Szabad Sajtó, 1961 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1961-11-09 / 45. szám

1961. NOVEMBER 9 Hálaadási vacsora az Amboy-i Független Magyar Református Egyháznál Az esztendőnként szokásos Hálaadási Vacsorát az idén no­vember 19-én, vasárnap este 6 órakor tartja meg a Perth Am­­boy-i Független Magyar Refor­mátus Egyház népe az uj iskola nagytermében. Erre az egyház tagjait, barátait és pártfogóit szeretettel hívják és várják. Ez esztendőben két nagyobb adomány átadása és az egyház presbitériuma részéről azoknak átvétele teszi majd emlékeze­tessé az eseményt. A templom­ban az Urasztalára, szószékre, bibliaolvasó állványra tiszta selyem-brokád teritőket készít­tetett és ad át rendeltetésének a Deák-család, néhai Deák Sándorné keasbeyi lakos egy­háztag emlékére. Ezek értéke közel $1,000. Ugyancsak ekkor adják át kulcsát a templomba újonnan beszerelt hangszóró készülék­nek Ifj. Rácz András és neje, j akiknek adományát Ráczné, sz. Gyürék Irén édesapja emlékére fogják szentelni. A vacsora főszónoka Samuel Convery, Middlesex megyei bí­ró lesz, aki “Hálaadás és ame­rikai szabadság” címen fog szólni. Jó lesz megemlékezni az öt évvel ezelőtti időkről, amikor a letiport magyar szabadság­­harc után jöttek az újonnan ér­kezett magyar testvérek és a mi egyházunk szives) látásából is 127 telepedett le ezen a vidé­ken. (Ez a folyamat még min­dig nem zárolt le, mert a leg­újabb magyar csak éppen most érkezett meg Sárai József sze­mélyében Brüsszelből.) Itt ta­lálkozhatnak a régi és uj ma­gyarok, akik szeretik hazáju-PASSAIC ES KORNYÉKÉ Hírek a Szt. István Római Katolikus Egyházközségből Plébános: FT. GÁSPÁR JÁNOS 223 Third St., Passaic, N. J. Minden szombaton este gyóntatás 7-től 8-ig. Vasárnap a 9 órai szentmise után az elemiiskolások kapnak hitoktatást, mig a felső iskolá­ba járó gyermekek a 10 órai szentmise után. SZENTMISÉK E HÉTEN — Hétfő: Jánoskó Margitért, kér­te Domonkos Arlene és Vörös Ilonáért, kérte Papp Géza, Svájc. Kedd: Kapeller Istvá­nért, Horváth Krizosztom és Anderson Walterért, kérték a Pope Pius High School növen­dékei. Szerda: Babitz Johanná­ért, kérte Grant Vilmos és Ju­hász Istvánért, kérte Kovács István és neje. Csütörtök: Ber­ger Henrikért, kérte Bojárszki Lajos és Luka Jánosért, kérte Kapeller Istvánná. Péntek: Tolnay Frigyesért, kéri Palángi Béla és Huzina Pálért, kéri Er­dős József. Szombat: Varga Kálmánért, kéri Hudák András és Tom Annáért, kéri fia és Mária. Vasárnap: Jansák Ilo­náért, kéri édesanyja és elhalt szülők és fivérért, kérik Abonyi László és neje. A havidijak 1961. évre most esedékesek. Minden szombaton este fél 8 órakor szentséges litánia van. Minden vasárnap a 9 órai szentmise után hitoktatás van a nem kath. iskolába járó gyer­mekek részére. Minden vasárnap a 10 órai szentmise után a felsőbb iskolá­ba járó gyermekek számára van hitoktatás. Vasárnap a katekizmusra járó gyermekek report kártyá­ját adjuk ki. A szülőket kérem, érdekelje őket. Ha dicséretet NOVEMBER 18-ÁN, SZOMBATON ESTE 8 órai kezdtetel lesz Passaicon, a Szt. István Teremben a New York-i Magyar Operettszinház gyönyörű előadása. Színre kerül Lehár Ferenc felejthetetlenül szép daljátéka, a: “VÍG ÖZVEGY” c. operett, 3 felvonásban, számos szereplővel, kitűnő szereposztásban. Jegyek elővételi áron $1.75, illetve $1.25-ért kaphatók a következő helyeken: Dr. Kormannái, 215 Third St., a Magyar Importüzletben, 148 Market St., Magyar Könyvesbolt, 40 Monroe St., özv. Tóthné, 204 Third St., Market Vendéglő, 71 Market Ss. és Derka József, 210 — 6th St., Passaicon. FIGYELEM! MEGHÍVÓ! A Garfieldi Amerikai Magyar Polgári Liga Nagy Őszi Mulatságára Most Szombaton, November 11-én American Legion Home: 163 Cedar