Szabad Sajtó, 1956 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1956-02-09 / 6. szám

Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKÉ” OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY OUR 50TH ANNIVERSARY YEAR 20 Merged with “PASSAIC and VICINITY” THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES 50-IK ARANYJUBILEUMI ÉVÜNK VOL. 50. ÉVFOLYAM — NO. 6. SZÁM. PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1956. FEBRUÁR 9. Ismét megszigorították ameri­kai polgárok óhazába utazását Nem újság, hogy a new yorki kommunis­ta lap, az “Amerikai Magyar Szó” szerkesztőjének, Deák Zol­tánnak nagyon fáj még a puszta létzésünk is. Fáj ennek a vörös embernek, aki ha csak a nevét leírja, már is kétszer hazudik, hogy lehet tisztességesen is la­pot írni és lehet tisztességesen is élni. i ő abból a fajtából való, aki­nek — mint a vakondnak — sérti a szemét a világosság. Köpköd, kénkövet lövel és mér­ges fogaival szeretne belénk ha­rapni. Ha merne, a nyavalyás. Bűzös odvából prüszköl hát to­vább s voltaképpen arra sem kellene érdemesíteni, hogy szót fecséreljen rá a tisztességes em­ber. Két tényt mégis megállapít­hatunk. Újra végiglapozva az ameri­kai igazságügyminiszter hivata­los közleményét a felforgató szervezetkről és közlemények­ről, büszkén állapítjuk meg, hogy valamennyi nemzetiség kö­zül a magyar szerepel benne leg­­kevésbbé. A magyarországi kommün után ide menekült óha­zai vörös patkányok megpróbál­ták az amerikai magyar nép megszervezését, de ez csak je­lentéktelen mértékben sikerült nekik. Az amerikai magyar tö­megeket nem lehetett az orruk­nál fogva vezetni, hangzatos kommunista jelszavakkal. Büsz­kék vagyunk a józan magyar népre, mert az óhazában éppen­­ugy, mint itt elutasította magá­tól a moszkvai mákonyi. A másik tény az, hogy az ame­rikai magyar bértollnokoknak újabban megjött a hangjuk. Senyvedő testükbe uj injekciót kaptak. A budapesti vörös kor­mány ujbaban újra ad pénzt ne­kik, főleg amióta a magyaorszá­­gi vörös delegáció felbukkant az Egyesült Nemzetek közgyűlé­sén. Az amerikai magyaroktól már rég megdöglött volna az előbb említett szennylap s mert a budapesti vörös kormány so­káig érdektelenséget mutatott ideplántált fiókái irányában, en­nek a dicstelen kimúlásnak min­den jele meg is volt. A vörös de­ák most újra marékkai kapja a dollárokat s ezzel párhuzamosan a hangja is megnőtt. Bömbölne is, ha hangja volna. Nyeszlett tüdejéből azonban nem futja csak vinnyogásra és a kötelező prüszkölésre, köpködésre. Ezért fizetik. Söpredék. Bebizonyosodott megint, hogy a nemes gesztust, nem érdemes a vörösekre pazarolni. Újból a budapesti vörös rezsim­ről van szó. A “genfi szellők” jégolvasztó hatására Dulles kül­ügyminiszter feloldotta a ma­gyarországi utazások tilalmát. A dollár-éhes budapesti vörös pribékek ujjongtak örömünk­ben. Hogyne! Most már jönnek az amerikaiak; — gondolták, •— és nálunk költik el a jó dollárt. S mentek is. Nem sokan, de mentek. Mint mindig, a kommu-Történt valami aminek hírét nyilvánosságra szeretné hozni? Ha igen, kö­zölje velünk a hirt és mi szí­vesen közreadjuk lapunkban’ nisták ezúttal is gazsággal felel­tek a nemes gesztusra. Budapes­ten újra “ítéletet hirdettek.” Tárgyalás nem volt, csak Ítélet­hirdetés. Megint “amerikai” ké­meket vetettek börtönbe. Mert nagyon jól jön az ame­rikai dollár, de a vörös gépeze­tet csak úgy lehet mozgásban tartani, ha rendes időközökben Amerika-.ellenes szól amokkal etetik. Azért nincs kenyér, zsir, vaj, hús