Szabad Sajtó, 1967 (59. évfolyam, 1-51. szám)

1967-11-02 / 44. szám

2. OLDAL S2AB4P SAJTÓ Thursday, Nov. 2, 1967 NEW BRUNSWICK N. J. ES KÖRNYEKA NEW BRUNSWICK! irodavezetőnk Osváth Lászlóié (Mrs. Anna Osvath) 216 Somerset St., New Brunswick, N. J. VI 6-9707 MI ÚJSÁG BRUNS WICKON? BENSŐSÉGES szép októ­beri magyar szabadsägünne­­pélyt tartottak mult szomba­ton. október 23-án este New Brunswickon, a református egyház termében. Habár a közönség száma nem volt túl nagy (mintegy 200-an lehet­tek a teremben) a hangulat és lelkesedés, a szónokok figye­lemmel végighallgatása és a beszédek hatása valóban nem mindennapi volt. Tollas Ti­bor szabadságharcos költőn­ket New Brunswick népe ez­úttal is nagy szeretettel fo­gadta és hallgatta végig. Tol­las szép költeményeiből adott elő néhányat azzal a mély át­­érzéssel és módon, ahogyan csak ő tudja saját verset elő­adni. Beszédében pedig is­mertette a Nemzetőr utóbbi esztendőkben történt munká­ját és azt a feladatot, melyet a közeljövőben tűzött ki célul a magyarság érdekében. A “Gloria Victis” c. könyvből olvasott fel Tollas Tibor né­hány külföldi költőtől verset a magyar - szabadságharcca1 kapcsolatban. Landers Iloné Nagy KARÁCSONYI VÁSÁR! Mindent megtalál nálunk, rendkívül eleső árakor.! Rádiók, órák, ajándáklárgyak, record-player-ek, tané recor­­derek, waiky-talky-k, óriási választékban. Félre tétetheti karácsonyig! HENBY'S DISCOUNT STORE 14 French Street (A vasútállomással szemben) Név/ Brunswick, N.J. MRS. MARKO Gift Reader — Jósnő Ha beteg, vagy egyedül érzi magát, aggódik, bántja vala­mi, vagy valami baj van az életében, forduljon bizalommal MRS. MARKO-hoz egy vizitre, mely után visszanyeri boldog­ságát és megnyugvását az élet­ben . . . Kérjen appointmentet. MRS. MARKO CSAK APPOINTMENTRE! New Brunswick, N.J. Telefon: 246-1164 Nem kell betétre tegyen nálunk a hónap 10ik napjáig . . . hacsak nem óhajt OSZTALÉKOT KAPNI ELSEJÉTŐL • A 10 OSZTALÉK-NAP RÁADÁS TÖBB jövedel­met jelent önnek minden hónapban. • A bőséges osztalék MIN­DEN HÓNAPPAL kez­dődik — nem kell várni vele. • Betétje $15,000-ig bizto­sítva van egy U.S. kor­mány-szerv által. AGYAR SAVINGS ASSOCIATION 1 01 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N.J. CH 9-2438 Daily, 9-4; Also, THURS. EVES. <5-8 Free Parking on our own lot énekszámai és Ancsinné sza­valatai nagyon szépek voltak. Dr. Boross Lajos ünnepi be­széde kiemelkedő volt, amely­ben az emgiráns magyarság jövendő feladatai ismertette. Általában: az egész ünnepély nagyon szép volt, s szinte azt mondanánk: kár hogy nem nagyobb teremben tartották és kár, hogy nem voltak je­­en többen. Minden tekintet­ben megérdemelte volna! éves Korponay Rita a 3-ik, a 13 éves Farkas Iza pedig 4-ik helyezést ért el. A múlt év­ben számos sikert elért HAAC vívóknak ez volt az első versenyük ebben az :dényben. A HAAC vivószak­­osztály szívesen lát minden­kit, 8 és 65 év között edzésein, melyeket hétfőn esténként 3:30-kor tartanak az Atléta Klubban. TEANECK, N. J.-ben a Tairleigh Dickinson egyetem /ivóversenyén két kislány in­tuit október 21án a bruns­­vvicki magyar vívók részéről. A 33 versenyzőből álló me­zőnyben, akinek legnagyobb •esze egyetemista volt, a 18 RELLA FŰZŰ ÜZLETBEN minden ismertnevü fűző kap­ható. Mérték szerint testhez passzitjuk, teljesen ingyen. Melltartók 32-től 54 számig, fűzők 26-tól 42 számig, a leg­finomabb anyagokból. Orvosi rendelésre a kórházba, vagy a házhoz is személyesen kime­gyünk! RELLA CORSET SHOP UJ CÍMÜNK 290A GEORGE ST. New Brunswick, N. J. Árky Jenöné tulajdonos Mrs. Vilma Kovács, Corseiiere MAGYARUL BESZÉLÜNK