Szabad Sajtó, 1964 (56. évfolyam, 1-53. szám)

1964-06-25 / 26. szám

Thursday, June 25, 1964

8. OLDAL

SZABAD «AW

KASTÉLY ÉS BÖRTÖN KESZTHELYEN

(2-IK FOLYTATÁS)

Délután megnéztük az erdészeti iskolát és a zeneiskolát. Tiszteletemre a grófi ősztönidijiaisok nagy zenekara, amelyben egy-két erdiészhallgató is játszik, néhány kitűnő darabot adott elő. Azután Liebald tanátrral azt a toborzó tisztet látogattam: meg, akivel a gróf asztalánál találkoztam. Arra akartam megkérni, hogy kedvemért adassa elő embereivel a toborzó táncot; azonban a katonák már elmentek más városba. Igen sajnálom, hogy elmulasztottam az alkalma amikor ezt a nemzeti táncot a maga tökéletességében láthattam volna.

A táncosok díszes ruhát viselnek, hogy felkeltsék a fiatalság érdeklődését, és katonának csábítsák őket. A tánc lassú és kimért lépésekkel kezdődik, de amint halad, minden ütemmel éilénkebbé válik. A táncolók tapsolnak, csizmájukat veregetik vagy összeütik a bokájukat, amig végre a parasztok maguk is tüzbe jönnek. (Csak parasztoktól láttam ezt a táncot.) De azt mondják, hogy a katonák a hatás kedvéért túloznak is, szinte örjöngenek, és abba nem hagyják, mig sarkantyújuk darabokra nem törik és ők maguk össze nem rbskadnak a fáradtságtól.

Vacsoránál a gróf, akinek minden vágya az volt, hogy minél tovább részesítsen’ vendégszeretetéiben és állandóan érdekességekkel foglalkoztasson, megkérdezte, mi a másnapi tervem. Amikor azt a kívánságomat nyilvánitottam, hogy szedetném megnézni azt a gazdaságot, amelyben bivalycsordáját tartja, abban állapodtunk meg, hogy a prefektus befogat négy lovat, és a számvevő, aki mindent ed tud! magyarázni, elkísér Kereszturra. Csakugyam, másnap reggel hét órakor elindultunk és hamarosan ott voltunk a kompnál, amellyel át kellett kelnünk a tavon.Négy igen jó hajót találtunk itt, amely állandóan jön-megy.

Viteldijat a révész csak a parasztoktól és kereskedőktől szedhet. A rangbéli, azaz. nemes ember nem szólítható fel fizetésre, még szekeréért és lováért sem; a katonai személyek , természetesen nem fizetnek.

Az átkelés majdnem egy, óra hosszáig tartott. Az uit, második felét olyan vágásban tettük meg, amelyet az állandóan ide-oda járó komp nyitott és tartott nyitva a nádasban. Valóságos csatorna volt ez. Több halasat is láttunk, amint lélekvesztöjével utat tör magának /'a nád között a varsái felé. Vékony nádfalakból sajátságos útvesztőt készítenek itt, amelyben a kisebb halak eltévednek, és fáradság nélküli zsákmányul esnek. Kúp alakú kosarakat iá raknak ki, amilyenekkel a, mi folyóinkban is találkozunk. Az igazi halászat ideje a tél. A jégbe olyankor nagy háromszög

kerülete mentén lyukakat Vágnak. A háromszög egyik csúcsánál lebocsátják a nagy húzó-hálót, a lyukaik mentén végigviszik a háromszög alap ján, majd két végét a háromszög másik csúcsába húzzák Ilyen módon gyakran igen sok halat fognak, A halászati jog a föld tulajdonosáé, de némi dij ellenében minden paraszt szerezhet engedélyt és olcsó pénzen megtoldhatja asztalát.

A gróf birtokán partra szálltunk. Előbb nagy réten! hajtattunk át, majd keresztül egy falun, amely jellegzetes Magyarországnak ezen a vidékén. A vályogháza'kat nem a szokásos zsuptetővel fedik, hanem egyszerűen csak szalmával takarják le, s a szalmát dorongokkal rögzítik. A házak és udvarok kerítése nádból készül. A harang meg, galambdúc módjára! cölöpre állított házikóban Van. Azután gyönyörűi vidékeken mentünk keresztül. JobbrÓbbaLról szőlő, tele Virágzó gyümölcsfákkal. Távolról láttuk a tavat és a túlsó, parton azokat a hegyekéit, amelyeknek egyikén-mlásikán már jártam. Ez a szőlő Hunyádi grófé. Az általa ültetett sok élősövénykerités, az angol ízlés szériáit, az egész vidéket kedvesebbé teszi. A parasztok a szőlő kitakarásával foglalkoztak.

