Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-23 / 38. szám
1988. szeptember 23. SZABAD FÖLDMŰVES 7 I Könyvetpoic] „A karfiol virága“ Д délutáni nap sárga fénnyel hintette be a szobát. A bátorok bágyadtan szenderegtek a langymelegben, és puhán bóbiskoltak a bolyhos szőnyegek. Dodó a rekamlén hosszan, idegesen ásított, és bámulta az ablakra hajló fikuszleveleket. Az üveg sávokra metszette a fényt, mely átvilágította a sápadt virágot. A nyeszlett növényke teljesen magára vonta Dodó figyelmét. Aztán Henire gondolt, aki mindig pontosan háromnegyed négykor érkezett. Vajon most miért késik? No végreI Dodó fürgén leugrott a rekamiéről, és az előszoba közepén megállt. Az ajtó szélesre nyílt, akár a belépő nő arcán a mosoly. — Oh, drága kutyuskám, ugye nagyon unatkozol már? Ez a te rossz Henriettád elkésett. Dádá, csúnya Henibenit No ne duzzogj, picim, máskor majd jobban Igyekszem. Hoztam ám neked finom harapnivalót, szagold csak megI — fis Dodó orra alá dugott egy csomag Illatos párizsit. —fal, de jó lesz ez a kutyuli hastnkólába. Mindjárt kicsomagolom, és ham, bekapja Dodóka. CSICSAY ALAJOS: 'A Dodókának becézett lény visszahúzódott luxusvackára, hogy megvárja, míg Henl feltálalja mindkettőjük uzsonnáját. — Ugye, jóllaktál egyetlen életem? — simogatta meg Heni Dodóka busa fejét. Egy tdelg szótlanul ültek egymás mellett, miközben Henrietta tűzpirosra festett hegyes körmeivel Dodó fejét kaparászta, amit az nyikkantás nélkül tűrt, sőt mondhatni, élvezettel. Aztán a nő elővette az ugrókötelet, előbb maga próbálgatta, aztán egyik végét az asztal lábához kötötte elég magasra, a másikat pedig kezébe fogta, s nagy lendülettel kezdte hajtant. Előbb halkan, maid egyre hevesebben mondta: — HoppI HoppI Ugrik szépen DodókaI Gyorsabban, gyorsabbanI — A kötél elakadt. — Egy fiatal férfihoz nem illik ám az elhízás. Különben is veszélyes, megárthat a szívnek — magyarázta édesen. — Folytassuk csak/ Magasat ugrik Dodóka, hopp. hoppI — fis Dodó szófogadóan dobálta magát. Mindent megtett, amit az asszony parancsolt neki. 4 'Amikor összekerültek, eleinte nagyon unalmasan teltek napjaik, ám egyszer Henriettának eszébe jutott, hogy Dodót Idomítani fogja. Azzal kezdte, hogy egy kirándulás alkalmával, messziről szalonnadarabokat hajtgólt feléje, amelyeket Dodó a szárával ügyesen elkapott, s mint a jó étvágyú és jó fogú kutya, azon nyomban kaffogva összerágott és lenyelt. Elbűvölte vele a nőt. 'A második lépés az volt, hogy Do- • dónak két falat között ugatnia kellett: Vau-vau. Henrietta szerint istent jól csinálta. Ezeket a mutatványokat aztán 'jó ideig otthon, a lakásban is Ismételgették, míg végül az asszony bele nem unt. Henrietta ugyanis nagyon mozgékony nő volt, nekt mindig keltett valamit tennie, valami ötleteset, érdekeset, merőben mást, mint amit mások csinálnak, eredetibbet. Szilárdan elhatározta, hogy Dodóból elsőrendű Idomított kutyát farag. Ha sikerült valami jellegzetesei produkálnia, gyerekes boldogsággal tapsikolt, élvezettel sikongatott, és szüntelenül azt hajtogatta: — Még, Dodóka. még! — Dodónak lógott a nyelve a szörnyű fáradságtól, de a gyakorlatokat szinte végkimerülésig Ismételte. Henl hűségesebb és odaadóbb társat keresve sem talált volna. Sem állatot, sem embert nem Is ismert Dodóhoz hasonlót. Nem fukarkodott hát a jutalommal sem Ha elborult Dodó tekintete, akkor tenyerébe vette a képét, és gügyögve megpuszilgatta. — Kt szereti Igazán Dodókdt, no kt szereti az 6 édes Dodókáját? Hentke. Dodóka egyetlen Henriettája — és a komor fejet két buja melle közé szorította, hogy Dodó majdnem megfulladt. # Ezek a gyönyörű keblek szinte minden férfit vonzottak. Dodó ezt érezte, sőt tudta, az ösztöne súgta meg. hogy vigyáznia kell. Henrietta szeretett kacérkodni, bár fennhangon hirdette, hogy megközelíthetetlen. Senki sem tudta róla, milyen szövevényes a