Szabad Sajtó, 1956 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1956-10-25 / 43. szám
1956. OKTÓBER 25. JUBIELUMI GONDOLATOK... A Szabad Sajtó, Passaic és vidéke magyarságának helyi magyar újságja ezzel a szerény, egyszerű “Aranyjubileumi Számmal” ünnepli félévszázados jubileumát. Ahogy erőnk s időnk engedte, nekifogtunk s csináltunk egy lapszámot, amely a megszokottól kissé eltérő tartalmú, egy kicsit ünnepiesebb formájú . . . Mintha egy pillanatra, csakugyan megállnánk, hogy visszanézzünk- a múltba, ötven év távolába, sok-sok viszontagságos esztendőre, melyeknek során e lapnak a története hősi eposszá válik . . . S egy kicsit elgondolkozunk a magyar sors, magyar jelen, magyar jövendő felett is . . . Szerettük volna részletesebben megírni, vagy megiratni valakivel a Szabad Sajtó 50 éves történetét, de nem .sikerült . . . Csak mozaikszerü képecskéket kaptunk azoktól, akik elmondhattak nekünk valamit erről. * # ❖ Mi magunk, — e sorok szerény írója, — még a világon se voltunk, akkor, amikor a lapot Virág Herman megalapította 1906-ban. Az óhazából akkortájt nagyobb arányban megindult kivándorlás Passaicrä és környékére is sok magyart hozott, akik egyházakat alapítottak, templomokat építettek, egyleteket szerveztek. S ezek között volt a Szabad Sajtó megalapítója is, akit Virág Herman személyében jelölt meg nekünk a “krónikás,” de akiről közelebbi adataink nincsenek ... A hu-ÜDVÖZLET A SZABAD SAJTÓ ÖTVEN ÉVES JUBILEUMA ALKALMÁBÓL ! A Szent Antal Magyar Betegsegélyzo és Temetkezési Egylet Alapittatott: 1903 május 1-én Passaic-on Egyleti helyiség: 115 President St. Passaic, N. J. Tisztviselők: Molnár Árpád, elnök Lárger Károly, al-elnök Tóth András, titkár Horn JózSef, pénztárnok Fekete Károly, ellenőr, Szántó József, jegyző, lev. tit, Számvizsgálók: Antal Feernc, Deák Gusztáv és Reiter Antal Bizalmiak: Murray Sándor, Král Lajos és Németh Antal szas évek elején, néhai Csongrádi Kornél szerkesztette a lapot, aki később bridgeporti lapkiadó és szerkesztő volt s néhány évvel ezelőtt Californiában' halt meg. Majd Papp Dezső Károly volt a lap szerkesztő-tulajdonosa, aki 1927-ben visszavándorolt az óhazába s Budapesten halt meg. Hübner István, Bartók Tibor és Lang Jenő szerkesztők után, valamikor -1938 táján Kari Nándor vette át a lapot, akinek szerkesztése alatt sok józamatu, humoros írás jelent meg ezeken a hasábokon. Szegény Kari Nándor kedves kollégánk és barátunk gutaütéssel is éveken át szerkesztette a lapot, ő maga cimezgette cimezőmasináján a nyomdából leküldött példányokat s a Szabad Sajtónak ezt a “korszakát” éppen ezért merjük “hősi eposznak” nevezni . . . Kari Nándor az amerikai magyar lapkiadás legnehezebb próbáit is kiállta: küzdött, nélkülözött a Szabad Sajtóval, de a pennát csak a halál ütötte ki a kezéből . . . 1948-tól kezdve a Bridgeport-i “Amerikai Magyarság” társlapjaként az ottani kiadók szerkesztésében élénk tartálommal jött a Szabad Sajtó s a lap kiadási nehézségeit úgy oldották meg, hogy a két lap csaknem azonos szövegszedésü volt. Ezt a megoldást, két, vagy több lapnak azonos-szedésü, de mégis önálló jelleggel biró megjelentetését a mi itteni lapvállatunknál már régebben bevezettük, mint egyetlen módját annak, hogy a megnehezült viszonyok és magas nyomdaárak mellett is fenntarthatok legyenek helyi magyar lapjaink. Amikor a bridgeporti nyomdát és