\ ' s •' ' '' v*. • . ..

Körülbelül egy óra leforgása alatt elértük Keresztúrit' s a Festetics-család ősi. tartózkodási helyét, amely a tó partján áll. A bivalyokat,—

amelyeknek kedvéért jöttem erre a birtokra, a jelenlegi gróf nagyatyja telepítette ie. A grófnak négy bivalycsordája volt, de csak ezen a birtokon váltak be Ez a gazdaság nagyon alkalmas erre, mocsaras talaja miatt. A bivaly ugyanis akkor érzi magát legjobban, amikor nyakig fetreng a vízben, s ott gyékényt meg durva füvet legelhet. A keresztúri csorda jelenleg negyvenöt tehénből, tizenöt borjúból és néhány bikából áll. A bivalytej tápláló, de könnyű, és hasonlít a szamártejhez. A delőle készült sajt ize sem! kellemetlen.

Ezek az állatok igen erősek, de nehéz: bánni velük, mert nagyon engedetlenek, ha vizet látnak. Egy iziben az itteni csordának két bivalyökre átúszta a Balatont olyan helyen, ahol a viz legalább fél mérföld széles, és üres szekeret is húzott maga után. A gróf néha nagyon különös célra használja őket Keszthely mellett van egy meleg forrás, amely egy tavat táplál. A tóból csatorna vezet ki. A növényzet fejlődése és az iszaplerakódás oly rohamos, hogy eldugulással fenyeget. Abban az esetben a szomszédos nagy rét viz alá kerülne. Sokáig nagy gondot-baj t okozott ennek a csatornának a reimdbentartása. De most nem kell tenni semmi mást, mint belehajtani a bivalyokat. Az állatok hol,előre, hol hátrafelé mozognak benne, és kitépdesnek és letaposnak mindent, ami idővel eltömné a csatornát. A bivalyok fejese egy gulyás dolga, ki á gróftól kapott legelő és téli takarmány ellenéiben minden tehén után évenként húsz font vajat köteles beszolgáltatni Minden egyéb az övé., A bivalyborju húsát dicsérik, sőt marhahús gyanánt a bivalyhust is árulják, de nem sokat ér.

Mielőtt elváltunk, vacsora után, újabb kirándulást tűztünk ki mátoiapra. Ez alkalommal a gróf (háziorvosának, a nagy műveltségű és nem kevesebb, mint tizenegy nyelvet ismerő Gerrard doktornak a vezetéséire bízott. A környékbeli meleg fürdőt néztük meg, amely inneni két mérföldnyire, a Hlévizpatak forrásánál található. Mint fürdőhely, alig érdemes említésre. A gróf nyilván; csak az alsóbb népréteg használatára rendezte be. A parasztok nyáron eljönnek, és itt orvost találnak, aki a vérvétel vagy köpölyözés, annyira kedvelt orvoslásmódjával kezeli őket. Az egyetlen hajlék egy nyomorúságos ház, amely nyáron: kocsma, és vajmi szerény kényelmet biztosit

De a meleg forrás figye>lemre mélltó azon forró, kénes vizmeinnyisiég miatt,, amelyet egy mélyen fekvő, mocsaras sikiság közepén kilök, ahol tó alakjában, közel két holdnyi területet elborít. A levezető csatorna vize pedig két vagy három malmot hajt útjában. Hőfokáról nem tudok pontos adatot, de nagyon meleg, még a csatornában is. A viz erősen kénes gázt lehel, és szine kékesbe játszik. A fehér tündérrózsa teljes virágjában állott és egy pontyfaj tömegesen úszkált a tóban. Szemlátomást örvendezve a meleg víznek.