St. Garfield, N. J. • A zenét TEDDY BORSHE zenekara szolgáltatja BELÉPTI ADOMÁNY $1.00 BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉS! IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családnak módjában áll igénybe venni BIZUB temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN ________________DÍJMENTES Orgona bevezetve! — A!r Conditioned! Pontos címünk: 203-205-207 THIRD ST. PASSAIC, N. J Telefonszám: PRescott 7-4332 —HA BÁRHOVÁ utazni akar . . . hajón, repülőgépen, vonaton vagy autóbuszon . , , HA VALAKIT ki akar hozatni; . . . HA BÁRMILYEN okiratra van szüksége; . . . —HA HÁZ ADÁS-VÉTELT, vagy bármilyen biztosítást akar: forduljon teljes Hzalommal a a RIZSÁK utazási és közjegyzői irodához 141 JEFFERSON STREET PASSAIC. N. J. Telefon: PRescot 7-1736 Ügyvezető szerkesztőnk DR. KORMÁN FRIGYES cime: 215 Third Street Passaic, N. J. Telefonszáma: PRescot 3-9578 érdemelnek, adjuk meg nekik, ha fordítva van, biztassuk őket. Minden hivő borítékot vitt magával, hogy vasárnap a fű­tésre adhasson. Az olaj pénzbe kerül. Önmagunkat melegítjük, adjunk önmagunk saját ké­­nyelmvünkre. MI ÚJSÁG PASSAICON? A “VÍG ÖZVEGY” c. ope­rettet az előző tervtől eltérően nem november 11-én, hanem november 18-án, szombaton adja elő a New Yorki Magyar Operettszinház a Szt. István Kultúrteremben. (Jegyek elő­vételi helyei az errevonatkozó hirdetésben vannak felsorol­va.) KÓCSI GYULA és neje clif­­toni lakosok az elmúlt héten ünnepelték családi és baráti körben házasságuk 50-ik évfor­dulóját. HORVÁTH FERENC és neje cliftoni lakosok fia Ede Fe­renc eljegyezte Neceskast Bar­barát. ID. MOCSÁRI ANDRÁS, 4th St., november 3-án elhalálo­zott. A Bizub Temetkezési In­tézet temette november 6-án, a Szt. István r. k. templomból. NAGY ŐSZI BÁLT tart no­vember 11-én az Amerikai Pol­gári Liga az Amerikai Légió Garfield St.-i helyiségében. A tiszta jövedelmet a Liga kebe­lében működő futball-csapat felszerelésére fordítják. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. — NYITVA ÉJJEL-NAPPAL — JOHN LABASH 40 MONROE ST. PASSAIC, N. J. Telefon: GRegory 3-3037 BÚTORÁT VÁSÁROLJA ■ ROTH FURNITURE COMPANY ÜZLETÉBEN 106-108 Market St. Passaic, N. J. Telefon: PRescott 7-1834 kát, fajtájukat és hitüket! Az est műsorában szerepel­nek az egyház tagjai közül töb­ben. A konyhában a főzést a Fi­atal Női Kör látja el, a frissítő­ket a Férfi Kör szolgálja fel és ott lesz mindenki, akinek az egyház ezévi, immár 58-ik “születésnapi” ünneplése drága alkalom! Orosz András gond­nok és Marincsák János álgon­dok a Hálaadási Vacsora bi­zottságának a vezetői. Hírek a Perth Amboy-i Független Magyar Református Egyház köréből S't. ÁBRAHÁM DEZSŐ, lelkést 331 Kirklmid Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 Énekkarunk készül a nagy ünnepekre. Szükség van még énekelni szerető és tudó tagok­ra. Minden szerdán este van gyakorló óra 7-től 9-ig. Presbiteri gyűlés lesz ked­den, nov. 19-én, mint minden hó második kedd estéjén 8 óra­kor. A Férfi Kör pulyka-sorsoló gyűlése nov. 15-én, szerdán es­te lesz. Az Ifjúsági Körrel való mun­kálkodásra Helmeczi Lester vállalkozott, aki a duquesnei egyház tagja és jelenleg a Rut­gers egyetemen tanul. Kérjük a szülőket és az ifjakat, hogy a lehető legmesszebbmenő köz­­remunkálkodást adják meg ré­szére. November 19-én lesz évi bankettünk. Foglaljon helyet előre telefonon, vagy posta­kártyán a fenti címen. A hires Rhapsodia népi tánccsoport fogja szórakoztatni vendége­inket. November 23-án, csütörtökön reggel 9 órakor, Hálaadás Napján istentiszteletet tartunk templomunkban. Mindenki ott legyen! Évi karácsonyi bazárunkat december 3-án, vasárnap déltől kezdve tartjuk meg uj nagy­termünkben. Erre adományo­kat és támogatást kér és vár a Rendezőség. Fisom minő.