Szabad Sajtó, 1956 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1956-10-25 / 43. szám
GOLDEN JUBILEE—ARANYJUBILEUMI SZÁM Beolvadt lap: “PASSAIC ÉS VIDÉKE” OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY OUR 50TH ANNIVERSARY YEAR Merged with “PASSAIC and VICINITY” THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES 50-IK ARANYJUBILEUMI ÉVÜNK VOL. 50. ÉVFOLYAM — NO. 43. SZÁM. PASSAIC, NEW JERSEY THURSDAY — 1956. OKTÓBER 25. A SZABAD SAJTQ 50 EVE Az évfordulók az emlékezés ünnepei és éppen ezért egy kis szomorúság is vegyül mindenkor beléjük. Mert szép, felemelő és büszkeséget ébresztő dolog visszanézni egy-egy idő után, egy-egy elért magaslat tetejéről az eddig megtett útra, de lehetetlenség is ugyanakkor megfeledkezni azokról a szépségekről, melyek mellett elmentünk, melyek az utunkat kisérték és amelyek már "soha többé nem kerülnek újra az utunkba ... És léhetetlen nem gondolni a viszszaemlékezés p i 11 a n ataiban azokra az emberekre, akikkel együtt voltunk az indulás tervezgetéseiben, megszervezésében, akikkel együtt hágtuk meg az újabb horizontot feltáró első meredeket és akik elmentek tőlünk, akik már nincsenek mellettünk . . . Különösen áll ez az idegenbe szakadt, bár uj hazát nyert, de mégis csak hazátvesztett emberekre, embercsoportokra, népekre. Minden hazáját szeretett emberben él a vágy, kerüljön bármilyen sorsba — áldja vagy verje a sors keze — hogy az elhagyott, elvesztett haza emlékkincseit megőrizze. És ezek közül a magunkkal hozott, lelkűnkben, őrzött, szivünk ragaszkodásával éltetett emlékek között, is legelső helyen áll: nyelvünk, édes anyanyelvűnk, amelyen legelőször hallottuk ezt a szót édesanyánk ajkáról: “fiam,” . . . amelyen először mondottuk szülőanyánk felé: “édesanyám’ ... és amelyen könnyek között fuldokolva suttogtuk vissza az elhagyott haza felé: “Isten veled!” . . . Ennek a drága szép emléknek, áldott magyar nyelvünknek a megmentése és fenntartása vezette azokat a magyar embereket, akik ötven évvel ezelőtt itt Passaicon is felgyújtották a magyar szó, a magyar beszéd, a magyar nyelv fáklyáját, akik álmodoztak, terveztek, áldoztak és dolgoztak a magyar nyelvért és akik már nincsenek velünk. Az uj hazában porlott édes anyafölddé a magyar'hazáért, a magyar földért és magyar népért dolgozó szivüU Áldás emlékükre! ... De az élet utjain nincs megállás még a sírok mellett, még az emlékezés gondolatai mellett sem. Bennünket az emlékek is figyelmeztetnek és köteleznek a további útra, melyet még meg kell tennünk. Szent missziónk van, melyet teljesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy el ne vesszen kezeink között az elődeinktől kapott drága örökség, hogy el ne haljon, meg ne némuljon a szabadság földjén a magyar nyelv. Ebben az országban szabadon imádhatja Istenét, szeretheti szülő hazáját és beszélheti anyanyelvét minden ember. Ha tehát megfeledkezünk Istenről, elfelejtjük szülőhazánkat és elnémul ajkunkon anyanyelvűnk, azért Isten és az emberek előtt, de legfőképen önmagunk lelkiismerete előtt is egyedül mi magunk vagyunk és leszünk felelősök. És. a felelősségre-vonás órája minden bizonyossággal elérkezik egyszer! Talán akkor, amikor magunkra maradva, egyedül és elhagyottan fogjuk keresni emlékezetünkben az imádkozó szavakat azon a nyelven, amelyen édesanyánk tanított bennünket gyermekkorunkban imádkozni . . . Én ebben a feladatban, édes anyanyelvűnk megőrzésében és fenntartásában látom az amerikai magyar sajtó legfőbb és legnagyobb hivatását és büszke örömmel állapítom meg, hogy ennek a hivatásnak, ennek a küldetésnek a mi újságunk, a mi lapunk minden nehézség és akadály ellenére is eddig mindig eleget tett. Lehet, hogy egyszerűbb köntösben, szegényesebb ruhában kopog be hozzánk hetenként, mint a gazdag