Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-12-30 / 52. szám

10

SZABAD FÖLDMŰVES-1988. 'december 30.

A BOR HATALMA

A borban legjobban a mérték van

elrejtve.

A bor — mértékkel fogyasztva —1 ártalmatlan élvezeti cikk. energiaforrás, hasznos étrendi hatású ital. sőt bizonyos esetekben gyógyszer. Mértéktelen fogyasztásakor azonban méreg, amely ártalmas az élvező egyén, re és környezetére, ártalmas és veszélyes a társadalomra.

Ä régi görögök és rómaiak visszatetszőnek. lealázónak minősítették a lerészegedést. Erre vall az, hogy a bort társas összejöveteleiken nem Itták tisztán, hanem 2—3—4 rész vízzel keverten. A hígítás arányának meghatározása a rex bibendi tisztje volt. A vízzel való keveréshez külön edények — a keverőkorsők — szolgáltak. Tisztán bort (metrum) csak a betegek kaptak.

Később azután a bacchanáliákon már tisztán Itták a bort a tlvornyázók. A perzsák és a szkíták mindig tisztán fogyasztották a bort. így ebben az időben kétféle fogyasztási mód volt ismeretes: „graeco more bibére“. azaz görög módra, vízzel hígítva fogyasztani a bort, és skytha more blbere“, vagvls tisztán és sok bort inni. Ez utóbbi párt úgy tartotta, hogy az igaz férfi „bírja" a bort. így érthető Daretosz fDarlus) perzsa király sírfelirata: „Sokat tudott inni és nem ártott meg nekll“

BŐSZ ÍVOK I

A régi germánok is mértéktelenül sokat ittak. Onáluk a részegség nem volt lealézó, hanem hősiességszámba ment. Gondoljunk arra. hogy a müncheni sörcsarnokban ma Is vannak, akik naponta elfogyasztják a maguk 10—15 literes söradagját.

Már a régi népek között Is szájról szájra járt a nagyivók híre. Például a rhodosi Xenagoras arról volt nevezetes, hogy egy amfora bort egyhajtásra tudott meginni. Ez pedig nem csekélység, mert egy-egy kölyökamfora is volt vagy húsz liter, nem szólván az öregjéről. Az athéni Diotiraus pedig a Tölcsér melléknévvel tündökölt. Arról volt híres, hogy a tölcsért szájába véve, a beletöltött bor megltta anélkül, hogy közben kortyolt vagy nyelt volna. A korintuszl Xetstros ráadásul még énekelni is tudott ilyen bősz Ivás közepette.

A bor hatását a régiek is ismerték és különféle mondák forogtak közszájon. Lássunk ezek közül néhányat. A görögök szerint Dionysos (Dlonflszoszj a szőlőt parányi növényként találta meg. Legelőször madárcsontba, majd oroszlánosomba és végül szamárcsontbe rejtette. Ezzel a képletes történettel igyekeztek visszaadni a bor élvezete során fellépő lelki

és testi állapotokat. 'A madárcsont a bor kezdeti, élénkítő hatását szemlélteti. Az ember kevés bortól víg. kacag és gondolatai ágról ágra röpködnek, mint a madár. Majd később a bortól felhevülve veszekedő, hősködő és bátor lesz. mint az oroszlán. Végül aztán — amikor elázik — meghittül és otromba lesz, mint a szamár.

Epiktetes szerint a szőlőtőkén háromféle vessző van: az egyik adja a jókedvet, a vidámságot, e dalt; a második a mámort, a kábulatot; a harmadik a kicsapongást, a kapcáskodást.

Aristoteles egy nagy ünnepi lakoma után Így rótta meg tanítványát Nagy Sándor makedóniai királyt (uralkodott 1. e. 338—323), mert a kelleténél több bort fogyasztott: az első pohár bor az egészségé, a második a lőkedvé. a harmadik a -szomorkodásé, a negyedik a gyalázaté volt.

Állítólag az első heidelbergl nagy hordón egy éjjeli bagoly, egy majom és egy oroszlán volt kifaragva, A bagoly az tvő ember éjszakázását, hajnalig tartó mulatozását jelképezte; a ma)om a gondtalan vígság képmása volt; az oroszlán pedig az Ittas ember gorombaságát, kötekedését szemléltette.

