Szabad Sajtó, 1965 (57. évfolyam, 1-51. szám)

1965-05-13 / 18. szám

I 3-IK OLDAL Thursday, May 6, 1965 *35 j a \ !TA Gála bál a Magyar Tanulmányi Alap javára NEW BRUNSWICK. — Az Amerikai Magyar Tanulmá­nyi Alapítvány (American Hungarian Studies Found­ation) javára februárban.' rendezett negyedik évi nagy E. Eugene Oross bankett és táncmulatság az Atléta Klub dísztermében nagyszerűen sikerült. New Brunswick és környéke ma­gyarsága, valamint a távo­labbi vidékekről idesereglett vendégek zsúfolásig megtöl­tötték a hatalmas termet s a szép müsorraUpéldás rend­ben lefolyt bankett, majd az azt követő táncmulatság újabb bizonyítéka annak, hogy a magyarság értékeli a nagy feladatokra hivatott Ma­gyar Tanulmányi Alapítvány munkáját és segítő készséggel ál jövendő terveinek keresz­tülvitele mellett. Az American Hungarian Studies Foundation támogatá­sára pár évvel ezelőtt egy má­sik csoport is alakult New Brunswickon, amely az el­múlt év tavaszán sikerült gá­la. bált rendezett az egyik környékbeli mulatóhelyen. — Ennek a bálnak a tiszta hasz­nát a rendezők szintén átad­ták a Magyar Intézetnek. Ez évben ismét összeült a bál rendező bizottsága s elhatá­rozta, hogy május 14-én este a Forsgate Country Cubban újabb ilyen bált rendez az Alapítvány javára. A bálon a John A. Smith zenét a Kára-Németh zenekar fogja szolgáltatni s váloga­tott, hires szereplői is lesznek az estnek. Itt lesz a világhírű ma­gyar hegedűművész Emery Deutsch is, aki varázshegedü jén megszólaltatja azokat az álomszép melódiákat, melye­ket talán csak ő tud oly elra­­gadtatóan szépen játszani . . . A bálra már minden jegy elkelt, oly nagyszerű munkát __ Telepedjék le a gyönyörű CATSKILL vidékén! Óriási üzleti lehetőségek minden szakmában! Speciálisan jól megalapozott hotelek és motelek, bár, restaurant és turistaházak, bungalowk, kolóniák, tóparti otthonok és jól berendezett farmok Komoly érdeklődök keressenek fel irodámban FRED HERZOG INGATLANFORGALMI IRODA 277 Broadway, Monticello, N. Y. — 914-794-7340 végzett a rendező bizottság. A bál rendező bizottsága élén John A. Smith ügyvéd és E. Eugene Oross mérnök áll­nak. A Szent László Római Katolikus Egyházközség hirei Plébános: Father Borsy György Engelbert, OFM. Tel.: KLlmer 5-1427 Gyászjelentés Mély fájdalommal jelentjük a szerető jó édes­anya, anyós, nagyanya, dédanya, testvér és rokon, a Borsod megyei Széndrő községi születésű és Ame­rikába 1912-ben kivándorolt ÖZV. MÁTÉ FERENCNÉ szüléiéit Polonkay Mária áldásos életének 83-ik, özvegységének 16. évében, 1965 április 26-án, hosszas betegeskedés után a flo­ridai Melbourneben levő Convolescent kórházban bekövetkezett gyászos elhunytát. Drága halottunk kihűlt tetemét hazahozattuk s itt Woodbridgen, a Grainer temetkezési intézeté­ben ravataloztuk fel, ahonnan április 29-én, reggel a Presbyterian temetőbe kisértük s ott helyeztük örök nyugalomra, Nt. Bertalan Imre református lelkész által végzett gyászszertartással. BÉKE LEBEGJEN ÁLDOTT PORAI FELETT! A GYÁSZOLÓ CSALÁD Gyászolják: szerető leánya Körmöndy Józsefné, szül. Szemánszky Margit és férje és leányuk, Elsie, férjezett Bendes Istvánné (New Brunswick, N.J.), valamint Özv. Szemán Lajosné, (Mária) és leánya, Elsie, férjezett Mrs. Bakala és fiuk Gary (a déd­unoka), ,veje Körmöndy József (a William Penn Egylet igazgatója), testvére: Polonkay István