világlapok, de az egyszerű, kissé talán kopott köntös alatt is hallani lehetett mindig az érző magyar szív felénk való dobogását! Újságunk — ezt meg kell állapítani és örvendező örömmel kell elmondani — ebben a vonatkozásban teljesítette hivatását. De vájjon teljesitettük-e mi is, mindannyian, akik olyan sokszor, olyan vágyakozóan, nem egyszer hivalkodóan beszélünk magyarságunkról, de akik zsebreszoritjuk a kezeinket és szükebbre hurkoljuk bugyellárisaink madzagját, ha áldozni .kellene a magyarságunkért, a nyelvünkért? Szeretnék ezen az évfordulón tetemre hívni minden magyart, tartson lekiismeretvizsgálatot és állapítsa meg önmagában: megtette-e kötelességét édes anyanyelvével szemben? Mert hiába van sajtó, hiába vannak áldozatos kiadók és szerkesztők, ha nincs aki olvassa a magyar betűt és a magyar szót, ha nincs aki lehetővé tegye, hogy ha szegényesen és kopottan is, de élhessünk, hirdethessük magyarul a magyar igazságokat és magyar célokat. Megmondom őszintén: sokszor gondolkoztam el és csodálkoztam, hogyan képes ennek a vállalt missziónak a teljesítésére egy idegen világ közepén a mi újságunk? Tliszen napról-napra fogyunk, egyre kevesebben vagyunk, akik még vagyunk is megöregedtünk lassan és a mi lapunk minden nehézség ellenére, a felette elszállt éveket mintegy elfeledve, napról napra fürgébb, elevenebb és fiatalabb. Mert, hogy fürgébb, fiatalabb és bátrabb, mint volt akár csak évtizede is, azt még a rosszakaratú, minden áron való ellenzékieskedésnek is el kell ismernie! Hála és köszönet legyen érte a megfiatalító műtétet végrehajtó tulajdonos és szerkesztőnek, mert mi tudjuk, hogy ez az ő kizárólagos és eléggé meg nem becsülhető érdeme. És szólnunk kell a félévszázados emlékünnep napján még valamiről: az egyházak és a sajtó viszonyáról, amely a magyar Greetings From the President of the United States 1956 OCT 5 /W 6: 13 PA0S4 P WA07 6 LONG GOVT NL PD THE WHITE HOUSE WASHINGTON DC GR LÁSZLÓ I DIENES, EDITOR AND PUBLISHER SZABAD SA JTCy££2 PRESIDENT ST. PASSAIC NJER ON THE OCCASION OF THE 5 OTH. ANN IVERS AR Y OF THE FOUNDING OF SZABAD SAJTÓ, I AM PLEASED TO SEND GREETINGS AND BEST WISHES FOR YOUR CONTINUED .SUCCESS IN THE FIELD OF JOURNALISM. / YOUR HUNGARIAN-LANGUAGE NEWSPAPER HAS RENDERED A VALUABLE SERVICE TO OUR NATION OF MANY TONGUES AND RACES. f IT IS FUNDAMENTAL TRUTH OF OUR GREAT REPUBLIC THAT ONLY INFORMED AND AROUSED CITIZENS CAN MAKE THEIR MAXIMUM CONTRIBUTION TO ^ BETTER LIFE FOR THEMSELVES AND FOR THEIR NEIGHBORS. IN THIS WORK, THE FREE PRESS OF AMERICA TAKES A LEADING PART. BEST WISHES TO YOU AND TO YOUR READERS THROUGH THE PAGES OF THIS GOLDEN JUBILEE EDITION OF SZABAD SAJTÓ, \ • v; % . j ^ DWIGHT D EISENHOWER EISENHOWER ELNÖK HOZZÁNK INTÉZETT FENTI TÁVIRATÁNAK MAGYAR FORDÍTÁSA: / A Szabad Sajtó alapításának 50-ik évfordulója alkalmából örömmel küldöm üdvözletemet és a legjobbakat kívánom önnek az újságírás terén elért sikereinek folytatásához. Az ön 'magyar-nyelvű újságja értékes■s zolgálatot nyújt a mi sok nyelvből és fajtából álló nemzetünknek. A mi hatalmas köztársaságunk alapvető igazsága az, hogy csak jólértesült és felserkentett polgárok nyújthatják a legteljesebb hozzájárulást egy jobb élét eléréséhez a sajátmaguk és szomszédaik számára. És ebbm a munkában Amerilca szabad sajtója vezetőszerepet visz. A Szabad Sajtó ezen arany jubileumi számának lapjain úgy önnek, mint olvasóinak a legjobb kivánataimat küldöm.