lapot a Szabad Sajtóval együtt Székely Izsó vette át, változatlanul igy jelentette meg továbbra is a passaici lapot . . . Végül a Szabad Sajjtó a mi tulajdonunkba ment át s immár közel négy esztendeje annak, hogy a Perth Amboy-i Híradó “társlapjaként” adjuk ki. William Penn Fraternális Egyesület szeretettel üdvözli a “SZABAD SAJTÓ nagy olvasótáborát ezen lapnak 5? AA OTVEN ESZTENDŐS jubileuma alkalmából •A WILLIAM PENN FRATERNÁLIS EGYESÜLET magyar emberek alkotása és hét évtized óta minden magyar ügynek a pártfogója és támogatója. Amerikai névvel, amerikai szellemben, de magyaros szívvel folytatja testvériségi működését az életbiztosítás, betegség biztosítás és kórházi biztosítás terén. Minden jóakarónkat szívesen veszünk fel tagjaink közé. A magyar sajtó és a magyar intézmények egymást támogatva érték el azt a nagyszerű eredményt, melyre büszke lehet az egész amerikai magyarság. Úgy érhetünk el nagyobb eredményeket továbbra is, ha a magyarság továbbra is támogatja magyar sajtónkat és intézményeinket. William Penn Fraternális Egyesület 436 FOURTH AVE. PITTSBURGH 19, PENNA. és a New Jersey állambeli összes fiókjainak tagsága Régi, megsárgult lappéldá-1 nyokat szedtünk elő raktárunkból, “magán-muzeumunkból”.. . Az volt a tervünk, hogy összeállítunk egy gyűjteményt szemelvényekből s a Szabad Sajtó “múltját” igy idézzük ... Az anyag azonban sokkal nagyobb, mint amennyi egy ilyen szerény terjedelmű jubileumi számban elférne s ezért elhatároztuk, hogy ezentúl időről-időre közlünk azokból részleteket. “Mi történt most tíz éve?” Most húsz éve?” stb. cim alatt fogjuk hozni ezeket az apró visszaem-' lékezéseket. Ezzel kapcsolatban pedig felkérünk dndenkit, lapunk minden olvasóját és barátját, küldjenek be régi, minél régibb Szabad Sajtó példányokat szerkesztőségünkbe, hogy azokból az ilyen szemelvényeket kiszedhessük. És aki bármilyen adatot tud a fent felsorolt régi szerkesztőnkről, d á t úrnőkről, hogy ki mettől meddig volt a szerkesztője enr.ek a lapnak és hasonló adatokat, legyen olyan jó, küldje be nekünk, hogy öszszeállithassuk e lap pontos “történetét” . . . Ezzel kívánunk áldozni azok emlékének, akik előttünk jártak ... az úttörők emlékének, akik a: amerikai magyar újságírás és lapkiadás pionerjei voltak . . Hi Hi Hi Személyszerinl mi nem jubilálunk — ehhez még kissé fiatalok vagyunk — de a lap, melyet szerkesztünk és kiadunk, ötven éves multn tekint vissza, jubilál s ez a mi ünnepünk . . . Ünnepi alkalma ez most mindazoknak, akik rmgbecsülői magyar hagyománrainknak, kultúránknak, talenumos fajtánknak . . . Mert szüőhazánkon kívül talán Amerila az egyetlen hely, ahol magjar egyházak, egyletek és magyír újságok 50, 60, 70 s még ennél is. több esztendős folytatólagbs “munkára” tekinthetnek vissm ... Az amerikai magyarság amelyet az óhazában sokáig jelentéktelen, nem sokat számió kivándorolt szórványnak tekintettek, az anyaországon kivil élő magyarság legfontosabt tényezőjévé vált az, idők foljamán; hatalmas, erős, tömb .. . megingathatatlan . . . józax itélőképességü, Istenhez, fajajához, szülő- és fogadott hazájához egyaránt ragaszkodó ‘százearek tömege s ennek a “tömegiek” a szive dobbanása egy éq ugyanaz, valahányszor odaátról az “édesanya” hamisítatlan, igaz szava ér át ide az óceánon ... És abban, hogy az amerikai magyarság a félévszázidos fordulón jóval túl is megmaradt “édesanyját” szerető, magyar szót használó, magyar hagyomáya-MI ÚJSÁG PASSAIC0N? (Az alábbi híreket Markos J enö ügyvezető szerkesztő Írja, akihez minden ilyen természetű közlemény legkésőbb hétfő estig eljuttatandó. Cime : 82-84 President St. (Apt. 10), Passaic, N. J.) MAGYAR mozielőadásban lesz ismét alkalma gyöny;rködni a környéki magyarságnak okt. 28-án, vasárnap d. u. 1/Ó4 órakor, amikor bemutatásra kerül a “Jelmezbál” c. remek, itt még soha nem játszott hangosfilm. Belépőjegy felnőtteknek 70 c., gyermekeknek 40 c. — Ezt a,filmet rövid időközökben további érdekes magyar filmek fogják követni. A SZENT ANTAL Magyar Betegsegélyző és Temetkezési Egylet alapítása óta most rendezi az első kártyapartiját és pedig a passaici President Palace Hallban, október 28-án, vasárnap d.u. 3 órai kezdettel. 300 nyeremény tárgy lesz. A beléptijegy mindössze 85 cent. inkhoz és intézményeinkhez ragaszkodó, magyarul Írni és olvasnitudó “jógyermeknek,” . . . abban, hogy “magyar lélek” ennyi idő után sem “aludt ki,” része van és jóadag része van az amerikai magyar sajtónak is, ezeknek 'a jubiláló lapoknak, amelyeket j ól-rosszul, de mindig igaz magyar szivvel, becsületes odaadással igyekeztek szerkeszteni a mindenkori szerkesztőnk! (Természetesen itt nem beszélünk azokról a “szerkesztőkről,” akiknek a magyar újság csak ugródeszka volt . . . vagy azokról, akik a népbutitó kommunizmus áldozataivá lettek s mint ilyenek “szerkesztettek!”) Nekünk és a velünk érző, velünk kitartó, mellettünk álló olvasótábornak és megannyi szép magyar intézményünknek, valóban ünnepe egy-egy ilyen jubileum . . . magyar szivünk ünnepel ilyenkor . . . gondolatban megemlékező imát mondunk mindazokért, akik előttünk jártak . . . s aztán . . . aztán ki-ki maga döntse el, hogy például a magyar lapok támogatásában meddig mehet, vagy meddig kellene mennie . . . vagy meddig szabad mennie az áskálódásban, kákán-csomót-keresésben, szőrszálhasogatásban, bee sületes szándékú magyar lapot szerkesztők és kiadók elleni gáncsoskodásban . . .! * * * Mielőtt messzebbre kalandoznánk ilyen s hasonló gondolatainkkal, gyorsan befejezzük! ezt az ünnepi írást. . . Talán ezzel a gondolattal lesz a legtalálóbb legidőszerűbb a jubileumi “zárószó”: Minden magyar, aki otthagyta szülőhazáját, küldetésben jár a külföldön, bárhol legyen is, bármennyi ideig legyen is távol . . . Tetteinkkel, szavainkkal, — ha magyar kérdésről van szó — óvatosak legyünk s gondoljunk mindig arra, hogy mivel mennyit használhatunk, vagy ártunk szülőhazánknak, származásunk népének odaát... Mert úgy áld, vagy ver minket a magyarok Istene, ahogy “küldetésünknek” meg tudunk felelni . . . ! * * * A Szabad Sajtó 50-ik évfordulóján minden igaz magyar testvér'felé baráti, testvéri jobbot nyújtunk s kérjük: fogadják el azt . . . ! DIÉNES I. LÁSZLÓ szerkesztő és kiadó KELEMEN MÁRIA KATALIN és John Lewis Nikobits október 20-án d.u. esküdtek egymásnak örök hűséget a Szt. István r.k. templomban. Az esküvőt 200-teritékes estebéd volt a Kultúrteremben. ÖZV. RÓZSA SÁNDORNÉ és Gyöngyösi Lajos east-patersoni lakosok október 20-án a passaici magyar református templomban házasságot kötöttek. MISZLAI PÁL (254 Outwater Lane, Garfield) régi kedves előfizetőnk az elmúlt héten ünnepelte születésnap j át, szűk családi közben. ÖZV. SZÉP JÓZSEFNÉ (17 Palisade Ave., Garfield) október 17-én, 74 