az egykor Középeurópa Kánaánjának nevezett Magyar­­országon, azért fongyos a ma­gyar nép, mert Amerika kémei jelen vannak s azok a csodálatos tervek, amelyeket a vörös szak­értők eszelnek ki, meghiúsulnak. Pedig — Lenin lássa sötét lel­kűket —ezek a vörös szakértők mindig & nép javáért dolgoznak, — dehát Amerika miatt újra és újra felsülnek. Körülbelől ez a propagandatétel, amely különfé­le változatban és időpontban a budapesti pártközpontból a nép felé irányul. “Gyűlöld Ameri­kát” — harsogja a kommunista pártközpont s mert a bárgyú szólamok hatástalanul peregnek le a dolgokkal tökéletesen tisztá­ban levő magyar nép tömegei­ről, ezért nyúl a vörös rezsim a durvábbnál durvább eszközök­höz. így aztán Amerikának nem lehetett más választása mint­hogy a rendelkezésére álló meg­torló eszközzel éljen. Megtiltotta állampolgárainak, hogy Ma­gyarországra utazhassanak. Le merjük fogadni, hogy Rá­kosi szeretné kitépni minden hajszálát, ha volna. Erre nem számított. Nem számított rá, hogy az amerikai kormány ilyen gyorsan és erélyesen visszaüt. A dollárra, ugyanis, a budapesti vörös rezsimnek szüksége van. Nagyobb szüksége, mint bármi­kor is volt. A budapesti vörösek dühét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy az amerikai kormány jegy­zékét visszaküldték. “Washing­ton a belügyeinkbe avatkozik” — visítják Rákosiék. Az amerikai kormány intéz­kedése nagyon is az elevenükbe talált. 80,008 orosz katona eszi a kenyeret Magyaroszágon (FEP) A Bécsben megjelenő Die Presse c. lap 1956 január 24-i cikke szerint jelenleg 80,- 000 orosz katona állomásozik Magyarországon. Köztük van­nak a múlt év közepén Ausztriá­ból átvonult csapatok: egy auto­matikus fegyverekkel felszerelt motorizált hadosztály. E három hadosztály létzsáma legalább 35,000 fő. Kívülük négy másik orosz hadosztály tanyázik az or­szágban Szombathely, Székes­­fehérvár, Pápa és Lillafüred pa­rancsnoksági székhelyekkel. A szovjetcsapatok zöme a Du­nántúl nyugati felében állomá­sozik. A Hatvan melletti nagy katonai építkezésekből arra le­het következtetni, hogy a köz­ponti főparancsnokság Hatvan­ban lesz, a MVD főparancsnoka rnáris ott székel. A magyar fegyveres erők létszámát a bé­csi lap 300,000-re becsüli. Az Egyesült Államok külügyi államtitkárhelyettese, Jacob D. Bean, mint az európai ügyek osztályfőnöke, magához hivatta Szarka Károlyt, a Magyarorszá­gon uralmon levő kommunista kormány washingtoni követét és egy rendkívül szigorú hangú át­iratot nyújtott át. A három gé­pelt oldalas okmány 131 sorban részletezi azokat a sorozatos túl­kapásokat, melyekkel a buda­pesti kommunista kormány minden elképzelhető eszközzel elmérgesitette a helyzetet az E- gyesült Államok és Magyaror­szág között. Annak ellenére, hogy a múlt év második felében amerikai részről lényeges könnyítéseket léptettek életbe a két ország kö­zötti kapcsolatok, utasforgalom stb. előmozdítására, a budapesti kommunisták konokságán min­den amerikai jóindulat kudar­cot vallott. Mindenek tetejébe 1956 január közepén az ameri­kai követség két magyar alkal­mazottját, Kapocsy Bélát és Ba­lázs Kornélt életfogytiglani, ille­tőleg nyolc évi börtönbüntetés­sel sújtották. Bár mindkettőjü­ket egy teljes éven át faggatták, az amerikai diplomatáknak még csak magyarázatot sem adtak, mi az ellenük felmerült vád. Ha­sonlóan jártak el nemrég Mar­ton Endre, és neje Ilona eseté­ben is, akik az amerikai sajtó részére évtizedek óta tudósításo­kat küldözgettek Magyarország­ról. Az