Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)
1953-04-09 / 15. szám
April 9, 1953 Page 3. Oltlal Akikről megfeledkeztek... A régi és az uj amerikai bevándoroltak nem hanyagolják el erkölcsi kötelességüket: gondolnak az otthon maradtakra, tőlük telhetőén segítik őket és felhívják a világ közvéleményének figyelmét régi hazájuk sorsára. Nem rajtuk múlik, ha hosszú és rögös a felszabadulás útja. Van azonban a közép- és keleteurópai népekből összeverődött egy kis csoport, melynek tarthatatlan sorsán aránylag könnyen és gyorsan lehetne segíteni, | melyről azonban — úgy látszik — az Egyesült j Nemzetek, a bevándorlási államok kormányai egyelőre megfeledkeztek és mi több, melyre AZOK SEM GONDOLNAK, AKIK NEMRÉGEN MÉG OSZTOTTAK SORSUKBAN. Azokról a Közép- és Kelet-Európából a háború után kivándoroltakról és menekültekről írok itt, akik valamilyen oknál fogva nem kerültek rá a bevándorlási listákra és most olaszországi táborokban REMÉNYTVESZTVE TESPEDNEK, töltik el haszontalanul és értelmetlenül éveiket,— némelyük már 6—8 évet is elherdált ebben a méltatlan helyzetben. Az okok, melyek erre a sorsra ítélték őket, különbözők. Vannak köztük, akik annakidején szélsőséges — többnyire szélső jobboldali —« mozgalmakhoz csatlakoztak és igy bizonyos mértékig saját maguk a felelősek azért, hogy például Amerika nem engedte be őket. Mások viszont azért nem költözhettek uj hazába, mert mondjuk egy kis folt mutatkozott Röntgen-felvételükön vagy egyszerűen, mert EGY MEGSZABOTT HATÁRNAPON TÚL EMIGRÁLTAK VAGY KERÜLTEK BE AZ IRO STÁTUSÁBA. Ezek igazán nem követtek el semmi olyat, amivel balsorsukat kiérdemelték volna! E sorok írójának azonban, aki egész életében küzdött mindenfajta diktatúra, igy a fasizmus és nácizmus ellen is, meg kell mondania, hogy ha valaki egy náci-párt tagja is volt, ez sem indokolhatja meg kellően, hogy életét igy tönkretegyék. Sokaknál már azért sem, mert túl fiatalok voltak ahhoz, hogy most, ily sok év után is, szenvedniük kelljen miatta; a legtöbbjüknél pedig már azért sem, mert semmilyen egyéni bűncselekmény nincs rájuk bizonyítva. S ha volna, valamilyen törvényszéknek Ítéletet kellene kimondania felettük, hogy annak kitöltése után szabadon beleilleszkedjenek egy szabad társadalom teremtő munkájába. Ide, Amerikába is. beenqedtek olvanokat. akiknek multiát aktiv náci-tevékenység terheli és akikről ezt mindenki tudja — miért tartanák hát dél-olasz es más táborokban olyanokat, akiknek felelőssége mindenesetre kisebb az övéknél? De mondom, sokaknál még ennyiről sincsen szó. Csak arról,hogy például az IRO “deadine”-je után menekültek (többnyire életveszélyes körülmények közt) — de hát 10 millió magyar (vagy milliónyi lengyel, balti, stb.) csak nem hagyhatta ott azonnal a hazáját! S szemére vetik-e a ma Nyugat-Berlinbe menekülő németeknek, vagy a Prágából s Varsóból kirepülő pilótáknak, hogy nem évekkel előbb disszidáltak? S az egészségügyi vizsgálat eredményétől sem lehet örökké függővé tenni a bevándorlási engedély megtagadását. Azok után, hogy milliós tömeget lehetett rendben kivándoroltatni, nem nagy kérdés volna néhány ezer embert kellő gyógykezeléssel kigyógyittatni, vagy olyan helyre vinni, ahol másokat nem fertőzhetnek; a pár gyógyíthatatlant pedig beutalni valamely kulturország otthonaiba, lehetőleg hozzátartozóikhoz közel. Sok mindent lehet csinálni, csak egyet nem szabad: ÍTÉLET NÉLKÜL ÉLETFOGYTIGLANI TÁBORÉLETRE ÍTÉLNI EMBEREKET! A legkevésbbé ama uj