-*■ 1 * DWIGHT D. EISENHOWER New Jersey Állam Kormányzójának üzenete, magyarul: egyházak és a most jubiláló lapunk között mndenkor a legjobb volt. Két szószéke van elárvult magyarságunkjak az Ujhazában: az egyházak és a sajtó. Sajnos, sokszor kell láüunk, hogy a kettő nem halad együtt, hogy útjaik eltérnek egymásól a napi politikai harcok, az egymás ellen intrikálások útvesztőiben. És ezen a jubileumunkon megköszönöm a Szabad Sajtnak az ötvenéves zökkenés-nélküli együttműködést, az ötvenéve önzetlen támogatást. Maradjunk továbbra is igy együtt, egycélban: hitünk és hazaszeretetünk fenntartásában! És én hiszel, hogy ha együtt maradunk, ha együtt fog harcolni az Egyház é-a Sajtó a magyarságért, a magyarság hitéért, szabadságáért, igzságáért, elárvult, rabságba taszított magyar népünk feltámadásáért, akkor a mi magyarságunkon a poklok kapui sem vésnék,erőt és győzni fogunk! Isten áldása legyen a jubiláló újságot'és annak munkatársain ! “TISZTUL, FORR A MAGYÍR VILÁG” “Nem lehet ezt a folyamatot megállítani.” — Ezzel a megállapítással fejeződik be Darvas József népművelési miniszter hosszú cikke a budapesti Szabad Nép október 7-i számában, aki bevallja: “Nem szégyellem elmondani, hogy magam is nehéz válságon estem át mostanában. Merre találtam kiutat? Abban az elhatározásban: kegyetlenül mondd ki, amiben tévedtél . . . Az emberekben nagy a várakozás a júliusi határozat (Rákosi bukása) után, de ez a várakozás azt is jelenti, hogy valóban sok mindennek a kimondását várják még a tömegek. Nem is annyira a múltra vonatkozólag, mint a jövő tennivíóira. Teljes következetességeta kisértő felemásság helyett ia visszahúzó erőkkel való telis leszámolást, egységes, vilájis, gazdasági koncepciót, amfy megoldja nehéz problémáin! t, a demokratizmus szélesiteét. Ezért vitáztam én Friss Islán elvtárs és Nógrádi Sánch elvtárs Szabad Nép-beli irtaival is: nem a fő, nem az igaz problémákról szóltak ... Tiítul, forr ez a magyar világ, lem lehet ezt a folyamatot m állítani!” HA AZT KARJA, hogy vállalkozása s\erüljön, hirdessen a mi lapunlan! A PASSAIC-I ÉS KÖRNYÉKI MAGYAROKHOZ A “Szabad Sajtó” hetilap ezén 50-ik évfordulója alkalmából szeretném kifejezni legjobb kívánságaimat a Passaic és környéke területén élő magyaroknak. Szeretnék gratulálni egyben a “Szabad Sajtó”-nak az ötvenésztendei odaadó szolgálatáért, amellyel olvasói között terjesztette a demokrácia és az értékes polgárosodás igaz szellemét. Megnyugtató az a tudat, hogy ezt az üzenetemet küldhetem azoknak a nagyrabecsült magyarszármazásu polgároknak, akik oly sokkal járultak hozzá Passaic ipari és társadalmi fejlődéséhez. A Passaic-környéki magyarság teljesítményére mindnyájan joggal lehetünk büszkék és én örömmel ragadom meg ezt az alkalmat, hogy elismeréssel emlékezzek meg ennek az újságnak Aranyjubileumáról, amely oly nagyszerűen szolgálta népét. ROBERT F. MEYNER Kormányzó Csak azért se... Irta: BORSHY-KEREKES GYÖRGY Pár héttel ezelőtt Californiából kértek fel arra, hogy üdvözlő sorokat Írjak egy ott negyven éves jubileumát ünneplő “ujságos”-t megtisztelő albumba. Soraimhoz a cimet nem én adtam js magam lepődtem meg a legjobban, amikor azt “Túl a delelőn ... az alkonyat felé . ...” cimmel megjelenni láttam. Ez az állitmány nélküli mondat valami olyat állít mégis, ami — sajnos — épen úgy alkalmazható lenne köszöntőnek száht jelen Írásom fölé is. Most a passaici “Szabad Sajtó” üli megjelenésének félszázados ünnepét. Én a lapot csak harminckét esztendő óta ismerem s amit tudok róla az csupán annyi, hogy becsülettel állotta azt a sarat, ami itt a magyar lapkiadás és újságírás nem épen kies terepét jelenti. Kellett, hogy becsülettel állotta légyen, mert mellette és mögötte olyan egészséges magyar egyházi és társadalmi intézmények és élet virágzottak ki, aminőkkel nem túlságosan sok magyar telep dicsekedhetik. Ezeknek az intézményeknek egészséges fejlettsége mindig értékmérője a helyi sajtónak is: Már magában az a tény, hogy egy aránylag nem nagy magyar népességű város ötven esztendőn keresztül meg tudta tartani a maga speciális sajtóját, bizonyságát szolgáltathatja a lap