éves korában elhunyt. Temetése a Szt. István r.k. templomból ment végbe. ANZENBERGER JÁNOST okt. 18-án temették a Szt. István r. k. templomból. , NEW JERSEY, New York, Pennsylvania és Connecticut államok protestáns ifjúsági egyesületei sikerült értekezletet tra-MINDENFÉLE óra- és ékszer javításokat jótállással, mérsékelt áron csinál TAKÁCS IMRE magyar órás és ékszerész 35 MONROE ST. PASSAIC, N. J. HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valamint ambulance betegek szállítására. — NYITVA ÉJJEL-NAPPAL — JOHN LABASH 40 MONROE ST. PASSAIC, N. J. Telefon: GRegory 3-3037 FRIENDLY BAR volt FARKAS TAVERN Jóbarátok vendéglője Lökli Vendel és Klics Ignác tulajdonosok 106 President St. Passaic, N. J. tcttak okt. 21-én, vasárnap a passaici Magyar Református Egyház templomában és termében. Lélekbemarkoló szép beszédet modnott Nt. Babos Sándor volt kínai misszionárius, fairfieldi lelkész es mások. Az egyház fiatal asszonyainak egyesülete 100 terítékes lakomát rendezett a vendégek tiszteletére. NT. KOVÁCS MIKLÓS, a garfieldi Első Magyar Baptista Egyház lelkipásztora Garfieldről Clifton, _N. J.-be, a 37 Second Ave. alá költözött. A Szabad Sajtó uj posta-cime FELKÉRJÜK mindazon olvasóinkat, akik valamilyen okból a lapot nem kapják meg rendesen, postán kikézbesitve, hogy Írják meg ezt nekünk egy levelező-lapon, hogy a postán megfelelő intézkedéseket tehessünk! Passaici ügyvezető szerkesztőnk, Markos Jenő uj lakásba költözött s igy a Szabad Sajtó levél-cime is megváltozott. Cime ezentúl: 82-84 President St. (Apt. 10) Passaic, N. J. Minden levél és a lapba szánt közlemény ide küldendő ezután. Laptársunkat, akik cserepéldányt küldenek, kérjük, szíveskedjenek cimszalagjukon a változtatást a fenti cimre megcsinálni. HA VISSZAESÉS MUTATKOZIK > az üzletében, ... ha nem sikerül egy mulatság vagy hasonló “rendezés,” ... ha nem kapja meg az itteni magyarságtól azt a pártfogást, amire számított és amit — talán joggal — elvárt, saját magát okolhatja érte, ha nem hirdette azt a mi lapnukban...! A magyarság, a mi olvasóink hozzá vannak szokva ahhoz, hogy ha valami érdemes dolog készül, vagy ha valamely cégnek említésre érdemes üzennivalőja van, arról a mi lapunk utján, kedvelt 'tteni lapjuk utján értesülnek... BÚTORÁT VÁSÁROLJA RO TH FURNITURE COMPANY ÜZLETÉBEN 106-108 Market St. Passaic, N. J. Telefon: PRescott 7-1834 Ha utazni akar hajón vagy repülőgépen, ha vakációra megy vagy nászutasok részére útitervet vagy hotel rezerválást akar, ha házat vagy farmot eladni vagy venni akar, ha tűz elleni vagy baleset elleni biztosítást akar, ha bármilyen hivatalos okiratot akar, vagy bármely nyelvről angolra fordítást akar, ha polgárosodni vagy törvénytelenül itt levő töirvényesiteni akarná magát >— foruljon teljes bizalommal RIZSÁK JÁNOS KÖZJEGYZŐ IRODÁJÁHOZ 141 JEFFERSON ST. PASSAIC, N. J./ TEL. PRESCOTT 7-1736 “PAULA NÉNI” szakácskönyve és álmoskönyve kapható lapunk könyvosztályán, 134 French St., New Brunswick, N. J. Ára diszkötésben $5.00, vászonkötésben $4.00. BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉSI IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családiak módjában áll igénybe venni BIZUB temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN DÍJMENTES Orgona bevezetve! — Air Conditioned! Pontos címünk: 203-205-207 THIRD ST. PASSAIC, N. J Telefonszám: PRescott 7-4332