Szabad Sajtó, 1968. július-szeptember (60. évfolyam, 27-39. szám)
1968-07-04 / 27. szám
12. OLDAL _______’»/.ABAD SAJTÓ_______ Thursday. July 4. 1968 BUN ÉS BŰNHÖDÉS PÉLDÁTLAN JUSTIZMORD FOLYTATÁS Amikor Vogel és Renate Meyer a hus- Georg Kott bűnügyi felügyelőt, akivel Renate Meyer délután már beszélt telefonon. Kottnak az ügy iránti érdeklődése a délutáni telefon óta, úgy látszik megszűnt; legalábbis a bejelentés nem gyakorolt rá különösebb hatást. Ahelyett, hogy azonnal megindította volna a szükséges nyomozást, barátságosan közölte Vogellel és Renate Meyerrel, hogy egyenlőre hazamehetnek, ha szükség lesz rájuk, értesíteni fogják őket. Amikor Kottot később megkérdezték, hog ya két fontos tanúval miért nem ment azonnal a tett színhelyére, a következő kétes értékű felvilágosítást adta: “Nem kívánhattam ezektől az emberektől, hogy az egész éjszakát ébren töltsék.” Kott ur magatartása a továbbiak folyamán még különösebbé vált. Másnap reggel nem nevezett ki bizottságot a gyilkossági ügy felderítésére, hanem csupán Kari Rodatus törzsőrmestert bízta meg azzal, hogy két emberrel Pöckingbe utazzék. Kott szó szerint a következőket mondta Rodatusnak: “Egy bizonyos dr. Praun lelőtte ott a házvezetőnőjét, s utána öngyilkosságot követett el.” Utasította, készítsen rövid jelentést a helyszíni szemle eredményéről, hogy azután a holttesteket eltemetésük céljából kiadhassák. Vájjon honnét tudtaKott, hogy dr. Praun előbb lelőtte a házvezetőnőjét, majd agyonlőtte magát. Ezt a nyomozás során éppoly kevéssé tisztázták, mint azt a kérdést, melyik felsőbb hatóság utasítására tüntették fel öngyilkosságnak dr. Praun halálát. Rodatus törzsőrmester vakon teljesítette elöljárója megbízást. Jóllehet a gyilkossági ügyek vizsgálatában hosszú évek tapasztalata állt mögötte, ebben az esetben figyelmen kívül hagyta a gyilkosság elkövetésére való összes nyomokat. Praun felpuffadt és más oszlásnak indult hullája a folyosón, szorosan a villa bejárati ajtaja mellett feküdt. Felöltőben és kalapban volt. A holttest mellett különféle élelmiszerekkel teletömött aktatáska hevert. A padlón két hüvelyt, de csak egy lövedéket találtak. A házvezetőnő hullája viszont — még csupán a halotti merevség állapotában — ház pincéjében, a házi bár bejáratánál feküdt. Ezen a hullán még nem mutatkoztak oszlási tünetek, amiből még egy laikus is arra következtethetett, hogy a házvezetőnő az orvosnál később halt meg. A derék Rodatus mindettől nem zavartatta magát. Ahogy megparancsolták neki, rövid jelentést készített a következő szöveggel: “Meggyőződtem arról, hogy mindkét személy feltehetően már több nap óta halott. Az asszony tarkóján pisztolyból közelről leadott lövés bemeneti nyílását találtam. A férfi hullájának tarkóján is — valamivel feljebb — kis seb volt található: egy pisztolygolyó kimeneti nyílása. Mindebből arra lehetett következtetni, hogy dr. Praun, miután Elfriede Kloo nevű házvezetőnőjét közvetlen közelről hátulról lelőtte, életének egy halálos szájlövéssel végett vetett.” Rodatus még azt a fáradságot sem vette magának, hogy Praun most már hivatalosan is megállapította öngyilkosságát legalább félig-meddig meggyőzően indokolja. Bárki más megütközött volna azon a tényen, hogy Praun a gyilkosságra és öngyilkosságra vonatkozó tragikus és bizonyára alaposan megfontolt elhatározását kalapban és kabátban, szinte kutyafuttában hajtotta végre. Rodatusban még az sem keltett kételyt, hogy az állítólag életunt dr. Praun nagy mennyiségű élelmiszert vásárolt be a húsvéti ünnepekre. A villa ebédjőjében egy tálalóasztalon két kiürített konyakospohár, két whiskypohár és két megkezdett üveg pálinka állt. Mindez egyértelműen arra mutatott, hogy röviddel a véres események előtt itt még négy ember otthonosan iszogatott. Rodatus urat ez sem zavarta. Sem a poharakon, sem az üvegeken nem kutatott ujjlenyomaok után. Még a pisztolyt sem vizsgálta meg, amelyből a lövések származtak és amelyen minden bizonnyal rajta volt annak a személynek az ujjlenyomata, aki a lövéseket leadta. A pisztolyt a kezébe vette, és lelőtte vele az orvosnak a