Szabad Sajtó, 1968. október-december (60. évfolyam, 40-52. szám)
1968-10-03 / 40. szám
12. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday October 3. 1983 "OPERABÁL 13" FOLYTATÁS — Ilyen sürgősen? No, akkor menjünk. A nagyvezérkor főnöke a nyilvántartó iroda főnökével átment egy mellékterembe, ahol meghallgatta a jelentését. Conrad von Hötzendorf még sápadtabbá vált, amikor meghallotta a hirt, mint Redl volt, amikor rádöbbent, hogy elveszett. Miköbben Urbanski és Conrad tanácskozott, Redl folytatta utolsó sétáját a bécsi utcákon. Most már mind a két detektiv ismét együtt volt a nyomában. Redl papírokat húzott elő a zsebéből! mint később kiderült: terhelő papírokat, amelyektől meg kellett szabadulnia) és széttépte őket. A papirdarabkákat az átjáró kövezetére szórta. Úgy gondolta, hogy amig az egyik detektiv a felszedegetéssel foglalatoskodik, addig a másiktól talán megszabadulhat? Ez^a kísérlete is eredménytelen maradt. Az "egyik detektivnek sikerült összeszednie a papírokat, amig a másik továbbra is Redl nyomában maradt. Az összegyűjtött papirdarabkákat autón nyomban a nyilvántartó irodába vitték, ahol összerakták és összeragasztották. Postai elismervény ek egy Stefan H. ulánus hadnagynak küldött pénzekről, valamint Brüsszelbe, Varsóba és Lausannebe küldött ajánlott levelekről — mind a három címet kémközpontok fedőcimeiként ismerték a nyilvántartó irodában, ahol egyébként már mindenki a helyén volt. Urbanski riadót rendelt el, mozgósította embereit, akik már az első órában is sok mindent kiderítettek. Tudták már, hogy Redl ezredes aznap délután négy órakor érkezett meg Bécsbe Prágából, 1911-ben 18,000 koronáért vásárolt Daimler kocsijával. A pompás autót egy karosszériakészitőhöz adta be, hogy az alváz oldalfalát alul fényes bőrrel, belsejét pedig bordó selyemmel újonnan vonják be. A karosszéria-készitő vasárnapi túlórára visszatartotta munkásait, mert a munkával négy nap alatt el kellett készülniük, az ezredes urnák kedden már vissza kellett volna autóznia Prágába. Sofőrjét Redl már megbízta, hogy vásároljon két gumit, aztán útjára bocsátotta azzal, hogy kedden reggel a menetkész autóval jelentkezzék. A karosszériakészítőtől Redl bérautóval ment a Klomser Szállodába, ahová tisztiszolgája már délben vonattal megérkezett. A nyilvántartó iroda emberei már azt is tudták, hogy Redlt délután a szállodaszobában meglátogatta egy Stefan H. nevű lovassági tiszt. Stefan H. hadnagy fél hatkor távozott, Redl pedig tiz perccel később a postahivatalba ment. Csak később derült ki, hogy barátja, akihez természetellenes kapcsolatok fűzték, el akarta hagyni az ezredest. A szállodaszobában Redlnek ismét sikerült megnyernie magának szerelmét, de azzal a feltétellel, hogy gépkocsit vesz neki. Ehhez viszont szükség volt arra a pénzre, amely már régen hevert az ő részére a cári kémközponttól a bécsi postahivatal poste restante ablakánál, de eddig — rossz előérzettől vezérelve — halasztgatta, hogy elmenjen érte. Redl közben megunta a céltalan sétálást, megadta magát és visszatért a szállóba. A szálló halijában széles mosollyal üdvözölte régi barátja, dr. Viktor Pollák, a legfelsőbb törvény- és semmitőszék főállamügyésze. Redl már el is felejtette, hogy közös programot beszéltek meg ma estére. Redl és Pollák régi jóbarátok voltak. Redl számos perben volt katonai szakértő, amelyben dr. Pollák képviselte a vádat. Pollák mit sem tudott arról, hogy barátja tulajdonképpen nem kémszakértő, hanem kém, mégpedig leleplezett kém. Együtt mentek vacsorázni a vendéglőbe. Redl igyekezett uralkodni magán, de a főállamügyésznek mégis feltűnt, hogy ideges, szűkszavú. Redl közben uj menekülési lehetőségen törte a fejét. Célzásokat tett barátja előtt erkölcsi tévelygésekről, bár óvakodott feltárni természetellenes hajlamait. Összefüggéstelenül beszélt, barátja már elmezavarra