Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)

1953-10-08 / 41. szám

1953. OKTÓBER 8. 8-iís oldal PASSAIC, GARFIELD, CLIFTON, N. J. ES KÖRNYÉKÉ JÁVOR PÁL legújabb hollywoodi arcképe JÁVOR PÁL ismét jön, egyetlen magyar színházi l^örutra OKT. IO-ÉN, szombaton este Passaic-on, a Szent István r. k. egyház nagytermében OKT. 16-ÁN, pénteken este pedig New Brunsw/ckon, a Szent László Hallban bemutatják a “Szeretem a cigányzenét” c. gyönyörű zenés színmüvet A többi főszereplők: SÁROSSY MIHÁLY, MOROCZ GABI Diószeghy Kálmán, Könyves Tóth Mihály és FODOR GYÖRGYI a budapesti Városi Színház vdlt primadonnája ISTENTISZTELET Istentiszteletet tartunk min­den vasárnap reggel 10-től 11- ig angol. 11-től 12-ig magyar nyelven. Istentiszteleteket meg előzőleg vasárnapi iskolát tar­tunk, pontosan 9 órai kezdet­tel. LORÁNTFFY ZSUZSANNA Nőegyletünk áldásos működésé­nek 25-éves évfordulóját október 25-én fogjuk megünnepelni, elő­ször istentisztelet keretében, a­­mely délután 4 órakor fog kez­dődni a környékbeli lelkészek szolgálatával, este 6 órai kezdet­tel pedig a Szent István egyház nagytermében nagy ünnepi ban­kett lesz, melyre minden magyar testvérünket szeretettel hívunk és várunk. Az ünnepi vacsorát a fiatal édesanyák klubja fogja főzni és felszolgálni. Ezáltal is jelét akarják adni annak, hogy az idősebb nemzedék munkáját teljesen becsülni tudják. “SZERETEM A CIGÁNYZENÉT” Jávor Pállal a főszerepben, szivet-lelket gyönyörködtető operet-előadás október 10-én, szombaton este 8 órakor a passaici Szent István r. k. egyház nagytermében bot. Jegyek olcsó elővételi áron már káphatók Mrs. Kormán Magdánál és a szokott helyeken. Jegyek elővételi ára: számo­zott jegy $1.35. Számozatlan jegy ára $1.10. A pénztárnál $1.50 és $1.25. Jávor Pál, a kitűnő magyar .színművész egyetlen egy magyar színházi körútra indul és táru­­latával felkeresi azokat a ma­gyarlakta városokat, ahol a ma­gyarság a múltban is mindig szeretettel várta. Jávor Pál csak rövid szabadsága alatt tud ma­gyar színházi körutat tenni és annak végeztével vissza kell tér­nie Hollywoodba, ahol további szerződés várja. Ne mulassza el ezt az egyetlen | egy alkalmat, hogy láthassa Já- j vor Pált, ezt a kitűnő szintársu- j GARFIELDI MAGYAR BAPTISTA GYÜLEKEZET Kovács Miklós beszolgáló lelkész I OKTÓBER 4-ÉN, vasár­nap délelőtt 9 órai kzedettel áhi­­tati percek. Az előre megjelölt hittestvér olvas a Bibliából. — 10 órakor bibliai óra — osztályo- j zott vasárnapi iskola. Angol és magyar tanítás. Ifj. Kurtz Lajos főtanitó elnököl. 11 órakor is­tentisztelet és prédikáció. VASÁRNAP este 7 órakor az ifjúsági kör. Németh László el­nököl. 