konyhába zárt, állítólag már félig éhen pusztult juhászkutyáját. Bizonyára sohasem kerültek volna nyilvánosságra ezek a rendőrségi hibák — amelyek csak arra szolgálhattak, hogy dr. Praun és házvezetőnője igazi gyilkosai az igazságszolgáltatás elől megmeneküljenek —, ha dr. Praun fia nem érezte volna úgy, hogy örökségi igényeit veszély fenyegeti. Dr. Praun fia eleinte egyetértett a bűnügyi rendőrség öngyilkossági verziójával, mert sokkal inkább az örökség összege érdekelte, mint apja halálának az oka, nem sokkal a csendben végrehajtani szándékolt temetés előtt azonban nagy lármát csapott. Egy antik szekreterben, amelynek tucatnál is több titkos rekesze volt, a fiatal Praun végrendeletmásolatot talált, amelynek eredetijét édesatyja egy közjegyzőnél helyezte letétbe. Ebben a végrendeletben “a müncheni szegények orvosa” milliókra rugó titkos vagyonának legértékesebb részét, a Costa Braván levő pazar luxusvillát legutolsó szeretőjének, Vera Brühnének hagyományozta. A fiatal Praun egy nappal atyja temetése előtt felkereste a müncheni államügyészséget, és feljelentést tett gyilkosság miatt. Ennek során ama gyanújának is kifejezést adott, hogy Vera Brühnének, apja utolsó szeretőjének érdeke fűződhetett az orvos halálához, mert különben a milliókat érő villa nem kerülhetett volna a tulajdonába. Amig az államügyészség ezzel a több mint határozatlan feltevéssel komolyan foglalkozni kezdett, még sok víznek kellett lefolynia az Isar folyón. A ahtóságoknak — akkor még nem ismert okok miatt — egyáltalán nem volt ínyére, hogy a titokzatos orvos oly kitünően elrendezett öngyilkossága a szövetségi köztársaság legzavarosabb és egyben legbotrányosabb gyilkossági ügyévé fajuljon. így azután a két hullának a fiatal Praun által követelt boncolását másfél évig halogatták. Csak akkor voltak hajlandók a boncolást végrehajtani, amikor a fiatal Praun azzal fenyegetőzött, hogy a “Stern” és a “Quick” cimü nyugatnémet képeslapokban fogja megszégyenítő módon leleplezni a bűnügyi rendőrségnek az öngyilkossággal kapcsolatos hajmeresztő nyomozati megállapításait. 1961 szeptember 28-án végre kihantolták a dr. Praun és Elfriede Kloo földi maradványait tartalmazó koporsókat. Tizenhét hónap elteltével a boncolás fényt derített arra, amit a bűnügyi rendőrség és az államügyészség szívesen eltussolt volna, nevezetesen, hogy dr. Praunt és házvezetőnőjét meggyilkolták. Praun koponyájában megtalálták a második pisztolygolyót, amelyet Rodatus őrmester másfél évvel korábban szándékosan nem keresett. Dr. Praunra tehát két lövést adtak le. A szakértők kétséget kizáró megállapítása szerint a koponyában talált golyó az első lövéstől származott, amelyet hátulról, néhány méter távolságból adtak le. A doktor csak ezután kapott még egy kegyelemlövést a szájába. Az ezután következő események még a bajor hatóságok által addig folytatott botrányos, részrehajló jogalkalmazást is elhomályosították. Mig eddig csupán azon fáradoztak, hogy a pöckingi kettős gyilkosságot eltussolják, most már megfelelő gyilkosokat kellett keresni, akikkel szemben az eljárást le lehetett folytatni anélkül, hogy feltárták volna a Starnbergi-tó mellett elkövetett bűncselekmény inditóokait. A legjobb alkalom erre akkor kínálkozott, amikor a meggyilkolt dr. Praun fia bűnvádi feljelentést tett apja egykori szeretője, Vera Brühne ellen. A müncheni müvésznegyedben, Schwabingban élő vonzó külsejű nagyvilági nő személye ideálisan megfelelt annak a célnak, hogy gyilkossággal gyanúsítsák. Rossz hirü életmódja kiválóan alkalmas volt arra, hogy a közvéleményt, később pedig az esküdteket ellene hangolják. Ezenkívül meggyőző gyilkossági indítékot lehetett kiagyalni, mert a meggyilkolt orvos őt jelölte ki végrendeletében egy milliókat érő ingatlan örököséül. Amennyiben tanukat is sikerül találni, akik vallomást tennének arról, hogy az elhunyt, elhalálozása előtt azzal a szándékkal foglalkozott, hogy megváltoztatja végrendeletét és nem utolsó szeretőjét jelöli ki az ingatlan örököséül, ezekre a tényekre már szilárd gyilkossági vádat lehetne felépíteni. FOLYTATJUK