bevándoroltaknak szabad otthagyott társaikról megfeledkezni, akik maguk is kitapasztalhatták az IRO- és egyéb táborokat. Ez nem bírálat az Egyesült Nemzetek égisze alatt végzett nagyszabású munka ellen; e munka eredménye az, hogy milliónyi menekült uj hazát, emberi megélhetést talált. De ezek az uj-amerikások, ausztráliások és a többi tengerentúli országokba települtek magukon ismerték meg a-tábor-élet ernyesztő, degeneráló hatását, amin az IRO minden gondoskodása sem változtathatott. Minél tovább él valaki ilyen táborban, annál inkább elszokik a rendszeres munkától, elveszti felelősség-érzetét, annál kevesebbet törődik a jövővel, annál inkább lefoglalják figyelmét, érdeklődését a tábori élet apró-cseprő kellemetlenségei, az ott szerezhető kisebb-nagyobb (itteni szemmel nevetséges) anyagi előnyök, a pletyka, irigység és féltékenység, Nem tartoznak sehova, semilyen nemzethez, társadalomhoz, osztályhoz; nem kell hangsúlyozni az ilyen élet züllesztő hatását. Éppen ezért elsősorban azoknak, AZ UJ EMIGRÁNSOKNAK, akik hálát adhatnak az Égnek, hogy ebből a sorsból szabadultak és AZ ő POLITIKAI VEZETŐIKNEK kötelességük mindent megtenni azért, hogy a vonatról lemaradt szerencsétlen társaik legalább egy későbbi vonatra rákerülhessenek. Hozzá kell még tenni ehhez, hogy ez utóbbiak sorsa sokkal súlyosabb, mint az övék volt! Nemcsak azért, mert napról-napra inkább elvesztik reményeiket, de azért is, mert már nem tartoznak az IRO alá. Ez utóbbi táboraiban sem volt gyönyörűség az élet és mint mindenütt, itt is volt visszaélés. De például A MAI DÉL-OLASZORSZÁGI TÁBOROKBAN MÉG EZEKRE AZ IRO-TÁBOROKRA IS, MINT A BŐSÉG KERTJÉRE EMLÉKEZNEK VISSZA. Igaz,hogy az olasz táborokban még a háború alatt is általában sokkal emberségesebben bántak mindenkivel, mint például a náci- és a szovjet-táborokban s utóvégre a mai táborlakók jogilag szabadok. De Itália nagyon szegény ország; még a saját polgárai nagyrészének is csak igen alacsony életnívót, gyenge táplálékot nyújthat; a táborokban lakó hívatlan idegeneknek” még ennyit sem. Erkölcstelenség volna tehát, ha megfeledkeznénk a még táborokban tespedő, menekült társainkról! Segítsük őket egyénileg, pénzzel, élelemmel, ruhával, könyvvel amig ott vannak; ugyanakkor tegyünk meg politikai téren mindent azért, hogy ne szoruljanak soká segítségre, amikép mi sem szorulunk rá többé, mert becsületes munkát találtunk szabad országban. MAJOR RÓBERT Krúdy Gyula Álmoskönyve KERESZTRŐL ÁLMODNI? — Szerencse. — Kerner szerint: aranykereszt: mindig eljegyzést mutat. — A lipcsei nagy álmoskönyv szerint: keresztet hordani vagy kapni: igen nagy változást jelent. Keresztül: váratlanság, bizonytalanság, zavar, idegen vendég. De lehet szerencse is. — R. M. állítja, hogy minden kereszt, amelyet hátunkun cipelünk a temetőbe: egy évet jelent további életünkben. Gvadányi Márton az utszéli keresztet terhes, viszontagságos utazásnak mondja. Kereszt, melyet nagy betegnek csókra nyújtanának: közeli gyógyulás jelképe. Kereszt a homlokon vagy mellkason: megpróbáltatás képe. Kerészthordozó gyermek: megszabadulás egy régi bűntől Kereszthordó pap: egészségesnek igen jó. Kereszt az égen: háborút mutat. (Régi naptár.) A különös álmokból: Keresztet a hátunkon vinni Jézus Krisztus kálváriáin: jegyez szerencsés házas életet. ‘‘Keresztuton öreg asszonnyal, megöregedett ismerőssel találkozni: jegyez kívánságot, amely eddig fiem teljesült.” Utszéli kereszt Krisztus nélkül: hdsszadalmas vándorlás