szükségletet betöltő szerepének és érdemes voltának. Az a körülmény azután, hogy Passaicon épen úgy, mint másutt “túl a delelőn” vagyunk s bizony ballagunk “az alkonyat felé” és mégis reménységeket táplálhatunk a lap további megjelenése felől, ide kényszeríti a megemlékezést arról az emberről, aki jelenleg Írja és kiadja: Ikafalvi Diénes Lászlóról. Furcsa fából, székely fából faragott ember ő, aki szemet tud lelni ott is, ahol mások esetleg csak szemeire találnának. Rájött arra, hogy ha egy lapot kiadni nehéz, akkor több lapot kell vállalni s igy a konszolidációból származó erő-megtakaritás révén tovább lehet szolgálni azt a drága magyar nyelvet, aminek a szerelme nélkül a lapkiadás lehet jó vagy rossz üzlet, de hivatás sohasem. ő pedig “hivatásos” ujságiró a szónak erkölcsi értelmében. Egy olyan korszakban ugyanis, amikor az “élni és élni hagyni” címen ismert kényelmes álláspont magyar újságíróink jó részét— tisztelet a kivételeknek — leszoktatta már arról, hogy közéleti kérdésekkel saját felfogásuk szerint foglalkozzanak: az ö lapjaiban mindig talál az ember egyéni meggyőződésből származó Írásokat még olyankor is, amikor egy-egy Írásnak alighanem anyagi veszteség a következménye. Ez tisztességre és bátorságra vall. E két tulajdonság hiányában pedig tulajdonképen nem is volna szabad újságírónak lenni. Sőt, tovább menve még talán az is megállapítható, hogy ezen a téren a tehetség is csak ott jelentkezhetik, ahol az tisztességgel és bátorsággal párosul. A “Szabad Sajtó” tehát ünnepel. Méltán. Mert ötven esztendőt megérni nem kis teljesítmény. És ünnepelhet Passaic magyarsága is, mert kitartott lapja mellett. Dicsérendő. A két ünneplő mellé azonban hadd sorakozzék ide a lap jelenlegi szerkesztő kiadója is, aki nélkül — valljuk be — a lap ma már aligha jelenhetnék meg s aki legszebb férfikorát szánta rá a magyar lapkiadás erősen rögös útjára. Bőségesen ki érdemei őszinte magyar köszöntésünket azért a “csak azért se” magatartásért, amivel bizonyos károgó közéleti hangok ellenére is mer még magyar lapokat kiadni s azokban bátran kiáltani az eszmékért, melyek itteni magyar életünket tisztességben hosszabbíthatják. MAGYAROK, IMÁDKOZZUNK! A történelem-irányító és a történelemben mindenkor jelen levő Isten a mártírok áldozatát elfogadta; bebörtönzöttek és nélkülözök könnyes sóhaját meghallotta és elhitte milliók imájának, szándékának őszinteségét, mert lám: cselekedett. Az üldöztetés és rettegés katakombás éveinek csupán Beléje vetett hite győzedelmeskedni látszik . . . Budapest utcáin százezrek tüntettek a rég álmodott szabadság mellett ... a vörös csillagot lerántották a magyar parlamentről, hogy újra feltüzzék oda a vérrel-könnyel áztatott szent piros-fehér-zöld lobogót . . . szabadságot követelnek szemben az elnyomó terror szuronyával, sortüzével ... Szemünk elhományosodik a remény örömkönnyétől, ahogy most drága szülőhazánk felé nézünk a messzi távol ködén át és imára kulcsolódik két kezünk . . . “Isten! Segítsd meg őket . . . a mieinket ... a mi végeinket . . .!” . . . És te, szülőhazádtól távol élő, elszakadt magyar . . . bármi a hited, bármi a politikai felfogásod, bárimi a foglalkozásod, állj meg egy pillanatra . . . tedd félre a gyűlöletet és önmarcangolást egy pillanatra, fordítsd arcodat az Ég felé, mert talán csoda történik most ... a nándorfehérvári győzelem 500-ik jubiláris esztendejében újra: győz a magyar! Magyarok, imádkozzunk! . . . Ha nem is tudunk fegyveres hadjáratot indítani érettük, imánk terjedjen széjjel, hogy minden templomból, melynek tornyából Nándorfehérvár harangja zug, magyar sorsért szálljon az ima és az ének ... S az igazság és szabadság Istene nem fog kitérni kérésünk elöl, . . . győzelemre segíti származásunk népet és újra szabad lesz a magyar!