lelki alkata, ml lakozik az egyszerű, de érzéki arcvonásuk mögött. Miféle szikrák pattognak a dendritek és neuritek tekervényes rétegei között, milyen szörnyű feszültségek halmozódnak fel, és elektromos kisülések rajzanak, hogy még a bőre Is belebizsereg. Ha társaságban ült, ártatlan szemével elbűvölten tudott nézni. Okosan, megnyerőén. Gyermekes látókat Dodóval durvák és elrettentöek voltak. Mégis el tudta őket fogadtatni. Rá tudta kényszeríteni Dodót arra, amire még a legintelligensebb kutya is képtelen lett volna. Pórázon vezetgette a szobában, s minden saroknál visszarántotta, és ráparancsolt erélyesen: — SzimatI — Es Dodó úgy lett, mint a kutyusok szoktak a parkban, minden mozdulatot hűen imitált. A nő kacagot és kiabált: — BravóI bravól Dodó okos kutya, szép kutya, jó kutya. — Néha fölült a hátára, meglovagolta, majd lefordult róla, és magához ölelve élvezettel hempergett vele a szőnyegen. Naponta születtek й/abb ördögi ötletei. E játékokról egyébként senki sem tudott. — Ez a ml titkunk, pajtikám — mondta szigorúan Dodónak, miközben tenyérnyi füleit marokra fogta. — faj, csak nem fáj, édesem? Puszi, puszi. Tudod, hogy én mindig jót akarok neked. Ne félj, veszek maid gyönyörű nyakörvet Is, olyat, amilyen egyetlen kutyának sincs... — De nem fejezhette be, mert Dodó közbevágott: — Nemi Nem kellI Nyakörvet nem engedek magamra tenni. — Nem? — csodálkozott Henrietta. Ez volt az első eset, hogy Dodó ellenkezni mert. Eddig még sohasem tett tlyet, és ez meglepte a nőt. Heni, mintha lehtggadt volna, mélyen elgondolkozott. — Szóval nem. Hát ha nem, akkor nem. — Es aznap este nem vakargatta Dodó fejét, nem simogatta meg hátszőrzetét, nem vette tenyerébe gyűrött pofenyáját, puszit sem nyomott rá, és nem becézte aranyos kutyukámnak. Sokáig feküdlek egymás mellett a heverőn szótlanul. Dodó eddig szépnek tudta az életet, bár álmai néha keveredtek a valósággal, de az asszony játékát a világért sem rontotta volna el. Élt mellette, mint lárva a selyemtokban. S most hidegen borult rá az éjszaka. Szörnyű napok következtek. Dodó úgy érezte, lassan rászakad a világ. Hiába hlzelgtet, hiába törleszkedett az asszony lábaihoz, Heni rideg maradt és kimért. Végül szigorúan megkérdezte: — Kell a nyakörv vagy nem? Dodó előbb meghökkent, majd megadóan bólintott. — No látodI Tudtam én, hogy szót fogadsz a te egyetlen Hentkédnek. Gyere szépen, és kapsz egy puszit. Holnap pedig megveszem neked az örvet. rA sportüzletben kedvesen szólt a kiszolgáló: — Kutyaörvet? Természetesen, kedves asszonyom. — Közben sóvár pillantást vetett a kívánatos nőre, szinte belepirult, és dadogni kezdett. — Sza-szabad lenne tudnom, milyen örvet óhajt nagysád? — Negyvenesét — válaszolt a nő. — Drága nagyságos asszonyom, Inkább azt mondaná meg, milyen fajta kutyára kért: puli, puml, foxi vagy valamiféle vadászeb? Bár tanácsolhatom, a mozgékonyabb fajtát csak ritkán tartsa kegyecskéd pórázon. — Nem kell engem oktatni, kérem! 'Az én kutyám fegyelmezett és szófogadó jószág, maga a mintahűség. Adjon valami nagyobb faltára valótI A kiszolgáló csodálkozva nézett, ám nem tett megjegyzést, csupán annyit mondott még, hogy a legnagyobb kutyafajta a bernáthegyi. — Akkor adjon bernáthegyire valótt j Este az asszony felcsatol fa Dódóra a cifra nyakravalót. KOrülnyargalász-0 iák a lakást, különféle tornamutatványokat végeztetett vele, és cukorkáért pitiztetett. Csacska, gyerekes játékl Gyönyörű estéjük volt. Hancúroztak, nevettek, s ahogy csak bírták, élvezték az életet. Dodó boldog volt, hogy ilyen hamar kiderült fölötte az ég, ám a lelke mélyén félt. Félt nappal és félt éjszaka. Most döbbent rá, hogy már a házasságuk elején kezdett félni. A lelke mélyén érezte, hogy egyszer úgyis elveszíti ezt az isteni nőt, ezt a lágy gyönyörűséget, és akkor neki meq kell halnia. Ezért hagyta inkább föltenni az ingben negyvenes, durva nyakörvet is, csak ne dobja el őt az asszony. Kísérte őt mindenüvé bamba állati hűséggel, várt rá órák hosszal az utcasarkokon, s időnként hagyta magát bezárni a négy fal közé. S ha megengedte a „gazdi", hogy . véleményt nyilvánítson, szerényen csak ennyit szokott mondani: u, ut S ha a nő néha durcásan ellökte magától, fájdalmasan nyüszített a lába alatt. 