és családja (Széndrő^ Magyarország) és más rokonsá­ga úgy itt, mint az óhazában és a család sok-sok jóbarátja és ismerőse \ Köszönetnyilvánítás Ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik részvétnyilatkozatukkal felkerestek s gyászunkban osz­toztak. Hálás köszönetét mondunk a temetési szertartást végző Nt. Bertalan Imre református lelkipásztor urnák, valamint a Greiner temetkezési intézetnek a minden tekintetben meg­elégedésünkre végzett szolgálataiért. Hálás köszönetét mondunk továbbá mindazoknak, akik virrasztottak, akik a ravatalnál és a temetésen megjelentek, akik virágot küldtek, akik autójukat rendelkezésre bocsátot­ták és a koporsóvivőknek, névszerint: Köblös Mihály, Horváth János, Yager István, Szekeres Kálmán, Kocsi András és Csi­­kász Sándornak. Köszönet a Woodmen Egyletnek, hogy a vég­­tisztességadásnál képviseltette magát. Köszönetét mondunk továbbá mindazoknak a jószomszé­doknak és barátoknak, akik gyászunk legnehezebb óriában bármi módon segítségünkre siettek, mellettünk állotta, ezzel is kifejezésre juttatva az elhunyt és irántunk érzett szerete­­tüket. A jó Isten fizesse meg mindnyájuknak a jóságát, felejt­hetetlen emlékű drága halottunknak pedig adjon örök nyu­godalmat a sírban! A gyászoló család nevében: KÖRMÖNDY JÓZSEF ÉS CSALÁDJA 195 Albany Sl., New Brunswick, N. J. 1965 május 5. SZENTMISÉK: Vasárnap reggel 6:00, 7:30, 8:30, 9:30, l0:30 és déli 12 órakor. Parancsolt ünnepeken: 6:15 7:30, 8:30, 9:30 és déli 12 óra kor, valamint este 7-kor. Hétköznapokon: reggel 7:30 és 8 órakor. ÁJTATOSSAGOK: Kedden Szent Antal áj tatosság este 7 órakor magyarul, 7:30-kor an­golul. — C&'Törtökön Csodá­latos Érérr ájtatotsság este 7 órakor. GYÓNTATÁSOK: Minden mise előtt és minden szomba­ton d.u. 4-5-ig és este 7-S-ig. KERESZTELÉSEK: Vasár nap délután 2 órakor. ESKÜVŐK: megbeszélés szerint. Négy héttel az esküvő előtt a pároknak jelentkezni­ük kell a plébánosnál. (Szűk >éges iratok: keresztlevél, első ádozási és bérmálási bizonyít vány.) GYŰLÉSEK: Minden hónap első hétfőjén este 7:30-kor Szent Ferenc Harmadik Rend­iének imaórája, utána rendes tárgysorozat. Minden hónap első keddjén este 8-kor Szent Név Társulat gyűlése a ta­nácsteremben. — Minden hó­nap második hétfőjén este 8- kor a PTA tartja gyüését az Auditóriumban.— Minden hó nap harmadik keddjén este az Oltáregylet tartja gyűlését i Szent Antal litánia után, fél 4 órakor. időskorúak zi biztosítá­sáról (meí szóló tör­­vényjavasla A szenátiíügyi bizott­sága megk a medicare ügyében a ülgatásokat. Az első megütött Antho-CEIEEZE A MEDICARE BŐVÍTÉSÉT SÜRGETTE WASHIN. — A kép-íny J. Celebrezze, közegész­­viselőház szavazása ségügyi, közoktatásügyi és után a szénié került az | közjóléti miniszter volt. Mr. Celebrezze annak a vé leményének adott kifejezést, hogy a képviselőház által megszavazott javaslat egészé ben véve megfelelő, jelenlegi formájában azonban egy vi­szonylagosan jelentéktelen bő­vítést kíván. A javaslat jelenlegi for­­máje biztosítja a 65 évesnél dősebb amerikai polgárok számára a magasabb Social Security adón keresztül a kór­házi szolgáltatást, az idősko­rúak otthonainak igénybevé­telét, valamint a látogató­­ápolónői szolgálatot. A képvi­selőház azonban hibát köve tett el, akkor, amikor a szol­gáltatásokba nem foglalta be­le a kórházi szakorvosainak honoráriumát, az