Szabad Sajtó, 1953 (47. évfolyam, 5-53. szám)

1953-10-01 / 40. szám

OFFICIAL ORGAN OF ALL HUNGARIAN CHURCHES AND SOCIETIES OF PASSAIC AND VICINITY THE ONLY HUNGARIAN NEWSPAPER EDITED AND PUBLISHED IN PASSAIC AND BERGEN COUNTIES VOL. 47. ÉVFOLYAM NO. 40. SZÁM. 20 PASSAIC, N. J., THURSDAY — 1953. OKTÓBER 1. Eisenhower adminisztrációja igyekszik megtartani a szer­vezett munkásság barátságát Nem hinnénk, hogy ezen a földön van még egy ország, melyben a szervezett munkás­ság barátságát annyira keres­né a kormány, mint ahogyan azt Eisenhower adminisztrá­ciója teszi. Legalább is ezt igyekszik demonstrálni az El­nök, amikor az American Fe­deration of Labor St. Louis­­ban tartott konvenciójára el­küldte Nixon alelnököt, hogy a konvención olvassa fel mint­egy 1500 szóból álló üzenetet, ami előtt Nixon maga is tar­tott egy igen meleg hangú be­szédet. Azt hihetné az ember, hogy ez a képletes baráti ölelkezés igen meghatotta a konvención jelenlevőket. Éppen ellenkező­leg történt. Már előzőleg nagy erőfeszítésébe került a kon­venció vezetőségének, hogy a Nixon beszéde előtt nagy­számban kivonulni akaró de­legátusokat sikerült a terem­ben tartani. Azonban valami nagy előny ebből nem szárma­zott. Ugyanis mennél jobban erőlködött Nixon, hogy a munkásság iránti barátsá­gát bizonyítsa, annál erőseb­ben nevettek a delegátusok. Mivel Nixont az AFL vezető­sége nem hívta meg a konven­cióra, hanem ő csak Eisen­hower utasítására ment oda, hogy az Elnök üzenetét felol­vassa, azért a vendéggel szem­beni udvariatlansággal nem lehet a delegátusokat vádolni. Mindenesetre nagyobb mél­tatlankodásról olvashatnánk a sajtóban, ha véletlenül a gyárosok és nagyiparosok gyűlésén egy munkásvezért nevetnének ki. Azonban mi­vel az amerikai politikai élet­ben szereplők hozzá vannak szokva a nyilvános kritikához, még ha az kinevetés formájá­ban is nyilatkozik meg, azért Nixon sem nagyon törődött azzal, hogy komoly igyekeze­tét a hallgatóság meglehetős komolytalanul fogadta. Főkép akkor mosolyogtak a delegá­tusok, mikor Nixon a volt munkaügyi mini szternek, Durkinnek lemondását “fél­reértésre” alapított szükség­telen lépésnek minősítette. Miért késik a Taft-Hartley törvény módositása Ez a “félreértés” Durkin lemondásának az indokolásá­ra vonatkozott, ő ugyanis a­­sért nem akart Eisenhower kabinetjében bentmaradni, mert az Elnök nem tartotta be azon állítólagos ígéretét, hogy a munkásságra nézve sérel­mes Taft-Hartley törvény 19 pontjának megváltoztatását a Kongresszusnak ajánlani fog­ja. Ezzel szemben Eisenhower az AFL konvenciójára küldött üzenetében azt állítja, hogy ő semmiféle Ígéretet nem sze­gett meg, mert a Taft-Hartley törvény sérelmes pontj ainak tanulmányozása céljából kine­vezett bizottság, melynek Durkin is tagja volt, még nem fejezte be a munkáját és igy a Kongresszushoz terjesztendő ajánlata csak e miatt késik. Azonban az Elnök annak a re­ményének adott kifejezést, hogy a jövő év elején összeülő Kongresszus elé már január­ban alkalma lesz előtérj eázte­­ni nemcsak a bizottság által ajánlott, hanem más forrá­sokból jövő módozatokat is a Taft-Hartley törvény kifogá­solható pontjainak a megvál­toztatására. Ha elismerj ük is, hogy az Elnök igen barátságos hangú üzenetnek belpolitikái érde­kek voltak a fő indító okai, u­­gyanakkor azt is meg kell ál­lapítanunk, hogy sehol a vilá­gon nem képes egy rendszer sem megvalósítani azt, kivéve talán a Skandináv államokat és Svájcot, hogy a társadalom minden rétegét olyan egyenlő­en igazságos elbánásban ré­szesítse, mint ahogyan azt az Egyesült Államok kormányai teszik. És amint a fenti példa is igazolja, e tekintetben az sem tesz különbséget, hogy a republikánus vagy a demokra­ta párt van az uralmon. $1100.