7:45-kor napzáró evan­­géliomi istentisztelet és prédi­káció. Minden szerdán este 7:30-kor ima-tiszteletet tartunk, bibliai i igék magyarázatával, latot és ezt a gyönyörű szindara-K EDDEN ESTE van nálunk a lapzárta. A szerdán beérkezett híreket és közleményeket már csak a következő heti számban hozhatjuk. Keretes hirdeté­seket szerda estig telefonon is elfogadunk Ha utazni akar hajón vagy repülőgépen, ha vakációra megy vagy nász­utasok részére útitervet vagy hotel rezerválást akar, ha házat vagy farmot eladni vagy venni akar, ha tűz elleni vagy baleset elleni bizto­sítást akar, ha bármilyen hivatalos okiratot akar, vagy bármely nyelv­ről angolra fordítást akar, ha polgárosodni vagy törvénytelenül itt levő törvényesíteni akarná magát — foruljon teljes bizalommal RIZSÁK JÁNOS KÖZJEGYZŐ IRODÁJÁHOZ 141 JEFFERSON ST. PASSAIC, N. J. TEL. PRESCOTT 7-1736 lll!l!lllll!lll!lllll!llllll!lí Ha orvosságra van szüksége, forduljon teljes bizalommal a 35 éves gyakorlattal rendelkező I KNIGHT JÓZSEF | egyedüli itteni okleveles magyar gyógyszerészhez aki közmegelégedésre szolgálja a magyarságot. ORVOSSÁGOKAT GYORSAN ÉS PONTOSAN SZÁLLÍT A VILÁG BÁRMELYIK RÉSZÉBE! 1 10 Monroe St. Passaic, N. J. Tel.: GR 3-9368 g ____________“FEHÉR LILIOM” ARC-KRÉM RAKTÁRON !____________| A Szabad Sajtó részsére szánt levelek ide is címezhetek! NÁSZUTAZÁS ... VAKÁCIÓ ... EURÓPAI UTAZÁS . . . zavartalan lebonyolítása csakis EGY JÓL ÖSSZEÁLLÍTOTT ÚTITERV alapján biztositható. — Mindezeket garantálja: KUDLA MIHÁLY INGATLAN, BIZTOSÍTÁS ÉS KÖZJEGYZŐI IRODÁJA Repülőgép- és hajójegyek minden vonalra! ---- Tűzbiztosítás! PÉNZKÜLDÉS ---- Money Orderen — a világ minden részébe 19 Monroe St. Passaic, N. J. Tel. PR 7-1727 BIZUB T. JÓZSEF TEMETKEZÉSI IGAZGATÓ legmodernebb temetkezési vállalata! Bármely családnak módjában áll igénybe venni BIZUB temetkezési szolgálatait. A KÁPOLNA HASZNÁLATA TELJESEN DÍJMENTES Orgona bevezetve! — Air Conditioned! Pontos cimünk: . 203-205-207 THIRD ST. PASSAIC, N. J. Telefonszám: PRescott 7-4332 Hírek a Szt. István Római Katolikus Egyházközségből Plébános: FT. GÁSPÁR JÁNOS 223 Third Street, Pasktic, N. J. SZT. MISÉK e héten lesznek: Hétfő: Horváth Máriáért, kéri Brutofszky Ferenc és Garber Jánosért, kéri Mrs. Novaslows­­ki. Kedd: Hudák Istvánért, kéri Haye József és Kalivoda Edé­ért, kéri édesanyja. Szerda: Manner Annáért, kéri a Sales­­nic család és Mokray Erzsébe­tért, kéri Zavotsky Mária. Csü­törtök : Cerny Ferencért, kéri Cerny Zsuzsanna és Kalivoda Terézért, kéri leánya. Péntek: Schelgel Antalért, nagymise, ké­ri Holzli Pál és Takács Pálért, kéri Reininger Károly. Szom­bat: Takács Terézért, kéri Jó­­zsa Emil és Németh Jánosért ké­ri jóakarója. Vasárnap: Gáspár Teréz és Jánosért, kérik gyer­mekeik és a Szt. Antal Egylet élő és meghalt tagjaiért, hála­adásul, kéri 50. éves jubileuma alkalmából, a Szt. Antal Egyltt. OKTÓBERBEN minden szer­da és péntek szent Rózsafüzér van este fél 8-kor. Minden szer­da este 7 és fél 8 órakor szent Novénánk van. OKTÓBER 15, 16, 17, 18-án bazár lesz, rendezi a PTA. Isko­lánkért van, azért minden hívem segítségét várjuk. Szórakozás és nyeremény lehetőség van bőven. TEMPLOMUNK majdnem készen van, mihelyt lehetséges, megtartjuk a templom szente­lést, melyet püspök urunk vé­gez majd, saját kívánságára. Az időt jelezzük gésőbb. Híveim egy negyede megtette kötelessé­gét és segítettek a