Egyesült Államok kormá­nya ezért büntetésként újból megszigorítja az óhazába uta­zást. Ezentúl tehát a három hó­napon át érvényben lévő könnyí­téseket azonnali hatállyal be­szüntetik és csak különleges ese­tekben érvényesítik az amerikai útleveleket M a g y arországra. Ugyancsak korlátozzák a wash­ingtoni “magyar” kommunista követség tisztviselőinek utazási szabadságát, sőt washingtoni kormányhivatalok f e 1 a d j ák minden olyan tanácskozás ter­vét, amit magyar megbízottak­kal folytattak volna. Az Amerikai Magyar Szövet­ség a hivatalos amerikai állás­pont eredeti szövegét megkapta a State Departmenttől, amint azt Christian Ravndal amerikai követ Budapesten egyidejűleg átadta Boldóczky János kommu­nista külügyminiszternek. Bár­kit érdekel a hivatalos amerikai átirat, azt a Szövetség kérésre készséggel megküldi, hiszen ab­­an az Egyesült Államok kormá­nya nem csupán a sérelmekkel szemben köÁtel elégtételt, ha­nem férfiasán sikraszáll a vörös elnyomatás alatti magyar nép igazsága érdekében is: “Az amerikai kormány már csak azért sem nézheti szótlanul Május 28-án kezdődik a Református Egyesület konvenciója Ligonier-ben Az Amerikai Magyar Refor­mátus Egyesület négyévenkénti szokásos nagy-gyülése 1956. má­jus 28-án és az azt követő napo­kon lesz, még pedig — a Vezér­testület határozata szerint — ismét Ligonier, Pa.-ban, ahol az egyesület Bethlen Otthon árva­háza, aggmertháza és más érté­kes birtokai vannak. Nt. Borshy Kerekes György, a Református Egyesület főtitkára az 1956. évi konvenciót a hiva­talos lapban már behirdette s a fiókok delegátusaikat nagyrész­ben már meg is választották. MAGYAR FOGADALOM A MAGYARSÁG századok óta a halál mesgyéjén élő nemzet. Legnagyobb fiait, akiknek értelme a lét mélységeit kutatja és a sors törvényeit fürkészi, szüntelenül a nemzet­halál látomása gyötri. Folyton azt érzik, hogy mi éppen csak élünk. Másoknak, a nagyon erőseknek kiszolgáltatott sors ez a mienk, és úgy tetszik: senkinek sem érdeke, hogy mi legyünk. ANNÁL NAGYOBB CSODA, tiszta történelmi valószí­nűtlenség, hogy mégis vagyunk és népemésztő hadak utján, a Duna völgyében nemzeti létünket és kultúránkat mindeddig meg tudtuk őrizni. Mi századok óta nem annyira az ellensé­gekkel vagy az árulókkal, de magával a halállal folytatjuk a baj vívást. AZÉRT IS NINCS TALÁN még egy nép, amely annyira átélné, hogy sorsa a titokzatos, legfőbb Akarat tetszésétől függ és minden csapás, minden összeomlás vétkeinkért járó büntetés. Ma ismét rongyokban, éhezve vezekel a mi szegény, megpróbált népünk otthon, — a kivándoroltak legjobbjai pedig az imádság zarándokutján engesztelve keresik Annak pártfogását, Aki eddig megtartott. MOST, AMIKOR NEMZETHALÁLLAL vívjuk leg­nagyobb küzdelmünket, tartozunk magunknak és történel­münknek egy ünnepélyes fogadalommal: nem lesz-ünk hűtle­nek ősi, szép magyarságunkhoz és nem törjük össze utolsó vagyonúnkat, öntudatos hitünket akkor, amikor úgyis a népek koldusa lettünk. Nem játszuk el Annak jóindulatát, akit mi élő Istennek nevezünk. Arról a szövetségről, amelyet a keresztségben kötöttünk Vele, le nem mondhatunk és ezt a legfőbb magyar hiiségesküt meg nem törjük semmi áron! EZ AZ ÍGÉRET a mi lelkiismeretünk kemény parancsa. Mindenre, ami krisztusi elvekkel ellenkezik magán és társa­dalmi életünkben, csak azt felelhetjük: nem fogadjuk el! Nekünk is jogunk van az élethez és joggal félünk, hogy meg­hal a magyarság, ha nem lesznek elveikben, gondolkodásmód­jukban krisztusi magyar emberek. (“A