-t hagyott hátrcc Vin­son, az U.S. Supreme Court . volt elnök-birája Magas közhivatalokat vise­lő egyének, ellentétben azok­kal, kik magán pályákon elhe­lyezkedve a vagyon-szerzést tekintik végső célkitűzésnek, — ez utóbbiakkal szemben a­­nyagi tekintetben sokkal hát­rányosabb helyzetben vannak. Igaz, hogy életükben a közpá­lyákon szereplők nagyobb megtiszteltetésben részesül­nek, mint a pénz utáni nagy hajszában meggazdagodott milliomosok, azonban a hát­ramaradottakra a megtisztel­tetés csak egy lassan, de biz­tosan elhomályosodó emlék marad, melyből megélni nem lehet. Ezt az elméletet látszik iga­zolni az U.S. Supreme Court nemrég hirtelen elhunyt el­­nök-birájának, Fred Vinson­­nak az esete is, kinek hagyaté­kát a napokban hozták nyil­vánosságra. Tanulmányainak befejezése óta Vinson állandó­an közpályán szerepelt és 1948 óta mint a Supreme Court elnök-birája, évi $25,- 000 fizetést kapott. A magas adók, a hivatalával járó kü­lönféle kötelezettségek, lakás és megélhetési drágaságok Washingtonban, teljesen fel­emésztették Vinson jövedel­mét. Mindez hagyatékának rendezésekor lett nyilvánvaló, még pedig meglehetős megrö­könyödést keltve, mert 7,100 dollárt kitevő vagyonnal szemben 6,000 dollárra rugó adósság terheli Vinson örök­ségét. Mivel a’ törvény egy 500 dolláros “családi jutalé­kon” kívül özvegyének nyug­dijat nem biztosit, férjének egész életén keresztül kifej­tett munkájából neki valóban csak a dicsőség emléke marad. Indokolatlan a nagy I drágaság A munkások és munkaadók között több nagy iparágban kötött szerződés szerint a munkabérek megállapítása a drágaság emelkedése vagy csökkenése alapján történik. Ennek hivatalos kifejezést a Szövetséges Munkaügyi Mi­nisztérium statisztikai osztá­lyának időnként kibocsátott adatai nyújtanak. A legutób­bi adatok szerint habár csak 0.3 százalékkal is, de egymás-SAJTÓ-BÁLUNK SZEREPLŐI GYPSY RÓZSIKA ÉS LÁSZLÓ a New York-i Zimmerman’s Hungária mulatóhely állandó sztárjai fellépnek az amerikai magyar sajtó centennáriuma al­kalmából 1953 október 31-én es­te New Brunswickon, a Szent László Hall-ban rendezendő Sajtó Bálunkon. Gypsy Rózsika, a hires női cigányprímás és fér­je Deutsch László, a kiváló zon­gorista. televízión és rádión is sok sikert arattak már s az el­múlt nyárén a Catskill-hegyék­ben levő jónevü Casimir-nyaraló mulatójában muzsikáltak estén­ként olyan f sikerrel, hogy aki egyszer halottá őket, folyton az ő művészi muzsikájuk után vá­gyott... A hagy Sajtó Bálra je­gyek elővótéfcen már kaphatók szerkesztősélünkben és a szó­í kott helyek 1 .... . . . Magyarok Kongresszusa Washingtonban Az Amerikai Magyar Szövet­ség október 6-án és 7-én tartja nagygyűlését Washingtonban (D.C.). Ez a szövetség egyetlen szervünk, mely a magyarság ér­dekében mindig felszólal az ille­tékes kormánykörökben és a­­meiy megvédi a magyarság iga­zát minden nehéz kérdésben, a­­hol a magyarságot háttérbe igyekeznek tolni ellenségei. Az egységben az erő s igy kívána­tos, hogy elismerésünket az A- merikai Magyar Szövetséggel szemben erőteljesen hangsúlyoz­zuk azáltal, hogy e nagygyűlé­sen minél nagyobb számban je­lenünk meg. után már hatodszor emelked­tek az árak, s