jelképe. Keresztek, amelyek messzi toronytetőkről látszanak: jelentenek vágyakat ifjúkori társak, barátok, támogatások után. Temetői keresztek: jelentenek édesanyát is. ÁLOMBAN IMÁDKOZNI? — Mindig szerencse. Jó vigasz. Imádkozó lányt látni: jó remény. KENYÉRRŐL ÁLMODNI? — A hosszú élet jó jele. Kerner szerint: kenyeret sütni: fiataloknak boldogulást, öregeknek békés napokat mutat. Éjszaka kenyeret sütni: menekülés a házigondok elől. Ujholdkor kenyeret sütni: szerencse Hajón kenyeret dagasztani: valakinek, akit szeretünk: utazást jelent. Kenyérdagaszint GAÁL MÓZESNEK, ERDÉLY MESEMONDÓJÁNAK MESTERMÜVE: BMJÍiWLÚ... A jMAGYAR FALU TISZTA SZELLEME ÉS BUDAPEST KÍSÉRTÉSEIÉ tás: dolgos asszonynak igen jó, restnek gonosz. Jóízű kenyeret enni és'izével felébredni: mutat jó barátot, akinek ígéretére számíthatunk. A lipcsei nagy könyv szerint: kenyeret látni és belőle nem ehetni: szenvedés képe. “Kenyered ha van: becsületed is van’’. Buzakenyér: vidámság. Fehér kenyeret enni álmodban: mindig jó. Meleg kenyér: biztos öröm. KÖNNYRŐL ÁLMODNI? — Megváltás egy bűntől, amelytől eddig sokat szenvedtünk. Mást könnyezni látni: szorongatott helyzet. Könnyező szentkép: gyógyulás. Megfagyott könny: rém ínytelenség. Könnyező asszony: elkesededés szerelmünk rombadőlése miatt. — A lipcsei könyv szerint: sok könny, amely megnedvesitené párnánkat: jegyez sok szenvedést egy érdemtelen szerelem miatt. AUTÓRÓL VXGY KOCSIRÓL ÁLMODNI? — Sietteti célod elérését. Autódefekt útközben: haszontalan ut. Kocsi bakján ülni:, jelenti, hogy egy kívánságunk váratlanul teljesül. Faluról a városba hajtani és régi ismerősökkel találkozni, akiket már régen nem láttunk: nagy újdonság, amit hallani fogunk. Tehergépkocsin téli időben utazni: jelent összeütközést a hatósággal. Esős éjszaka kocsin utazni és messzire világosságot látni, me| lyet nem érhetünk el: jegyez hiábavaló szenve- i délyt egy kacér nő iránt. Messze földről jött koj csira felkéredzke ini, de ott helyet nem kapunk: [ hiába keresünk vigasztalást és örömet egy utaj zásban. Kakasku eorékolást hallani kocsin egy í idegen országúton: váratlan változás miatt elmaj rád egy utazásunk. Kocsival felfordulni és alája I kerülni: kereskedőnek biztos leszegényedést mig | szegénynek: némi javulás sorsában. Megvadult | lovaktól elragadott kocsiból kiugrani: tüzvesze■ delmet mutat. TIZENKETTEDIK FEJEZET Suhogó selyennruhábam Akinek gyémántköves gyűrűje van, annak nem illik sokáig ablakot mosni, szobapadlót fényesíteni, másokat kiszolgálni. Erre tanította Vérit a gyémántkövek csillogása; erre bujtogatta a nagyságos ingyenélő, akinek drága, prémes télikabátja volt. Mikoron pedig Csegezi János először tette fel a fejére azt a jó meleg bélelt sapkát, amelyet Lidi küldött neki s amikor könnyezve olvasta kisebbik leányának szerető sorait, amikor hálát adott az Istennek, hogy őt egy háladatos, jó gyermekkel áldotta meg: a nagyobbik leánya, a szép Véri elhagyta a szolgálatot. A nagy ház kapuja előtt egy kocsi, várt reá; a kocsi elvitte őt messze, a külső városba és ott egy csinos ház előtt megállóit. A ház előtt várt rá Viktor ur, egy cseléd bevitte a holmiját, de akár be se vitte volna, mert azt a holmit többé úgy sem veszi föl..... Csak a gyé★ HAJDÚSÁGI NÓTA Most jöttem*♦. Most jöttem a hortobágyi pusztáról, Lehullott a patkó lovam lábáról, Mig a kovács megvasalja lovamat, A rózsámmal kimulatom magamat. Verjed, kovács, verjed soká a patkót Úgy kapsz tőlem gavallér borravalót, Amennyit