Szabad Sajtó, 1965 (57. évfolyam, 1-51. szám)

1965-11-04 / 44. szám

FÉNYES ÜSTÖKÖSKÉNT Ifin ÉS TÁVOZOTT LATABÁR KÁLMÁN 8. OLDAE SZABAD SAJTő CLEVELAND, O. — A füg­göny legördült. Néhány, má­sodperccel előtte még egy meghajlás a tomboló, ünneplő közönség felé és Latabár Kál­mán és kis Clevelandban he­venyészett, lelkes színtársu­lata eltűnt a hallgatóság sze­me elől. A szó, a dal, a gesztus, a mozgás mestere, Latabár Kál­mán, bájos és örökifjú felesé­ge két hétig tartózkodtak Clevelandban. Elvonulva szál­lodájukban Kálmán két elő­adására készülődött, két te­hetséges fiatal lányt, Hátsze­gi Margitot és testvérét Hát­szegi Editet kellett betaní­tania, átfogó műsorának, a “Nevess velünk”-nek két női főszerepére, a “Falusi lány Pesten”-ben és a “Szenesem­­ber”-ben akik ezelőtt csak a cserkészek “Gyöngyösbokré­tában” mutatkoztak a közön­ség előtti Csütörtökön végignéztünk egy próbát. Latabár nemcsak az előadás, a tanítás mestere is. És mi mindent is követel meg a színjátszás tanítása. A nyelv kitűnő ismeretét, a ve­le való bánás játszi könnyed­ségét, a közönség jellemének, lélektani beállítottságának is­meretét. És 10 nap múltán, szomba­ton a Lakewood Auditórium­ban, másnap pedig a South­­ern-Corvin magyar filmszín­házban az együttes dörgő si­kert aratott roskadásig telt házak mellett. Spruch Rezső kitünően megtanulta az őr­mester szerepét a “Falusi lány”-ban. Takách Theodor konferálá­­sa, hármas villám-jelenete La­tabár Kálmánnal és Hátszegi Edittel, valamint Latabárral való páros jelenete megragad­ta a közönséget, óriási tap­sot aratott Alapi Endre mű­vészi zongorajátéka, a Det­­roitból váratlanul megérke­zett Vince András éneke és a fiatal Kovács Nóra két tán­ca, egy balett és egy magyar tánc. Valódi, régi budapesti pre­mier hangulat volt. A rendkí­vül elegáns közönség a régi szép időkre emlékeztetett, s akárcsak a múltban, Pesten 8-szor 10-szera függöny elé tapsolta kedvencét, Latabár Kálmányt. Az ellőadás előtti csütör­tökön este az előadás rende­zősége vacsorát rendezett a Latabár művész-házaspár tisz­teletére, sajtófogadással egy­bekötve, Barsvári Miklós és felesége éttermében, a “To­kaji vendéglőben” a Buckeye Rd.-on, melyen kis Clevelan­di társulata és a meghívottak előtt Latabár Kálmán, mint ember mutatkozott be. Latabár Katalin szépsége és kedvessége mindenkit elraga­dott. Lelkesedéssel beszélt életéről: 1937-ben ment férj­hez Latabár Kálmánhoz, több mint i2'8 évvel ezelőtt és soha­sem bánta me. Van egy kis­lányuk, Kati, aki a Magyar Népi Együttes tagja, fiuk, ifj. Latabár Kálmán a Fővárosi Operett Színházban játszik, A Szibill-keringőért keser­vesen megkinlódott Jacobi Viktor. A később világsikert aratott és máig is népszerű “Kis Petrovom” születésekor Molnár Ferenc pogány tréfát csinált a zeneszerzővel. Molnár abban az időben, amikor Jacobi a Szibillt irta, kint lakott a Margitszigeten. Legtöbbször hajnal felé, mi­kor konflison hajtatott ki a szigetre és útja mindig az előtt a bérház előtt vitt el, amelynek második emeletén ott ahol az édesapja. Két és fél éves unokájuk van, Lata­bár Árpád, az egész család kedvence. Amerikában még nem járt, csak egyszer Páris­­ban, és egyszer Berlinben. E vacsoráról még