Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)

1964-11-26 / 48. szám

8. OLDAL

Q7 \ tí ' r • - fi»/

Thursday, December 3. 1964

SZEGÉNY ország gazdag népe

Svájc népe gazdag. Az egy főre eső nemzeti jövedelem tekintetében évi 1036 dollárral a negyedik a nyugati világban. De az emberek külső megjelenésiéből erre nem lehet következtetni. A lakosság szemérmesen, szinte szégyenkezve elrejti gazdaságát. Sehol sem találkozni kirívó eleganciával, kérkedéssel, hivalkodó jómóddal. Az emberek tisztán, de egyszerűen öltöznek és igyekeznek kerülni minden feltűnést, mint amilyen a Cadillac, vagy a Jaguar. Olcsó kisautók futkosnak. Azt mondják idegenek: menn l kisebb, kopottabb az autó, annál gazdagabb a tulajdonos. Majdnem ugyanez vonat-1 kozik az öltözködésre is. Rój-1 tos nadrágu férfit ritkán lát-’ ni, de ha mégis felbukkan egy-egy utcán — az csaknem | bizonyosan milliomos.

A gazdagságot másutt lehet lemérni. Például a lausannei Beaulieu-palotában, ahol az országos kiállítással egyi idő-1 ben kiállítottak a svájci ma- \ gángyüjtők tulajdonában le-j vő képzőművészeti alkotáso kát, 1863-tól 1963-ig. A nyu gat-európa festészet 350 re mekmüve függ a kiállítási termek falain.

Valamennyi svájci magán-, gyűjteményben van. (A kiállítás rendezői még a Svájc-1

ban letelepedett idegenektől sem kértek képet, pedig sok milliomos van köztük.)

A FRANKOCSKA

Svájc szilárd ország. Nemcsak a másodperc pontossággal közlekedő vonatokban, vagy a postásokban ölt ez testet, akik télen-nyáron, esőben-hóban ugyanazon óra ugyanazon percéiben hordják ki a leveleket. Idegen számára talán legtapinthatóbban akkor jelentkezik, midőn cigarettát vásáról, benyúl a zsebébe és 1883-ban vert ezüstfrankkal fizet. Hányszol változott azóta az angol font, a német márka, a rubel, I a lira, a koronáról és a pengő- j ről nem is beszélve. A svájci frank, ahogy itt mondják, a frankocska, maradt a régi. J

És szilárd Svájc olyan ér-’ telemben is, hogy a Napóleon óta nem volt háború az országban, azt megelőzően pedig legutoljára a 15-ik században. Az 1813-as bécsi! kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak először Svájc1 örökös semlegességét.

Mikor a 19-ik század köze-! pén Svájc bekapcsolódott az európai vasúti hálózatba, a j legtöbb élelmiszert és nyersanyagot sokkal olcsóbban lehetett külföldről behozni. így mindinkább visszafejlődött a

szántóföldi művelés és teljesen megszűnt az ipari növények termesztése Az egyoldalú tej- és gyümölcstermelésre való átállást mi sem jelzi szembetűnőbben, mint hogy 1850-ben Svájc még 290 napi gabonaszükségletét biztosította saját termésből, 1915-ben már csak 52 napit. Manapság ez nem több 100 napnál.

EXPORT ÉS IDEGENFORGALOM

Svájc gazdaságának alapja az ipar. Már 1888-ban a lakosságnak 42 százaléka élt az iparból és 37 százaléka a mezőgazdaságból. Jelenleg az arány még inkább eltolódott az ipar javára. Negyhenhat százalék él az iparból, 16 szá- j bzalék a mezőgazdaságból, 12 százalék a vendéglátóiparból.

Kezdetben a textilipar foglaltai el az uralkodó helyet, majd kifejlődött a gépipar, ma a turbinák, generátorok, transzformátorok, szerszám- és textilgépek, valamint villamossági készülékek tartoznak a legfontosabb svájci ex-! portgyármányok közé. A svájci óraipar még ma is a vi- j lág óráinak mintegy felét gyártja. Különös jelentőség* ! re emelkedet a vegyiipar és a 1 gyógyszerészeti ipar. A hazai piac aránylag nagyon kicsi.! Az összes gyártmányoknak egyharmadát keli exportálni,1 egyes iparágaknál, igy a gép-'

iparban és a vegyiparban a; termelésnek több mint 90 százaléka megy exportra.

Az export egymagában azonban nem képes fedezni a külkereskedelmi deficitet. A hiányzó 7-800 millió frankot az idegenforgalom szolgáltatja. 1961-ben 1820 millió frankra i ugrott az idegenforgalom bruttó bevétele, amiből le keli számítani a svájciak által külföldön elköltött 740 miliőt. A külföldön beru-1 házott tőke ugyancsak évi 7- 800 millió között jövedelmez, így azután jelentős felesleg mutatkozik a külkereskedelmi mérlegben. Az idegenforgalom fejlettségére jellemző, hogy a 7553 svájci szálloda és szanatórium 218,221 vendégággyal rendelkezik.

Természettől Svájc szegény ország. Kevés a termőföldje, nyersanyaga egyáltalán nincs, egyedül vizienergiában van feleslege. De tény az, hogy a természeti kincsekkel nem rendelkező ország is lehet gazdag, ha népe szorgalmasan dolgozik, megbizható, jó minőségű áruikat állít elő. Emellett fejlett üzleti érzék szükséges a táj, a kéklő hegyek, a zöídelő völgyek, a tengerszemek és gyors sodru patakok tőkévé változásához. Napfény és levegő, hó és bársonyos fü, mind pénzt fiadzik a svájci embernek.

AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG KARÁCSONYI MADÁCH EMLEKRELYEGEI

WASHINGTON—Az Ame rikai Magyar Szövetség min den év végefelé levélzáró bélyegeket nyomtat és azok fejében adományokat, kér az, amerikai magyarságtól, a Szövetség anyagi támogatásé-. •a. Az idei, a karácsonyi sze-j .on megnyíltával szétküldés-1 re kerülő bélyeg Madách Imrét, “Az ember tragédiája” nagy költőjét ábrázolja, művészi kivitelben, halálának 100-ik évfordulója alkalmából.

Az Amerikai Magyar Szövetség vezetősége — Király Imre elnök, Kecskeméthy József ügyvezető igazgató és Eszenyi L. László Pénztárnok — arra kérik a magyar testvéreket, hogy ezekből a Madách emlékűéi y egekbő 1

még többet vásároljanak, — mint tették korábbi években. Azért van a szövetségnek most 'több bevételre szüksége, mert a jövő év elején tartandó országos közgyűlésen alapvető átszervezésre kerül sor s a megerősödő szervezet az eddiginél is eredményesebben igyekszik majd ellátni a magyar egyletek, egyházak, a magyarság egészéinek érdekeinek képviseletét Washingtonban, az amerikai központi

kozott munka fokozott anya-j gi erőt igényel.

Minden magyar jóakaratára és segítőkészségére szűk-1

ség van. Minden magyar vásároljon minél többet a Madách emlékbélyegekből, küldje be adományait erre a címre: American Hungarian Federation, 1346 Connecticut Avenue, N. W., Washington, D. C. 20036.

Neversink. N. Y.-ban a duzzasztógát vízállása 65 lábbal alacso-SZERELEM

kefArjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Látogatót? — kérdezte Rózsika csodálkozva.

— Na, na, nem kell mindjárt olyan idegenül rám nézni. Mi rossz lenne ebben? Egy rokonomról van szó, aki már előbb tudtomra adta, hogy meg fog látogatni. Oroszországból jön, szép szál ember és borzasztóan gazdag.

— Hogy van az, hogy maga mégis olyan szegény, hplott

gazdag rokonai vannak? ;

— No lám, milyen naiv vagy, angyalkám. Az embereklhem egyformák és a vagyon is különféleképen van köztünk felosztva. Az egyiknek több van, a másiknak kevesebb. Az egyik jobban vigyáz a vagyonára, mint a másik, no, meg a szerencsétől is igen sok függ. De most legalább próbaképp vedd fel a ruhát, hadd lássuk, lesz-e rajta valami igazítani való.

Segített Rózsikának az átöltözködésben, miközben nem győzte magasztalni a leány szép termetét.

—Jaj, a lábad is milyen piciny! — kiáltott elragadtatással. — Hallottad már a mesebeli hamupipőke hírét? Még annak sem volt kisebb, mint a tiéd.

— Ugyan, ugyan, néni.

— Alig várom, hogy a gazdag rokon megérkezzék. Akkor igazán jó napot csinálunk magunknak. Lesz finom vacsora, sőt még pezsgő is, és ki tudja mi. Hanem pénzt, óh, azt nem lehet kivasalni tőle semmiért sem. De az igazat megvallva, sokkal büszkébb is vagyok, semhogy kérnék tőle.

Rózsika már ott tartott, hogy a szép selyem harisnyát is felpróbálja. Kótainé ebben is segítségére akart lenni.

— Nem, — mondta a leány határozottan. — Harisnyámat mindig magam szoktam felhúzni.

Pár perc alatt készen volt és megnézte magát a tükörben.

— Jaj, milyen szép vagy! — szólt Kótainé lelkendezve.

Rózsika is meg volt elégedve magával. Ebben az elegáns

ruhában egész másképpen nézett ki, szépségét sz a ruha hihetetlenül emelte.

Ez azonban most mellékes volt neki. Egy kevésbbé szép ruhának is örült volna, mert abban legalább kimehetett az utcára és ő el volt tökélve, még ma éjjel felkeresi Aladár védőjét, dr. Ocskay Benőt.

Nem lett volna nyugta és egyenesen súlyos mulasztással vádolta volna magát, ha a felmentő bizonyítékok közlésével csak egy percig is késett volna.

Kótainé valóságos elragadtatással nézte őt. Jobbra, balra forgatta és egyre ezt hangozttata:

— Milyen szép vagy, de milyen szép! Ez a termet, ez a karcsú derék, át lehet fogni egy kézzel. Egy királykisasszonyíak sincs különb. És amellett milyen teltek az idomaid. Igaián szobrásznak való modell. Még a cipő is milyen fess. Hja, iz forintot adatm érte. De várj csak, most jut eszembe, hogy 'an ám még valami, ami különösen diszedre lesz. Oh, Kótaiié, mindenét odaadja annak, aki szeret.

A fiókból kivett egy csillogó tárgyat.

— Nesze, itt van ez a bross. Tiszta arany, gyöngyökkel irakva.

Feltette neki.

— Lám, milyen jól áll! — mondta örvendve. — Nézd meg

magad.

Kézitükröt nyomott kezébe és Rózsika megnézte magát. A melJtii csodálkozást keltett benne.

— Igazán értékes, — mondta csaknem ijedten. — Nemcsak gyöngyök vannak benne, Hanem még egy szép gyémánt is.

—7 Még pedig valódi, — szólt a takarítónő dicsekedve. — Nem is adom örökbe neked, Isten ments, hogy még váljak tőle. Az ember soha sem tudja, milyen bajba jöhet és ilyenkor jó, ha van valami, amiből pénzt lehet Csinálni.

— Honnan szerezte? — kérdezte Rózska gyanakodva, miután ezzél az értékes ékszerrel legkisebb össfchangzásban sem állott a szoba egyszerű berendezése.

— Hogy honnan szereztem? Hát . . . hát, a nevelt lányomé volt, a kis Loláé.

— Oh, neveltlányát Lolánák hívták?

— Lolát mondtam? — kérdezte Kótainé különös hangon, mintha már bánta volna, hogy elszólta magát. No, igen Lolának hívták és ha ez a hálátlan terertités ...

Hirtelen abba hagyta, mert az ajtón éppen kopogtatott valaki.

Rózsika megijedt.

— Nagy Isten, hátha Morvay doktor zörget? Tudja a lakása címét?

— Dehogy tudja. Mindig hamis címet mondtam be neki, mert tudtam, hogy előbb-utóbb teszek valamit annak a vén zsugorinak és erre való tekintetből már idejekorán volt rá gondom, hogy üldözőbe ne hevessen. Azért ne félj, angyalkám. Más valaki, vagy valakik vannak künn és akár velem is jöhetsz tartani a gyertyát.

Rózsika remegve bár, de követte őt a gyertyával.

— Ki van itt? — kérdezte a takarítónő csupa óvatosságból, mielőtt kinyitotta a kaput.

— Mi vagyunk — válaszolta egy hang, — sarki hordárok.

Rózsika megkönnyebbülve lélekzett fel, a takarítónő pedig

örvendezve tolta hátra a reteszt, miközben mondt:a

— Ugye, megmondtam? Ezeket a gazdag rokon küldi. Bizonyosan sok mindenféle jót.

Amint kinyílt az ajtó, legelsőbben is szembeötlött a nagy kosár, mellyel a két közszolga belépett.

— Itt lakik Kótainé asszony? — kérdezte egyikük.

— Itt, itt. Én vagyok az. Úgy látom, hoztak valamit.

— Igen, az “István főherceg” szállodából küldi egy ur.

— Oh, igen, a rokonom, — mondta Kótainé lelkendezve.

— Jöjjenek csak be.

A hordárok bevitték a kosarat a takarítónő szobájába. Ott azonban titokban elfintorították az orrukat.

— Annak äz előkelő, finom urnák ilyen rokonsága van?

— gondolták magukban.

Egyikük aztán Rózsikára vetett egy pillantást és sajátszerüen megsodorta bajuszát. Ettől a perctől kezdve ez a két ember egyszerre olyan arcátlan és tiszteletlen magaviseletét kezdett tanusitaní, mely vérig sértette Rózsikét, habár ártatlan naivságában nem tudta a viselkedés okát mindjárt kitalálni. i *»' !■*•

— Jó étvágyat a finom portékához, — mondta az egyik.

— Pezsgő is van közte. Jó magunk örülhetünk, ha közönséges karcolt ihatunk néha napján. Hja, persze, nem születtünk ilyen szép kisasszonynak. Az a fő, hogy valaki szép legyen, annak aztán áll a világ.

Rózsika csaknem kővé meredt ezeknek a szavaknak a hallatára. Mire célzott ez az arcátlan ember ezzel a sértő beszéddel? Vájjon ő róla mondta-e, hogy aki szép, annak áll a világ?

A megdöbbenés első pillanatában egy szót sem tudott volna előhozni.

A hordárok jelentős köhécselések között távozták a szobából és Kótainé kikisérte őket, nyilván olyan célból, hogy bezárja utánuk a zajtót.

Mire visszatért, a fiatal leányt könnyekben úszva találta.

• —t Mi baj, mi baj? — kérdezte és színlelt aggodalommal

sietett a leányhoz. — Mi történt? Miért könnyezel? Tudtommal nem bánttot senki. Csak nem érzel honvágyat Morvay doktor intézete után? No, még csak az kellene. Majd mindjárt enyhítve lesz fájdalmad, nézzük meg, mi minden szépet és jót küldött az én derék rokonom? Néz, nézd . . . Szarvasgombapástétom, fácán, pezsgő és minő sütemények! Ez aztán csemege. Minden eddigi nyomorúságunkat rögtön elfelejtjük, sutba lökjük a szomszédságot és vígan leszünk, huj, huj!

Közben a finom csemegéket a pezsgős palackokkal együtt mind kirakta az asztalra. A csomagolás módja is mutatta, hogy előkelő helyről jött a küldemény és igen kirívó ellentétben állt az itteni környezettel.

Aki még tegnap este szalonnázni látta Kótainét, az bizony nagyon is kirívónak találta ezt az ellentétet.

— Nézd angyalkám, — szólt a takarítónő egy üveg pezsgőt tartva Rózsika elé, — ittál már ilyet? Nem? Akkor nem is tudod, mi a jó. No, de most megtudod!

— Hagyja el, — szólt Rózsika sírva és eltolta a pezsgőspalackot. — Semmi sem kell. Egy falatot sem eszem semmiből sem. Hozzá sem nyúlok.

— Ejha! És ugyan miért nem?

— Kótainé, — szólt a lány hirtelen kigyenesitve magát. — Mire célzott az egyik hordár, mikor azt mondta, hogy aki szép, annak áll a világ? Magyarázza meg nekem a szavak értelmét. Az az ember engem sérteni akart. Megvető köhécselései is rám vonatkoztak.

—- Ugyan, mit gondolsz, angyalkám? — felelte Kótainé alattomos vigyorgással. — Ki törődik az ilyen részeg kamaszok beszédével? És miért gondolod mindjárt a legrosszabbat? Erről azonban kár beszélni. Most ülj ide az asztalhoz és falatozzunk. Van ám, mit. Még a rokonnak is jut belőle, ha eljön.

— Kótainé megtérítette za asztalt és a csemegét szépen elrendezte. Valóban még a legelkényeztettebb ínyencnek is folyt volna a nyála utána.

/ — Már én alig bírok magammal, — szólt a vénasszony

és egy széket maga elé rántva, mindjárt kézzel nyúlt a pástétom után. — Azt hiszem, te is örülsz, .hogy egyszer becsületes vacsorához ülsz. Morvaynál nem volt ám szarvasgombapástétom, meg pezsgő.

Elkezdett enni. Közben letörte a nyakát egy pezsgőspalacknak és telitöltött egy hosszunyaku poharat.

— Éljen Morvay doktor! — kiáltott nevetve. — Az ő egészségére ürítem az első poharat.

Rózsika mozdulatlanul ült helyén és maga elé meresztette tekintetét. — Rémes sejtelmek keletkeztek agyában, félelme percről-percre nőtt, ennek az Oroszországból való rokonnak a dolga sehogy sem tetszett neki.

Ekkor egyszerre felszökött helyéről. Arcának erélyes kifejezése mutatta, hogy szilárd eltökélés érlelődött meg benne. Odaállott a takarítónő elé, aki nagy élvezettel gyűrte magába a pástétomot és utálatos csámcsogással nyeldeste magába.

— Ahá, — szólt Kótainé vigyorogva. — Megkívántad már. No jó, ülj le ide mellém. Mondhatom, nagyszerű. Hej, de jó is az, mikor valakinek sok pénze van. Nekünk is lesz! Ezentúl mindennap igy fogunk vacsorázni.

Erre Rózsika komolyan mondta:

(Folytatjuk) ]