RAPPAI JÓZSEF, 191 French St-i lakos, 74 éves ko­rában október 25-én a Mid­dlesex kórházban meghalt. Temetése, október 28-án ment végbe a Van Liew temetőben. SZILÁGYI SÁNDOR, 346 Handy St-i lakos 47 éves ko­rában október 25-én meghalt. Temetése okt. 28-án ment végbe a Gowen temetkezési otthonból, a magyar ref. tem­plomban megtartott gyászis­tentisztelettel a Franklin Me­morial Park temetőben. BOKÁI JÁNOSNÉ, 43 Home St. Franklin Town­­ship-i lakos okt. 23-án meg­halt. Temetése okt. 27-én ment végbe a Szent László r.k. templomban megtartott gyászmisével a St. Peter te­metőben. LOVAS PÁL és neje, 1347 Hamilton St-i lakosok leá­nyát, Suzanne-t október 28- án, a Szent László r.k. tem­plomban oltárhoz vezette Tu­­gya Róbert, Tugya Ferenc és neje, 565 Hamilton St-i lako­sok fia. Az esküvő után a Szt. László Hall-ban 300 terítékes nagy lakodalom volt, a Kára- Németh zenekar muzsikájá­val. ] LAPZÁRTA minőén vasár nap van. Terjedelmesebb, bo nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik kéknél, stb.) ajánlatos mái szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la­punk irodavezetője és képv solője személyesen, vagy te Mérték szerint készített, vagy gyönyörű kész KÉPKERETEK legjobb beszerzési helye COSTER'S ART SHOP 242 Raritan Ave., Highland Park, N.J. Kenneth Coster, tel.: 247-2345 Koszorúk, csokrok, vágott és cserepes virágok minden alkalomra FRANKLIN FLOWER SHOP magyar virágüzlet 93 DOUGLAS AVEfíUE SOMERSET, N. J. Tel.: KI 5-4234 A. SIMKO and SONS HA GYÁSZ ERI a legteljesebb bizalommal fordulhat hozzánk...! ÉJJEL-NAPPALI SZOLGÁLAT! ____TEMETKEZÉSI OTTHONUNKAT_____ a mai modern kornak megfelelően alakíttattuk át s a nagy munka már-már befejezést nyert. Nemsokára tel­jesen készen leszünk úgy a belső, mint a külső moderni­zálással. A felravatalozás már az átalakított, uj ottho­nunkban történik és szolgálatainkat, amelyekkel eddig is meg voltak elégedve a gyászoló családok, olyan újí­tásokkal tetőztük meg, amelyek díszére válnak minden temetésnek. Szeretteiket a gyászoló családok méltó szép keretek között búcsúztathatják és kisérhetik el utolsó útjukra ebből a modem, minden tekintetben imopozáns, központi fekvésű .épületből. GOWEN FUNERAL HOME 233 Somerset Street, New Brunswick, N. J. Telefon: 545-1344 JOSEPH J. STAUDT, Manager Legfinomabb magyar készítésű KOLBÁSZ, SONKA, FÜSTÖLT HÚSOK és Mrs. Szabó befagyasztott készítményeinek beszerzési helyes SZABO’S TM (SZABÓ MENYHÉRT ÉS FIAI) 142 French St., New Brunswick, N.J. — KI 5-3393 fflIIWMIUl> i.WJ ■■IU»IUvtoair,r«llXTf-f-í.»r.U)lll ...JU1 M.WJ ... ■ . .. .. — Vigye orvosság receptjeit megcsináltatni a PHARMACY gyógyszertárába New Brunswickon 429 Livingston Avenue Tel.: 249-6666 Importált magyar, né­met, francia, spanyol és más BOROK legfinomabb bel- és külföldi italok — pálinkák, sörök be­szerzési központja a LARKS LIQUORSllw (ezelőtt Felko’s italüzlet) 96 French Street New Brunswick, N. J. Tel.: KI 5-4757 WILLIAM FERCHO és NEJE tulajdonosok Ingyen házhoz szállítási Magyarul beszélünk! lefon utján is rendelkezésre all bármily!!! hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések felvételét telefonhívásra a házhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mélj, gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé gükre sietőknek és részvétü két kifejezőknek, hegy telefo­náljanak, vagy üzenjenek iro dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett i A New Branswick-i Magyar Református Egyház Nt. Bertalan Imre, lelkipásztor Ni. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5941 A vasárnapi szolgálatok rendje: 8:45-kor vasárnapi iskola, 10 órakor angolnyelvü isten­­tisztelet, 11 órakor magyar istentisztelet. Gyűléseink, összejövetele­ink: Presbiteri gyűlés minden hó második szerdáján, este fél 8 órakor. Nőegylet: a hónap első va­sárnapján, d. u. fél 3-kor. Varrókor: minden kedden este 8 órakor. Férfikor: első péntek, este fél 8-kor. Szülők-tanitók egyesülete: harmadik szerda, 8 órakor. Énnekkar: minden kedden este fél 8-kor. Gyermekkar: szombat reg­gel 10 órakor. Magyar gyermekkar: szom­bat, 11 órakor. Konfirmálók : szombat reg­gel 9 órakor. Serdülők gyűlései vasár­nap este 6 órakor. Ifjúsági énekkar: vasárnap este 6-kor. Ifjúsági gyűlés: vasárnap este 7-kor. Fiucserkészek összejövete­le csütörtök este fél 8-kor. Leánycserkészek: hétfő es­te 7 órakor. Nőegyletünk tésztakészité­­se: minden hétfőn. Nőegyletünk fánk, kolbász árusítása minden harmadik csütörtökön. Egyházunk rádiószolgálatát az FM 90.i hullámsávon foly­tatjuk, minden hétfőn este 5:30-kor. Szülők és Tanítók Egyesü­lte ismét forgalomba hozta i gyermekkarunk által ki­adott, szép énekeket és dalo­kat tartalmazó albumot. Vá­sárolható a lelkészi hivatal­ban. Első Magyar Ref. Egyház hirei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick, N. J. Nőegyleti gyűlés minden hó második vasárnapján d.u. 2:30-kor. A Presbitérium gyűlése minden hó 3-ik keddjén, este 7:3(Lkor van. Fiatal Asszonyok Köre gyű­lése minden hó 3-ik szerdá­ján este 7:30-kor. Énekkari próbák minden szerdán este 7-kor (felnőttek) és pénteken este 6:30-kor (gyermekek). Független Magyar Református Egyház 229 Easl 82nd Street New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkész: hivatal mindé? lélelőtt 9—12 között nyitvf /an. Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:3S arakor. Mamák tiltakozása — a babakocsikkal LONDON — A UPI nevű amerikai hírügynökség lon­doni irodája jelentette a kö­zelmúltban: Korunkban mind gyako­ribbá válnak a különböző jel­legű, erőszakos és erőszak­­mentes tüntetések, felvonu­lások és pieketelések. Kétség­telen azonban, hogy az angol fővárosban, néhányan a til­takozásnak és a tüntetésnek egészen különleges és újfajta módját találták ki. A helyzet az, hogy London déli részében, minden dél­után, amikor az irodai órák végetérnek, hatalmas az au­tóforgalom és az autósok — természetesen — igyekeznek minél gyorsabban hajtani, hogy hazajussanak. A közelmúltban egy cso­port fiatal anya tiltakozott a városi tanácsnál ez ellen “az őrült autóverseny” ellen. A tiltakozásnak azonban nem volt foganatja. A közelmúltban azután, London déli részében, a leg­forgalmasabb déutáni órák egyikében, mintegy 200 fiatal mama megjelent az úttesten, mindegyikük babakocsit tóit maga előtte benne a csecse­mővel. Szereltesse át FŰTŐBERENDEZÉSÉT OLAJRA! Tétessen olaj égőt (Oil burner) szén kazánjába, vagy egy tel­jesén uj, modern olajkazánra cseréltesse ki a mostanill KÉRJEN DÍJTALAN ARAJANLATOT! OLAJ FŰTŐ­BERENDEZÉST RÉSZLETFIZETÉSRE IS ADUNK! BESSENYEI ALBERT és HA Olaj fűtőberendezés és fűtőolaj szállítók 586 HAMILTON STREET Telefon: KI 5-6433 REPÜLŐ- £S HAJÓ-JEGYEK — IKKA ÉS TUZEX — Bevándorlási ügyek — Pénzküldés — MINDENFÉLE BIZTOSÍTÁS KOSA AGENCY 4 French St., New Brunswick, N. J. — CH 9-6100 A gyors és veszélyes 'autó­vezetés ellen tiltakozó ma­mák húsz percre elzárták ba­bakocsijaikkal a forgalmat. A rendőrség rövidesen szétosz­latta a babakocsis mamákat ás egyúttal megígérte, hogy “most már komolyan törté­nik valami a délutáni forga­lom lelassítása érdekében.” Gyászjelentés Mély fájdalommal jelentjük a mi szeretett jó testvérünk, a drága jó