megemlí­tendő, hogy kitűnő főztét a tulajdonosok, Barsváriék, ké­szítették. Alapi Endre tudta ki, hogy ni Latabárék ked­venc étele és a kiváló gombás szüzsült valóban Gundeli­­mértéket ütött meg. Az előadások után elbúcsú­zott a közönség Latabár Kál­mántól és feleségétől. Minden búcsúban van valami szomo­rú. De a művész nem kisajá­títható. A művész mindenkié. És Latabár Kálmán vitte a múzsája New York felé, biz­tos sikereinek uj állomáshe­lyére. Hunt Béla Jacobi Viktor lakott. Jacobi ez időben keveset járt be az Otthon Körbe, operettjének hangszerelése lefoglalta min­den idejét. Néha a késő éjje­li órákig dolgozott. Amint Molnár konflisa egy hajnalon ott kocogott Jacobi lakása előtt, az iró észrevet­te, hogy a hangszerelő szobá­jában még világosság van. A nyitott ablakon muzsika szű­rődött ki azéjszakába. Molnár megállittatta a kocsit és fi­gyelni kezdett.. Jacobi fent az emeleten újra és újra a Szi­­bill keringőjét zongorázta — amit nyilván akkor kompo­nált. Még hire sem volt a csendrendeletnek, Jacobi vég nélkül játszhatta a fülbemá­szó dallamot. Mire a konflis ismét megindult, a jófiilü Molnár már kivülről tudta Jacobi keringőjét. Azt fütyö­­í’észte az utón végig, a szigeti szállóig. Jó egy Írét múlva Jacobi megjelent az Otthonba. Leült kibicelni a kártyaasztalhoz, Molnár mellé. — Keményen dolgoztam — mondta, — most pihenek egy napot. Molnár látszólag belemerült a játékba. Néhány perc múl­va azonban Jacobi felfigyelt. Molnár egy dallamot züm­mögött s a komponista hátán végigfutott a hideg. Éppen hörpinteni akart a feketéjé­ből, de a torka összeszorult. Egyre feszültebben leste a szórakozottan dúdoló Molnárt aztán hirtelen elhatározással közelebb húzta székét Molná­réhoz. Odahajolt a füléhez és halkan megkérdezte: — Ferikém, ha nem zavar­lak .. . szeretnék valamit kér­dezni ... Molnár a kártyáit gusztál­­va: — Miért zavarnál? Tessék. — Az előbb valami dalt dú­doltál. Mi volt az? — Dúdoltam? — tűnődött önfeledten az iró. — Mit is dúdoltam? No, várj csak. És mintha emlékeiből sze­degetné elő, csücsörített száj­jal elzümmögte az éjszakai keringő töredékeit. — E‘z az, ugye ? — kérdez­­roppant népszerű . . . — És ki szerezte? — sür­gette elfulló hangon a muzsi­kus. — Audran, Planquette, vagy Hervé, nem is tudom már — vonogatta a vállát Molnár. Csak arra emlék­szem, hogy tele volt vele az egész Páris ... Jacobi támolyogva kelt fel és sietett el a kártyaszobá­ból. Mikor visszajött, halálsá­padt volt. Odahuzódott Mol­nár mellé és rekedten suttog­ta: — Felhívtam telefonon a kiadómat. Meg kell szerez­nem ennek a dalnak a kottá­ját. Okvetlenül. .. Ugyanis ezt a dalt. .. ezt a dalt. .. A szeme egész vörös volt. te Jacobitól és amikor az rá-Thursday, November 4, 1965 bólintott, könnyedén folytat­ta: — Párisban hallottam né­hány évvel ezelőtt. . . Valami francia operett slágere........ a szája remegett. Molnár Fe­rencet kínos bűntudat fogta el. Letette a kártyáját, ott­hagyta a partit és behúzódott Jacobival egy sarokba. — Lehetséges volna — gyötrődött a muzsikus, hogy ezt a keringőt, az én kerin­­gőmet, már valahol hallot­tam...? Hogy öntudatlanul megragadt a fülemben, és most azt hiszem, hogy én ta­láltam ki... ? — Ebbe bele kell bolondulni. .. — Nem — dadogta Mol­nár. — Nyugodj meg. Hall­gass ide: És elbeszélte töviről-he­­gyire az egész históriát. Ja­cobi bámult ,bámult rá, seb­zetten, meggyötörtén és Mol­nár alig mert a szemébe néz­ni. A 35 éves Dick Tiger és a 35 éves Joey Giardello összehasonlítják zuzódásaikat, melyeket a középsúlyú ökölvivóbajnokságban kaptak. Giardello vesztett és a nigériai Tiger visszanyerte a bajnoki címet. SZERELEM kef Arjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Ilkának sem kellett ennél több és gyorsan kisurrant az aj­tón át a folyosóra, odáig azonban nem követte őt Szentiványi Géza gróf. Odáig nem akart menni, hogy ezen a mai napon bot­rányt csináljon. A zaj hallatára a vendégek rögtön szétmenné­nek. Egy perc múlva azonban újra mutatta magát Ilka és meg­állóit az ajtóban. Géza éppen ledobta a földre az ostort és lük­tető homlokára szorította kezeit, mintha attól tartana, hogy most rögtön megüti a guta. Lola hozzásietett és megölelte őt. — Oh, atyám, kár volt miatta ennyire felizgatni magadat. Még belebetegszel. — Úgy, úgy, — hallatszott Ilka gúnyos hangja. — Csak higyjél neki, elvakitott ember. De eljön az idő, midőn a rajtam elkövetett gyalázatot kamatostól visszafizetem neked. Oh, min­denkinek ütni fog egyszer az óra. Neked is ütni fog. Hej, halla­ni fogsz te akkor egy szót, mennydörgés gyanánt fog visszhang­zani füledben. Hallani fogsz egy szót, mely kétélű tőr lesz szi­vednek. Majd akkor én foglak összetörni téged, várj! A düh első kitörése annyira megviselte Gézát, hogy liheg­ve rogyott egy karosszékbe és csak intett kezével az ajtó felé. Nehogy Ilka még felülkerekedjen, Lola gyorsan odaszólt Balázshoz: —Vegyen maga mellé segitséget és dobják ki ezt a szem­telen asszonyt. — Engemet kidobni? Többet nem is birt bondani. Balázs ismerte őt még a múlt­ból és már régtől fogva fente rá a fogát. — Most menjen, mert csúnyát fog látni! — mondta fe­nyegetőig. Mikor látta, hogy Ilka a szitkoknak újabb özönét akarja a szobában lévők felé zuditani, hozzátette: — Fogja be azt az undok száját, mert úgy rácsapok, hogy a foga mind kipotyog utána! Csillagváry Ilka jónak látta lesietni a lépcsőn. A köpenyt összehúzta magán, úgy elment, mint a rossz lélek, akit szentelt vizzel akarnak meghinteni. Siri csend uralkodott a teremben. Egyik széken ült a gróf, a másikon Lola, mindketten halántékukat szorongatták. Végre Lola sirvafakadt. Most, hogy elmúlt a veszély, utat törtek maguknak a könnyek és ő olyan keservesen sirt, hogy Géza gróf saját bajáról megfeledkezve, kétségbeesetten tördel­te a kezeit. — Még ez is hozzá! — kiáltott. — Nyomorult, hitvány, ala­csony lelkű teremtés! Eljött, hogy gyermekemnek legszebb nap­ját elrontsa! Felállott és leányához sietett. — Lolám, egyetlen gyermekem, — mondta. — Ne sirj. Nem szabad annyira átengedned magad a fájdalomnak. Ne en­gedjük, hogy az a gonosz asszony azt mondhassa, hogy célt ért. Ne monrhassa, hogy örömnapodat megkeserítette. Ez a hitvány teremtés nem érdemli meg, hogy egyetlen könnycseppet hul­lass miatta. Oh, ha egészen ismernéd, mennyire utálnád őt. De nem, távol legyünk attól, hogy ezen a mai napon foglalkozzunk vele. Ez a nőszemély olyan rossz, olyan