Szív” — Montreal, Canada) budapesti követsége alkalmazot­tainak a politikai rendőrség ré­széről való üldöztetését, mert ezzel a magyar népet terrorizál­ni és előtte az Egyesült Államok tekintélyét aláásni akarják. Hi­ába vár Amerika éveken át ar­ra, hogy a magyar kormány mint felelős és független állam­szerv működjék, nemzetközi kö­telezettségeinek eleget tegyen és saját polgárainak egyéni jogait tiszteletben tartsa. Meg kell vég­re állapítanunk, hogy a buda­pesti kommunista kormányzat teljesen elvesztette szavahihető­ségét és ténykedésének becsüle­tessége iránt senki ezentúl nem tekinthet többé bizalommal. “A magyarországi kommunis­ta kormány továbbra is rend­szeres következetességgel nyom­ja el a lakosságot és vonja meg tőle a legelemibb emberi jogo­kat — noha erre szerződésileg határozott Ígéretet tett. Az elis­mert külföldi diplomata sze­mélyzet üldöztetése pedig egye­nes ellentétben áll azokkal a hangos követelésekkel, melyek­kel az Egyesült Nemzetek tag­jai közé felvételüket szorgal­mazták. Úgy a mostani, mint a múltban történt kommunista visszaélések komoly kételyt tá­masztanak aziránt, hogy Ma­gyarország jelenlegi kormánya akár meg tudna, avagy akarna felelni azoknak a követelmé­nyeknek, melyekkel az Egyesült Nemzetek tagjai sorába történt felvétele együtt járna.” A csehszlovák megszállott Felvidékre, nemkülönben a ju­goszláv uralom alatti Délvidék­re nem vonatkozik az amerikai utlevél-érvényesitési legújabb megszigorítás. Sőt a románok megszállta Erdélybe is utazhat­nak amerikai polgárok, ez eset­ben a Magyarországot ért diplo­máciai fenyítés óta Jugoszlávi­án keresztül. Amerikai honos­ságot nyert bevándoroltakat azonban külön figyelmeztetnek útlevelük kiadásakor az úgyne­vezett dupla honosság veszélyei­re. Megeseik elég gyakran u­­gyanis, hogy a szüleiket meglá­togatókra rásütik, hogy ameri­kai polgárpápirjuk dacára érvé­nyesek rájuk a szülőhaza jelen­legi törvényei. Ily módon meg­történhetik, hogy a látogató amerikai honosnak a visszatéré­se elé mondva csinált akadályo­kat gördítenek és csak hosszú várakozás, nagy költség árán tudnak visszajutni szabad földre. ❖ * * (Fenti amerikai diplomáciai demars pontosan 32 évvel azu­tán történt, hogy Wilson elnök meghalt. A tudós államfő jóhi­szeműen sürgette a népek ön­rendelkezési jogának elismer­tetését, de azt mégis a magyar nép kisemmizésére, önzőén al­kalmazták.) William Penn piknik julius 29-én Megírtuk, hogy julius 29-én lesz a William I|enn Nap, de be­jelentésünkbe úgy látszik a leg­jobb akarat mellett is egy kis hi­ba csúszott be. Az idei, első William Penn pikniket ugyanis a volt Verhovay és Rákóczi egy­letek New Brunswick-i fiókosz-Lincoln Ábrahám emlékezetére Nincs az a drámairó, aki olyan tökéletes tragédiát tudott volna megálmodni, mint ami­lyen Lincoln Ábrahám életének igaz története. Tragikus összeütközések és a hős bukása, Lincoln életében gyakorta megismétlődnek. Majd minden vállalkozásában elbukik és amikor végre egyszer céljá­hoz jut, a siker nagyobb fájdal­mat okoz, mint a bukás. Életének egyetlen szerelmét Nyújtsunk anyagi és erkölcsi támoga­tást az AMSz-nek Az Amerikai Magyar Szö­vetség most februárban ünnepli fennállása ötvenedik jubileu­mát. Az alapítási jegyzőköny­vek szerint “a szövetség célja a magyar-származású amerikaiak tömörítése az amerikai demo­krácia ideáljai és a magyar ügy felkarolása érdekében.” Az el­múlt félévszázad alatt a világ képe nem egyszer döntően meg­változott, de a Szövetség ma is