igy a vasúti munkások fizetést ennek meg­felelően heti 3 cent órabérrel emelték. Ez a csekélynek lát­szó 3 cent az ország vasúti munkásainak fizetését össze­sen évi 100 millió dollárral nö­veli, hacsak időközben annyi­ra le nem mennek az árak, hogy ennek következtében a munkások fizetését a szerző­déses megállapodás szerint csökkenteni kellene. A drágaság emelkedését a hivatalos statisztikai jelentés úgy világítja meg, hogy az 1947 és 49 közötti időszak­ban az alapul felvett lOOas át­lag árral szemben 1953 aug. 15-én pontosan 15%-kal töb­bet, vagyis 115-öt kellett fi­­zeni. Tehát akinek most 15 százalékkal* több jövedelme van, mint 5 évvel ezelőtt volt, az a drágaságot nem érzi. Hogy bírják azonban a drága­ságot azok, kik megtakarított l:is pénzecskéjükből, nyugdíj­ból, Social Security^ segélyből, s más nem emelkedő jövede­lemből kénytelenek megélni? Ezeknek — ha nem is meg­nyugtatásul, — de mégis jól esik tudomásul venni azt a (Folyt, a 4-ik oldalon) A nagygyűléssel kapcsolatban a Szövetség az amerikai magyar sajtó százéves fennállását is ün­nepeli. Az amerikai magyar saj­tó e száz év folyamán nagy érde­meket szerzett. Hová lett volna zengzetes szép nyelvünk, ha az itteni magyar sajtó nem ápolta volna a már-már feledésbe me­rülő magyar nyelvet? Ha van­nak is köztünk, amerikai magya­rok közt ellentétek, amit sajná­lattal be kell vallanunk, — eb­ben .a kérdésben a sajtó érdemei­nek elismerésében a nyelv ápolá­sa érdekében, mindynájunknak egyet kell értenünk. Általában nem azt kellene folyton hangoz­tatnunk, ami elválasztja a ma­gyarság egyes csoportjait egy­mástól, hanem azokat a ponto­kat kellene keresnünk, ahol azt nemzeti érdekink megkívánják, hogy egységesek legyünk. Mert mi tekintélye lehet egy, népnek Távollevők szava­zása A törvény megengedi, hogy azok a katonai Szolgálatban levő, vagy veterán kórházakban ápolt személyek, akik szavazni óhajta­nak az 1953 November 3-iki Ál­talános Választásokon, a “Tá­vollevők Szavazólapján” (Ab­sentee Ballot) szavazhassanak. Az ilyenek, vagy hozzátartozó­ik, vagy barátaik kérhetik a sza­vazólapot a megyei jegyzői hiva­taltól (County Clerk) a katonai széria-szám, név, lakhely (ott­honi cim) valamint -jelenlegi tartózkodási helyének közlése mellett. , *■ v *’v A legújabb törvény államunk­ban megengedi azt is; hogy civi­lek, beregisztrált és 'szavazásra jogos személyek, ha az állam te­rületén kívül lesznek 1953. No­vember 3-án és erről már most, előre tudomásuk van, szintén kérhetik a távollevők szavazócé­­duláját (Absentee Ballot) a County Clerk-től, ahová valósi­ak. Szavazócédulát kérhetnek továbbá azok is, akiket beteg­ségük,‘vagy. más fizikái nehéz­ségük akadályoz abban, hogy személyesen elmehessenek No­vember 3-án a szavazóhelyiség­be. Ezért a szavazólapért hala­déktalanul folyamodni kell, a név, lakcím és az akadályoztatás indokának megadásával a Me­gyei Jegyzői Hivatalhoz. Amerika vezetői előtt, is, ha min­den oldalról másféle beszédeket hallanak, magyarok vádjait ma­gyarok ellen? Példát vehetnénk e tekintetben Amerika más nem­zetiségeitől, amelyek éppen erős összetartásuknak köszönhetik befolyásukat, — sokszor a ma­gyarság rovására. Mikor például pár héttel ez­előtt a szerbek szövetségi napju­kat tartották Pittsburghban, nagy számmal sereglettek össze össze Detritból, Denverből, Mil­­waukeeból, St. Louisból, sőt Ka­nadából is; több mint négyezren jöttek el Amerika különböző ré­szeiből. Szívleljük meg e