'Aztán keserű megalázottságában egyszer így jajdult fel: — Ne hagyj el, Henrietta! Kár volt kimondania a bűvös mondatot. A nőnek esze ágában sem volt megválni tőle, de ezáltal olyan adu került a kezébe, amivel Dodót még több bohóságra rábírhatta. — Vedd fel, kérlek, a nyakörvedet, íés lemegyünk a parkba sétálni — parancsolta neki egy délután. Dodó állt, mtnt a gutaütött, valamit hebegett, aztán amikor látta, hogy az asszony szeme szörnyen villan, megint eszébe jutott, hátha elhagyja őt. — Kérlek szépen, drága Henrietta, ne most menjünk le a parkba, hanem csak később. Este, sötétben, amikor nem látnak meg az emberek. Hiszen te mondtad, hogy ez a kettőnk titka. Mászkálok neked négykézláb, fölemelem a lábamat minden karónál, leptsilom a kerti padokat, csak ne az emberek előtt, könyörgök, ne előttükl ■— Hát így állunkl Szégyened a szerelmünket. ■— Édes egyetlen Henriettám... •— Ne közeledjI Különben Is, éppen ideje, hogy itt hagytalak — és nyúlt a telefonért. — Ne, ne! — kiabálta a férfi, és elsírta magát. A nő, mintha meglepődött volna, rövid ideig állt tanácstalanul, majd hirtelen a férfihoz lépett és átölelte: — Ne butásokdj, Dodó! Ejnye, no! Mit csinálsz, te csacsi, hiszen csak játék az egész. Nem gondoltam komolyan ... Csak kiváncsi voltam, hogy... Dodó hagyta, hogy a nő magához ölelje, leüljön vele a rekamiéra, és fejét az ölébe fektesse. S ahogy simogatta, cirógatta, Heni érezte, a tenyere egyre nedvesebb. Női ösztönére hallgatva, felemelte a férfi fejét, és megcsókolta a) homlokát. Dodónak ugyan jólesett a dédelgetés, de mégis sírt. zokogott, mint egy megvert, védtelen gyerek. Heni közben arra gondolt, hogy milyen elviselhetetlenül unalmas az élet. Téved, aki azt gondolja, hogy valamiféle szakkönyvről van szó a kertbarátok számára. Malgorzata Musierowicz lengyel írónő fenti címet viselő műve ugyanis regény, a fülszöveg megállapítása szerint „leányregény“. Ez a megállapítás azonban nem fejezi ki teljes mértékben a könyv műfaját, amely nemcsak leányregény, hanem inkább családregény, s bizonyos vonatkozásokban társadalmi regény Is, hiszen századunk hetvenes éveinek végén játszódik a gondokkal, nehéz gazdasági helyzettel bajlódó, a magáratalálásért küzdő szocialista Lengyelországban. A regény cselekménye Poznanban játszódik le és 1978. december 31-én, Szilveszter napján indul. Úgy, mint mindenütt, a Borejko-család is szilveszterezni készül. A naplószerű cselekménybonyolítás a család életének egy hónapjába enged bepillantást. Tipikus, kedves lengyel család a Borejko család, s meglehetősen népes is. Az írónő remekül ábrázolja az egyes regényhősöket. Bemutatja a filozófiai doktorátussal rendelkező Borejko papát, aki egy nagy könyvtárban dolgozik, bújja az antik könyveket, örökösen ezekből mond latin Idézeteket, miközben alig vesz tudomást a körülötte zajló világról, a népes családról. Fedig a család meglehetősen zajos, s erről négy lánya gondoskodik, Gabriella, a kamaszlány, Ida, a pubertáskor küszöbén álló ábrándos kislány, a hétéves Natalia (csúfneve Nutria) és az ötéves pufók, angyalarcú szőke Patrícia. E családot összefogni, róla gondoskodni, erre van hivatva a mindig csendben dolgozó, valóban mindenről és mindenkiről gopdoskodó, halk szavú édesanya, Mila Eorejko. Már a regényben leírt első nap. Szilveszter napjának eseményeiből is képet kapunk arról, hogy a Borejko család, s velük együtt egész Lengyelország szerényen, nehéz gazdasági és társadalmi helyzetben ünnepli az óév