altató orvo­si szolgálatot, a radiológiai és a pathologiai szakorvosi szol­gáltatást. Ezeknek a szolgál­tatásoknak az összege nem magas, általában az egész kórházi számla 4 százalékát gába. Ehhez a különbiztosi­­táshoz mindenki önkéntesen csatlakozhatnék. Celebrezze ezeket a szolgáltatásokat a Social Security keretébe kí­vánja foglalni. NIXON ERÉLYT SÜRGET HOT SPRINGS, Ark. — Amerikának erélyesebb intéz­kedéseket kellene foganatosít; tania, hogy a kubai konimu-«; nizmust megszüntesse— mon­dotta Richard M. Nixon a re­publikánus párt itteni csoport­jának alapítványi díszvacso­ráján. A Szent József Magyar Görög Katolikus Egyház­közsécr hirei Ft. HOMA JÓZSEF, i-aslor, 30 High Sl., New Brunswick Tel.: KI 5C68* SZENTMISÉK: vásárnál reggel 8:30 és 10:30 órakor, Hétköznapokon reggel 8-kor. Parancsolt ünnepeken reggel 9 órakor és este 7-kor. Minden kedden este tesz ,át és leves-csigát készíte­nek az Oltáregylet asszonyai Gyóntatások szombaton dél­után 4—5-ig és este6:30-tól 7:30-ig, valamint minden nap a. mise előtt. A New Brunswick-) Magyar Református Egyház Nt. Bertalan Imre, lelkipásztor Nt. Dr. Kosa András Pastor Emeritus 179 Somerset St. New Brunswick, N. J. TeL: KI 5-5841 Istentiszteleteinket a kö­vetkező sorrendben tartjuk: Vasárnapi iskola 9 órakor. Angolnyelvü istentisztelet 10 órakor. Magyar istentisztelet 11 órakor. Gyűléseink ideje: Presbi­térium: második szerda. — Nőegylet: első szerda. — Women’s Guild: első és har­madik kedd. — Férfikor min­den péntek este. — Ifjúság: vasárnap este. — Angol ének­kar: kedd este. — Vegyes kar: péntek este. — Gyer­mekkar: szombat d.e. 10-kor. Konfirmáció: szombat reggel 9 órakor. — Vasárnapi isko­lai tanítók: második hétfő. Szülők-tanítók egyesülete: első szerda. Nőegyletünk tésztát ké­szít minden hétfőn, kolbászt és fánkot minden harmadik csütörtökön. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET New Jersey-i Kerüleie: New Iwick-i Magyaierikai Ailélub (HUNGARIÍMERICAN ATHLECLUB) 198 Sorr( Slreol, New Bruit. N. J. Tel.: C9669 (Iroda|8519 H Elnök: Belső(a (14 Brook side Ave., Nevmswick, tel.: KI 5-6065) — fezető alelnök: Diénes László lAmboy Ave. Metuchen. N. ü. LI 8-1309) — Gazdasági at: Puskás Bé­la (10 Scott St.y Brunswick, telefonszám: i 7-2046) — Trustee-k: Sháv József (15 So. Woodland A!. Brunswick, Tel. KI 5-2236)fga Lajos (49 Duke St. Tel. CD061) és Mur­­vay Károly (53fesuth St. So-1 merset, Tel. CH|47). — Pénz-1 teszi ki. Javaslom, hogy a ügyi és levelezíiár. Kunsági eyntiútim nénzüwi bizottsága János (44 Plum: New Bruns-1szenatus pénzügyi oizousagu wick, _247-5597)-nztáros: Kál- J mindezeket a szolgaltatasokat foglalja bele a medicare ja­vaslatba — mondotta Oele­­brezze miniszter A képviselöház által elfoga­dott medicare javaslatban is szó esik ezekről a szolgáltatá­sokról, azokat azonban egy külön biztosítás foglalná ma-Kerületi szervező: REV. LESLIE CAREY 115 New Road "“S S“ mán Gyula (72 [lton Avenue, Edison, Tel. 2496), — Angol­­nyelvű jegyző: lories Károly (42 Juliet Aveamerset, Tel. CH 7-0088) — agva»--nvelvü jegyző: Vincze rás (350 Sea­man St., New Biwick, tel.: CH 9-4872) — Sport elnöke: Hatt János (20 Dix SH 7-3835) — Kulturrális Bizofc elnöke: Me­­zey Miklós (14camore Ave., Plainfield, tel.:) 5-7939) — Háznagyok: Soh&y József (190 Albany St., tel.í 9-8595), Zi­­monyi Vendel (áigh St., New Brunswick, tel.:, 7-5553), Né­meth Lajos (141:mard St., H. Park, telefon: j 7-4540) — Számvizsgáló Bi;ság: Beszter­­cey György (1 Magnólia St., Highland Park, : CH 9-5860), Kosztolányi Vilrr#119 Vliet St., Spotswood, tel.: »950), Ludá­­nyiOttó (266 Townd St., tel.: KI 5-8479), Somod’ál (141 So­merset St., New Eiswick, tel.: KI 5-7564), Horvátlrnő (8 Gar­den Terr., MilltowfA 1-9058.. . Fegyelmi Bizottságok Révész Béla (State Hw; 27, North Brunswick, tel.: 29677) — Jog­tanácsos: Takács József (71 Paterson St., tel.jj 9-0880) — zsef (10 KirkpatriiSt., tel.: KI 5-2222) — Klub rrager: Gödry Mirály (20 High SNew Bruns­wick, tel.: CH 7-01). A Klub rendetaggyüléseit minden hónap 3-ileddjén este 7:30 órai kezdettel tj a. A nagy­terem bérlete (tárvacsora, la­kodalom, stb.) üiben Varga Lajos vagy Gödrylihály kere­sendők, a klubba vangy fent jelzett saját cimük Refoimátus rádiós istentiszteletek A Református Lelkésze gyesület keleti körzete min­den vasárnap délután 1.45 órs kor istentiszteletet közve­tít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullám hosszán. A rádiós istentiszteleti raiusuji oi„ tci.. i b-uoou, — szolgálat fenntartására ado-I many°kat kér és vár a leiké­­szí körzet. Adományok átad­hatók a környék református és evangélikus lelkészi hiva talaiban, vay a lelkészi kör­zet pénztárosának a cimért küldendők: Rév. Gábor Csor­dás, 229 East 82nd Street, New York 28. N.Y BUD?ESTRŐL IMPORTALT FIM BORJÚ-BŐRBŐL KÉSZÜLT I&RFI CIPŐK Antii férfi cipők különböző színekben. ÁLLANDÓ IKTÁRA. Maqasszáru férfi és női cinők. KREPP TALPU-OJZERER CIPŐK — NAGY VÁLASZTÉK! E0RGE GROSS 431 East 86iKireel New York 28, N. Y. K York és First Ave. között) 'ilefon TRafalgar 6-9250 “VEESHÁZA” HOTEL néven újra megütik a new yorki Castkill hegyekben a voll Hler-féle Little Hungary Hotel _ __ FL'ISCHMANNS, N. Y.-ban Az uj tulajdonok: DR. VERES FERENC jól ismert new yorki, fiatal, niylehelségü ideggyógyász és nővére. CSÓK ETELKA, Blapeslröl, a kedves, bugóhangu énekesnő. AZ UNNEÉLYES NAGY MEGNYITÁS Május 28-30-n lesz "Decoration Day" hétvégén A nyaralók miren igényét kielégíti a gyönyörű fekvésű, 70 akeres területen erdő közepén, nagy parkkal körülvett ho­telben. A VEREHÁZA HOTEL teljesen átrenoválva, moder­nül és minden lénynek megfelelően átalakítva várja a ked­ves vendégeit, j tenniszpálya, kosárlabda játékhely, ping­pong pavilion, ugszürt langyosvizü szép nagy úszómedence, hegyi ösvényü lránduló sétautak a turisztikát kedvelők ré­szére. Rendszere tomagyakorlatok, edző vezetésével. Torna­szerek. Kellemesberendezésü, ragyogó tiszta hotelszobák, für­dőszobával. _________A VRESHÁZA HOTEL KONYHÁJA ___ a legfinomabb éjiekkel várja a vendégeket. Úgy a magyaro­san készült, min az amerikai ételeket, vagy a diétás étrendet fogyasztók, sőt éhizó- vagy fogyókúrát tartóknak saját egyéni kedvenc ételeit s elkészilik. Házilag készült finom rétes kü­­_ lönlegességs, torták és más sütemények minden nap. Figyelmes kizolgálás — Kitűnő zene — Kedves, barátságos caládias hely. — Klubhelyiség és bár, ahol esténkmt CSÓK ETELKA kellemeshangu ^énekesnő fogja szórakoztatni a vendégeket. MINDEN HÉTVÉGÉN MŰSOR Gyermekek is igen kedvező körülmények között nyaralhat­nak, természetesen csak egész kis létszámmal, de képzett fel­ügyelők-mellett Nyári szórakozásszerü zene és torna oktatás­sal. Teljesen szeparált külön épületben. Érdeklődök, nálunk nyaralni szándékozók lépjenek velünk mielőbb érintkezésbe. Cimünk: VERESHAZA HOTEL. Fleischmanns. N J. Kerületi iroda: 216 Somerset Street, NEW BRUNSWICK, N. J. Tel.: 846-4242----------------o -. .— NYITVA: Kedden 9-től 5-ig, Szerdán 9-től 5-ig, Csüt. 9—4 és este 6—8-ig, Pénteken 9-től 5-ig, MRS. ÍdaIjXnKO, Secretary | n név. Leslie J. Carey Osztályok száma, ügykezelője, cime, teleíonszáma: 10—Peter Horvath Pine Street Keelpmont, Pa. 13—Joseph Molnár 49 Summit Avenue, Garfield, N. J. GR 1-4083 20—Margaret E. Kramer 251—38 Phillips Avenue, Trenton, N. J. JU 5-7513 25—Joseph S. Toth 413 George St. Throop, Pa. 27— William J. Kovács 61 John Glenn Drive, Phoenixville, Pa. WE 3-8391 28— Mrs. Julia Katona 450 Fifth Ave., Westmore, Pa. 32—Mrs. Ida Bankó 302—216 Somerset St. 308—New Brunswick. N. J. 367—Tel.: 846-4242 33—Anurew jjodowicz«.y 337 Ellery Avenue, Newark, N. J. ES 2-3786 44— W. Veiekei Lee Avenue, Alpha, N. J. GL 4-3864 45— Mrs. H. Putnoki 227 Gordon Street, Roselle, N. J. CH 5-9173 64—Joseph P. Nagy 714 Bundy St., Scranton, Pa. 79— Albert St. Miklossy 80— 23 Evergreen Avenue, 284—Fords, N. J. HI 2-7384 82—Rev. Alexander Bartus Rt. No. 1, Box 199 Hammond, La. 5—Rev. Miklós Szolga 526 E. 4th St. Bethlehem, Pa. 867-2943 113—J.Nagy 2 Cummins Street, Franklin, N. J. VA 7-7047 144—Geza Megyesi 16 Cypress Street, Carteret, N. J. KI 1-7640 209—J. Horvath RD 2 Walnut Port, Pa. PO 7-3755 215—Charles Kish 31 Dakota Street, Manville, N. J. RA 2-1Ö62 228—Charles Toth 27 Joline Ave., Tottenville, S. I., N. Y. 250—Joseph Gyenes 78 Craske Street, Woodbridge, N. J. ME 4-0548 266—Bishop Zoltán Beky ,D.D. 180 Home Avenue, Trenton, N. J. 609-EX 6-9751 269—Rev. F. Vitéz 493 Amboy Avenue, Perth Amboy, N. J. VA 6-3513 307—Frank Demjen 151 Rotwell Avenue, Cliffside, N. J. WH 5-7624 313—Rev. L. Hunyadi 50 Washington Ave. Colonia, N. J. FU 1-6413 327—George Sinica 306 Valley Road, Coatsville, Pa. 330—J. Szabó 202 West Midland Ave., Paramus, N. J. GI 1-7176 368—John Zakopcsan 181 Harrison Avenue Passaic, N. J. GR 3-0980 370—Rev. John P. Nagy 601 N. E. 55 Terrace, Miami 37, Fla. NE 4-8151 375—Rev. Bert. Szathmary 646 Broadway Long Branch, N. J. CA 2-7919 388—Rev. L. Novak P. O. Box 16, Eagle Lake, Fla. ................. CY 3-7788 MÉG MA BIZTOSÍTSA BE MAGÁT ÉS CSALÁDJÁT a mi élet-, baleset-, kórházi-, betegsegély-, iskoláztatást, ott­hont, családot és jövedelmet védő biztosítási módozatainkkal, melyek teljes védelmei és biztonságot nyújtanak! 66 évi szolgálat — $13-millió vagyon — $41-milUó biztosítás — 40,000 tag Hungarian Reformed Federation of America KOSSUTH HOUSE 3216 New Mexico Avenue N. W. Washington, D. C., 20016 HUNGARIAN HALL Evans and E- .3rd-St— Bethlehem, Pa. Hivatalos órák: Szerda, Csüt. és Péntek este 6-tól 8-ig. 92— Mrs. P. Tóth 812West Wyoming Ave. Philadelphia 40, Pa. DA 4-5512 93— Mrs. M. Corigliano Boonton, N. J. DE 4-6105 MAGYAR-ANGOL. VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítvá­nyok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J, TELEFON; VI 6-9707 LÁSZLÓI. DIENES N. J. ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy vá­­lasztékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bár­milyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT

Next

/
Oldalképek
Tartalom