Este újabb érdekes dolgot mutattak: a szárazföldi teknősibékák keltető és nevelő te lepét. A mocsári teknős a leggyakrabban előforduló faj a Balatonban és mellékfolyójában a Zalában Magyarország más részéiben ugyancsak szép számmal élnek a teknősbékák, különösen Füzesgyarmat határában és a Tisza lápjaiban. ízletes csemege lévén, megfogják és alkalmas helyen tartják: őket.

A keszthelyi telep körülbelül egy kis holdnyi területen fekszik. Árkok és tavak: várnáik rajta, melyekben! az állatok legeltek és csuszelőtt mindenki fejet hajt, és jakinek mosolya megananyozr za az emberi létet. Csak a kereskedelem van a zsidók kezén. Néhány kiskereskedő ellátja a várost a mindennapi élet szükségleteivel. A lakosság egyébként vagy a grófi tisztiekből és munkásokból áll, vagy megélhetése valamilyen módon a város isíkclláivall és valásos intéz menyeivel van összefüggésben. Az intézeten kívül, melyet leírtam, egy katolikus latin iskola és egy elemi iskola is van iitt.Mind a kettő, jóllehet a gróf erkölcsi és anyagi támogatását élvezi, a Jlózsef császár által meghonosított országos közoktatásügyi rendszerbe tartozik.

A Keszthelyen tapasztaltak szépen1 világítják mag a magyarországi lakosság jó részének helyzetét. A nagy városok és a szabad városok lakóinak száma annyira csekély, hogy aligha haladja meg az egész lakosság egy

nak-másznak. Az egyik sarakban két láb magas kerítés különíti el a kisebb csigatelepet. A csiga itt is, Németországban is keresett élelmicikk. A kerítés tétjét hüvelyknyi, Iközibe-közbe fél! ték ki. Azt mondták nekem, hogy a szegeken át az állatok sohasem próbáltak kiszökni Ezt a csigát Bélésben nagyon keresik. Ott rendesen zsákszámra rakják ki a piacom a bab, a lencse és a szarvasgomba között.

A négyezer lakosú Keszthelyen nincs társadalmi élet. A hely egyike azon kis városoknak, amelyeket csak úgy ismernek, mint a birtokos four székhelyét, azét, aki

tizenkilenced részét. A többiek vagy Keszthelyhez hasonló nagysálgu mezővárosokban laknak (ezeknek száma az országban 691), vagy falvakban (a falvak száma 11,068). A kisebb helyek közül csak egynéhányban akad müveit társadalmi réteg. Magyarország földmüvellő állam, és lakosai, még azok is, akik a legnagyobb városokban1 élnek és a legkülönfélébb foglalkozásokat űzik, bizonyos vonatkozásban vannak a gazdasággal. Ilyen viszonyok között a fényűzés és a műrészét szükségképpen háttérbe szorul.

(VÉGE)

Erejéből kifogyva, kimerültén hanyatlott vissza, de megmaradt irtózatos szavainak hatása. Csak suttogva tudott beszélni, de ez a suttogás vihar gyanánt zúgott mindenkinek, különösen pedig Földváry gróf fülébe. v

Rédey Irma elnémult. Hasztalan vétette rá magát az öreg gróf, hogy aléltságából felrázza —-■ hasztalan kiáltott vad fájdalmában: , i

— Rédey Irma mondja meg, hogy gondolatai összezavalodtak! Oh, ismerje be, hogy fiam nem lehet gyilkos, ilyen borzasztó vád. Jaj nekem, szerencsétlennek, hogy iiyét kellett öreg napjaimra megérnem!

Szentiványi gróf átfektette Irmát Lola karjaiba és felemelkedett. Arca lángolt, szemei őrült iázbán forogtak."

— Szánjatok meg minden kijáratot! — kiáltott rekedten. — El kell állni minden ajtót, úgy a kástélybán, mini á kertben. Ki- vagy beereszteni egy emberi lelket sem szabad. Kutassatok át minden zugot, hátha még itt lappang valahol a gyilkos.

A szolgák szétszéledtek, az égő fáklyák és lámpák szerteszét bolyongtak a kertben. Mozdulataikból látszott, hogy minden rejtekbe, minden bokorba bevilágítottak.

Földváry gróf még mindig ott térdelt a földön Irma mellett és belebámult az aléltnak sápadt arcábá és azokra a szederjes ajkakra, melyek az imént oly rettenetes vádat hangoztattak. - •

Alig tudta elhinni, hogy az a nő, kiről rövid idő előtt mind a ketten himnuszokat zengedeztek, akinek nemes szivét, finom lelkét nem győzték magasztani —vádlója legyen fiának. És milyen iszonyú váddal illette őt. Szerinte Aladár lenne á gyilkos . . . gyáva orgyilkos, aki gyönge nőre emelt kezet. V

Ő maga ugyan egy percig sem kételkedett, hogy itt valami végzetes félreértésnek kellett történnie. Mert hiszen képzelhetetlen volt, hogy Aladár, a jól nevelt ifjú, egy előkelő gróf ház sarja, közönséges orgyilkossá lehessen.

És mégis, ha figyelembe vette, hogy fia négy hét óta eltűnt és hirt sem adott magáról," kénytelen volt elismerni, hogy a vádnak lehet valami alapja. Szive összeszorult ennél; a gondolatnál. Akárhány eset volt már, hogy egy hevesvérű fia*talember a szerelem hevétől elvakitva, vagy féltékenységből és lángoló bosszúvágyból vezérelve, súlyos bűntényt követett el. A törvényszékek e'őtt százával fordulnak elő ily esetek, de apai szive nem tudta elhinni fiáról, hogy ilyen közönséges bűntényre vetemedjen.

— Hiába keresik őt, —■- mormogta maga elé. — Én legalább nem hihetem, hogy fiam ezen a környéken kóborol1, , még kevésbbé, hogy ebbe a parkba betette volna a lábát. Mit keresett volna itt?

Ebben a pillanatban vad lárma keletkezett, a pavilion

félül zűrzavaros hangok ha'latszottak. Az öreg összerázkódva figyelt. Ekkor a többi hangokat mind tulharsogta egy fiatalosan csengő érces hang:

— Bocsássatok el! Mit ‘akartok velem? Jajj lesz annak,

,Jj^i közelíteni mér hozzám. Földváry Aladár gróf Vagyok és

nem tolvaj, ahogy gondoljátok!

Az öreg gróf megismerte fia hangját és összeesett.

— Tehát mégis ő az — mormogta elhaló hangon és kezeibe temette arcát.

Géza gróf is meghallotta a távoli lármát, ő is összerázkódott és mé'y bánat borította el arcát. De csakhamar győzött maga fölött és érces hangon kiáltott:

— Bárki legyen az, akit a pavillonban találtatok! fogjátok meg, mint gyilkost és hozzátok ide.

A pavillonból, heves dulakodás hallatszott, mely azonban csak rövid ideig tartott, a szolgák legalább is tizen voltak és igy egy e’lenféllel könnyen elbántak.

Nemsokára hozták a fiatalembert, aki még útközben is kétségbeesetten akarta magát kiszabadítani a szolgák kezéből.

Most odaértek a nagy bükkfa közelébe, egy lámpa fénykörébe és a fogoly felkiáltott:

— Várakozásomban nem csalódtam, ott áll atyámnak barátja, Szentiványi Géza gróf. Oh most már minden jól van. A félreértés rögtön ki fog derülni.

Ekkor Géza gróf egy lépéssel közelebb ment hozzá.

— Földváry Aladár gróf! — szó't komoran. — Szerencsétlen ember, tehát csakugyan ön az?

— No igen, én vagyok. De mit jelent mindez?

— Nézzen ide! Áldozata itt fekszik vérébe fagyva. Ön a gyilkosa, de van itt még más valaki is, akinek láttára ön megsemmisülten össze fog roskadni.

Ekkor lassan felemelkedett az öreg gróf és egy pillantást vetett a fogolyra. A következő pillanatban szivettépő fel-' jajdulás rezgett végig a kertben. Egy megtört apai szivnek á jaj kiásása volt ez.

— Fiam, csakugyan a fiam az! — nyögte leirhatatlan fájdalmában a gróf.

— Atyám, atyám! — kiáltott a fiatalember boldogan. — Mennyire örülök, hogy téged is itt talállak. Végre valahára viszontláthatlak. Engedjetek, hadd boruljak a legjobb apa keblére. , Egyáltalán nem értem, mit akartok velem? És nincs senki, aki védelemre kelne?

