Szabad Sajtó, 1968. január-március (60. évfolyam, 4-13. szám)
1968-02-29 / 9. szám
10. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, Feb. 29, 1968 A kommunisták tüzérsége körülzárta az amerikai támaszpontot, Khe Sanh-t. A DRÁMAI KÉRDÉS: MEDDIG FOLYTATJUK MÉG A VIETNAMI KATASZTRÚFA POLITIKÁT? A közelmúltban a legtekintélyesebb konzervatív amerikai újságok egyikében, az amerikai pénzügyi világ és az amerikai nagytőke szócsövében, a “Wall Street Journal” nevű napilapban, rendkívül érdekes cikk jelent meg a vietnami háborúról. A tekintélyes konzervatív újság felveti a drámai kérdést: meddig folytatjuk még a vietnamai katasztrófa-politikát? A “Wall Street Journal” cikkét szószerinti fordításban közöljük. íme, a cikk: — Meggyőződésünk, hogy az amerikai népnek el kellene fogadnia — ha még eddig nem fogadta el — azt a valószínű lehetőséget, hogy az egész vietnami erőfeszítés halálra van ítélve és valószínűleg darabokra hullik, közvetlenül lábunk alatt. Mindenekelőtt, a valóságos katonai helyzet az amerikai beavatkozást alátámasztó filozófiai érveléseket nagyrészt 'csupán elvi jelentőségűvé teszi. A gazdaság komoly veszélyben van — mondotta H. H. Fowler pénzügyminiszter. — Elismerjük, hogy van egy ellenkező elmélet is, amely szerint az ellenség egy hétig tartott támadás-sorozata a délvietnami városok és falvak ellen, egy “utolsó kísérlet” az ellenség részéről, mielőtt, a háború ellanyhul és a kommunisták a tárgyalóasztalhoz ülnek. Lehetséges, hogy ez a fordulat bekövetkezik, jelenleg azonban a bizonyítékok nem támasztják túlságosan alá ezt az elméletet. —Általános vélemény szerint, Hanoi még mindig viszonlagosan jelentős számú, olyan fegyveres egységgel rendelkezik ,amelyeket nem vetett be a háborúba. Úgy tűnik, hogy a kommunisták elegendő fegyver-utánpótlást kapnak a Szovjetuniótól és Vörös Kínától. Mindaddig, amig fegyverek érkeznek és mindaddig, amíg lesznek biztonságát megteremtsék és a falvak lakosságát a kormány oldalára állítsák, zsákutcába jutott. Dél-Vietnamban a kormány és a nép a leghatározottabb zűrzavar állapotába került: meddig tarthat még ez a helyzet? A kudarc — hangsúlyoznunk kell — nem az amerikaiak szándékában, vagy képességében rejlik, hanem alapvetően, valami olyasmiben, ami magában Vietnamban hiányzik. — Magát az amerikai katonai feladatot tékintve, szomorúan kell megállapítanunk: a helyzet az, hogy a kisebb és nagyobb városok nagy méretekben történt elpusztitása lett az eredménye a “megvédési” kísérletnek, sokezer polgári személy vált hajléktalanná, vagy halt meg ennek a kísérletnek a folyamán. Természetesen, kétségtelen az, hogy egy amerikai katonai parancsnoknak el kell pusztítania egy várost, vagy egy épületet, ha úgy látja, hogy olyan vietnami kommunisták, akik használják azokat, feltételezhetően, többé-kevésbbé a végtelenségig el tudják húzni a háborút. Mindeddig legalább is ,határozott bosszúvággyal eltelten, képességet mutattak arra, hogy a rombolás és a demoralizálás magvát mindenütt elhintsék. — Ugyanekkor, a dél vietnami kormány, amely sohasem volt túlságosan meggyőző, állandóan rosszabbnak és rosszabbnak tűnik. A legfontosabb az a körülmény, hogy a délvietnami kormány képtelen a népet megvédeni, még a városok szivében sem képes erre. — A saigoni-amerikai erőfeszítés, a r r a v o natkozóan, hogy a délvietnami falvak W. W. Barron, West Virginia volt demokrata kormányzóját öt másik férfivel együtt megvádolták megvesztegetéssel és összeesküvéssel. katonái