számlák kifi­zetésében. Eddig 289 család tet­te meg kötelességét, a többeket minél előbb várjuk. Múlt héten az alábbi ajándékok érkeztek be: $25.00 Gáspár Ferenc és a Har­madik Rend. $20.00 Szarvas Pál és Novák István. $15.00 Zim­mermann Ernőné, Pacsi József­­né és Varga János, Garfield. $10.00 Szabó László, Losinszky Irma, Griff ould György, ifj. Tyukodi András, Lados István, és Pataki Róza. $5.00 Gyöngyös­­sy Katalin, N. N., Szilassy János és Horváth Lajosné. Köszönjük szépen és a jó Isten fizesse meg. OKTÓBER a Boldogságos Szűz Mária hónapja, minden péntek este Rózsafüzér lesz. Minden szerda este 7 és fél 8 órakor szent Novénánk van. OKTÓBER 11-én Szent Név Társulatunk felvonulása lesz. Nyilvános hitvallás, minden kath. férfiú lelkiismereti ügye. OKTÓBER 15, 16, 17, 18 ITA. bazár lesz. Iskolánkért van. Min­den hívem szives támogatását j várjuk. Kitün őszórakozás, nye­remények várnak reánk. A HÉT Nehru befolyásának tulajdo­nújuk, hogy Stevenson meg­nem támadási egyezséget ajánl az oroszokkal ,'Hat hónapos világkörüli út­járól visszatérve, Adlai E. Stevenson, a demokrata párt­nak múlt évi sikertelen elnök­jelöltje, kétségtelenül gazdag tapasztalatait különböző ta­nácsok és észrevételek formá­jában próbálja az ország ja­vára hasznositani. Minden­esetre Stevenson sok oly dol­got látott utazása közben, a­­mikről igen sok amerikai poli­tikusnak halvány fogalma sincsen, de viszont a közvet­len impressziók hatása alatt talán egy kissé túl sötéten is látta a demokrata szabad vi­lág jövőbeli helyzetének kiala­kulását. Ez érthető is, mert Ázsiát közvetlen közelről lát­ni és oly ravasz diplomatákkal beszélni, mint amilyen többek között a sok százmillió indiai és közvetve több ázsiai népre erős befolyást gyakorló Neh­ru, megzavarhatja még a leg­okosabb amerikai államférfiu­­nak is a tisztán látását. Vitán felül áll, hogy Nehru brilliáns diplomata, kiben az európai képzettség, mert az angliai Oxford Egyetemen végezte tanulmányait, s az á­­zsiai embernek a fehér faj elleni született ellenszenve egy egész különleges keverék­ben forrt össze. Ázsiának in­gadozó politikai egyensúlyát Nehru tartja a kezében, ő a két szék politkáját folytatja — a nélkül, hogy egyikre is leülne. Főkép Nehru befolyá­sának tulajdonítjuk azt, hogy Stevenson az oroszokkal kö­tendő kölcsönös meg-nem tá­madási egyezményt helyesnek találja. Nehru 1949 őszén Ameri­kában járt és itt különös meg­tiszteltetéssel fogadták, noha ideérkezése előtt elég barát­ságtalanul nyilatkozott az E- gyesült Államok külpolitiká­járól. Mégis Truman akkori elnök saját repülőgépét küld­te Európába, hogy Nehru a­­zon jöhessen ide, s megérkezé­sekor személyesen várta a re­pülőtéren. Nehru a Kongresz­­szus mindkét házában is tar­tott beszédet, amely azonban nem felelt meg egészen az a­­amerikai közvélemény vára­kozásának. Ugyanis Nehru kijelentette, hogy India távol tartja magát a nyugati demo­kráciák és Oroszország közöt­ti hideg háborútól. Akkor úgy látszott, hogy Nehru látoga­tásának tulajdonképeni célja egy amerikai kölcsön meg­szerzése volt, s mi is azt irtuk az 1849 okt. 20-ki számunk­ban, hogy: “Amerikának szüksége van India barátsá­gára, Indiának szüksége van Amerika dollárjaira.” E két oldalú reménység nem valósult meg. Úgy lát­szik, hogy Nehrunak túlságo­san közömbös, sőt talán elbi­­zakodottnak is nevezhető ma­gatartása nem bizonyult al­kalmas kulcsnak az amerikai kincstár kinyitásához, s igy sem ő nem kapott kölcsönt tő­lünk, de mi sem barátságot tőle. Azonban az orosz imperia­lista kommunizmus erőszakos terjeszkedési törekvései kö­vetkeztében Nehru kezében igen erős ütőkártyák vannak. Ezért Nehrut nem lehet fi­gyelmen kivid hagyni és való­színűleg neki, habár csak köz­vetve is, de mégis nagy része lehet abban, hogy Stevenson az oroszokkal való megegye­zést, mint világkörüli utjának eredménye gyanánt leszűrhe­tő egyik tanulságot ajánlotta Eisenhowernek a múlt heti ta­lálkozásuk alkalmával. U- gyanis e találkozásról szóló e­­gyik riportban azt olvastuk, hogy Stevenson az Elnökhöz A CSILLAGOK FELE Vértessy Arnold korrajza a háború előtti Magyarország társadalmi és politikai életéből A SZABAD SAJTÓ olvasói számára közölt folytatás Szűcs Gábor unta ezt a beszél­getést. Már megint az a fiú. Min­dig-csak az a fiú... Emiatt vá­gyódik Nelli szüntelen haza. — Temiattad is, édes, — si­mult hízelegve férjéhez az asz­­szony; — neked is jó volna, ha megpihetnénk már otthon. Haj­dani szép piros színed egészen oda lett. Nézd meg csak magadat a tükörben, milyen sápadt vagy. Otthon újra felüdülnél, vissza­térne jókedved. Szűcs Gábor azonban nem a­­kart megpihenni... Nem az az ő életének a célja, hogy beüljön a nyárádi kastélyba henyélni, e­­véssel, ivással, alvással tölteni az időt; neki még tanulni kell, sokat kell tanulni, hogy megsze­rezze azt a műveltséget, melyet eddig szegénysége és alacsony sorsamiatt — nem szerezhetett meg. Neki ez az idekint töltött idő az előkészület... Úgy akar meg­jelenni otthon, mint kész ember, aki helyet követel magának a közélet szereplő férfiai között. Fel akar készülni a nagy csatá­ra, amit meg og vívni a nép iga­záért, jogáért: szabad és boldo­gabb életéért . . . Ő, a kisgazda­ivadék, nem lesz soha hűtlen a­­zok millióihoz, akikből felül­emelkedett. Földet a népnek, ke­nyeret a népnek, jogot a népnek! — ez lesz a jelszava és bármily kisértések közepette nem enged a 48-ból!... De mit beszéljen erről az asz­­szonynak, aki nem érti meg? A nőknek udvarlás kell, fecsegés. Csakhogy Szűcs Gábor nem a­­zért házasodott meg. Ha csak szerelmeskedéssel akarta volna tölteni az idejét, talált volna ar­ra másikat is, akit — mégis ellö- I kött magától . . . Ott porlad a temetőben . . . ám kisértő szelleme még most is föl­­följár. Egészen elfelejteni nem tudta Szűcs Gábor. Néha fölbuk­kan az éji sötétségben, átsuhan a szobán és hideg verejték gyön­gyözik Szűcs Gábor homlokán. De az olyan okos ember nem fél a kísértetektől. Csak az ide­gei borzongnak, de az esze az elég erős. És azt istudja, hogy az idő lassankint minden kisértetet elpusztít. Annak a leánynak a képe is el­mosódik, mint minden a világon, ami csak üres köd, pára. Éljen Szűcs Gábor, szeretett képviselő-jelöltünk! — Ki irta azt a röpiratot? — kérdezte a miniszterelnök a pártkörben, egy sárga boritéku füzetre mutatva. A képviselő, akit a kegyelmes ur megszólított, nem tudott föl­­világositást adni, mialatt azon­ban ő excellenciája bement a kártyaszobába és leült a szokott kaláber-partijához, a megszólí­tott képviselő — a sárga füzet­tel kezében — sorba járta a je­lenlevőket és nemsokára általá­nos susogás támadt a termek­be: — A kegyelmes ur tudni akar­ná, hogy ki irta azt a röpiratot? Csoportok képződtek és bizo­nyos izgatottság volt észrevehe­tő. Az elejtett szavak, a szemek pillantása, a hosszúra nyúlt ar­cok kifejezése, minden elárulta, hogy itt valami egészen szokat­lan dolog történt. A kegyelmes ur kézdezett valamit, amire sen­ki sem tud megfelelni. Ki irta azt a füzetet? Hát ki tartja az ilyesmit számon?... Annyi irka-firka jelenik meg... Miért akarja tudni a kegyelmes ur, hogy ki irta? Mi van benne? Ko olvasta? Kisült, hogy senki -sem olvas­na. Ott hevert az olvasószoba asztalán három vagy négy pél­dány is, de még föl sincs vágva. Most azonban kézről-kézre ad­­:ák; megnézi kívül, belül... Mi lehet abban? . . . — Nem mondott semmit a ke­gyelmes ur? — faggatták azt a cépviselőt, akitől a miniszterel­lök kérdezősködött. — Nem. Csak azt kérdezte, íogy gki irta? egy személyes üzenetet hozott a világ égjük vezető egyéné­től. Azonban Stevenson nem volt hajlandó elárulni, hogy mi volt az üzenetben és hogy ez melyik országból jött. Amerika őszintén óhajtja a békét, de ez igyekezetében nem akar az oroszok csapdájába esni Mindenesetre Eisenhower a múlt héten tartott sajtó kon­ferencián kijelentette, hogy miután a szovjet állítólag hydrogén bombával is rendel­kezik, a szabad világ demo­kráciáinak feltétlenül köte­lességük megtudni, hogy mennyire őszintén akarják az oroszok a fennálló különbsé­geket tárgyalások utján kie­gyenlíteni. Ez az-t is jelenthe­ti, hogy az Egyesült Államok hajlandó lenne egy meg­­nem-támadási egyezségre lép­ni az oroszokkal, azonban en­nek biztosítékául bizonyára az atom fegyverek használa­tának kiküszöbölését kívánná. Mi ezt régebben már ajánlot­tuk az oroszoknak, de ezek,— valószínűleg abban bízva, hogy a mieinknél hatásosabb atom fegyvereket lesznek ké­pesek készíteni, — visszauta­sították a mi ajánlatunkat. Természetesen ma a távoli jövő zenéjének látszik még a gondolata is annak, hogy mi az oroszokkal egy békés meg-, egyezést köthessünk de egyes amerikai újságok vezércikkei máris figyelmeztetik a vezető­­,1'nketft hogy vigyázzanak, ne­­jhogy az oroszok csapdájába lessünk. Egyik, nagy újságunk ]izt írja, hogy több módja van innak, hogy a megegyezés le­hetőségét megpróbálj uk, s Oroszország és a nyugati de­mokráciák között igazi békét teremtsünk, de a meg-nem­­támadási egyezmény nem fog eredményre vezetni. Ebben igaza is van az uj ságnak, mert felsorolja mindazon egyezsé­geket, mit 1934 y óta kötött Szovjet Oroszország más or­szágokkal, mik szomorúan ta­pasztalhatták az oroszokkal kötött szerződések értéktelen­ségét. Az oroszokkal kötőit nemzet­közi szerződések eddig mindig értéktelen papíroknak bizonyultak 1934-ben Oroszország meg­­nem támadási szerződést kö­tött Lengyelországgal, s ez u­­tóbbit 1939-ben mégis megtá­madta. Ugyanebben az évben 10 éves meg-nem-támadási egyezségre lépett Finnország­gal; 1939-ben ez utóbbival szintén háborúba keveredett. Esztonia, Latvia és Litvánia 1934-ben 10 éves megnem tá­madási paktumot kötött (Folyt, az 5-ik oldalon) ÉRTESÍTÉS — Én tudom, hogy ki irta, — szólt közbe fürgén valaki, akinek már szürkült a korszakába, de csupa fiatalos jókedvtől csillo­gott a szeme. — Kicsoda, kicsoda? — kér­dezték mohón. — Csitt, — szólt ajkára nyom­va mutatóujját. — Nem akarok árulkodni, de bizalmasan meg­súghatom. Nyitránszky. (Foljüatjuk) Telefon: Passaic 2-7541 BOSKA JÓZSEF ruhatisztitó és vasaló intézete >. 51 HARDING AVENUE CLIFTON, N. J. a City Hall-al szemben - Nyitva reggel 8-tól este 7-ig — ? BAUM’S Bútorüzletében mindenféle berendezési tárgya!-, szcba- és konyha-bútorok a leg­alacsonyabb árban kaphatók — részletfizetésre is! 172 MARKET STREET Passaic, N. J. Tel. PR 9-2584 HA GYÁSZ ÉRI forduljon bizalommal hozzánk. Gyönyörű házi kápolna, valami it g ambulance betegek szállítására. $ — NYITVA ÉJJEL-NAPPAL — U JOHN LABASH 40 MONROE ST. PASSAIC, N. J. f, Telefon: GRegory 3-3037 X&B3 FOURTH ST. GARAGE General Auto Repairing — Gas, Battery and Charging — VARGA SÁNDOR tulajdonos Mindenféle autót javit 172—4th St., PASSAIC, N. J. Phone: Passaic 2-4907 Farkas Távéra MAGYAR VENDÉGLŐ . j Farkas István, tulajdoons 106 President St. Passaic, N. J. J SlllfliBil Legjobb minőségű busára, kolbász, szalonna, sonka EM KÁROLY hentesnél kapható 3 Hé MONROE STREET PASSAIC, N. J. MIMIIÉ I MINDENFÉLE | óra- és ékszer javításokat jótállással, mérsékelt áron csinál TAKÁCS IMRE magyar órás és ékszerész 35 MONROE ST. PASSAIC, N. J. j MAGYAR CSÁRDA \ a magyarok találkozója BOLLA DEZSŐ tulajdonos j; 17 MONROE ST. PASSAIC, N. J. HA OLAJ ÉGŐJE van és nem működik jól, vagy tisztitani kell, vagy bármilyen FŰTŐ OLAJRA van szüksége, forduljon teljes bizalommal Fűrész József magyar olaj-királyhoz, aki az olaj-égök szakembere! 56 Maple Street Garfield, New Jersey Telefonszám: PRescott 7-2078 A Szent Antal Egylet Jubileu­mi Bizottsága ezúton is értesíti á tagságot, hogy az egylet 50-ik évfordulója alkalmából vasár­nap, október 11-én délelőtt 11 ó­­rakor a Szent István Róm. Kato­likus Templomban az egylet tag­jaiért nagymise lesz. Ugj'szintén ugjranazon időben a Reformá­tus Templomban az egylet tag­jaiért szent beszéd mondatik. Tisztelettel, A BIZOTTSÁG BÚTORÁT VÁSÁROLJA R O TE FURNITURE COMPANY ÜZLETÉBEN 106-108 Market St. Passaic, N. J. Telefon: PRescott 7-1834 Hírek a Passaic-i Magyar Református Egyház köréből Közli: RÁCZ GYŐZŐ, lelkész 220 Fourth St. Tel. 8-3495

Next

/
Oldalképek
Tartalom