Szabad Sajtó, 1969. január-március (61. évfolyam, 1-13. szám)
1969-01-16 / 3. szám
t2. ÓLRA I SZABAD SAJTÓ Thursday. January 16, 1969 Hires kémek, kalandorok és bűnügyek AZ ANGOL KEMFEJEDELEM FOLYTATÁS A szervezkedésre Reillynek könnyű volt megnyernie a Cári Tisztek Szövetségének, és a régi titkosrendőrségnek egykori tagjait, valamint régi ismerőseit. Csoportjaiba tartozott Csuberszkij gróf, hajóépitő mágnás — akinek cári hajóépitő vállalatánál Reilly ifjú korában dolgozott —, Jugyenics cári tábornok, Balkov kávéháztulajdonos, Dagmara balett-táncosnő, Grammatikov ügyvéd, a cári ohrana egykori titkos ügynöke. Különösen értékes segítőtársra talált Veneszlay Orlovszkijban, szintén volt ohrana-ügynökben, akinek sikerült befurakodnia a VCSK (Összoroszországi Rendkívüli Bizottság) kötelékébe, és akitől hamis nyomozóigazolványt szerzett. Reilly-Massino ettől kezdve már mint Sidney Georgjevics Relinszkij, a pétervári VCSK bűnügyi nyomozója is bámikor nyugodtan igazolhatta magát. Ezzel a hamis igazolvánnyal akkor jutott be a Kremlbe — a szovjet kormány időközben Moszkvába költözött, és árnyékként követte a kém is —, aamikor akart. Összeköttetést teremtett néhány tiszttel, akik a Vörös Hadsereg vezérkarának egyes titkait kezéhez juttatták. Az angol titkos szolgálat irányításával működő szervezkedés céljaira több millió rubelt rejtettek el Dagmara balett-táncosnő lakásán. A pénz azonban gyorsan fogyott, de Bruce Lockhart gondoskodott arról, hogy soha ne ürüljön ki a titkos kassza. Hogy miként szerzett? Emlékirataiban ő maga Írja le: “Számos olyan orosz akadt, akinek rejtett rubelraktára volt. Ezek csak örültek annak, ha pénzüket egy londoni kifizetésre szóló kötelezvény ellenében odaadhatták. Hogy minden gyanút elkerüljünk, a rubeleket egy moszkvai angol cég utján gyűjtöttük össze. Ez a cég tárgyalt az oroszokkal, határozta meg az átváltási árfolyamot, és adta át a londoni utalványt. Minden egyes tranzakciónál hivatalos garanciát adtunk, hogy az angol cég jó a Londonban kifizetendő összegre. Az összeszedett rubeleket az amerikai főkonzulátusra vitték, ahol azután átadták Hicksnek, aki viszont eljuttatta a megfelelő címzettnek.” Hicks, aki az amerikai főkonzulátuson dolgozott — a brit titkosszolgálat tagja volt, Reilly egyik alárendeltje. Reilly igy hát megfelelő anyagi fedezettel folytathatta üzelmeit. És ekkor úgy látta, elérkezett a cselekvés órája; a kezében összefutó összeesküvés részvevői készek akciójuk végrehajtására. Sinhelyül a moszkvai Nagy Színházat választották. Itt ülésezett 1918. julius 6-án az V. Összoroszországi Kongresszus. A páholyokban helyet foglaló szövetséges megfigyelők sorában Bruce Lockhart is úgy tett, mintha feszülten figyelné a vitát. Pedig ő az ajtót figyelte . . . Izgatottan várta Sidney George Reilly-Massino-Relinszkij megérkezését-. És a mesterkém belépett. Ám nem valami nagy magabiztosság sugárzott sápadt arcá ról, amikor Lockhart füléhez hajolt. — Kudarc — suttogta a mesterkém az alkonzul fülébe. — Az épület körül van véve a Vörös Hadsereg katonáival . . . Lockhart lázasan kutatott a zsebében, kompromittáló iratok után. Reilly, sőt egy francia ügynök, aki Lockhart mellett ült, ugyanígy cselekedett. Az okmányokat, leleplező feljegyzéseket apró darabokra tépték s lenyelték. Közben pedig Reilly folytatta beszámolóját. Elmondta, hogy Mirbach német követet a megszervezett felkelés tervei szerint meggyilkolták, s a szociálforrodalmárok erre a jeladásra megbeszélés szerint hozzá kezdtek a lázadáshoz. Akciójuk azonban elszigetelt maradt. Tervük, hogy a felfegyverzett szociálforradalmárok a német követ légy ilkolása után körülvegyék a Nagy Színházat és ott letartóztassák a szovjet küldötteket, vagyis a forradalom egész vezérkarát, már csirájában megbukott. — Ellenállás? — kérdezte Lockhart. — Az utcákon még hallatszik a lövöldözés zaja — közölte a kémfejedelem. — De a szovjet kormány nyilvánvalóan ura a helyzetnek. A szovjet