Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-02-06 / 6. szám
February 6, 1953 Page 3, Oldal Krúdy Gyula Álmoskönyve HOGYAN LEHET KELLEMESET ÁLMODNI? . . . El kell nektek mondanom, kedves Olvasóim, hogy fiatalember koromban én magam is azt hittem, hogy vannak bizonyos bűvös szerek, melyekkel jó álmokat lehet megidézni. (Ugyancsak hittem bizonyos varázslatokban, amelyekkel másoknak rossz álmokat lehet küldeni.) A fiataloknál az álmok rendszerint a szerelem körül mozognak. Álmában sokkal jobban látja a bokák és a lábak hajladozásait az ember, mint napközben. Anélkül, hogy az arcokat kellene látnia: meg tudja mondani az álom menyezetére rajzolódott lábak formáiról, hogy azok fiatal nő lepkekönnyedségét jelentik-e, vagy pedig öregasszony lábát. Hogyan lehet a kellemes hatású álmokat előidézni? x Nem a boroskancsó hajtogatásával, mint ezt talán némelyek gondolják. Nem is a mértéktelen esti tánccal, vagy az éjjeli zenéléssel, amikor az ember álmában is, kínjában is tovább fújná azt a hosszú trombitát, valamely bezárt ablak alatt. De még az se hoz gyönyörűséges álmot, ha az ember a hangszerek anyósát, a nagybőgőt ölelgetné. Mi szükséges tehát a kellemetes és minden jóval kecsegtető álomhoz? A tiszta, józan életmód. Mert már a régi könyvek feljegyzéseiből tudjuk, hogy azoknak a bölcséletű embereknek vannak a legszebb álmaik, akik óvakodnak bojtos napokon a husevéstől, általában az erősen megfűszerezett ételektől és a vérhevitő italoktól. Ezek a drágalátos lemondok kapnak álmaikban mindenféle olyan jutalmakat, amelyekhez például nem juthat a mértéktelen ember, aki este bendőjét töltöttkáposztával rakja meg. Azok az emberek sem álmodhatnak éjszaka kellemetlen dolgot, akik az ebédutáni hortyogás helyett inkább a litániákat látogatják. A buzgó áhitat befolyásai van álmainkra is. Az áhitatos ember, miután meghallgatta összekulcsolt kézzel az utolsó harangszót is, amely házfedele fölött elszállt: szelíd álomba merül, amelynek nem egyszer az az eredménye, hogy egy almafáról édes gyümölccsel dobálja meg az almaszedő menyecske. Az álombéli nő habozás nélkül bevallja életkorát is, — azért rakták a régi kislutrin annyiszor a 25-től 30-ig érő számokat, mert a nők nem öregednek tovább. Az álombéli nő még szerelmi csalódásait is elmondja, ha erre megkérjük, pedig erről a témáról valóban nem szeretnek beszélgetni a nők, — De, ismétlem, hogy ezeknek az álm-o'knak a megidézéséhez feltétlenül szükség van arra, hogy üres gyomorral feküdjünk le, mert a megrakott gyomor okozója gyakran annak, hogy az ember nem tud eligazodni álmain, akármennyire töri is rajta a fejét. És hogy végül kedvet szerezzünk minden álmodénak a tiszta életre való hajlandósághoz, megsúghatjuk, hogy azokat az arany-gyürüket, amelyeket a szarkák lopkodnak Össze szerte a világon: ezeket a szentéletü emberek találják meg álmaikban. És ugyancsak ők azok, akik mindig fölébrednek könnyű álmukból, amikor ujhold van * 2 3 Magyar-Amerika mosolya... 1A bolondok házába uj lakó érkezik. Egy régibb ápolt megszólítja: — Akarsz könyvet olvasni? Én magam írtam.... Nagyon érdekfeszitő! Az uj beteg átveszi a hatalmas kötetet s három napig tanulmányozza. Aztán visszaadja és megjegyzi: — Valóban egészen csinos! Ámbár sok a sze^ replő személy benne és kevés a cselekmény.... — Nem baj. írtam egy uj könyvet, ezt kell elolvasnod. %r A kollega hóna alá kapja az ezer oldalas müvet, hozzáfog az olvasásához és két hét múlva hozza vissza. — Igazad van, — mondja. — ez sokkal jobb. De ebben is túlsók a szereplő személy. Ebben a pillanatban nyit be a szobába a főorvos és magából kikelve kiáltja: — Végre elcsiptelek benneteket! Ti viszitek ki a rendelőmből a telefonkönyveket! 