NÉGYFÉLE HATÄS

A nürnbergi Hans Sachs 16. századi költő szintén megemlékezett a bor különféle hatásairól. A bor négy sajátossága etető versében azt irta: „Ha a szangvieikus ember túl sokat iszik megszedd«! mint a bárány; a kolerikus természetű durva, veszekedős lesz mint a medve; a flegmatikus ember sertéstermészetüvé válik a sok bőrtől; a melankőilkus lelkű pedig fantasztikus bolondságokat művel mint a majom.“

A franciák is különféle tréfás elnevezést adnak a bornak, aszerint, hogy

milyen hatással van a fogyasztójára. Például: Vín d'ane (szamárbor, elbutít, elaltat), Vin de lion (oroszlánbor, hősködővá, mellveregetővé tesz), Vin de renard (rőkabor. verekedő, hepciáskodó viselkedést vált ki), Vin de singe (majombor, hóbortossá, bohőckodóvá alakít), Vin de porc fmalacbor, bővebb magyarázat fölösleges).

A Rajna-menti Breisach városkának (egyébként itt van ma Európa legnagyobb szövetkezeti borászati üzeme) egyik fogadója faián a következő megszívlelendő tanulságú versike olvasható: A borban mindent könnyen, gyorsan megtalálsz; a jókedvet, a vidámságot. a dalt, a szerelmet, csak egy van a legjobban elrejtve benne: a mértékl

ÄLDÄSOS ITAL

A mértékletesség a fö elv volt minden korban és minden népnél, mert akkor a bor üdvös, áldásos, egészséges ital. Már Dávid király is megírta a 104. zsoltárban, hogy a bor felvidítja az ember szfvét. De talán legklasszikusabb Luther mondása: Wer nicht liebt

Wein,

Weib und Gesang, Der bleibt ein Narr sein Leben lang!

{Aki nem szereti a bort, asszonyt és a dalt, / Az egész életén által bolond marad!)

(Kertbarát Magazin)

(1. d. illusztrációs felvétele)

A család kedvencei

Egy szép nyárt reggel, amikor a nap sugarai egymás után álmosan elbújtak a nagy hegy mögé, új lakók érkeztek a portára: Rudi, Funi és Csutak.

Rudinak és Funtnak már volt nevük, Csutak sebtiben, az új helyen kapta nevét, mivel olyan kicsi volt és olyan sovány, mint egy lemorzsolt kukoricacsó. A kiváncsi tekintetek láthatóan zavarták az új lakókat. Szerencsére hamar beesteledett és a hold halvány sugarainál mind a hárman aludni tértek. A kíváncsi szemek egy Ideig még vlzsgdlqatták az ül jövevényeket, majd kis idő múlva elfogytak.

гт V ’• **

Csak egy picinké, kíváncsi szempár csodálta még a késő esti homályban is az új lakókat. Szólongatta Okét nevükön, csalogatta szépen, szerette volna valamelyiküket megstmogatnt. Nem szoktak azok a simogatáshoz. Pár órával ezelőtt még a puszta volt a szállásuk, mező a tanyájuk. Féltek még a feléjük nyújtott apróka kezecskétől is.

Másnap reggel a napocska korán ébredt. Arany színűre jestette a tájat~ Mire sugarai egy kissé megerősödtek a tegnap esti szempár már újból ott ragyogott a kert sarkában. Kíváncsian várta a reggeli etetés idejét.

Nem sokáig kellett várnia. A há(A szerző felvétele)'

rom kismalac perceken belül ott sorakozott a vályú előtt és mohón habzsolta a finom meleg moslékot. Igen, a három jövevény nem volt más, mint három vietnami kismalac. Igaz, kettő korára nézve már nem is volt olyan kicsi, csak növésre olyan apróka.

Akárhogy el is voltak jogialva az evéssel, fél szemmel, félszegen a kislányt és a gazdit figyelték.

Pár nap múlva annyira megbátorodtak, hogy már ügyet sem vetettek a kis kíváncsiskodóra, aki mindennap számtalanszor meglátogatta őket. Főleg akkor nem menekültek, ha szép nagy alma is plroslott a kezében. Az ilyen finom falatért még a homlokukat is meg hagyták simogatni.