kongressus tovább folytatódott. Már későre járt az idő, amikor a színpadról bejelentették, hogy a Vörös Hadsereg és a VCSK levert egy puccsot, amely a szovjethatalom megdöntésére irányult. Sok, a legkülönbözőbb fegyverekkel, robbanóanyagokkal felszerelt szociálforradalmárt, illetőleg ellenforradalmárt letartóztattak. Néhány százan közülük tűzharcban vesztették életüket. A lázadás vezetői megszöktek vagy meghaltak. A kongresszus folytatódott. A külügyi népbiztosság egyik tisztviselője kisvártatva sorra felkereste a külföldi megfigyelőket, s közölte velük: az utcán teljes rend uralkodik, biztonságban elhagyhatják a Színház épületét, visszatérhetnek követségeikre. Lockhart is igy cselekedett. Ott tudta meg, hogy a moszkvai puccs idején Jaroszlav-ban Borisz Szavinkovnak, a szociálforradalmárok vezetőjének személyes irányításával lezajlott puccskísérlet is elbukott, Szavinkovnak menekülne kellett, s még boldog lehetett, hogy sikerült elkerülnie a letartótatást. A mesterkémet kellemetlenül érintette a lázadás kudarca. Bizonyos volt benne, hogy az teljes sikerrel jár és megdönti a szovjet kormányt. Annyira bízott az eredményben, hogy a pucssistákkal még az uj kormány névsorát is kidolgozta. “Minden intézkedés megtörtént ideiglenes kormány létesítésére — irta később emlékirataiban, visszaemlékezve a puccsra. — Kitűnő barátomat és szövetségesemet, Grammatikovot szemeltem ki belügyminiszternek. Minden rendőri és pénzügyi ügy az ő ellenőrzése alá került volna. Csuberszkij, régi barátom és üzlettársam, aki Oroszország egyk legnagyobb kereskedelmi vállalatának a feje, közlekedésügyi miniszter lett volna. Jugyenyics, Csuberszkij és Grammatikov ideiglenes kormányának az lett volna a szerepe, hogy az ilyen forradalmat elkerülhetetlenül követő anarchiának véget vessen.” Reeilly, a szociálforradalmárokat hibáztatta a csődért. Ostoba, tehetetlen népség — sem eszük, sem türelmük nincs, hogy kivárják az alkalmas pillanatot, s valóban jól megszervezzék az előkészületeket. Tervüknek alapgondolata viszont továbbra is tetszett az Intelligence Service ügynökének. Az a gondolat, hogy akkor kell felkelést kirobbantani, amikor • a legfontosabb szovjet vezetők együtt ülnek valamilyen kongreszszuson vagy értekezleten, ahol egy csapásra le lehet őket fogni, megfelelt Reilly elképzeléseinek. S amikor újabb összeesküvést szervezett, terveket kovácsolt a szovjethatalom megbuktatására, hü maradt ehhez a taktikához. Úgy tűnt, hogy az események kedveznek Reillynek. Megkezdődött az intervenció. Augusztus 2-án, azzal az ürüggyel, hogy “megakadályozzák a hadianyag német kézre jutását”, brit és francia csapatok szálltak parti'a Arhangelszkben. Két nappal később a britek elfoglalták Bakut, a kaukázusi olajközpontot. Néhány nap múlva angolok és franciák, majd amerikaiak léptek partra Vlagyivosztokban. A kémfejedelem úgy vélte, hogy a szovjethatalom napjan meg vannak számlálva, hiszen Szibéria legnagyobb része már szovjetellenes erők kezében volt. Ukrajnában a németk által támogatott cári tábornok, Krasznov vezette a véres szovjetellen háborút. Reilly úgy vélte, hogy egy jól szervezett s jól időzített puccs megadja a kegyelemdöfést a szovjethatalomnak. A megfelelő emebreket az uj puccs számára Lockhart találta meg, illetőleg azok maguk jelentkeztek az angol diplomatának álcázott kémnél. Augusztus 15-én történt, azon a napon, amikor a zamerikaiak Vlagyivosztokban partra szálltak. Lockhart -— mint emlékirataiban megírta — a lakásán ebédelt, amikor csöngettek, s az inas “két lett úriembert”, jelentett be. Az egyik alacsony, sápadt fiatalember, Smidhen néven mutatkozott be. Kísérője magas, jól megtermett férfi volt, jellegzetes arcvonásokkal, acélos tekintettel. —- Berzin ezredes vagyok — nyújtotta kezét. — A Kreml lett gárdájának parancsnoka! — Mit óhaitanak az urak? — érdeklődött Lockhart. A látogatók, mielőtt szóban előadták volna jövetelük célját, levelet nyújtotta . át. (Folytatjuk.)
