Szabad Sajtó, 1968. október-december (60. évfolyam, 40-52. szám)
1968-11-28 / 48. szám
8. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, Nov. 28. 1968 Saigonban délivetnami tüntetők tiltakoztak Johnson elnök ‘egyoldalú döntései ellen”. TIZENHATOT ELFOGTAK. A 150,010 DOLLÁROS NEW YORKI REPÜLŐTÉRI PARKOLÁSI CSALÁSBAN NEW YORK — Óriási, 750,OOO dolláros csalást fedeztek fel, melynek következtében letartóztattak és megvádoltak 20 személyt, akik a new yorki Kennedy nemzetközi repülőtér nagy kiterjedési parkolóhelyein teljesítettek szolgálatot. Tizenhatot az emberek közül 64 rendbeli bűncselekménnyel vádoltak meg és Albert H. Bosch biró elé vezettek a Queens legfelsőbb biró-Kétoidalt gombolható kabát. ságán. A többi négyet még keresik, akik közül az egyiket “alacsony-fizetésű’’ pénztárosnak jelölték meg, aki nemrégen egyszerűen otthagyta 40,000 dollár értékű házát Flushing, Queens-ben, magához vette két óriás bankszámláját, féláron eladta vadonatúj autóját, aztán repülőgépre ült és elmenekült Peru fővárosában, Limába. A Kinney Park Lot, Inc., mely engedményes alapon kezeli a nagy kiterjedésű parkoló-helyeket, bevét elének egy részét a városnak adja adó fejében, melyet egyébként a new Yorki Port Authority-nek kellene fizetni. A Kinney Park Lot, Inc. a repülőtéri, parkolásra szóló területet a várostól bérli. A rendőrségnek szorgos munkával több mint 4 hónapjába került, hogy leleplezze a zseniális csalási módszert, mellyel a parkolóhely pénzbeszedői és autóirányitó forgalmi ellenőrei dolgoztak — mondotta Frederick J. Ludwig, Queens szövetségi kerületi ügyészsének első helyettese. Ludwig elmondotta, hogy az összejátszó alkalmazottak a hosszuidőre parkolókra összpontositot t á k figyelmüket, s amikor ezek számlája mondjuk 3 hét alatt felszökken 20-60 dollárra és a tulajdonosak kiváltották autóikat és mefizették a dijat, az alkalmazottak behelyettesítették a hosszú idő után beváltott tiketeket 3 dolláros tiketekkel és a különbséget egymás között megosztva, zsebrevágták. Ilyenkor azok az autóirányitók, akik éppen nem vittek parkolóhelyükre autókat, friss tiketeket vettek ki az automatikus jegy szolgáltató szerkezetből, frissen lepecsételve. A nyomozást julius 4-e óta, a Port Authority rendőrségének főnöke William A. O’Connor és Queens egyik helyettes szövetségi ügyésze, Thomas Demakos vezette. A hivatalos szeméi yek ugyanis felfigyeltek arra, hogy a repülőtéri parkoló helyen 10,000 autó számára van hely és évente 4.5 millió parkolt autót kezelnek. A 16 alkalmazott, akiket bíróság elé állítottak, részben még mindig dolgozik a repülőtéren, annak ellenére, hogy nagyfokú csalással, öszszeesküvéssel, hivatalos rekordok hamisításával és lopott holmi birtoklásával vádolták meg őket. Tizenkettő közülük pénztárosként volt alkalmazva, 4 mint közlekedési felvigyázó. Csaknem valamennyien, középosztálybeli kér öletekben laknak Queensben, kivéve hármat Bronxból és egyet Manhattanból. Bosch legfelsőbb iró 1000- 5000 dolláros biztosítékok lefizetése alapján helyezte őket szabadlábra, november 26-án tartandó tárgyalásukig. Queens szövetségi kerületi ügyésze elmondotta, hogy a letartóztatások csak kezdő akciók voltak egy vádesküdtszéki kiterjedt vizsgálatban, az állítólag a Kennedy repülőtéren uralkodó korrupcióban. KILENC SZEMÉLY A JÉGSZEKRÉNYBEN, MÍG A RABLÓK ZSÁKMÁNYOLTÁK CHICAGO — Három álarcos bandita az “A and P” élelmiszer áruhában, a 916 Montrose Ave.-n, revolverekkel beterelte az üzlet hátsó részében levő nagy hűtőszekrénybe az üzlet managerét, négy alkalmazottat és négy vásárlót. majd 900 dollárt elrabolt az üzlet pénzszekrényeiből. A 9 személy, aki a jégszekrényben fagyoskodott mig a rablók betakarították a zsákmányt, 10 perccel azután került ki a hűvös helyről, hogy a rablók távoztak. Ez úgy sikerült, hogy egyesült erővel dörömböltek a jégszekrény ajtaján, felkeltették a szeméthordó emberek figyelmét, akinek a manager belülről utasitásokat harsogott, hogy hol keressék a jégszekrény kulcsait. A kiszabadított manager, a 26 éves Frank Gemignani elmondotta, hogy a pénztárszobában tartózkodott, amikor két rabló a hütőszoba felé terelte a négy alkalmazottat és négy vevőt s csak akkor figyelt fel, mikor a harmadik megjelent a pénztárszobában, fegyverrel k é n y s z eritette, hogy felnyissa az ottlevő három pénzszékrényt, azokből magához vette a 900 dollárt, őt pedig ugyancsak a jégszekrénybe zárta másik 8 áldozat mellé. Volt az áruházban egy negyedik pénzszekrény, nagyobb összeggel, azt azonban csak a Brink’s Inc. pénzszállító páncélkocsi vállalat emberei képesek felnyitni, igy nem vált az elmenekült rablók zsákmányává. Az áldozatok közül senkisem kapott náthát. A kongresszusi képviselőház elnöke, John W. McCormack, 21-ik időszakát szolgálja a kongresszusban. EGY ÉGŐ HAJÓ £S SZEMÉLYZETÉNEK tragédiája a földközi tengeren RÓMA, Olaszország — Számos NATO-egység, mely tengeri-légi gyakorlatokat tartott a Földközi-tengeren, ideiglenesen abbahagyta ezt. beleértve egy U.S. tengerészetiőr j árati repülőgépet, hogy segítségére siessen egy francia tehergőzösnek, a Marie Masse-nak, mely SOS jelzéseket adott le a tengeren, jelentve, hogy a hajó ég Szicília közelében és 13 ember van a fedélzeten. A helyszínre sietett NATO mentő-egységek jelentették, hogy nem találták a megadott helyen a hajót s túlélőket sem találtak a vízben. Két fadarabot találtak ugyan, az SOS pozícióban, mely származhatott a hajó roncsaiból. Az első SOS a Marie Masse-ról délután érkezett, jelentette, hogy tűz tört ki a gépteremben. Két órával később a hajó kapitánya rádiózott segítségért és elmondotta, hogy olasz személyzetének mind a 12 embere a vízbe ugrott és egyedül van a hajón. Elmondta rádión, hogy a tűz gyorsan terjed tovább a hajón és helyzetét úgy adta meg, hegy 34 mérföldnyire délkeletre van a Pantelleria szigetcsoporttól, Szicília és Tunézia között. A győztes republikánus kongresszusi képviselő, Charles Mathias, a feleségével az Agnew főhadiszálláson, Annapolis, Md.-ben.