ütsz kis pejlovam lábára, Annyi csók jár addig rózsám szájára. mántköves gyűrű illik már ezentúl hozzá a szép lakásban, amely tele van selyembutorral, az ablakokon selyem firhang, a falakon aranyrámás tükör, az asztalon üvegedényben három icánkolóficánkoló arany-hal . . . — Ez mind a tied, te gyönyörűséges vadvirág és ráadásul a tied vagyok én, mert szeretlek . . . Hí van valami kívánságod, szólj nekem s én mm-V_iCi aí Vm.ouyuuui, »_v.ajv.o-ww***. így szólt Viktor ur, a nagyságos .ingyenélő, akinek soha, egész éltben nem kellett dolgoznia, hogy a mindennapi kenyerét megszerezze, aki egy esztendőben elkölthetett ötezer, tízezer, sokezer forintot___Vérinek pedig» úgy tetszett, mintha végzetes álmot látna ebben a mesebeli világban. Minden apróságnak örvendett, a szekrényeket kinyitotta s azokban pompás ruhák voltak, a ruhákat felpróbálta, a nagy tükör előtt táncolt, örvendett . . . Most már ő is olyan volt, mint a többi nagyságos asszony, de nem olyan mégsem, sokkal szebb volt. Viktor ur azt suttogta a fülébe, hogy ő a legszebb az egész világon. Vérinek az a bohó kívánsága támadt, hogy be jó volna hirtelen ott teremni a szülőfalujában. .. Bezzeg sóbálvánnyá válnának mind, ha őt meglátnák és irigyelnék . . . Ha Lidi látna most, bezzeg nem szidná, hanem.... még kezet is csókolna neki, mint egy igazi nagyságos kisasszonynak. Igen, minden az övé volt és az övé Viktor urnák a szeretete, a sok hízelgő, édes szava; neki főzött a szakácsnőTkörülötte forgolódott a szobaleány. Viktor azt mondta, hogy nemsokára megtartják az esküvőt . . . És Véri hitte, hogy igy lesz; Véri már arra is gondolt, hogy majd elmennek a méltóságos aszszonyhoz látogatóba s akiknek ő eddig alázatosan kezet csókolt, azokat meg fogja ölelni és azokat c is tegezni fogja, mint a nagyságos asszonyok szokták egymást. Mit nem hisz egy olyan teremtés, mint Véri, aki ébren látja a legszebb álmait; akit aranyos hintójába felültet a hiúság és kevélység; vitte, ragadta széditő sebességgel, úgy, hogy a szemei is kápráznak; aki selyemvánkosra hajtja a fejét, az bizonyára tarkább álmot lát, mint aki a cselédszoba tarka-csikós vánkosán pihen; az álmai is szürkék, gond ül a szívre, gond ül az elmére. Lidi egy vasárnap elment, hogy meglátogassa testvérét. A konyhában uj cseléd fogadta. Nem tudott a: semmit Csegezi Vériről. — Aki előttem volt, a maga testvére, elment... Nem mondta meg senkinek, hogy hova megy. — Oh Istenem! — kiáltott fel Lidi és oda szorította kezét a szivéhez. Az uj cseléd igazán megsajnálta. Bement í méltóságos asszonyhoz és jelentette, hogy a Vér után tudakozódik a testvére, szegény nagyon sir A méltóságos asszony kiizente, hogy menjen < tudakozó intézetbe, ott megmondják, hol keresse ilyen cseléd-dolgok nem érdeklik őt. A tudakoz« intézetben megmondják, hol keresse a testvérét. És Lidi elment, hogy megkeresse Vérit. Amin a lármás utcára kiért, úgy jött neki, mintha min den pillanatban az édesapja jönne vele szembe é kérdezné tőle: — Hová tetted a másik leányomat? Egy rendőrtől megtudakolta, hogy hol van a bejelentő-hivatal. — Oda, húgom, most hiába mész.... Vasárnap zárva van. Menj holnap.... Szegény Lidi ment tovább .... tovább. .. Egy kis utcában volt egy még kisebb templom. Oda betéritette őt a szomorúság, mert a szomorúság fordítja az emberek szivét Istenhez, az öröm és boldogság nagyon ritkán. Beült az utolsó padba és imádkozott. Az ő édesanyja is otthon, a falusi templomban mindig az utolsó