Szabad Sajtó, 1956 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1956-11-08 / 45. szám
5 HÍRADÓ 1956. NOVEMBER 8. ív Iroda és Üzlet Áthelyezés Lapunk olvasóinak és könyvesboltunk vevőközönségének szives tudomására hozzuk, hogy New Brunswickon, a a Magyar Hírnök Irodáját és Könyvesboltunkat átköltöztetjük a Somerset Street 216 szám alá a Szent László római katolikus templommal szemben levő épületbe A költöztetés november hónap folyamán történik és 1956 december 1-től kezdve címünk már7a fenti lesz. Posta utján történő mindennemű küldeményeket is december elsejétől kezdve már a fenti címre kérünk, akár a lap számára, akár könyvesboltunk a FOREIGN BOOK SHP számára. A város*belsejéhez közelebb eső és a “magyar negyed” kellős közepében levő uj irodánkban és üzletünkben a tél folyamán üzletfeleinket sokkal “melegebb” fogadtatásban tudjuk részesíteni, mert fűtéssel ott nem lesz bajunk . . . Polgárosodók figyelmébe! Az Amerikai Magyar Szövetség bárkinek készséggel nyújt küld táj ékoztató könyvecskéket, melyből az amerikai alkotmányról, törvényekről, stbfelvilágosítást és díjtalanul szükséges tudnivalókat elsajátíthatják. Megfelelő számú jelentkező esetén a polgárosodásra vonatkozó legfontosabb tudnivalók magyarnyelvű fordítását is elkészíti az AMSz, melynek uj címe: Mills Bldg., (Room 614), N.W., Washington 6, D.C. Rummage Sale A Perth Amboy YMCA Női Osztálya szokásos évi Rummage Sale vásárát ezen a héten csütörtökön és pénteken tartja, november 8 és 9-én, reggel 8-tól d. u. 4 óráig a YMCA “Triangle Termében.” Sok hasznos dolgot, használt ruhaneműt, stb. igen olcsón szerezhetünk itt be. Nyugtával dicsérd a napot, Előf izetési nyugtával — a lapot! FILM ÉS TÖRTÉNELEM... 1956 NOVEMBER 18-ÁN, VASÁRNAP délután y%3 és este *£6 órai kezdettel NEW BRUNSWICKON, a SZT. LÁSZLÓ HALL-ban bemutatásra kerül az MHBK magyar veterán-szövetség rendezésében Füry Lajos ismert iró 3-órás történelmi dokumentáris filmje ÖTVEN MAGYAR ESZTENDŐ” A Ferenc József-i időktől napjainkig többszáz eredeti filmfelvétel, mesteri feldolgozásban, uj szalagon. — Szarajevó, I-ső Világháború, forradalom, megcsonkítás, ujjáépülés, Olimpiász, II. Világháború és sok más történelmi kép a Vasfüggönyig ... Ne mulassza el senki megnézni ezt, mert több alkalom itt erre nem lesz! Az előadások szünetében a magyar hősök emlékére Füry Lajos iró mond alkalmi beszédet Jegyek elővételben kaphatók a szokott helyeken PÉZNKÜLDÉSEK magyar forint, cseh korona és dollárokban; UTAZÁSI JEGYEK hajó, repülő és vasúti ütazásra; BIRTOK ÁTÍRÁSOK bevándorlási és másfajta okmányok szakszerű elkészítése és hitelesítése, — és MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁST legjutányosabban beszerezhet az 50 ÉVE FENÁLLÓ és megbízhatónak bizonyult CSÍPŐ LAJOS ÁLLAMI KÖZJEGYZŐ ÉS UTAZÁSI SZAKÉRTŐ UTJÁN 303 Maple Street — Tel. VAlley 6-3661 Perth Amboy, N. J. Ki a PÉNZTÁROS a családban? Gazdaságiam szaktudósok azt állítják, hogy az amerikai családok jövedelmük 85%-át elköltik . . . a háziasszonyok költik el . . . Ahogyan őnagysága kezeli az erszény zsinórját, úgy alakul ki a család jövendője . . . Éppen ezért oly fontos az, hogy kitervezzen egy családi költségvetést és a családi takarékbetétre is gondot fordítson! JELENLEGI OSZTALÉK-RÁTÁNK BANKING Monday-Thundery 9 A.M. - 3 PJA Friday 9 A.M. • 6 PJfc Safety for Savings Since 1869' The PERTH AMBOY Savings Institution PERTH AMBOY, NEW JERSEY