megmentéséhez és biztonságához ez szükséges, azok a méretek azonban, amelyek között ez történik, csak nagyon kis mértékben teszik népszerűvé a délvietnami polgárok szemében az Egyesült Államokat, vagy a saigoni kormányt. — Éppen ezért, felmerül a kérdés: vájjon, az újabb fejlemények nem teszik-e lehetetlenné eredeti, dicséretreméltó céljaink valóra váltását? — Az Egyesült Államok azért ment Dél-Vietnamba, hogy az országot kívül tartsa a kommunista kezek szorításából. Függetlenül azonban, attól, hogy mit tesznek katonáink, szemme Láthatólag, képtelenek ezt megtenni. S amennyiben gyakorlatilag semmi sem maradt meg a kormányból, vagy a nemzetből, mi az, amit meg akarunk menteni és mi az, ami megmenthető? — Az Egyesült Államok azért ment Dél-Vietnamba, hogy világossá tegye kommunista Kina előtt: ez a fajta, közvetett aggressziója nem lehet sikeres és egyúttal óvakodjék mindenfajta közvetlen aggressziótól. A kommunisták aggressziója azonban sikeres: a hatalmas Amerikát egy préselő-gépen nyomjuk keresztül és előfordulhat, hogy erősebb kísérletekre is felbátorodnak. — Amennyiben Amerika feladná erőfeszitéseit, nem azért, mert ez az ésszerű megoldás, hanem azért, mert a harctéri fejlemények fényében, eredeti céljai lényegtelenné váltak, ismerjük el őszitén, ez katasztrofális lenne. Egy ilyen fejlemény az Egyesült Államok és a Nyugat hátrányát jelentené egy szélesebb küzdelemben, amelyet a nemzetközi kommunizmus ellen folytat. Idehaza, valósággal megrázó felismerést jelentene az, hogy az Egyesült Álarnok elvesztett egy háborút, amelyben sokezer amerikai fiatal halt meg hiába. — Az egyetlen lehetőség ez, amennyiben a körülmények változatlanul folytatódnak, egy ennél is súlyosabb katasztrófa árnyéka. Amenynyiben lehetséges lett volna, hogy az Egyesült Államok 3 évvel ezelőtt, beleavatkozzék a vietnami háborúba és ésszerű áron, megvédje Dél- Vietnamot, ez minden valószínűség szerint, megérte volna az áldozatot. Mivel azonban, egyre kétségesebbnek tűnik az, hogy eredeti célunkat elérjük, a harctéri helyzet logikája javasolja, hogy az Egyesült Államok vonja ki fegyveres erőit egy ma már tarthatatlan pozicióbó.-— Nem tudjuk, hogy ezt a lehetőséget fontolóra veszik-e Washingtonban, ez azonban valószínűtlennek tűnik. Áz adminisztráció r a g a szkodik ahhoz, hogy a kommunista támadások nem érik el célj ulkat. Ezt az elméletet Fulbright szenátor teljesen észszerütlen, fantasztikus elemzésnek nevezi. Ugyanekkor, Johnson -elnök, szemme Láthatólag, sokkal határozottabban kötelezte el magát a vietnami háborúban, mint eddig valaha is. — Kétségtelen, hogy egy bizonyos pontig a makacsság erény lehet, kétségtelen azonban az is, hogy egy bizonyos ponton túl, a makacsság túllépheti az észszerüség határait. Meggyőződésünk, hogy az adminisztráció kötelessége annak a felismerése: egyetlen csata, egyetlen háború sem ér meg minden áldozatot és minden árat és különösen Vietnamban nem, ahol az egész terület és az eredeti ok is, önmagában omlik össze. — Lehetséges, hogy mindez tévedés: lehetséges, hogy a kommunisták a vereség szélére jutottak és a béketárgyalások a közeli jövőben elkezdődnek . Annyi azonban bizonyos, hogy a jelek nem erre mutatnak és mindaddig, amig a jelek nem erre mutatnak, készüljünk fel egy olyan vereség keserű izére, amelynek megakadályozása nem állott módjában az Egyesült Államoknak. Emile Griffith középsúlyú ökölvívó bajnok, Kiamasha Lake, N. Y.-ban gyakorol mérkőzésére az olasz Nino Benvenutival.