Teltek-műltak a napok, a hetek, beköszöntött az ősz. A kertben kiásták a burgonyát, letörték a kukoricát és kiszedték a répát. Most már bejárást kaptak oda Is. Boldogan vették birtokukba a sok finomságot reftő területet. Futkostak, rohangáltak, közbdh nagyokat lakmároztak a frissen klzöldiílt parajból. De már csak ketten, Rudi és Csutak. Funt ugyanis már csak egyedül jár kt a kertbe. Nem rohanqászik, lassan, komótosan járkel fel és alá, a kert egyik szögletéből a másikba. Kicsiket vár. Kell neki a nyugalom, a fő puha alom, ezért is kapott külön helyiséget.

Az apró, pici szempár az iskolába indulás előtt minden reggel bekukucskál az ólba, hogy nem születtek-e már meg a kicsik. Így tesz az iskolából hazafövet is.Azóta lefekvés előtt minden este meqkérdezl: — Apuci, ha felébredek ugye már biztosan lesznek Funinak kicsinyei? Választ nem vár, magára húzza a takarót és boldogan hunyja le parázsként fénylő két szemét.

FARKAS OTT0

Ж növényritkaságairől Ismert Szádellői-völgy közelében, mintegy nyolcszáz méteres tengerszint feletti magasságban, egy hatalmas sziklahegy lábánál élő fiatalember — Dányi Tibor — egy szép napon elhatározta, hogy kertészkedni fog. ötletét márcsak azért is sokan megmosolyogták, mértebben a hargitaihoz hasonló erdővllágban az embereknek évszázadokon keresztül csaknem kizárólagosan a favágás. a fuvarozás és a szénégetés jelentette a megélhetést. A kevés, sekély, köves és agyagos termőföldben a burgonyán kívül egyéb kultúrnövénynek alig volt valami esélye a bővebb terméshozamra. Édesapja Is fuvarosként kereste ipeg a család létfenntartásához szükséges anyagi javakat. Néhány esztendeje kertjük nyaranta olyan, mint a sivatagban zöldellő oázis. Azonban a regényhősnek beillő fiatalember ábell szorgalma „paradicsommá" szépítette az öreg almáskertet.

— Én sem mindjárt a zöldségtermesztéssel kezdtem — índitla útjára vallomástételét a fiatal házigazda.

— Bennem Is munkált az Itt élő emberekben megrögzött ősi szokásrend és hagyománytisztelet. Kezdetben — midőn apám a falusi hétköznapok dologtevésébe beleöregedett — a gyümölcsöskert kivénült fáinak fiatal oltványokra történő „felváltását“ tartottam a szülői tanításhoz Illendő cselekedetnek. Azonban a szillcel faiskolából hozott közel félszáz nemes alany a legnagyobb szakmai figyelem és gondoskodás ellenére sem hozta meg számunkra a várt örömet. A szakkönyvekből elsajátított és a tapasztalt kertészektől nyert Jő tanáccsal. tudással vettem gondozásba ú|telepítésü gyümölcsösünket. Megvédtem a kártevőktől, elláttam a szükséges tápanyagokkal. Mindhiába. A fák négv-öt év múltán elrákosodtak. majd fokozatosan elhaltak. Tehát az „újnemesek“ (főleg az almafák) nem bírták alkalmazkodóképességgel az itteni éghajlati és talajviszonyokat. Az egykori falusi parasztember — aki vadalanyba oltott — ebben is meghaladta az új Idők szellemében gyors sikerre törő próbálkozásaimat.