MEMBER FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORPORATION I 87 YEARS OF SERVICE TO SAVERS Hirek a Perth Amboy-i Független Magyar Református Egyház köréből Nt. ÁBRAHÁM DEZSŐ, leikést 331 Kirkland Place Perth Amboy, N. J. Phone: VAlley 6-0794 ISTENTISZTELETEK: minden vasárnap reggel 9 órakor angol nyelven, 10:30-kor pedig magyar nyelven. UJ TAGOKAT kérjük, hogy időben jelentkezzenek a lelkészi irodában. Felvételük ünnepélyes keretek között október első vasárnapján lesz. NŐEGYLET első őszi élelmiszer vására a hónap utolsó péntekén lesz, szept. 28-án. Megrendelést a tisztivselcknél előre is leadhatnak az érdeklődők. URVACSORAOSZTÁS minden hónap első vasárnapján, mindkét istentiszteleten. NŐEGYLETÜNK gyülé.se minden hónap 2-ik vasárnapján délután 2 órakor van. PRESBITERI gyűlés minden hónap 2-ik keddjén este 8 órakor. A FIATAL Nők Köre minden hónap első és 3-ik keddjén este 8 órakor tartja gyűlését. AZ ÉNEKKAR minden szerdán este 7 órakor tartja próbáit. FÉRFI Körünk minden hó első szerdáján este 8 órakor tartja gyűlését. A KONFIRMANDUSOK Köre minden hónap 2-ik és 4-ik hétfőjén este 7 órakor gyülésezik. IFJÚSÁGI Egyesületünk minden csütörtök este 8-kor j ön öszsze. A BIBLIA Iskola és konfirmációs osztály minden szombaton délelőtt 9-től 12-ig gyakorol. NAGY MAGYARORSZÁG térképe, a visszacsatolt felvidéki és erdélyi 1940-es határvonalakkal. A Losonczy mérnök által készített nagyalakú falitérkép. Ára $1.00. Kapható a Magyar Hírnök Könyvesboltjában, 240 Somerset St., New Brunswick, N. J. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! 32-lapos helvét magyar kártya csomagja $1.25 MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választékban Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA (Foreign Book Shop) 240 SOMERSET ST. NEW BRUNSWICK, N. J. “Magyarország sorsa” New Brunswickon, a Szent László Teremben most vasárnap, november 11-én délután és este kerül bemutatásra a repülőgépen érkezett magyar filmriport... a magyar nép uj szabadságharcának drámai filmje November 11-én vasárnap egész nap folytatólagos előadásokban kerül bemutatásra ez a most érkezett eredeti megrázó riport. “MAGYARORSZÁG SORSA!” Megérkeztek és növ. 11- én bemutatásra kerülnek azok az eredeti filmfelvételek, amelyek megdöbbentő erővel mutatják be a magyar nép hősies küzdelmét az orosz kommunisták ellen. “MAGYARORSZÁG SORSA!” Ezer esztendőn keresztül Magyarország volt a kereszténység védőbástyája — és most ismét az! A magyar népet nem törhetik le, még a vérszomjas kommunisták sem — rabláncra verhetik Budapest és Magyarország hősi népét, — de a magyar nem fogja íeladni a küzdelmet soha — felvirrad még a szabadság napja SZABAD MAGYARORSZÁGON! “Magyarország sorsa ! ’’ Élénkbe kerülnek, lélekzetfojtva és ökölbe szorított kezekkel ♦ # fogjuk figyelni, hogy mi lett a mi csodaszép Budapestünkből, — Magyarországból. Feltárulnak előttünk azok a jelenetek amikor a magyar nép letépte láncát, — elégette Lenin fényképét, ledöntötte az Istentagadó Stalin szobrát, elégették az orosz könyveket, — mert Budapest utcáin orosz tankok okádták a tüzet a védtelen magyar diákokra és munkásokra. “Magyarország sorsa” A drága magyar vérrel fizettek a magyar diákok, a magyar munkások a magyar katonák Magyarország szabadságáért! Szabad volt Magyarország egypár napra 12 évi rabság után. Ez a film bemutatja, hogy milyen árat fizetett MAGYARORSZÁG NÉPE — A MAGYAR