Szabad Sajtó, 1968. január-március (60. évfolyam, 4-13. szám)

1968-03-28 / 13. szám

12. OLDAL SZABAD SAJTÓ Thursday, March 28, 1968 Carole Tregoffot, Dr. Bemard Finch volt titkárnőjét, akivel együtt Finch feleségének meg­élése miatt életfogytiglani bör­tönre Ítélték, nem helyezték sza­badlábra. TEMPLER TÁBORNAGY, MALAYSIA ALAPÍTÓJA Amerika Áldozatkész vietnami harcáról LONDON, Anglia — Ha az 'merikaiak kivonulnak Viet­­lamból, a kommunisták átve­szik egész Délkelet Ázsiát, to­vábbá Burmát, Indiát és min­ien elveszett egészen a Káspi Tengerig. — mondotta Sir Gerald Templer tábornagy. A most 69 éves Templer /olt a brit csapatok parancs­­ic.ka, melyek megverték a kommunista guerillákat Ma­­aya-ban, a második világhá­­roru után. — Egy amerikai visszavo­nulásnak a legkatasztrófáli­­tabb következményei volná­­íak, nemcsak a Távolkeleten, — hanem más területeken is — mondotta a tábornagy, a nyugati világ legképzettebb stratégája. Sir Gerald, nyu-ALGÉRIAI OLAJ RHODÉZIÁNAK, EGY FRANCIA CÉGEN KERESZTÜL LONDON, Anglia — Azt a néhány nappal ezelőtt az an­gol fővárosban elterjedt hirt, hog}' a rebellis Rhcdéziát Al­géria ellátja olajjal egy olyan vállalaton keresztül, mely részben a francia kormány tulajdona, most megerősítést nyert a londoni “Sun” című újság egy riportjában. Harold Hutchinson, a mun­kás-kor mány-barát újság po­litikai szerkesztője, cikkében elmondotta, hogy a Rhodézia elleni szankciókban keletke­zett rés részletei a hét végén megtárgyalták munkáspárti törvényhozók egy a Common­wealth miniszter George Thompson által összehozott összejövetelen, mely Harold Wilson miniszterelnök teljes támogatásában részesült, Thompson miniszter elmon­dotta az összejövetelen, hogy a Rhodéziának szánt olajat az algériai kormány adja el a Total Oil Co.-nak, mely rész­ben francia állami tulajdon. Hutchison ezzel kapcsolat­ban a következeket irta: — Mint köztudomású, Algéria egyike a leghangosabbaknak az afrikai és arab államok által felállított állandó kó­rusban, mely ideje legna­gyobb részét az Egyesült Nemzetek Szervezetében an­nak szenteli, hogy folyama­tosan támadja Angliát azért, hogy a Rhodézia elleni gaz­dasági szahkcióknek, nem sze­rez kellő érvényt. Mr. Thompson még hozzá­tette, hogy számos afrikai független ország jelenleg na­gyobb kiterjedésű kereskedel­met folytat Rhodéziával, mint mielőtt Rhodézia kikáltotta Angliától való függetlensé­gét. A 47 eyes_ Clarence Delk, a Kubába kényszeritett National Airlines repülőgépének kapitánya, Miamiban üdvözli családját, miután a geppel és 57 utassal visszaengedték . galomban van, azonkívül ki­fejezte azon véleményét, hogy brit csapatoknak váll­vetve, az amerikaiakkal kel­lene harcolnidk. Az egész Délkelet Ázsia, a Fülöp Szigetekből, Indoné­ziából, Malaysiából, Laosból, Cambodiából és Thailandból áll. Burmán és Indián túl, a Káspi Tengerig fekszik Pa­kisztán, Afganisztán és Irán. Ettől északra fekszik Vörös Kína és a Szovjetunió. Malaya megmenekült a megkísérelt kommunista át­vételtől 1945 és 1952 között és ma egy része Malaysiának, egy nyugat-barát országnak, melyet 1963-ban állítottak fel, volt angol gyarmatokból. —Hogyan sikerült Angliá­nak a kommunisták elleni harc Malayában, mikor ez az Egyesült Államoknak, sokkal nagyobb erővel, látszólag nem sikerül? — hangzott a kér­dés. — A britek 1870 óta voltaik Malaya-ban — mondotta Templer. — Az eltelt idő alatt egy helyi polgári adminisz­trációt építettünk fel, sok ázsiai bevonásával. — De a Dien Bien Phu-nál elszenvedett megs emmisitő vereség után, a franciák kivo­nulták és egy adminisztrá­ciós sivatagot hagytak hátra Vietnamban. Ezt azért hang­súlyozom ki — mondotta az angol tábornagy, mert az ilyenfajta háborút nem lehet csupán golyókkal