büszkén vallja, hogy eredeti célkitűzésétől nem tért el. A fél­évszázad ünneplése során a Szö­vetség nem nagy szavakat vár tőlünk, hanem támogatást. He­lyi fiókok, egyházak és magáno­sok önkéntes támogatása bizto­sítaná nagy egyleteink segítsége mellett a Szövetség fennmara­dását és eredményes küzdelmét az elnémitett magyar nemzet fo­gaiért. Nekünk, amerikai magyarok­nak nincs egyetlen olyan szer­vünk sem, amely érdekeinket védné és szót emelne Magyaror­szág mellett, csak a Szövetség. Mig más nemzetek hasonló csúcsszervei százezres költség­­vetésekkel* dolgoznak, a mi Szö­vetségünk csak nehezen tartja fenn magát a legszükösebb kö­rülmények között. Ideje lenne, ha újból ráébrednénk a Szövet­ség fontosságára és tényleg ten­nénk érte valamit. Milyen szép lenne, ha innen, vidékünkről is egy mozgalmat indíthatnánk el leumra minden magyar család annak érdekében, hogy a jubi­­kiildjön legalább egy dollárt a Szövetségnek. Cim: American Hungarian Federation, 614 Mills Bldg., Washington, D. C. tályai rendezik közösen és nem az összes fiókok. Hogy az egylet többi jerseyi fiókosztályai réndeznek-e az idén közös pikniket, nem tud­juk, mert erről még nem érke­zett be hozzánk értesités. ifjan ragadja el a halál és a nő, ki felesége lett, nem boldogítja, /sak hírében sütkérezik, üzleti vállalkozása csődöt mond. Állá­sért folyamodik a földosztó bi­zottsághoz és elutasítják. Sze­­aátori választásban kisebbség­ben marad. Alelnökségre pályá­zik és elbukik. Amikor pedig a egnagyobb dicsőség napja süt­­ae rá és az Egyesült Államok elnökévé választják, mint mé­lyen lesújtott ember lépi át a Fehér Ház küszöbét, mert ő, aki i béke apostola volt, a polgárhá­ború remeit akkor már előre átta. Mint önfeláldozó apa, meg .cellett érnie, hogy két gyerme­két kellett korai sirukhoz kisér­­úe. ő, aki embertársai iránt nindent megbocsájtó szeretetet irzett, ismételten is kénytelen /olt ifjú katonák halálos Ítéletét negpecsételni, akik pedig a ha­ditól való félelmükben hagyták 4 az Unió frontvonalát. Végül oedig amikor annyi balszeren­cse és viszály után kivívta a ka­tonai diadalt, nem élvezhette innak gyümölcseit, mert a déli­ek fegyverletétele után alig pár pappal, gyilkos merényletet ál­dozata lett. Lincoln a szerénység és türe­lem példaképe volt. Saját “hiva­talos családja,” a miniszterek, akik kinevezésüket neki köszön­hették, sértegették, gúnyolták. Seward és'Chase átkozták, Stan­ton “tökféjü gorillá”-nak ne­vezte a háta mögött. Lincoln azonban nemhogy elkergette volna őket, hanem még csak szemrehányást sem tett nekik soha. Amikor pedig az akkori “kávéházi Konrádok,” (hadve­zérek a karosszékben), akik ott­hon szították a gyűlöletet pol­gár és polgár között, de nem mentek a frontra, tehetetlenség­gel vádolták az Elnököt, ő csak azt felelte, hogy “nem cserélhet lovakat a folyam közepén.” A félreismerés, a jogosulatlan kritika igy kisérte a nagy Elnö­köt élete végéig. Gettysburgi beszédét, amelyet ma a szónok­lás művészetének mesteri da­rabjaként ünnepiünk, az egyko­ri lapokban agyonhallgatták, a­­zok pedig, amelyek mégis meg­emlékeztek róla, “az alkalomhoz nem méltó, szentimentális, buta deklamációnak” nevezték. Csak tragikus halála után éb­redt a nemzet annak a tudatára, hogy ki volt Lincoln és mit vesz­tettünk benne. Alakja ma már úgy él a nem­zet tudatában, ahogy csodálatos szobra mutatja be a washingto­ni mauzóleumban, mint aki “emgértést mutat mindenkivel, rosszakaratot senkivel szem­ben.”

Next

/
Oldalképek
Tartalom