2 A nagy varázsló csudálatos mutatványai bemutatása közben felszólít egy urat az első sorból: adja át neki néhány percre az aranyóráját. Mikor megkapja, nagy "hókusz-pókusz”-ok közben fekete selyemkendőbe burkolja az órát. — Meg akar győződni arról,— mondja az ezermester, — hogy órája valóban a kendőben van? És az óra tulajdonosának a füléhez tartja a kendőt. — Ugy-e, hallja az óra ketyegését? — Valóban! Egészen pontosan. Ön tényleg varázsló. Az én órám egy éve nem jár! • — 3 A vonaton. — Igen, az én kislányom valóságos nyelvtehetség . .(. — Beszél franciául? — Mint egy született párisi. — Olaszul? — Mintha Rómában látta volna meg a napvilágot. — Ne mondja? És eszperantóul? — Mint egy eszperantói benszülött! az égen, hogy a bugyellárisukat kellő időben megrázhassák az ujhold tiszteletére. ALMÁRÓL álmodni? Öröm és egészség. — Az 1756-os régi könyv szerint: alma (rothadt): veszteség. Almalevet inni: fáradtság. Almának a levét szívni: bánat. Almát (elfonnyadtat), valamint egy megrohadtat a földről felvenni és abból jóízűen enni: félig elveszettnek hitt ügyed, éppen, ellenségeid miatt, jóra fordul. Almát másnak adni: nagy, jó szerencse. A lipcsei régi álmoskönyv szerint: savanyu almát enni: magunkcsinálta kellemetlenség áll előttünk. Édes almát enni: örvendetes esemény. Almát enni: jó barátot szerezni. Almát kapni: ajándékban részesülsz. Almát szedni: hátrány. Almafán lógni látni mást: nagy atyafiságod lesz. Almafáról almát tépni: valaki üldözőbe vesz. Almát hámozni: legszebb reményeid szétfoszlanak. Almát lopni: szégyent vallasz. Almát (élénk pirosat) látni: piros öröm. Fonnyadt alma: betegség. Éretlen alma: gyász. Késerü alma: óvakodj ellenségeid hajszájától. Virágzó almafa: jóhir. Almafán kivirágzást látni: öröm, vigság. Álmásrétes: harag. Almáslepény: hosszú élet. Utonjáró embernél: nagy változás. ★ * ★ HA AJAKRÓL álmodsz: Udvarló jön a házhoz; ha piros és szép az ajak: csókot kapsz; ha sápadt: rosszat mondanak rólad. Ajak, ha vastag: csúfság ér. Ajak, ha vérzik: csalódás szerelmedben. Jegyzeteim szerint: ajakkal álmódni többnyire féltékenység. AJÁNDÉKRÓL ámodni? Nőnél: szerelmet jelent. Ajándékot kapni: kellemetlenséggel küzdesz; óvakodj az ajándékozótól. Ajándékot adni: nagy örömed és szerencséd lesz, talán megházasodol... Ujholdkor: az ajándék egész biztosan uj pénzt jelez erszényednek. Szent Mihály napján: kiadást. Kántorbőjtben: betegséget. Kedden ajándékkal álmodni: rossz szomszédság. —Husvét hétfőjén az ajándék: vőlegényt jelez a lánynak. Husvét keddjén: szerelmi bánat. AJTÓRÓL állmodni? Nyitottról: közeli látogató. Csukott: valami tervedről lebeszélnek az üres fecsegők. Törött ajtó: családi perpatvar. Ajtócsikorgást hallani: váratlan vendégség és kellemetlenség. Veronika napján: az ajtó várt szerelmest jelez. Dorottya napján kikosarazást. Húshagyón: öregséget. Holdtöltekor: öregember látogatását. ÁJULÁSRÓL álmodni? Betegség. Ájult nőt lát. ni álmodban: kacérságot tapasztalsz. AKÁCFA: Légy elővigyázatos. Akácfa-levél, kalapra tűzve: jó kedved lesz. Ha földre hullott: szegénység. Akácfára mászni: pajkosság. AKASZTÁSRÓL álmodni? Bátorságodnak köszönheted szerencsédet. — Ha saját magadat felakasztod és látod: szerencsés hirt hallasz. — Felakasztd magad, de nem látod: bünbánat (1855). Akasztófát látni: hamis barátok miatt nyugtalanság. Akasztófát látni kereskedőnek: változás az egészségben (1820). Ruhát akasztani a padláson: pihenő. Akasztott embert látni: látogatás. AKNÁRÓL? Nehéznek gondolt munkádat sikerrrel elvégzed. 