romlott, hogy nálánál hitványabbat már elképzelni sem lehet. Ha mindent tudnál, ak­kor fél tudnád fogni azt a nagy gyűlöletet és a nagy undort, mellyel iránta viseltetem. De most nem beszélek. Nem akarom ezt a mai napot, mely életednek legszebb napja, annak elbeszé­lésével elhomályositani. Legyen ez a mai nap fényes, derűs, mint a kék égboltozat, virágos, mint a szép kikelet. — Milyen jó vagy atyám! De milyen rettenetes voltál az előbb. — Majd egy más alkalommal elmondok neked mindent és akkor meg fogod érteni felindulásomat. Meg fogod tudni, ho­gyan mérgezte meg ez az asszony az életemet. Meg fogod tudni, hogy a legboldogtalanabb halandóvá tett engem egész ama pil­lanatig, melyben téged visszakaptalak, kedves Lolám. És most szárítsd fel a könnyeidet, nem érdemli meg az a nőszemély, hogy tovább foglalkozzunk vele. Lola fölemelkedett. Már nem sirt. A veszély elmúltával uj remény támadt a szivében és ettől arca újra megszépült. — Óh, atyám — mondta —, bocsáss meg, hogy idehivatta­lak és ezáltal alkalmat szolgáltattam arra, hogy ilyen nagy fel­indulásba jöjj, melybe csaknem belebetegedtél. De képtelen vol­tam szabadulni attól az asszonytól. Oh, miket nem beszélt az, el sem birnám mondani, annyira szégyelem. És szemérmesen atyjának vállára rejtette fejét. Szentivá­nyi Géza gróf csaknem könnyezett, annyira meghatotta őt leá­nyának ragaszkodása és ártatlansága. — Feledd el azokat a csúnya dolgokat, amiket ez a nő mon­dott a füledbe —, szólt leánya arcát simogatva. -— Nem tudom, mi mindent mondott neked, de előre biztosithatlan, hogy az csu­pa hazugság. Egész életemben nem követtem el semmi olyas­mit, amely miatt szégyenkeznem kellene, egyetlen hibát kivéve, melyet egy Szerencsétlen órában elkövettem, d arra is ez a nyo­morult, aljas lélek vitt rá. De hol van olyan ember a világon, aki minden hiba nélkül való? — Te az vagy atyám, az vagy! — kiáltotta Lola lelkesülten. — Te a legtökéletesebb, a legjobb, a legnemesebb ember vagy a világon. Alkalmam volt nem egyszer, hanem igen sokszor meggyőződni. De most egy másik aggályom támadt, atyám. — Beszélj Lola. — Attól a gonosz asszonytól minden kitelik. Ahogy ő ma téged akart előttem befeketiteni mindenféle hazugságok elmon­dásával, azonképpen megtörténhetik, hogy majd egy szép na­pon eszébe fog jutni engemet gyanúba hozni előtted. Aki egy­szer hazudik, hazudhat máskor is. Ez az, amitől most rettegek, ami elrabolja nyugalmamat, ami megkeseriti napjaimat. Oh, milyen boldogtalan vagyok. Fejemen a mirtuszkoszoru tövisko­­szoruvá változott át.. Nincs nyugtom többé. — Gyermekem, ettől mentsen meg a Jóisten! — kiáltotta Szentiványi Géza gróf. — A mirtuszkoszorut ártatlanságod je­léül teljes joggal viseled, a világon senki nem merje tőled ezt elrabolni. - • — Akkor hát Ígérd meg nekem, sőt esküdjél meg nekem atyám, hogy nem hallgatod meg azt a nőt, ha még egyszer kö­zelíteni merne hozzád. — Oh, csak azt merje megtenni! — Sem a levelét fel nem bontod, ha Írni találna? — Mindent megígérek, gyermekem., Könnyű szívvel teszem azt, mert tudom, hogy hazugság lenne az, amit ez az asszony fel tudná hozni ellened. Mit is tudna mondani? Hogy törvényes házasságon kívül születtél? Ez azonban nem a te hibád, hanem az enyém, melyet én már jóvátettem. Ha tehát bármit hozna is fel ellened, el nem hinném neki, sem pedig leveleit fel nem nyit­nám, sőt ugyanerre Aladárt is figyelmeztetni fogom olyan cél­ból, hogy ő is tudja mihez tartani magát. És most menjünk gyer­mekem. Vőlegényed már vár, hallod a harangszót? Elérkezett az esküvő órája. A Notre Dame egyház harangjainak érces hangja fennen hirdeti, hogy ma egy boldog párral több lesz a földön ... Elérzékenyülve szünetet volt kénytelen tartani. — És most jöjj, gyermkem. Én akarok lenni az első, aki szerencsét kíván neked a mai boldog frigyhez, melynél szeb­bet valóban nem ismerek. Fogadd áldásomat és légy meggyő­ződve, hogy nincs olyan nagy jóság, oly nagy szerencse és bol­dogság, melyet neked ne kívánnék és az Istentől ne kérnék számodra. Valamint eddig, úgy ezután is hü erő leszek bol­dogságodnak, ti most egy paradicsomba léptek, én pedig hü őr gyanánt megállók a kapunál és távol tartok tőletek mindent, ami boldogságtokat elhomylyosithatná. Ezek után Szentiványi Géza gróf megindultan tette Lola fejére kezét, ajka áldást rebegett. — Most pedig térj vissza a szobádba, leányom. Mindjárt hozom neked a vőlegényt, aki bizonyára alig várja, hogy téged megláthasson. Már előre tudom, mennyire el lesz ragadtat­va, ha menyasszonyi díszben meglát téged. Még egy csókot nyomott leánya márványhomlokára és elbocsátotta őt. Lola még egy hálás pillantást vetett rá. Ennek a pillantásnak bűvös hatást igyekezett kölcsönözni, hogy ma­radandóan ott éljen atyja szivében és el ne engedje hidegülni. Magára maradva Szentiványi Géza, összeszorította fogait, — Emberek, emberek, de rosszak vágyótok! — kiáltotta. — El akarjátok tőlem rabolni egyetlen javamat, egyetlen örö­mömet, mellyel még bírok. Akadt egy nyomorult lélek, aki be akarta feketíteni leányom ártatlanságát, meg akarta mé­­telyezni ártatlan szivét, melynek sejtelme sincs az élet undo­rító örvényeitől. Isten, hálát adok neked, hogy még jókor ide vezéreltél engem és meggátolhattam ennek a hitvány asszony­nak gyalázatos szándékát. végig simította homlokát. — Félre ti sötét gondolatok! El veletek, távozatok tőlem! Ma csak jóra és szépre akarok gondolni. Ma derült legyen az ég, a bosszúság felhői csak maradjanak távol. Oh, miért is kel­lett ennek a nőnek éppen ma ide jönnie? Félek, hogy ez rossz előjel. De nem. Rá sem akarok többé gondolni. Elkergettem őt és többé szemem elé ne merjen jönni. Bűn jár ennek az asz­­szonynak a nyomán. A jó Isten tudja, — tette hozzá mély só­hajjal, — miért félek mégis ettől az asszonytól? Úgy rémlik előttem, mintha egy vészterhes felhő lebegne fejünk fölött, mely még ma reánk zúdítja a villámait. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón. A gróf első perc­ben önkéntelenül összerezzent, de csakhamar összeszedte ma­gát. — Szabad! — kiáltott. Az ajtó kinyílt és Aladár lépett be. Géza gróf megköny­­nyebbülve lélegzett fel és eléje sietett. — Ugye már türelmetlen vagy fiam? Sápodt arcod elárul­ja lelkednek nagy felindulását. De csak még egy-két percnyi türelem. Hallodd a harangok kongását? Nemsokára egymásé lesztek. . \ ,*gj (Folytatjuk), ,__ az én nótám más nótája?

Next

/
Oldalképek
Tartalom