SZABADSÁGÉRT! Puszta kézzel, egy pái puskával vette fel a harcot a magyar az orosz tankok ellen. Még olyan orosz katonák is voltak, akik megtagadták az engedelmességet a vérszomjas kommunistáknak. Elpusztult a szép Budapest egyrésze — de a világ a legnagyobb elismeréssel vette tudomásul, hogy Budapest és Magyarország népe ledobta a kommunista jármot. “Magyarország sorsa!” Látni fogjuk, hogyan tért vissza Budapestre a rabságából kiszabadult Mindszenty hercegprímás, az oroszok áldozata — látni fogjuk a szabadság-örömöt a hős magyar nép arcán. Az egész világ csodálattal borult le a páratlan magyar hősiesség előtt. Még az 1848-as szabadságharc hősi jeleneteit is felülmúlják azok a csodálatos jelenetek, amelyek a magyar nép hősiességét bizonyítják. Itt van most már kezünkben a bizonyiték! Ki kellett vonulniok a kommunistáknak Budapestről —- puszta ököllel verte őket ki a magyar diákság a magyar munkásság ! Lányok, asszonyok gyermekek vettek részt ebben a szent szabadságharcban. “Magyarország sorsa” Ó mimilyen kegyetlen sors jutott a mi véreinknek. A véreskezü istentagadó kommunisták nem tudtak belenyugodni abba, hogy visszatért és ismét szabad Mindszenty hercegprímás — nem tudtak belenyugodni abba, hogy ismét szabad legyen a magyar nép! A tankok ezreit hozták be, csempészték be a szintén rabláncra fűzött Csehországból, Lengyelországból és Romániából, hogy legázolják, letiporják, meggyilkolják a magyar nemzet legjobbjait. “Magyarország sorsa” Éjszaka gyülekeztek a vérszomjas kommunisták — éjszaka rohantak rá Budapestre és az országra, hogy a kifáradt, éhes, alvó magyarságot újra rabszijra fűzzék! Látni fogjuk ennek a filmnek az előadása folytán, hogy mit müveitek! De látni fogjuk azt is, hogy a magyar népet SOHA, SOHA, SOHA nem fogják örökre rabszijra fűzni. “Magyarország sorsa” Fájdalmas lesz látni a fiatal magyar gyermekeket, asszonyokat száz és száz magyar hősi halálát. De éppen ez a film mutatja, hogy el fog érkezni, el kell, hogy érkezzen a magyar FELTÁMADÁS! Senki sem fog elmenni — az előadás után összetört lélekkel! Ez a film “MAGYARORSZÁG SORSA” a legmegrázóbb, ami valaha is az amerikai magyar ság elé került! De egyben a legnagyobb magyar megnyilvánulás is — és az amerikai magyarság az előadás során hitet fog tenni aáért, hogy innen segíteni fogjuk a magyar szabadságharc életben maradt hőseit! ' “Magyarország sorsa” november 11-én délután 1 órától folytatólagos előadásokban kerül bemutatásra New Brunswickon a Szent László egyház nagytermében. A Lindeni Független Ref. Egyház Hirei 1135 Clark Sí., Linden, N. J. HUNYADY LÁSZLÓ, lelkész Vasárnapi iskola minden vasárnap 10-től. Istentisztelet minden vasárnap 10:30-tól. Szeretettel hívjuk a híveket: Jöjjenek, adjunk hálát az Urnák! Segítsük szülőhazánkat! Vérző Magyarország segélykiáltását mindnyájan hallottuk. A világ közvéleménye megmozdult a magyar szabadság ügyéért. Vegyük ki mi is mindnyájan a részünket a segítésből! Asszonyok, gyermekek önmagukat adták a szülőhaza ügyéért, mikor az orosz tankok útját állták, kik könyörtelenül legázolták őket. Tőlünk is telik valami s ha gyorsan adunk, kétszer adunk. Egyházunk minden e célra szánt adományt továbbit rendeltetési helyére. Nőegyletünk november 18-án közebédet szolgál fel az istentisztelet után. Szeretettel hiújuk mindazokat, kik egyházunk ügyét szivükön viselik. Jöjjenek s vegyenek részt a közebéden, melyen szép műsor is lesz. INGYEN