesapám. Kézi lámpás volt a kezében. Amikor belépett, láttam a lámpa fényénél, hogy Pipás és Vecsernyés rácsapják az ajtót és a kézi lámpást kiütik a kezéből. Ezután sötét lett, nem tudom, mi történt. Nemsokára hallottam, hogy apám egészen gyenge hangon segítségért szól. Öt-hat perc múlhatott el a sötétben, aztán nem tudom, mi történt. Később hallottam, amint Pipás Pista beszólt az édesanyámnak: kijöhetnek, már készen van. — Miért nem siettél az apád segítségére? — Én nagyon féltem a Pipás Pistától — mozdulni se mertem . . „ — S miért nem tiltakoztál, mikor anyád azt mondta, hogy apádat meg fogják gyilkolni? . . . — Az én apám nagyon sokszor volt részeg, az anyámat verte, ütötte, bennünket is, az egész család ellene volt. . . — így volt, Riegerné? — Nem egészen igy történt a dolog. A kötelet a gyerek hozta oda, arra azonban nem emlékszem, hogy ki tette fel hármunk közül a kötelet Börcsök nyakára . . . — Lehet, hogy a gyerek tette fel? — Én nem tettem fel — kiált hangosan a tizenöt éves fiú és sírva fakad. — Le sem jöttem az ágyról . . . — De igen is, most már tudom pontosan, hogy ő hozta a kötelet. . . — Azt mondja meg, miért húzott ma-^ ga férfiruhát, miért hatáhozta el, hogy íérfiruhában fog járni? — kérdezte a bíró Pipás Pisztától. (Folytatjuk.) 1