búcsúztatását. Hiszen az élelmiszer, a kenyér, a liszt, a cukor, a híjs csak élelmiszer jegyek re vásárolható. A .leleményes Borejko anyuka azonban mindezek ellenére minden jót készít férjének és gyermekeinek. A sors könyvében azonban úgy volt megírva, hogy a Borejko család ebben az évben ne szilveszterezzen vidáman. A nagy készülődés, sürgésforgás közepette alig veszik észre, hogy a mama nincs jelen. Borejko anyukát súlyos fájdalmak kínozzák, hivatják e mentőszolgálatot, s a kórházban ahová beszállították, megállapítják, hogy perforált gyomorfekélye van. Ne ijedjen meg a kedves olvasó, hogy el akarom mondani a regény egész tartalmát, mely végig olyan fordulatos, mint a bevezető fejezete. Ekkor kezdődik ugyanis az igazán érdekes cselekmény, amikor a történések középpontjába a legidősebb Borejko lány, Gabriella kerül. A' beköszöntő új esztendő első napján a család rádöbben, hogy az anyuka nélkül megbénult a család. Ekkor kezdődik el egy kemény hónap Gabriella számára, aki mint a legidősebb lány a családban, minden igyekezetével, nagynénje segítségével megpró* bálja pótolni a mamát. Közben számos viszontagságon kell keresztülmennie, mozgósítja az egész családot, hogy eredményesen átvészeljék azt a hónapot, melyet anyukájuk a kórházban tölt. Gabriella — az írónő Jóvoltából —’ tipikus kamaszlány, akinek az élete eddig is tele volt problémákkal. Élsportoló volt, akinek mindig jó teljesítményekre kellett törekednie, de közben a kamaszszerelem hálójában is vergődik. Most pedig nyakába szakadt a családról való gondoskodás gondja is. Gabriella jó anyahelyettesnek bizonyul, sütni, főzni is megtanul, s közben szerelme is tovább bonyolódik, minek következtében a regény több síkon is rendkívül érdekessé és érdekfeszítővé válik, hogy aztán happy end-del végződjék: a papa születésnapjára a mama is hazaérkezik gyógyultan a kórházból és Janusz, Gabriella udvarlója is visszatér hűtlenül elhagyott szerelméhez. Egyébként ez a fiú nevezte el Gabriellát egy veszekedésük alkalmával „a karfiol virágáénak, innen tehát a regény különös címe. A regényt méltatva ki kell emelni azt az egyszerűséget, közvetlenséget, mellyel az írónő bonyolítja a cselekményt és ábrázolja a jellemeket. A fentebbieken kívül igen jól megformált jellem a regény egyik negatív szereplője, Szczepanska aszszony, a házsártos és gonoszkodó, örökösen hallgatózó szomszédasszony, akit az események alakulása kezes báránnyá és' kedves, jó szomszéddá alakít. Az írónő jellefownáló készsége tehát vitathatatlan, melynek során egészen egyszerű, mégis céltudatos eszközöket használ, többek közt a finoman adagolt humort és komikumot is. Cselekménybonyolító ereje is nagyszerű, hiszen igen jól tudja nemcsak bonyolítani, a cselekményt, hanem képes pattanásig feszült helyzeteket is teremteni, melyek aztán fordulatos és igen érdekes módon Jutnak el a kibontakozásig. Nem könnyű feladatra vállalkozik azaz író, aki a serdülő korüak és a gyermekek lelki-, élmény- és képzeletvilágát kívánja ábrázolni. Malgorzata Musierowicznak ez kitűnően sikerült. Feladata annál nehezebb volt, mert különböző korú (5, 7. 13 és 18 éves) kislányok lelkivilágát, gondolkodásmódját cselekedeteik indítékait kellett bemutatnia. Az írónő azonban jó ismerője a fiataloknak, mert azt a feladatot is könnyedén oldotta meg. Stílusa, élvezetes, olvasmányos, még a legérzelmesebb - jelenetek leírásában is kerüli a szentimentallzmust, ilyen alkalmakkor a feszültség feloldásának hatékony eszközeként alkalmazza a humort. Kiváló munkát végzett a regény fordítója. Bába Mihály is, aki finoman és árnyaltan tolmácsolja a gördülékeny és nyelvi szempontból kifogástalan stílus minden szépségét és értékét. A könyv a Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó és a Madách közös gondozásában a közelmúltban jelent meg. SÁGI TÖTH TIBOR Ml kaßffj el, Henrietta/ t t «