KÖZLÜNK minden egyházi és egyesületi jelentést, híradásokat, amely az egyháznak, vagy egyesületnek a köznépre hasznos tevékenységéről ad számot! Egyházak kebelében működő, vagy más egyesületek gyűlési tudósítása, uj tisztviselők választásáról adott hirek, továbbá személyi vagy családi hirek, stb — mindig ingyenesek! Mulatság, szineíoadás, piknik, bankett, kártya-est, bingo-party, vagy bármely más, anyagi haszonra tervezett összejövetel előzetes híreinek közléséért, ahol belépti dijat szednek, vagy akármit árulnak, akár önállóan, akár más hirrel kapcsolatban jelennek meg, 25 centet számítunk nyomtatott soronként! A SZÍV c. katolikus hitbuzgalmi folyóirat gyönyörű, képekben, olvasmányokban gazdag 1957-Évi Képesnaptára kapható lapunk könyv- osztályán. Mi újság Perth Amboyban? . ID. BACSKAY J. JÓZSEF közismert honfitársunk szerdán, novmeber 7-én, 169 Mary Ave. Fords-i otthonában hoszszas betegeskedés után meghalt. Melegszívű, jó magyar ember volt, minden szép magyar ügy önzetlen támogatója. Hosszú évekig szénkeréskedő volt Amboyban, Fordson pedig a Fords Recreation Center hirdeti nevét és sikeres alkotóerejét . . . Bánatos özvegye, 3 fia, férjezett lánya, unokái és kiterjedt rokonsága, sok-sek jóbarátja gyászolja. Temetése szombaton délelőtt lesz a Mitruska Temetkezési Intézettől és a Szt. Mihály g. k. templomból, az egyház temetőjébe. A BUDAPESTI Magyar Női Demokrata Klub november 14- én, szerdán este 7:30-kor tartja havi rendes gyűlését a szokott helyen, a Bernay hallban. Tekintve, hogy fontos elintézni valók lesznek, a tagság minél nagyobb számban való jelenlétét kéri a Vezetőség. — November 25-én Thanksgiving kiruccanást rendez a Klub New Yorkba, a Radio City-be. Indulás a klubhelyiségtől délután 1:30-kor. Jelentkezni a tisztviselőknél lehet. Magyar mozielőadás Fordson A JÖVŐ SZERDÁN D. U. 2 ÓRÁTÓL A Fords Playhouse minden második szerdán d. u. 2 órától folytatólagosan magyar mozielőadást tart. Igazán jó magyar filmek kerülnek bemutatásra. A jövő szerdán, november 14- én a “Mária Két Éjszakája” és a “Ne kérdezd, ki voltam” c. nagysikerű filmek kerülnek műsorra. MEGHÍVÓ A PERTH AMBOY-I FÜGGETLEN MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ szokásos évi HÁLAADÁSI ISTENTISZTELETÉRE délután 4 órakor a templomban — és HÁLAADÁSI VACSORÁJÁRA 1956. November 18-án este 6 órára a KIRKLAND PLACE-i Auditóriumban Perth Amboy, N. J. Finom pulyka-vacsora — kitűnő italok Minden magyar testvért szeretettel hiv és vár A RENDEZŐSÉG Most érkezett KÖNYVEK Rendeléseket azonnal szállítunk. Általában minden műből több példányunk is van, de aki előbb vásárol vagy rendel, nagyobb választékot talál! MUNKÁCSI MIHÁLY művészete. Irta: Végváry Lajos. Gyönyörű album-könyv, 24 teljes oldal nagyságú színes münyomat reprodukcióval Munkácsi képeiről.—Kötve ..............$10.00 HUNGÁRIA képesfüzet, 77 gyönyörű fénykép-reprodukcióval Budapestről és más magyar városokról és tájakról ................. 3.00 GÁRDONYI GÉZA: Két katicabogár (kötve) .................................... 2.50 ” (Göre Gábor) A pesti ur (kötve) ................. 2.00 (Göre Gábor) A Kátsa (kötve) ...................... 2.00 99 (Göre Gábor) Tapasztalatok (kötve) ......... 2.50 GRIMM legszebb meséi, képekkel (gyermekeknek—kötve) ......... 2.75 HETEDHÉTORSZÁG népmesék (kötve) .............................................. 2.00 HÁROM ARANYALMA, népmesék (kötve) ......................................... 