következtetett. Végül Pollák segítségét kérte, hogy azonnal visszatérhessen Prágába, ahol elöljárójának, hadtestparancsnoknak mindent elmond. Pollák el sem tudta képzelni, miről van szó, mégis megígérte a segítséget és elment telefonálni. Gayer kormánytanácsost, a politikai rendőrség főnökét hívta. Az első meglepetés: jóllehet késő éjszaka volt, Gayert nem a lakásán, hanem a hivatalában találta. A második: amikor azzal kezdte mondókáját, hogy Redllel vacsorázik, Gayer közbevágott, azonnal közölje a helyet és a menüt. Pollák ennek ellenére előadta kérését, illetőleg tolmácsolta Redl kívánságát. — Kérem, nyugtassa meg az ezredes urat és mondja meg neki, hogy reggel forduljon közvetlen hozzám, szívesen megteszem, amit tehetek — válaszolta Gayer. Közben a Grand Hotel egyik melléktermében Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök már kimondta a döntést Redl ügyében: — El kell csípni a hazaárulót és az ő szájából kell megtudnunk, meddig ment el az árulásban! — És azután? — kérdezte Urbanski. — Azután természetesen meg kell halnia! — Saját kezétől, kegyelmes uram? — Igen. Senkinek sem szabad megtudnia semmit a halála okáról! Megértette, ezredes ur?-— Parancsára, kegyelmes uram! — Még ma éjjel! — Parancsára, kegyelmes uram! — Ezredes ur, ön azonnal összeállít egy bizottságot, Höfer, a helyettesem vezesse, tagjai a hadbíróság főnöke, ön és Ronge ezredes legyenek, összesen négyen. Jelentést közvetlenül nekem tesznek. — Parancsára, kegyelmes uram! Urbanski távozott, hogy végrehajtsa a parancsot, a vezérkari főnök pedig visszament a társaságához. Anekdotákat mesélt, ivott, együtt dúdolt a zenével. Úgy tett, mint aki nagyszerűen érzi magát a társaságban, pedig egy csepp kedve sem volt már mulatni. De színlelnie kellett, hiszen az ügyet úgy akarták elintézni, hogy ne tudódjon ki semmi. Ennek pedig egyik feltétele volt, hogy a vezérkari főnök ne leplezze le magát még társasága előtt sem. Hiszen olyan nagy urnák, mint Conrad von Hötzendorf, minden arcrándulását sokan figyelik és tartják számon . Urbanski és Ronge hiába kereste Kunz hadbiróezredest, a katonai bíróság főnökét a lakásán, az ezredes vidékre utazott a hét végére. A két tiszt ezért egy másik törzstiszti rangban álló hadbírót keresett, aki közel lakott. Wenzel Vorlicek hadbíró őrnagy lakott legközelebb. Vorlicek éppen utazni készült, súlyosan beteg sógornőjét kellett volna Davosba kisérnie. Nem volt pardon, Vorliceknek egyenruhába kellett öltöznie, s az urakkal együtt autón Höfer vezérőrnagyhoz hajtania. A négytagú bizottság éjfélkor ért a Klomser szállóba. Az egyes számú szobában már otthon volt Redl ezredes. Amikor a négy tiszt belépett a szobájába, az asztalnál ült és irt. Holtsápadtan állt fel, inogtak a lábai . — Tudom, miért jöttek az urak — mondta tagoltan. — Eljátszottam az életemet, és búcsúleveleimet irom éppen. Az asztalon egy befejezetlen búcsúlevél volt. Redl a bátyjának címezte. Egy másik búcsúlevelet Redl már megkezdett, az Giesl tábornoknak, a prágai hadtest parancsnokának szólt. Urbanskit megelőzően Giesl vezette a Monarchia nyilvántartó irodáját, s amikor a prágai hadtest parancsnokává nevezték ki, ő kérte maga mellé kedvenc tisztjét Redlt. A mosdóasztalon egy zsebkés hevert és egy darab madzag. Redl arra készült, hogy felakasztja magát. A bizottság tagjai azonban közölték Redllel, hogy addig nem ölheti meg magát, amig nem mondja el árulásának részleteit. Redl dadogva mondta: — Szeretnék négyszemközt maradni Ronge ezredes úrral és neki feltárni mondanivalómat . . . A négy ur összenézve döntött a kérés felől. Höfer, Urbanski és Vorlicek szótlanul távozott. Ronge egyedül maradt Redllel. Neki, egykori beosztottjának, akit ő avatott be a kémkedés és elhárítás tudományába, tett vallomást. FOLYTATJUK iy - w •- itl w • w ~ w - ■■ - - % ■- ww Mw - -[Hires kémek, kalandorok és bűnügyek]