1855-ös könyv szerint: szerencsés vállalatba kezdesz. ÁLARCOT látni álmodban? Kárt szenvedsz, veszekedésbe kerülsz. Farsangkor: tánc. Álarcosbál a múlt századbeli német könyv szerint: ha férfi álmodja, nőt kap; nő: férfihoz jut. Ujholdkor álarcban járni: nagy változás. Nagyböjtben: csapodárság. Jegyzeteim szerint: álarc mindig valamely titkos dolog jelképe, amelyet szégyenlünk. Mást álarcban látni: megvetés jegye. ALAMIZSNÁRÓL álmodni? Adni: megelégedett jövő, áldás, tisztesség, gazdagság. Kapni: megszégyenítés,' becsületbegázohfcs. Alamizsnát elfogadni: keményszivüséget jelent. ALÁZATOSSÁGRÓL: magaslatra jutsz. ALÁMERÜLNI VÍZBEN? Titkot tudsz meg. Alámerülni és látni: értékes ajándékot remélsz. — Egy múlt századbeli német álmoskönyv szerint: nagy hasznod lesz egy felderített titokból. ÁLDÁS? Adni: jelentősége hűség és szerencse. Áldozni: öröm. Gazdának bő termés, szegénynek nélkülözhető kiadás. Áldozat: hü barátság. Áldozati bárány: alkalmad lész szükséget, szegénységet enyhíteni. Áldozó-pap: jó. A lipcsei régi álmoskönyv szerint: vigyázz az asszonyi renden lévő háznépedre. Áldást kapni öreg szülőtől András éjszakáján: lánynak férjhezmenést, legénynek házasságot jelez. Ujholdkor: hajadonnak nem jó, asszonynak gyermekáldás. — Május havában megáldani: szűznek szerelem, öregnek fájdalom. Szilveszterkori áldás: fejedelemnek halál,szegénynek jó esztendő. ÁLLATRÓL álmodni? Ha saját állatodat eteted: szerencse és vagyon. Állatot legelni látni: hü barátot birni. Különféle állatot látni: idegen_emberekkel közlekedni. Állatot szeliditeni: nehézségeket türelmesen elviselni. Állat (kitömött): képzelt veszély, Állat, ha kövér: sorjegyedet kihúzzák. Állat, ha sovány: gondjaid lesznek. Állatot menni látni: nehéz gond a küszöbödön kopog. Állatot etetni: mások gondját veszed vállaidra. Állat, ha üldöz álmodban; nehézségekbe ütközöl.Vérengző állat: ellenségeskedés. Állatot beszélni hallani: vigyázd meg, amit mondanak, mert beteljesedik. (Az összes régi álmoskönyvek tartják ez igazságokat). ÁLMODNI? Csalódás. 1855-ös álmoskönyv szerint: általában jó az egészségre. Számokat álmodni: nyeremény (1850). gaál Mózesnek, erdély mesemondójának mestermüve: ★ • • • A MAGYAR FALU TISZTA SZELLEME ÉS BUDAPEST KÍSÉRTÉSE Vérinek tetszett az, hogy Marci úgy a kedvébe jár. Nincs a világon leány, akinek az ilyesmi nem tetszik. Marci lopott virágot a nagy kertből, hozott sárga cukrot a boltból Vérinek, vasárnap mindig a sarkában volt, az apjának is kezére dolgozott, ha valami ház körüli munkára hívta Csegezit a patikárius ur. Mikor Véri azt a bizonyos cipőt vette, azt a fényes orrút, Marci igy talált szólni Vérihez: — Te, Véri, jobban áll neked a csizma!.... Csak ennyit mondott szegény Marci, de ezt is elég volt, hogy Véri felhúzza az orrát: — Hát aztán?.... Te fizetted meg az árát?.... Mi közöd hozzá?! Marci mindjárt elhallgatott. Vette a kalapját s ment a dolga után. Két napig nem is szóltak egymáshoz. Véri mind azt várta, hogy Marci megköveti őt; Marci pedig azt várta, hogy Véri megszólítja s ő aztán mindjárt a régi lesz. Egyszer csak Véri elhalad Marci mellett az udvaron; erősen ropogott a cipője és oda szól Marcihoz:* —- Még mindig nem tetszik a cipőm, te?.... — Nem úgy gondoltam azt, Véri.... Kérlelte a gyámoltalan Marci, akinek hirtelen megmelegedett a szive tája azdktól a semmitmondó szavaktól. Ahelyett, hogy odavágta volna: “Bizony nem tetszik” — hát még kérte az engedelmet. Megint meg volt köztük