megnyerni. Azt hiszem — hogy az elcsé­pelt, de igaz kifejezést hasz­náljam — egy népet csak úgy lehet megnyerni, ha megnyer­jük szivüket és gondolkodás­­módjukat a magunk számára. Templer, az őszhaju, kato­nás, rövid angol bajuszu ir megjegyezte, hogy az ango­loknak meg volt a teljes ad­minisztrációs, vagyis polgári és katonai hatalmuk Malaya­­ban. — Malaya-ban én voltam a legfőbb főnök — mondotta. — Amikor az amerikaiak a misszióikat küldték Vietnam­ba, nem volt adminisztrációs hatalmuk s ma sincs. Az ame­rikaiak nyújthatnak anyagi támogatást, de nincs vezetői hatalmuk annak elosztására. Az amerikaiaknak nincs rend­szerük arra, hogy biztosítsák, a Vietnamba öntött pénz és segítség eljut a legalacso­nyabb rétegekig és valóban arra szolgál, amilyen célra adták. — Amikor az amerikaiak az első harci alakulatokat küldték Vietnamba, azt hi­szem, lehetséges lett volna azt a rendszert felállítani, amint mi tettük Malayában. Egy egy területet kitisztitot­­tünfc fegyveres és fegyerta­­'.en elemektől, aztán nyom­ban közszükségleti cikkeket vittünk be, iskolákat állítot­tunk fel, utakat építettünk, lépésekről lépésre. Ezek az uj területek azután összefog­tak, mig igy felépítették Ma­laysiát. — Tudom, hogy az ameri­kaiak kiképeztek békéltető és rendfenntartó c s o p o rtokat, székét azonban a kommunis­ták megölték, mert a terület nem volt kellőképpen kitisz­títva, — mondotta Templer. A tábornagy, aki Amerika jelenlétét teljesen jogosnak 'álja'Vietnamban, a követke­­ckkel fejezte be: —- Amerika azért, hogy most harcol, a legnagylel­­kübb adományban részesíti e világ emberiségét. Az Egye­dit Államok oly sokat tett a világért és cserébe ezért, ma szitkokat kap. "NINCSENEK MIKROFONOK" NEW DELHI, India — A New Delhi-ben tartott U.N. nemzetközi kereskedelmi és gazdaság-fej lesztési konferen­cián elterjedtek a hírek, hogy mikrofonon lehallgatják a nyugati delegációk zárt ülé­sein elhangzott tárgyalásokat. K. B. Lali, az indiai kül­döttség helyettes vezetője, most kereken tagadta ezeket a vádakat, melyek ugv ter­jedtek el, hogy véletlenül be­kapcsolták ezeket a rnagán­­tárgyalási helységeket'a rá­dió rendszerbe, melyek a tit­kársághoz és a sajtószobába vezettek. A National Farmers Organization tagjai 50 disznót megöltek Do­nald Brooks farmján McCardsville, Ind.-ban, tiltakozásul az ala­csony piaci árak ellen. TEHETETLEN GÚNY A KOMMUNISTÁK RÉSZÉRŐL TOKIO, Japán — Innen érkezett jelentések szerint, Északvietnam fővár osából, Hanoi-ból megérkezett az el­ső reakció a Vietnamban levő amerikai haderők főpanacsno­­kának változására, mely sze­rint William C. Westmore­land tábornok Saigonból a Pentagonba kerül, mint a hadsereg vezérkari főnöke. Ezt az északvietnami sajtó úgy jellemezte, hogy “az ame­rikai aggressziv háború csőd­be került”: A “Nhan Dan”, a hivatalos hanoi-i napilap azt irta, to­kiói jelentések szerint, hogy “Johnson elnök Westmore­land tábornokot vad tigrissé akarta változtatni, hogy Dél­­vietnam dzsungeljeiben ke­resse zsákmányát, mint ame­rikai parancsnok.” — Azonban — folytatja az újság — a vadállat, maga is üldözötté vált, karmai és fo­gai kitöredeztek és jelenleg semmi egyébb, mint egy ket­recbe zárt tigris egy állat­­kertben.. A szomorít Kuba: megszűnt a rum HAVANA, Mióta a kubaiak emlékeznek, ez volt az első alkoholmentes hétvége Kubá­ban. Legtöbbjük megdöbben­ve vette tudomásul a valósá­got, mert remélték, hogy Castro megváltoztatja rende­letét, mellyel bezárta az ösz­­szes állami és magán bárokat és kabarékat. Eddig sem a guerilla harc, sem a második világháború, sem pedig az amerikai prohi­­bició, nem volt képes meg­vonni tőlük a rumot, igy ez keserves élmény volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom