Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)

1964-11-05 / 45. szám

Thursday, Nov. 5, 1964 SZABAD SA.m 7. OLDAL PERTH AMBOY, N. J. ÉS KÖRNYÉKE Kádár nem felejtette el Kruscsevet - a nemzet nem felejtette el 1956 októbert BÉCS (FEC). — Az Orient j Expresszen Bécsbe érkező ma­gyarok kijelentették — amit a New York Times budapesti tudósitója is megerősített — j hogy a moszkvai változások | után Kádár népszerűbb, mint bármikor volt. Az iránta meg- j nyilvánuló rokonszenv spon­tán volt, amikor lengyelorszá­gi útjáról visszaérkezett és a Nyugati pályaudvaron több­ezres lelkesen tüntető és él­jenző tömeg fogadta. Teljes létszámban megjelent a párt­­vezetőség és a kormány. A hazatért küldöttséget Fehér Lajos miniszterelnökhelyettes általános szólamokkal üdvö­zölte, válaszában azonban Ká­dár félreérthetetlenül kinyi­latkoztatta álláspontját. “Én azt gondolom, mondta, hogy Kruscsev elvtársnak na­gyon nagy érdemei voltak a személyi kultusz elleni harc­ban és abban, hogy a béke fenntartható volt. Azok a ma­gyar százezrek, akik az idén itt a mi hazánkban szívből üdvözölték Kruscsev eltársat, jól tették ezt. És utólag nincs itt semmi gondolkozni való ezen. A párt és kormány poli­tikai álláspontja az összes is­mert kérdésekben, a béke, a békés egymás mellett való élés, a szocialista országok egységére való törekvésben, a nemzetközi munkásmozga­lom ismert kérdésében, egy hajszálnyit sem változott, és nem fog változni ezután se”. Kádár népszerűségét fokoz­ta és nemzetközi kommunista körökben tekintélyét növelte, hogy a legeslegelsők között Ítélte meg azt a módot, ahogy Kruscsevet a hatalomtól ki­­akólbólintották. Furcsa fin­tora a történelemnek, hogy azt az embert, aki a magyar forradalmat és szabadsághar­cot eltaposta és aki a szabad világot eltemetéssel fenyeget­te, bukásában olyan részvét övezi, amilyenre alig akad példa. A nyugati államférfi­ak óvatos kijelentései és tar­tózkodó megállapításai eltör-HAJÓ-, VAGY REPÜLŐJEGYEIT és azokhoz szükséges utazási okmányait, IKKA befizetéseket. MAGYAR és TUZEX átutalásokat CSEH területekre és MIN­DENFÉLE TŰZ. AUTÓ, stb. BIZTOSÍTÁSAIT LEGTANACSO­­SABB beszerezni a több mint öt évtizeden keresztül megbíz­hatónak bizonyult. CSÍPŐ LAJOS ÉS FIA ARNOLD UTAZÁSI IRODÁJA UTJÁN 303 Maple Street, Perth Amboy, N. J. — VA 6-3661 pülnek a kommunista pártok felháborodása mellett. A fran­cia és olasz kommunisták tel­jes magyarázatot kértek, a keleteurópai kommunista re­­zsimek is követelik a részle­tek nyilvánosságra hozata­lát. Kádár határozottabb maga­tartásában kétségtelenül je­lentős szerepet játszik annak a ténynek a felismerése hogy a legkisebb engedmény is végzetes kihatással lehetne gondosan kialakított politiká­jára, de valószínűleg egyéni sorsára is. Minden bizonnyal ennek tudatában nyilvánul meg a tömegek rokonszenve iránta, mert nem szeretnének visszazuhanni a sztálini-ráko­­si korszak sötét terrorjába. Itt az ideje azon gondolkozni Budapesten, hogy Moszkva felujulandó nyomása ellen ne a “nemzetközi munkásmozga­lom egységében”, hanem a szabad világ megértésében és támogatásában keressék a biztosítékokat, érért mi sem sürgősebb, mint azonnal nor­­malizálni Magyarország vi­szonyít a Nyugattal, elsősor­ban az Egyesült Államokkal. * * * i j BUDAPEST, FEC). — A I hazalátogató magyarok és a i Magyarországról tudósitó | nyugati újságírók, vagy Nyu­­l gáton élő rokonaikat és bará­­, taikat meglátogató magyarok I azt állítják, hogy Kádár Já­­’ nőst a lakosság “többsége” támogatja. De mindjárt hoz­záteszik, hogy az “adott hely-A hires, uj. 1965-ös DODGE Dodge Dait — "880" Dodge Trucks aulomobilok központi elárusítója valamint ezen kocsik ALKATRÉSZEI és megbizható hozzáértő Dodge .JAVÍTÁSOK központja Jffik FRANK VAN SYCKLE INCORPORATED Authorized Dealer of DODGE — DODGE DART — LANCER DODGE TRUCKS meghatalmazott elárusítója 159 New Brunswick Avenue, Perth Amboy, N. J. Telefon: VA 6-0591 Beszéljünk a KÉNYELEMRŐL! Próbálja ki a mi hozzájárulásunkat az ön kényel­méhez. Ahelyett, hogy parkolóhelyet keresgélne és ki meg he kellene mászkálnia kocsijába — ott­maradhat, ahol ül a kocsiban. Csak odahajt ko­csijával az autóhaj tók számára szolgáló külső ab­lakhoz akármelyik irodánknál a három közül, el­intézi a kocsijából bankügyeit velünk és tovább hajt! Miért nem próbálja ki kégyelmes "DRIVE-UP" ablakainkat még ma? irst Bank 3 TRUST COMPANY.. PERTH AMBCY • WOODBRIDGE • FORDS • AVENEL-COLONIA • AVENEL • ISELIN, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja A Perth Amboyi Független Magyar Reí. Egyház hírei It ABRAHAM DEZSŐ, lelkész 331 Kirkland Place, Perth Amboy, N. J. Tel.: HI. 2-7799. Angol istentisztelet és va­sárnapi iskola minden vasár­nap reggel 9 órakor, magyar 10:30-kor van. Urvacsoraosztás minden hó­nap első vasárnapján és az ün­nepeken. Megindult az őszi idővel az egyházi élet a különféle szer­vezeteikben. Kérjük tagjain­kat, vegyék ki részüket tehet­ségük szerint abból a mun­kából, amelyikhez leginkább vonzódnak. Énekkarunk próbáit min­den szerdán este 7 órától tart­ja. Uj tagokat is hívunk és szeretettel várunk. Férfi Körünk összejövete­leit minden hó első és har­madik szerda estéin tartja, 8 órai kezdettel a központunk­ban lévő klubhek'ségben. Ifjú Női Kör gyűlése min­den hónap első és harmadik kedden este van 8 órakor, a Női Kör szobájában ,az uj iskolában. Uj tagakat hívnak és várnak a tisztviselők. Idősebb Női Körünk gyűlé­seit minden hónap második vasárnap délután 2 órakor tartja. Ifjúsági Egyesületünk gyű­léseit vasárnap estére tette át. Minden fiút és leányt sze­retettel hiv és vár a vezető­ség vasárnap esténként 7 óar­­kor. Vasárnapi iskolánk folyta­tódik minden vasárnap reg­gel 9 órakor. Egészen kis gye­rekekről is gondoskodunk. zetben”: szabad választás esetén a kommunista párt alig kapna többet négy-öt szá­zaléknál. Kádár népszerűsé­gét különbözőképpen magya­rázzák. A Gazette de Lausan­ne cimü svájci napilap ma­gyar származású külpolitikai szerkesztője, a magyarorszá­gi útjáról nemrégiben vissza­tért Nagy László azt mond­ja, hogy “Kádár János ma népszerűbb a nem-kommu­nisták között, mint az igazi, régi kommunisták körében, akiknek nagyrésze ma is nosz­­tagliával gondol vissza arra az időre, amikor az osztály­­hűségnek nevezett, korlátolt hajthatatlanság kiváltságos i helyzetet biztosított egy se- I reg szellemi és erkölcsi sze­génylegénynek.” Benyomásairól igen érde­kes cikket irt “Magyarország illúziók nélkül” címmel. Ebből idézzük a következő­ket: “A magyar nép elfeledte volna 1956-ot? Erről nincsen szó. A magyar nép büszke spontán és tiszta forradalmá­ra. Annál is inkább, mert meg van győződve róla, hogy azokban a drámai napokban önön erejéből és áldozatával szabadította ki magát a sztá­linizmus béklyóiból. Hivata­los körökben még ugyan ma is ellenforradalomnak neve­zik az októberi eseményeket, de sokan, főleg a becsülete­sebb és világosabb fejű ve­zetők, négyszemközt készsé­gesen elismerik, hogy a fel­kelőknek minden okuk meg­volt az elégedetlenségre, a forradalmárok követelései jo­gosak voltak. Egy jelenleg igen magas pozícióban lévő kommunistával gyors leltárt készítettünk a diákok és mun­kások 56-os pontjairól és nagy meglepetéssel állapítot­tuk meg, hogy a Kádár-kor­mány az akkori követelések­nek leglaább a felét megvaló­sította. Reméljük, hogy a má­sik felére is hamarosan sor kerül. 1956 októbere válto­zatlanul kényes téma, ha nem is tabu. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy az 56-os ok­tóber a jelenlegi magyar tör­ténelem szerves részévé lett. A magyar nép innen meríti erejét, innen táplálja önbizal­mát, a Kádár kormány, mely egyre inkább pragmatikus, sem mint dogmatikus, 56-ot használja titkos mércének saját lehetőségei felmérésé­re; és az is valószínű, hogy 56-nak nagy szerepe volt a Moszkva-Budapest közötti je­lenlegi normálisabb helyzet kialakulásában. Ha a Szov­jetunió vérbe is fojtotta a forradalmat, a kezdeti meg­torlások ellenére, mégsem | hozta vissza a múltat. “Ez persze az igazságnak csak az egyik fele. További intézkedésig a “Sö­tétség délben” és Orwell 1984-es világa mögöttünk van — jelentette ki egy nagy vasipari üzem pártonkivüli mérnök igazgatója. A sztáli­nizmus véglegesen és vissza­vonhatatlanul a múlté, duplá­zott rá magabiztosan egy, a jövőt még rózsásabban látó káder. Ez a két kijelentés összefoglalja a magyarok többségének véleményét a most folyó liberalizálódásról. Persze, a kommunisták tilta­koznak a liberalizmus szó használata ellen. Azt állítják, hogy ilyesmiről szó sincs, csupán a szocializmus építé­se folyamán eljutottak egy bizonyos szükségszerűen be­következett fázishoz, amit Nyugaton tévesen liberaliz­musnak neveznek. Ulbricht, 1953 júliusában, a berlini fel­kelés idején pontosan ugyan­olyan problémával találta magát szemben, mint Kádár három évvel később. És bár mindketten ugyanúgy szerez­ték vissza a hatalmat — a Vörös Hadsereg révén — a magyarországi első titkár mégis Ulbrichtéval ellentétes következtetéseket vont le a teljesen azonos helyzetből. Bizonyos fokig érthető, mi­ért kerülik a kommunisták ezeket a kínos témákat. A Kádár rendszer védelmezője nem mehet következetesen vé­gig a múlt bírálatában, mert ha meg is tagadja Sztálint és Rákosit, nem tagadhatja meg teljesen a tőlük kapott örökséget, amely végered­ményben mégiscsak a mai rendszer alapja... Az egy­szerű ember úgy érzi, hogy az étel, amit kap, bármennyi­re magán viseli a marxista­­leninista védjegyet, mégis­csak más, mint amit eddig kínáltak, és egyre kevésbbé hasonlít a Prágában, Moszk­vában, Tiranában, Belgrád­­ban, Varsóban, Pekingben, Bukarestben és Szófiában ké-Élei-, baleset-, automo­bil-, kompenzációs- és kártalanítási biztosilás gyorsan és előnyösen szerezhető be FRANK P. SIWIEC & Co., Inc. általános biztosítási és real estate iroda utján 336 STATE STREET. PERTH AMBOY VA 6-4496 szitett rántottéhoz. A ma­gyarok szeretnék továbbra is megőrizni viszonylagos anya­gi jólétüket, tovább szélesí­teni szabadságjogaikat, és a szocialista tábor liberális el­sőhadaként — még jobban közeledni a Nyugat felé.” RIZS RÁKOT OKOZ? SOUTHAMPTON, Anglia. A rizs és más könnyen pe­nészedé élelmiszerek elősegí­tik a máj rákos megbetegedé­sét — közölte R. G. Karna­­gan, az angol rákkutató inté­zet vezető tudósa. Penészes rizs, melyet patkányoknak és egereknek adtak táplálékul hosszabb ideig, rákos daga­natot okozott a májon. Bár ez a penész nem szükségsze­rűen hat ilyen pusztitó módon az emberi szervezetre is, ál­talában elfogadják azt a fel­tevést, hogy a patkány a leg­alkalmasabb kísérleti állat olyan mérgek kipróbálására, amelyek az emberi szervezet­nek is árthatnak. a neve egy uj és maris na­gyon népszerű űzeti válláliko­­zásncik. A férj, akinek a fele­sége vakációra ment, felhív­ja az S.O.S. telefonszámlát és küldenek neki egy hölgyet — szigorúan a háztartási dolgok elvégzésére . . . SZALMAOZVEGYEK ÖRÖME BRÜSSZEL, Belgium. - “S.O.S. Sza’.maözvegy” ez LAPZÁRTA a Magyar Hir- I nőknél minden héten vasár- I nap van. Terjedelmesebb, bo­nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cik­keknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül­jenek a lapba. Mrs. Botz, la­punk irodavezetője és képvi­selője személyesen, vagy te­lefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések ! felvételét telefonhívásra a I házhoz kimenve intézi el. Kér­gük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö­netét mondjanak a segítsé­gükre sietőknek és részvétü­ket kifejezőknek, hogy telefo­náljanak, vagy üzenjenek iro­dánkba s azonnal kimegyünk a házhoz a szükséges adatok felvétele végett, i GAS SERVICE ANYWHERE* Ne halogassa addig, amig A HIDEG idők eljönnek! VEGYE MEG AZ ÖNMŰKÖDŐ Gáz-FUtot MOST! Csak egy kis előleg szükséges! Modern gázmelegiiőkből teljes választékunk van! SUBURBAN PROPANE HIGHWAY 35 CLIFFWOOD, N. J. Telefon: 566-8200 NYUGODTAN ALHAT... ... ha van egy növekvő bankbetétje Vegyen egy szabadságot . . . vonja el magát az anyagi gon­doktól . . . és nézzen biztonsággal előre a jövőbe. Építse fel takarékbetétjét. És amikor elhatározta, hogy elmegy arra a régen tervezett útra, vagy pedig hasznát akarja venni valamely nagyszerű üzleti alkalomnak, a készpénz rendelkezésére fog állni. Hagyja növekedni taka­rékbetétjét. — Nyitasson, vagy a meglevő takarék­­betétjéhez adjon hozzá ál­landóan valamennyit. Osztalék betétekre 4% ÉVENTE Ismeri nevű, kész NŐI FŰZÖK corselek, brazirok, magyar szaküzlele IRENE’S CORSET SHOP 331 Meple 31., Perlh Amboy, N.J. — Tel.: VA 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anya­gokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző javításokat vállalunk MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füzőkészitő Fayelte és Wilson Street Perlh Amboy, N. J. Tel.: VA 6-1200 "A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA"

Next

/
Oldalképek
Tartalom