a barátság. Marci még pántlikát is vett Vérinek, vörös pántlikát hogy azt a hajába kösse. Az igaz, hogy átkozottul jól állott neki az a másli. Minden jól állott Vérinek; ha a dézsát tette volna a fejére, még az is jól állott volna. így aztán nem csoda, ha Marci egy vasárnap kiszalasztotta a száján: — Te vagy a faluban a legszebb leány! — Ugyan ne beszélj már!.... Hát a boltos kisasszonyok?.... — Hozzád képest csak figurák, Véri! Ezek a szavak megint sokáig motoszkáltak a Véri fejében és még inkább szeretett szép, csinos ruhában járni. Csak a húga, a kis fruska mesélt neki minden vasárnap egy csomó istenes történetet; úgy mesélte el, amint az édesanyjától hallotta volt. Ócska mesék a régi időkből, mikor egyébről sem tudtak történeteket mondani, mint a szívnek tisztaságáról és ártatlanságáról. Lidi egésze olyan volt, mint az édesanyja; még arcban is egészen reá ütött: Csupa szelídség a szava, lelke. Mikor Véri először bodrozta fel a haját, Lidi megijedt és igy szólt: — Hát te még nem fésülted meg a fejedet? — Hiszen ez a fésülés, nem a tiéd! . . . Nézd meg magad a tükörbe. .. Olyan vagy, mint egy hatvanesztendős vén asszony! . \ . — Olyan vagyok, mint a többi falusi leány, te pedig mint a nagyvárosi kisasszonyok, — olyan akarnál lenni . . . — Akarok hát! Én veszek mindent!.... Ostoba vagy. Ha még sokat beszélsz, ide sem jövök vasárnap. Lidi elhallgatott. Nagyon kemény szavak voltak ezek neki. De azért nem fakadt sírva. Csak este mondotta az apjának: — Édes apám, Véri nem akar már többé vasárnap haza jönni. ..-— Már ugyan bizony, miért ne akarna? — Azt hiszem, szégyenli.... Csegezi János reá nézett a leánykájára, aki úgy hasonlított az ö Jó feleségéhez, aztán keze közé fogta a Lidi keskeny orcáját és nevetett: — Nem úgy lesz az, édes LidiKém! Majd meg-i mosom én az ő fejét! — Jaj, "csak azt ne tegye, édes apám! Elidegenednék tőlünk. Pedig én nagyon szeretem Vérit. — Éppen azért megmondom neki!.... Mire való a cifra topánka? Miért akar ő különb lenni, mint te?.... Ha az éve letelik, bizony kiveszem én a szolgálatból. Ki én! Csegezi János nemcsak mondta, hanem komolyan el is határozta, hogy igy fog cselekedni.... Mert volt neki is szeme, látta ő is azt, amit látott. A rákövetkező vasárnap megkérdezte Véritől: — Te lány, hol van a négyhónapi béred? Mit Csináltál a pénzzel? Véri nagyon megijedt és hebegve felelt: — Sok mindent kellett vásárolni.... a cipőt.... a kötényt, a — hát mind elfogyott. Csegezi János megrázta a fejét: — No hát, ez nincsen jól, érted? Nekem egy árva krajcár sem kell a béredből, de azt nem engedem meg, hogy elprédáld!.... Letépem rólad a cifraságot, azt megmondom. Véri sírni kezdett. Lidi mindjárt megsajnálta és elkezdte vigasztalni: — Ne sírj Véri, tudod hogy édesapánk keményen szól, de,nem úgy érti. .. — Menj, te árultál be!.... Menj!.... Neked szúrta a szemedet, hogy csinosabban járok, mint te! Én arról nem tehetek. Megdolgozom a béremért és az enyém az.... Lidi alig tudta megértetni a testvérével, hogy ő mindabban, amit az édesapjuk mondott, ártatlan. Véri két hétig feléje sem nézett a szülői háznak. HARMADIK FEJEZET Vérit haza hozza az édesapja Mikor az esztendő letelt, Csegezi János gazda elment a patikáriusnéhoz és igy szólt hozzá: — Vérit haza vinném, tekintetes asszony! Elég volt neki, úgy tartom, a szolgálatból. — Kár, hogy elviszi. Jól belészokott ebbe a munkába, vagy talán nagyobb bér kellene? ■y Nem kell nagyobb bér, a háznál hadd maradjon. Szokjék hozzá a mezei munkához. A tekintetes asszony mosolygott. Nagyon tapasztalt úri asszony