padba ült, a kis oltár mellé. Lidinek eszébe jutott most az édesanyja és még jobban megszomorodott a szivében. Oh te Lidi, te becsületes és szorgalmas falusi leány, vájjon a te szomorúságodat a nagy városban ki tudja igazán megérteni? Miért sajnálod te a testvéredet a kis templomban, mikor a testvéied hajléka olyan szép, mikor a testvéred nem fázik- s nem éhezik, mikor őt a boldogság úgy elfoglalja, hogy sem az anyja, sem édesapja, sem a testvért, sőt még a jó Isten sem jut az eszébe. Eredj haza Lidi és folytasd tovább a te mindennapi rnuaiádat; haladj a te kis ösvényeden tovább, gygjog kell járnod, terhet kell a hátadon cipelned, el is fáradsz, de eljutsz a te hajlékodba, amely nem lészen cifra, de veled megy az Isten és belé költözik a te hajlékodba . . . Ezek a gondolatok születtek a Lidi lelkében, amig imádkozott. És elment haza. Az ő Jóságos nagyságos asszonya meghallgatta a panaszát, nem volt oly kitartó, fennhéjázó, mint akinél Véri szolgált nem is olyan régen. Az ő nagyságos asszonya elgondolkozva hajtogatta a fejét és igy szólt: / — Látja Lidi, én ezt már akkor tudtam, hogy igy lesz, amikor a testvérét először megláttam.... Az olyan természetű leányoknak méreg a nagyváros; édes méreg, amelyet mohón isznak és a vége rendszeresen nagyon szomorú. — Hol tudnám őt megtalálni? — kérdezte Lidi szorongó szívvel. —<- Meg fogja őt találni, de abban sem lesz valami nagy öröme. Isten tudja, talán jobb volna, ha nem is találkozna vele soha. — De szegény édesapám! Összefacsarodíi a u- -a-----1-1-1 —1.} u. XTí óévein, na i tt CjUiiuuíuK.— j-Viii iijcijv üt, na y riről kérdezősködik? Szegény, eddig is eleget bu-suit Véri miatt.... —Az édesapjának maga lesz a vigasztalója,; aminthogy eddig is maga volt, Lidi....A többit bízza a jó Istenre. TIZENHARMADIK FEJEZET . Lidit meghívják uzsonnára Csak nem volt nyugta Lidinek a testvére miatt. Az olyan egyszerű teremtés, mint ő, ezerféle göndon tépelődött. Egy az, hogy nem bízott Vériben, más az, hogy látta a nagy városnak tarka-barka ★ GöMöRMEGYEI NÓTA Félre áll a * * * Félre áll a feleségem kontya; De nem csoda, hiszen sok a gondja: Szomszédasszony, komámasszony, Ifiasszony, nénémasszony A tömérdek pletykát késő estig ontja. Pörög is a nyelve, mint az orsó; Kilenc kútra nem jár ennyi orsó; Mint ahányszor élőt-holtat Nyelvecskéje meg-megforgat; El se némithat más, csak a koporsó. ijesztő sokadalmát, azután eszébe jutott, amikor azzal a köcsögkalapos úrral találkoztak, hogy az ő testvére még haragudott is, amiért elriasztotta. Sirt is bizony eleget, különösen esténként, amikor mindent elmosogatott, helyre rakott és a konyhaasztal mellett elüldögélt egymagában. Abban keresett enyhületet, hogy elővette édes anyjának az imádságos könyvét és abból imádkozott. Az imádságnak megnyugtató hatása van a háborgó emberre, mert az imádsághoz mindenek!«lett alázatps szív kell. Az árvák imádságát olvasgatta Lidi s neki úgy tetszett, mintha valaki odafenn, a végtelen magasságban, megértené az ő könyörgését . . . így kellett annak lennie, mert különben kapott volna-e Palitól levelet és irta volna-e Pali, hogy azt az ezredet, amelyben ő szolgál, felkommandrrozzák Pestre és igy ők együtt lesznek, gyakrabban fognak találkozni. Azt is irta Pali, hogy Vérit is reá igazítják együttes erővel az igazi útra s kiverik fejéből a gyémántköves gyűrű bolondságát ... így irta Pali, de aligha értette szóról-szóra igy. A jó fiú meg akarta vigasztalni Lidit. (Folytatjuk)