égi GYÉMÁNTOK órák — Ékszerek | Wkixerií óm- ti •ktterjnfitáf Kreielsheimer u ékszer-ajándék üzlet 133 SMITH STREET Tel. Hitleréit 2-1S49 Pe-tb Amtiov. N. J. Dr.LesterMann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig Hlllcrest 2-2027 Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corsetek, brazirok mngj ar szsküzlete IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. VAllej 6-5474 8 Mérték szerint, rendelésre is ■készítünk a legfinomabb anya- J írókból corseteket, bra-kat, stb. Fűző jrvitásottcst vállalunk! MRS, LÄUFER IRÉN óhazai magyar fürő-készitő Kedvező újítások a társadalom­biztosításban A Társadalombiztosító Tör­vény 1961-i módosításáról szó­ló korábbi cikkünkben ismer­tettük az idősebb özvegyek, öz­vegy férfiak és eltartásra szoru­ló szülők nyugdijában beállott kedvező változást. A jelen cikkünkben most egy másik csoporttal foglalkozunk, amelynek illetményeit szintén felemelték. 2,175,000 ember van az országban, akik körülbelül csak 33 dolláros nyugdijat húz­tak eddig. Ezentúl a legkisebb alap­­nyugdij $40. Az uj törvény ér­telmében a 65 évnél idősebb, Hagy ász éri. forduljon bizalommal / hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, ti. J. é> 531 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. T elef önszámok: V Alley 6-1712 és VA 6-1713 JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó-, tűz- vagy baleset-biz­­tositását a legjobb kompániák által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séllyei F. Lajosné) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. J. Tel. Hlllcrest 2-3580 nyugalombavonult munkás mi- 1 nimális nyugdíj fejében 40 dol­lárt kap kézhez 1961 szeptem­ber elepétő.1 kezdve. Az ilyen nyugdíjasok hozzá­tartozóinak is emelik a járandó­ságait, de csak addig, amig a csa­lád tagjainak Social Security il­letményei a 60 dollárt elérik. Ha qz elhunyt munkásnak csak egy hozzátartozója húz nyugdijat, az ő munkája után, annak a já­rulékait minimálisan 40 dollár­ban állapították meg. Ha a túlélő családtagok ösz­­szesen 60 dollárnál kevesebbet kaptak eddig a Social Security hivataltól, a nyugdij összegét eddig a határig emelik fel. Ezeket az emeléseket automa­tikusan hajtották végre, tehát senkinek sem kellett azt kérel­meznie. Ez az egyetlen intézke­­kedés 255 millió dollárra rugó több kiadást jelent már az első évben a Hivatalra nézve. MEGHÍVÓ A PERT HAMBOYI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ HÁLAADÁSI VACSORÁJÁRA 1%1 november 19-én, vasárnap este 6 órakor UJ NAGYTERMÜNKBEN Fayette St, & Kirkland Pl. sarkán, Perth Amboy, N.J. A rapszódia Tánc-csoport lesz a programon. Kitűnő ételek és italok és kellemes szórakozás várja a vendé­geket. Foglalja le a helyét telefonon: Hl 2-7799, vagy postakártyán a fenti címen. Az egyház barátait és pártfogóit szeretettel hívja és várja a RENDEZŐSÉG Bármilyen bank-szolgálatra van szüksége nálunk MEGTALÁLJA irst Bank and TRUST COMPANY FORDS and PERTH AMBOY. N. J. ‘A Bank az ÖSSZES szolgálatokkal’ A Federal Deposit Insurance Corporation tagja MAGYAROKNAK - MAGYAR SZÍVVEL SZÍVESEN ajánljuk AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET KITŰNŐ Élet—Baleset—Kórházi—Betegsegély Családi és Tanulmány segély BIZTOSÍTÁSAIT Ligonieri Bethlen Otthonunk gyermek- és öreggondozásával együtt In the True Spirit of Fraternalism SERVICE WITH SECURITY IS ASSURED Through the Best Life—Sick Benefit Hospitalization—Educational and Family Security Insurances WITH A HOME FOR THE AGED AND DEPENDENT CHILDREN in Ligonier, Pa. The Hungarian Reformed Federation of America Kossuth House — 1801 P Street, N. W. Washington 6, D. C.

Next

/
Oldalképek
Tartalom