Minden erejét összeszedve sikerült neki kiszabadítani magát a szolgák kezéből és atyjához rohant.

Ámde a következő percben rémülten hátratántorodott. Atyja átokra emelte kezét és lesújtó tekintettel, megvető mozdulattal mondta:

— El szemem elől! Gyilkos vagy és nem lehétsz többé fiam. Elátkozlak!

Most egy újabb sikoltás hallatszott végig a kerten.

23. FEJEZET Vissza a világba

Vájjon miképpen történhetett ez, hogy a fiatal Földváry grófot ama végzetes éjjelen SzfentiVányi Géza gróf parkjában, a félreeső pavillonban találták? Vissza kell térnünk Morvay doktor tébolydájába, még pedig ama diszesen berendezett szobába, melyben Ilka már hetek óta sajátszerü módon fogva tartotta a fiatalembert.

Aladár nem is sejtette, hogy ő még mindig Morvay doktornak intézetében van; valóságnak vette mindazt, ami körülötte történik; elhitte, hogy ő most a Szent Erzsébét kórházban van ék szobájának kényelmes berendezése meg is erősíthette benne ézt a hitet.

Itt nyoma sem vo't annak a sivár ürességnek, mely a tébolyda celláit jellemzi, nem volt kényszerzubbony és hiányzottak a durvaképü, brutális ápolók és ápolónők is és ezek helyett egy igen kedves, figyelmes, sőt igen csinosnak is mondható apáca forgolódott körülötte. Esperanza, aki minden szükségletéről gondoskodott.

És ő mégis oly végtelenül elhagyottnak és bo'dogtalannak érezte magát. Akkor este is, midőn a szörnyű eset a gróf parkjában megtörtént, Aladár könyökére támaszkodva, maga elé merengett.

Voltaképpen mi is lesz belőle? Hogy van az, hogy betegsége oly végtelen hosszúra nyúlik, vagy talán nem is lesz vége? Egyre szedi magába az orvosságot és mégsem tud meggyógyulni. Az orvos minden nap eljön és minden elkalomma1 újabb orvosságot rendel, mert még mindig nem találja őt egészségesnek. Voltaképpen mi is a baja? Éppen ez az, amit nem mondanak meg neki.

És ha egyszer-másszor Esperanza nővért, vagy magát az orvost kérdezte, rendesen az lett a válasz, hogy idegláza volt, melynek következményeit még mindig nem tudta kiheverni.

Arra a kérdésre pedig, hogy mikor fogják már egyszer elengedni, az volt a rendes válasz: majd ha jobban lesz. DE mikor lesz jobban, ezt senki sem tudta neki megmondani.

Ez volt bánatának egyik főoka. Nem volt reménye, hogy valamikor viszontláthatja Rózsikát, sőt az sem állott módjában, hogy kiszabadítása érdekében megtegye a szükséges intézkedéseket.

Már azon is gondolkozott, hogy elszökik. De az is 'ehetetlenség volt. Oly gondosan ügyeltek rá, hogy soha sem maradt magára. Esperanza nővér mindig körülötte volt és egyéb dolgait bölcs kiszámítással akkor végezte, mikor äz orvos rendes napi látogatását tette nála.

Egy másik körülmény, mely szintén igen sok anyagot szolgáltatott a gondolkodásra, az vo't, hogy valahányszor az orvosságot bevette, utáni mindig sajátszerü bágyadtság és álmosság jött rá.

— Mitől van ez? — kérdezte és erre azt a felvilágosítást nyerte, hogy ő még mindig igen gyenge, tehát sok alvásra van szüksége.

Ez volt az oka annak is, hogy Esperanza nővér rendszerint alkonyaikor adta be neki az orvosságot. Ilyenkor rögtön el is álmosodott. Hasztalan küzdött az álmosság ellen, szemei lecsukódatk és o'yan mozdulatlan lett másnap reggelig, mint egy darab fa.

A harmadik körülmény, mely szintén nagy mértékben nyugtalanította őt, az volt, hogy miért nem kap semmi hirt hazulról? Lehetetlen volt, hogy levelét atyja nem kapta meg. Pedig úgy kellett lennie, mert úgy ismerte édesatyját, hogy a levél vétele után rögtön útnak indult és addig meg sem á'l, mig csak ide nem ér, egyetlen fia betegágyához.