példát és minél nagyobb számban men­jünk el az Amerikai Magyar Szövetség kongresszusára és az amerikai magyar sajtó százéves fennállásának ünneplésére. A látogatóknak azért is érdemes eljönniük, mivel a szép főváros ezernyi látnivalóit is alkalmuk lesz ugyanekkor megcsodálni. BENCZEJÁNOS a Verhovay Segély Egylet elnöke. Készül a Perth Amboy-i Automata Telefon-Központ Október 10-én, szombaton éjfélkor üzembe helyezik az uj Perth Amoby-i önműködő (diai) teelfonközpontot, amely közvetlen tár­csázható közelségbe hozza Amboy-al egész észak-Jersey-i és New York mind az öt kerületét. Az uj automata-központ szerelési munká­latai befejezéshez közelednek s kedden volt a “sajtóbemutató,” a környékbeli lapog kiküldöttei számára. Harold V. Collard, a N. J. Beil Telephone Co. amboyi managere meghívására ezen a bemutató­­köruton jelen volt Diénes László, lapunk szerkesztője is, akinek a fenti képen látható ellenőrző szerkezet működését magyarázza Lester Taylor “wire-chief.’* Lapunk számára irta: Jenőfy Csaba A nemzet függetlenségéért ví­vott szabadságharc folyamán el­ért kezdeti sikerek fellelkesitet­­ték a magyarságot, melynek ha­tásaként, 1849. április 14-én, az akkor Debrecenben székelő ma­gyar kormány kimondta a Habs­­burg-ház trónvesztését és Kos­suthot Magyarország kormány­zójává választotta. E lépés a Bécstől való teljes elszakadást jelentette, amely tényt a nemzet nagy többsége örömmel foga­dott, de a királyság hívei között aggodalmat váltott ki. Az elszakadás kimondását tartalmazó “Függetlenségi Nyi­latkozat” a hadsereg tisztikará­ban is zavart okozott és csak Görgeynek volt köszönhető, hogy komolyabb következményekre nem került sor. Az ország, minden külső se­gítség nélkül, a saját erejében és hitében bízva, utolérhetetlen lelkesedéssel folytatta a harcot. 1849. júniusában 157 ezer sza­badságharcos vívta gigászi küz­delmét a császáriakkal. Az oszt­rák sereg ekkor 170 ezer, jól fel­szerelt katonából állt, de többsé­ge ellenére hátrálni kényszerült a szabadságáért küzdő magyar titánok elől . . . Bécs, látva szégyenteljes ku­darcait, az orosz cártól kért se­gítséget* J. Miklós cár 200 ezer embert indított Magyarország ellen, Paskievics fővezérletével. Ez a felmérhetetlen csapás, sa­lamoni erővel összetörte a remé­nyeket. A túlerővel szemben el­vérzett a had és a szabadság zászlója a porba hullott. A nagy veszteségben a hadsereg száma 30 ezerre csökkent és ezzel a nemzet elbukott .. . Kossuth lemondott és az or­szágból kimenekült. Görgey vet­te át a hatalmat, dq a helyzeten már segíteni nem tudott. Hadi­tanácsot tartottak és úgy dön­töttek, hogy leteszik a fegyvert. Ez 1849. augusztus 13-án meg is történt. Világosnál letették a fegyvert, lerakták a tépett zász­lókat, melyek még nemrégen a diadal fényében a magasban len­gedeztek. A szabadság és az or­szág elveszett, a tiszavirág életű függetlenség szerte foszlott, a magyar nemzet újra fogoly lett. Mindenki félt a jövőtől s ret­tegte az elkövetkezendőket. É- rezték és tudták, hogy most jön a megtorlás, az egyoldalú harc, melyben a bécsi udvar fogja bosszúját kitombolni. Nem váratott sokáig magára. Haynau, a császári vezér, pél­dátlan kegyetlenséggel hajtotta végre bosszúhadjáratát,1 kije­lentve, hogy örökre elveszi a ma­gyarok kedvét a további lázadás­tól. Összefogatta a vezető férfia­kat, a diadalmas hadvezéreket és börtönbe vettette. Kíméletle­nül ítélkezett felettük. így ha­lálra ítélte a szabadságharc hős