sógornő, keresztmama, kománé, rokon és jóbarátnő, a Zemplén megyei Boj községi születésű és Amerikába 45 évvel ezelőtt kijött ÖZV. KERTÉSZ MIKLÓSNE szül. Molnár Ilona 64 éves korában, 1967 október 22-én a St. Peter kórházban, New Brunswickon, rövid betegség után bekövetkezett gyászos elhunytét. Drága halottunkat a Gowen temetkezési in­tézetben ravataloztatok fel s onnan kisértük őt utolsó földi útjára október 25-én reggel, a So­merset Utcai Magyar Ref. Egyház templomában megtartott gyászistentisztelet után a Franklin Memorial Park temetőbe, ahol örök nyugalomra helyeztük. BÉKE LEGYEN ÁLDOTT PORAI FELETT! EMLÉKE SZIVÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG! A GYÁSZOLÓ CSALÁD Gyászolják: szerető testvére itt, New Bruns­­wieken: Bagó Kálmánne szül. Molnár Erzsébet, az óhazában pedig testvérei: Molnár József és családja (Boj, Zemplén m.) és Julia, Bodnár Fe­­rencné és családja (Leles, Zemplén m.), valamint Róza Horváihné (Csehszlovákia), továbbá itt New Brunswickon unokahugai: Vida Árpádné és családja és Kovács Károly né és családja, nagy­bátyja Kocsis József és fia, Tivadar (Highland Park, N.J.), úgyszintén keresztgyermekei, ko­mái és kemánéi és sok rokonság úgy itt, mint az óhazában és a nagy család sok jóbarátja. KÖSZÖNETNYIVÁNITÁS Ezúton is hálás köszönetét kívánunk mondani mind­azoknak, akik szeretett testvérünk és drága rokonunk el­hunyta alkalmából részvétnyilatkozatukkal felkerestek s vigasztaló1 szavaikkal bánatunkat enyhíteni igyekeztek. Hálás köszönetét mondunk e helyről is a temetési szer­tartást végző Nt. Dr. Kosa András és Nt. Bertalan Imre református lelkipásztor uraknak a felemeljen szép szer­tartásért és megható búcsúztató beszédért, valamint a Go­wen temetkezési intézetnek a minden teknitetben megelé­gedésünkre végzett, előzékeny és kitűnő szolgálataiért. Hálás köszöntet mondunk továbbá mindazoknak, akik virrasztottak, akik a ravatalnál és a temetésen megjelentek, akik virágot küldtek a ravatalra, akik autójukkal a teme­téskor kisegítettek és a koporsóvivőknek, névszerint: Bog­dán József, Ráskövi Kálmán, Horváth Sándor és Pocsis Gyulának. Hálás köszönetét mondunk a William Penn Egyesület­nek és az Amerikai Magyar Női Demokrata Körnek, ame­lyeknek az elhunyt hűséges tagja volt és amelyek a végtisz­­tességadasnál testületileg képviselve voltak. Hálás köszönetét mondunk végül, de nem utolsó sow ban mindazoknak a jószomszédoknak és barátoknak, akik gyászunk legnehezebb óráiban bármi módon segítségünkre siettek és mellettünk állottak, ezzel is kifejezve az elhunyt és irántunk érzett szeretetüket. A jó Isten fizesse meg mindnyájuknak a jóságát, a felejthetetlen emlékű drága halottunknak pedig adjon örök nyugodalmat a sírban. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ORVOSSÁGOK RECEPTJEIT gyorsan, pontosan elkészítjük New Brunswick legrégibb gyógyszertára most magyar kezek­ben és magyar vezetés alatt van. Bármilyen orvosi receptet azonnal elkészítünk s bármilyen drogéria-cikkre van szüksége, nálunk mindent megtalál! AZ ÖNÖK MEGBÍZHATÓ PATIKÁJA 1872 ÓTA 365 George Street Tel.: KI 5-0049 MAGYARUL IS BESZÉLÜNK! FRANK J. SZEGESKI tulajdonos JÓM A TEL! VÉDJE MEG DISZB0KRAIT, TELELŐ VIRÁGAIT “BURLAP” TAKARÓVAL 36 - 40 - 48 INCS SZÉLESSÉGŰ YARDSZÁMRA VEHETŐ MŰANYAG .®ÍBrÍfc. _ _ _ ____ ~ -Á ~,T j--------------- PÁZSIT nlU/ir kert-müvelési I---------------J KÖZPONT Farmers Cooperative Association HOW LANE and LINCOLN HIGHWAY (No. 27) NORTH BRUNSWICK, N.J. Tel.: KI 5-2470 NYITVA NAPONTA REGGEL 8-TÓL ESTE 6-IG SZOMBATONKÉNT REGGEL 8-TÓL DÉLUTÁN 4:30-IG

Next

/
Oldalképek
Tartalom