A csalódás után tovább olvastam a szakirodalmat, közben a megritkuló fasorok közti feltört talajba — kudarcért kárpótlandó reménykedéssel — szamócapalántákat ültettem. A Senganával végre sikerélményhez 1utottam. Az első szüretelés után elhatároztam, hogy a szamóca „uralmát“ az egész kertre klteriesztem. Egy alkalommal Bojnicéről ezer darab palántát hoztam. Beszereztem a nélkülözhetetlen szakkönyveket. növényvédő szereket, és néhány talajművelő motoros kisgépet, kiépítettem egy öntözőberendezést, megvásároltam a parlagon heverő szomszédos telket. Feltörtem rajta az ugart, vastagon beborítottam humusszal, majd talatmlntát vettem, melynek laboratóriumi elemzése után a termőföldet .föltápláltam“ és elkezdtem kertészkedni. A mintegy tlzáros szamócaparcella felváltására ugyanilyen területen fokhagymát termesztettem. Ä szamóca értékesítésével nem volt probléma. Ellenben a fokhagymát olyan alacsony áron (kilóját mintegy 16 koronáért) vette át tőlem a rozsnyől (Rožňava) Zelenina, hogy néhány év elteltével termesztését abba kellett hagynom, mert nem volt kifizetődő. Ráadásul, az Itteni kistermelőkkel való eljárásra lellemző lekezelő mődon. az átvételkor egy alkalommal árumért nem 1 s fizettek, hanem (bár akkor hiánycikknek számított a fokhagyma) úgy mellesleg közölték velem: maid csak akkor kapom meg a pénzemet, ha sikerül túladniuk rajta. Később meg azzal torkoltak le, hogy a fele a nyakukon maradt és megrothadt (erről azonban nem állt módomban meggyőződni). így csak az általuk értékeslte'tt' mennyiségért kaptam meg a könyöradománynak számító összeget. Sőt, még azzal is Ijesztgettek, hogy majd utánanéznek, honnan „szereztem“ a fokhagymát, szerintük ugyanis a hegyvidéken nem termelhettem meg ennyit.

A fokhagymakudarc után a karfiolra esett a választásom, amelyet azonban csak rendkívüli gondoskodás és védelem mellett lehet három esztendőn keresztül (amíg a vetésforgóban a szamóca helyére nem kerülhet) ugyanazon a területen termeszteni. Fokozottabban kell tehát gondoskodni a tálát nyomelemekkel való feltöltéséről, és a pH-értéke „beállítására" Is lobban oda kell figyelni.

Sajnos a kertészkedésbe fektetett szabadidő és energia nincsen arányban a jövedelemmel. Hiszen a csallóközi kistermelőkhöz képest a piacon primőráruval csak két-három hetes késéssel Jelentkezhetem. S olyankor bizony már az Időeltolódást figyelmen kívül hagyó felvásárlási árak mintegy harminc százalékkal csökkentek. Amennyiben ehhez még hozzászámítom a helyi viszonyokból adódó többletmunkát, azt hiszem érthető, hogy senkinek sem „érdemes“ a' Jövedelem-kiegészítés ezen formáját Irigyelni. Hogy ennek ellenére mégis miért csináljuk? Azért, mert ahol élünk nem igen található másféle mellékkereseti lehetőség. Itt mindig nagyobb árat kellett fizetni a megélhetésért, és keményebben kellett küzdeni a boldogulásért. Számunkra ez nem teher, mert a szorgalom átlendít a nehézségeken.

A kerti munkán kívül rajongok aa élő természetért is. Azért az élővilágért, amelynek véleményem szerint a méhtársadalom az egyik legcsodálatosabb része. Róluk azért teszek említést, mert a szakkönyvek Jóvoltából, kedvem támadt a velük való Ismerkedésre. „kapcsolatfelvételre“ Is. Vásároltam ts belőlük két családot, amely már hat kaptárnylra szaporodott. Számomra a méhészkedés, a kertészkedéshez képest, űri munkának számit.

Most itt a tél, s mivel Ilyentájt sem szeretek unatkozni, iuhokat Is tartok. A „húsvéti bárány“ nagyon kelendő, no meg a gyapjút is Jő áron lehet értékesíteni.

Eddig szólt a vallomás. Tibor gyermekkorában erdésznek készült, most villanyszerelő egy üzemben, de ezenkívül még sokféle dologhoz ért. Becsületes, szorgalmas életvitelével, kényelmes, kellemes otthont teremtett az alig másfélszáz lelket számláló Kiskovácsvágáson (Kováčovo), ahol a szép holnap reményével éldegél felesége. két fia és szülei megbecsülésétől övezve.

(korcsmáros)

„...a szorgalom átlendít a nehézségeken“