Szabad Kapacitás, 1997 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1997 / 2. szám
Szabad Kapacitás 1997/2 SZŐLŐSRE A Magyar Polgári Párt Országos Választmányának az V. Közgyűlését követő harmadik ülése 1997. május 3-án tanácskozott Szőlöskén (Töketerebesi járás). A párt országos választmánya elemezte az oktatásügy kérdéseit, áttekintette a Magyar Koalíció és a Kék Koalíció közti tárgyalásokat, foglalkozott a népsza vazást megelőző ellenzéki felkészüléssel. A választmány egyértelműen kiállt a pedagógusi állásból menesztett Korpás Pál és Tóth Anikó mellett. A párt vá lasztmánya jóváhagyta az unió ügyével foglalkozó munkabizottság eddigi tevé kenységét és meghosszabbította mandátumát. A. Nagy László a borsi Rákóczi-kastélyban Az MPP OV V/3. ülésének határozata 1. Az MPP ŐV elfogadta a párt politikai tisztségviselőinek: A. Nagy László, elnök, Gyurovszky László, alelnök, ■ Petőcz Kálmán, alelnök, Berényi József, politikai titkár beszámolóját az MPP tevékenységéről az előző ŐV ülés óta eltelt időszakban és az időszerű belpolitikai kérdések ről. 2. Az MPP ŐV jóváhagyólag tudomásul vette Gyurovszky László beszámolóját, az unió kérdésével foglalkozó MPP szakcsoportjának a koalíciós partnerpártokkal folytatott tárgyalásairól. Az MPP ŐV:- jóváhagyja a tárgyalódelegáció eddigi tevékenységét,- jóváhagyja a tárgyalási stratégiát,- megbízza a tárgyalódelegációt, hogy a további tárgya lások eredményét terjessze az MPP ŐV Elnöksége és az MPP ŐV elé megtárgyalás és jóváhagyás céljából, Demeter Gabriella, járási titkár. Juhász János, járási elnök és A. Nagy László a királyhelmeci járási közgyűlésen- jóváhagyja, hogy a tárgyalásokról kerüljön információ a helyi szervezetekhez,- jóváhagyja, hogy e kérdésben a párt nevében csak a tárgyalódelegáció elnöke vagy az általa megbízott személy nyilatkozhat. 3. Meghallgatta Könözsi László beterjesztését az unió elő nyeiről és hátrányairól. A beterjesztést az MPP ŐV nem fogadta el és azt Könözsi László magánvéleményének te kinti. 4. Az MPP ŐV tiltakozik az ipolysági gimnázium két taná rának: Tóth Anikó és Korpás Pál elbocsátása ellen. 5. Az MPP ŐV határozata pénzügyi kölcsönről. 6. Az MPP ŐV határozata az MPP tulajdonát képező üzlet részről. (Az MPP ŐV 5-6 számú határozatainak pontos szövege az MPP elnökének és főtitkárának archívumában van elhelyezve.) 7. Az MPP ŐV megbízza az MPP vezetését politikai nyilat kozat megfogalmazásával a nemzetiségi oktatásügy kér désével kapcsolatban. 8. Az MPP ŐV elfogadta a párt főtitkára által beterjesztett cselekvési tervet a májusi és júniusi hónapokra. 9. Az MPP ŐV tudomásul vette a járási elnökök beszámo lóit. 10. Az MPP ŐV feladatul adja a párt elnökének, hogy az ŐV következő ülése előtt hívja össze a Járási Elnökök Taná csát a párt belső szervezettségével kapcsolatos kérdések megvitatására. 11. Az MPP ŐV támogatja a szlovákiai magyar földtulajdo nosok és földművelők szövetségének megalakítását r 12. Az MPP ŐV elfogadta, hogy az MPP kerületi képvisele tét az illető járás elnökei alkotják. A kerületi elnököt a já j rási elnökök választják saját soraikból. A kerületi elnök legitimációját a párt országos elnöke igazolja. Ez az alap ! elv az MPP VI. Közgyűléséig érvényes. r “ Szol ős ke, 1997. május ‘ 3. Részvétel az MPP OV V/3. ülésén: Részt vett: A. Nagy László, Angyal Béla, Ardannca Ferenc, Barak László, Daru László, Drapák Károly, Farkas Magdolna, Ferencz József, Gyurovszky Lász ló, Gál Milán, Hamerlích Richárd, Halász György, Hodossy Gyula, Hunőík Peíer, Juhász János, Kalló Béla, Kovács László, Könözsi László, Mészáros Lajos, Névery Zoltán, Öllős Árpád, Öllős László, Petőcz Kálmán, Pirovits László, Pulen László, Reiter Géza, Rusznák Gábor, Schwartz Árpád, Sólymos József, Szarka László, Szeman Miklós, Szitás Anna, Takács János, Trója Mária, Vajda Tibor, Vörös Péter Hiányzott: Baranyay Alajos, Bödők Zsigmond, Csanda László, Csóka Lajos, Feli inger Károly, Horváth Lajos, Ipóth Barnabás, Izsák Tibor, Kónya Zoltán, Tinta János, Tóth Gyula, Tóth Péter, Török Tihamér Igazoltan hiányzott: Bátora Béla, Csekes Erika, Molnár Rozália, László Béla, Szép Attila, Világi Őszkár, Nagy Zsófia, Tóth Mihály Az MPP választmányi ülése