1.75 BENEDEK ELEK: Többsincs királyfi, meséskönyv (kötve) .... 3.00 99 ” Világszép nádszál kisasszony (kötve) ......... 3.00 SÉTA BETÜORSZÁGBAN, magyar irás és olvasás tankönyve, 1 és II. osztályos gyermekek számára, képekkel, versekkel 2.00 SZÉP MAGYAR VILÁG, III.-IV. osztályos gyermekek számára 2.50 MÓRICZ ZSIGMOND: Sárarany, Az Isten hátamögött (egybeköt.) 2.75 NÉMETH LÁSZLÓ: Isszpny. (k> .......iff.' f.'.................... ........2;50 DUMAS: Gróf Monte Clirisfo (2 kötetben, kötve) .......... ............ 4.80 ZILAHY LAJOS: Valamit visz a viz .............................................................. 2 00 GÁRDONYI GÉZA: Hosszuhaju veszedelem (2 kötetben, k.) 5.00 MIKSZÁTH KÁLMÁN: Kisértet Lublón és más elbeszélések (k.) 4.25 MÓRA FERENC: Négy apának egy leánya (k) ................................. 2.50 HERCZEG FERENC: Magdaléna két élete (k.) ................................. 2.30 BIBÓ LAJOS: A halott szerető ...................................................................... 2.25 MAKKAI SÁNDOR: Az élet Fejedelme (Érd. Szépm. Céh; k.) .. . 3.00 ” 99 Holttenger (kötve) ................................................. 3.50 Táltoskirály (kötve) .............................................. 3.50 NYÍRÓ JÓZSEF: Jézusfaragó ember (balina-köt. $4.25) k.......... 2.50 Kopjafák (balina kötésű) ......................................... 4.50 99 ” Uz Bence (balina kötésű) .......................................... 5.00 SZABÓ DEZSŐ: Segítség kötetben) ................................................... 8.00 Az elsodort falu (3 kötetben, fűzve $5) kötve .... 7.00 ” 99 Nincs menekvés .............................................................. 2.50 ” 9,9 Csodálatos élet ..................................................................... 3.50 ” ” Az egész látóhatár (3 kötetben) ............................... 10.00 WASS ALBERT: Tizenhárom almafa (kötve) ................... 3.00 KOÓS KÁROLY: Erdély (Érd. Szépm. Céh kiad. k.) 3.00 ORTURAY GYULA: Székely népballadák, fametszetekkel (f.) 6.50 DOMOKOS JÁNOS: Virágoskert (kertészet) képekkel, f.) ....... 1.50 OROSI PÁL ZOLTÁN: Méhek között (Szakkönyv, képekkel) .... 6.00 KISZELY MÁRIA: Cosima (Wagner felesége, Liszt leánya életéről) kötve ................................................................. 3.50 “MAGYAR KABARÉ” — Dalok, balladák, kupiék, monológok, egyfelvonásosok, stb. (1911-ből, k.) ................................................. 4.50 SHAKESPEARE összes drámái, 4 kötetben bibliapapiron, k....... 20.00 ALFÖLDY L.: Hogyan sakkozzunk (népszerű sakk-iskola) ......... 1.25 ASZTALOS-BÁN: A sakkjáték elemei (2 kötet, fűzve) .............. 2.00 ORSZÁGH L.: Magyar-Angol, Angol-Magyar zsebszótár (2 kötet vászonkötésben) ................... ................................................. 6.00 A RÉGI PEST-BUDA — Egykorú képek és leáirások (k.) ......... 1.25 PEST-BUDAI MÚZSA versekkel, képekkél (kötve) ......................... 1.25 HALÁSZ: Magyar-Német, Német-Magyar zsebszótár, vászonköt. 6.00 TÓTH ÁRPÁD válogatott versei (kötve) ................................................. 4.00 WOOD HOUSE, P. G.: Az eszményi vő (kötve) .................................... 2.50 (10 dolláron aluli postai rendelésnél kü^n néhány cetn postaköltség) FOREIGN BOOK SHOP (A MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA) 240 Somerset Street New Brunswick, N. J.