volt. — Ahhoz ugyan nem szokik hozzá, azt előre mondtam kendnek. A keze sem áll rá, kedve pedig nincs hozzá; kár őt erőltetni.... Ott van a testvére, a Lidi.... Hát az nem elég kendnek? — Őt szeretném erre az esztendőre beszegődtetni a tékintetes asszonyhoz, ha ugyan hasznát vehetné. Tanuljon ő is valamit. Véri kisirt szemmel jött ki a konyhából. — Ne engedjen el a tekintetes asszony! — így istenkedett, de Csegezi János keményfejü ember \£olt; kimondta, hát úgy kellett lennie. — Haza jössz, Véri! Elég volt egy év ebből, ha ugyan nem volt sok, — téve hozzá komoran. A patikáriusné megpróbálta még, hogy Csegezi Jánost eltérítse a szándékától, de nem lehetett; akkor igy szólt: — Küldje el a másik leányt, ha már ezt nem akarja itt hagyni. Véri egy "agy kendőbe összekötözte a ruháit. Nagy indulat háborgott a szivében, mert a drága szép ruhákat, miket egy esztendő alatt vásárolgatott, összegyűrte. A boldogtalan Marcinak éppen most jutott eszébe, hogy vigasztalja: — Ne busulj, Véri, jobb lesz otthon, mint más kenyerét enni, másnak az akaratától függni... — Erigy innen! — Elviszem én ezt a cók-mókot; neked nehéz találna lenni. — Arra sincsen szükségem. Dacos volt Véri és ebben a pillanatban ;az apjával is szembeszállott volna, ha attól nem félt volna, hogy Csegezi János reá emeli a kezét. Ettől a szégyentől félt. Magában pedig kifőzte, hogy úgy sem marad otthon; ő a nappal sem sütteti magát a mezőn, ő mezítláb nem jár a sárban. Lidi nagy örömmel fogadta: — Hozott a jó Isten, Véri! Meglátod, ho#y jó lesz nekünk itthon.... — Még te beszélsz?.... Hiszen kitúrtál a helyemről, te hires, jó testvér!.... — Hogy én kitúrtalak? Mi jut eszedbe? — Te farizeus; mintha nem te mondtad volna apánknak, hogy engem hozzon haza és helyettem téged ajánljon be!.... — Én?.... ; v Ekkor lépett be Csegezi János. — Édes Lidikém, pakold össze a holmidat és menj a patikáriusnéhoz.... — De édes apám?.... — Égy évre beszegődtettelek. Eregy fiam te nem fogod a béredet pántlikára költeni, mint Vé- ' ri.... Én akarom, hogy te is megpróbáld azt a szolgálatot....-— Eressze vissza Vérit, édesapám; lássa neki olyan nagy kedve van ahhoz! —- Nem engedem, -—mondta határozottan az apa. —'Vérit itthon akárom látni, velem fog dolgozni a mezőn! — Én nem, — akarta mondani Véri, de az apja közbe vágott: — Én parancsolok neked, amíg egy szusz van bennem! — pogány harag felhője vonult végig az apja homlokán. A szelidlelkü Csegezi János homlokán eddig a nehéz gondnak felhői ültek; idegen volt azon a haragnak árnyéka. Lidi nem is ellenkezett. Szomorú szivval rakosgatta össze egy néhány ruháját; kevés volt bizony, ami volt, az is házi szőttes holmi, amilyen szegény háztól és szegény kéztől telik. Felhúzta a patkós csizmáját, fejére kötött egy olajzöld fejrevaló keszkenőt és sirva búcsúzott el az apjától. Vérinek is nyújtotta a kezét, de Véri hátat fordított neki. Csegezi János észrevette; nem is hagyta szó nélkül. — Azt a kezet pedig megszoríthatná a kiseszszony, mert az a kéz jól tud dolgozni!.... Lidi igy került a patikáriusékhoz. — Nem vagy te igen gyenge, te leány? — kérdezte a patikáriusné, amikor meglátta Lidit. Nehéz munka ám a házimunka.... — Szeretek dolgozni, tekintetes asszony, — Aztán nálam nagyon csinosan, tisztán kell öltözködni. — Tudom, instállom. Ez volt a beköszöntője. Nagyon kevés szavú volt. Nem énekelt, mint Véri,nem mókázott a szakácsnővel, sem Marcival. Ami munkát rábíztak, azt pontosan elvégezte. A lelke szegénynek Mindig otthon volt; otthon, az édesapjánál, akit árvának és elhagyottnak gondolt.