tábornokait is, annak ellenére, hogy Paskievics, de maga a cár' is kegyelmet kért számukra. A vérengző haramia kérlelhetetlen maradt. Egyedül Görgey kapott kegyelmet, kit száműzetésre Ítél­tek, de a többieknél nem volt ir­galom. így került sor 1849. ok­tóber 6-án, Aradon, a 13 szabad­ságharcos tábornokok kivégzésé­re. Közülök négyet: Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos tábor­nokot agyonlőtték, mig kilencet: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lehner György, Nagy Sándor, Leininger Károly, Pöltemberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly tábornokokat felakasztották. Ez a nemzetet sújtó tragikus esemény a történelem legszé­­gyenteljesebb jelenete volt. A hősök, a nemzet mintaképei, rablógyilkosok sorsára kerültek, kik utolsó perceikben is a gyil­kosaik föl éemelkedtek. Utolsó szavukkal is az elesett nemzetet vigasztalták. Damjanich, a mel­lette térdelő és elszálló lelkű­kért sírva imádkozó paphoz szól­va ézeket mondotta: “Ugyan mi­ért sir, tisztelendő barátom, hisz azt, akit a kezében tart, szintén az igazságért akasztot­ták fel.” Pöltenberg, pedig igy kiáltott fel: “Szép deputáció megy Istenhez, a magyarok ü­­gyében representálni!” A magyar nemzet minden honszerető fia könnyes szemmel, porig alázva, gyászolt e napon. A szabadságért, az ország füg­getlenségéért lángoló hévvel küzdő sziveket a szégyenfára vitték, hogy elrenttentsék az utódokat. De az aradi fegyver­­tüzek és bitófák nem hogy meg­félemlítették, de egybekovácsol­ták a szabadságáért tovább küz­dő nemzetet. A kivégzett mártí­rok évszázad múltán is példa­képei maradtak nemzetüknek, a ma is rabszijon vergődő, a szá­­badságát elveszett magyar milli­óknak. A 13 hős előtt lobogó ö­­rökmécses a honszeretet lángjá­val világítja be a Vértanuk út­ját, mutatva az utat, amelyen minden magyarnak haladnia keli. De nemcsak a; magyar szív rendült meg e gyálázatos tett fe­lett, hanem a kivégzésben részt­­vett osztrák tisztek is mélyen a hatása alatt voltak e gyilkosság­nak. Nem is lehet dicső katona az, aki az ellenség hősiességét gyilkossággal torolja meg. E- gyik osztrák katona, e tett hatá­sa alatt,a kivégzett tábornokok kezdőbetűiből egy jelmondatot állított össze: “Pannónia! Ver­giss Deine Todten Nicht, Als Klaegern Leben Sie!” (Pannó­nia! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők!) ígérjük, nem feledjük őket! Ahogy egy évszázadon át nem feledkeztünk meg róluk, úgy az< elkövetkezendő századok során is emlékeinkben maradnak, mert nem adhatott volna szent hazánk különb küldöttséget Isten trón­jához, mint e 13 hőst, kiknek lel­ke a hazaszeretetben szentté magasztosult, ők adtak erőt és ők mutattak utat eddigi har­cunkban . . . Október 6, e gyászos évfordu­ló, az uj történelmi eseményeink sokaságávan egy újabb ese­ménynek lett emlékezetes napjá­vá. E napon, 1945. október 6-án nevezte ki a pápa Mindszenty Józsefet Magyarország herceg­­prímásává. Egy pillanatig sem tétovázva, tudta teendőjét, mert már régen felismerte, hogy az akkori politikai színfalak mö­gött az ördög készül megvetni lábait. A mártírok utolsó sóhaja fogant meg szivében és felvette azt a zászlót és fegyvert, amely ott Világosnál kihullott a kezek­ből... Magasan lobogtatva har­colt az újabb gyalázat ellen, mig ő is az aradiak sorsára nem ju­tott és növelte mártírjaink szá- • mát. És amig a földön magyar (Folyt, a A-ik oldalon) A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom