Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-12 / 6. szám
1988. február 12. SZABAD FÖLDMŰVES. 7 ORDÜDY KATALIN* (REGÉNYRÉSZLET) Késő este lett, mire Anna hazatndult. Nem engedte, hogy Viktor a lakásajtónál tovább kísérje. Könnyedén meglsmltotta az arcát, s rövid, bensőséges vallomást tett, amely inkább salát magának szólt, mint a fiúnak. — Olyan boldogságot loptam ma vissza magamnak az Ijjúságomból, amelyet nem ismerhettem meg. Köszönöm, Viki. Viktor еду-két másodpercig a becsukódó ajtóra meredt, aztán leült a fotelbe, ahonnan az imént kelt fel Anna, s amely még sokáig az ô emlékét fogja őrizni. A pohár is, amelyből ivott, ott állott az asztalon, s alján húsén csillogott még egy ujinyt víz. Cigarettára gyújtott, s arra gondolt: milyen jurcsa dolog. A télen még hihetetlennek találta, hogy ilyen közeli kapcsolatba juthasson Szüls Annával, és lám most Anna az övé. Mi mást kívánhatna még ettől a szerelemtől? Mégis szomjas maradt. Pedig Anna ennél többet nem adhat neki. S jól érzi, fal tudja jól, hogy ez mégsem minden. Nem minden, nem minden, ki nem elégítheti őt. Páló boldogság, amit Anna adni tud. Ez a hiányérzet etetnie nem gyötörte, akkor boldoggá tette egy kedves szó, napokig mámoros volt egy csóktól, s most a minden sem elég. Minden? — tette föl a kérdést magának újra keserűen. Lehet mindennek nevezni néhány órát? Szenvedélyükben találkoznak csak, minden más elválasztja őket térben és időben. Ha nem szerelné Annát, akkor nem fájna annyira. Otjaik nem párhuzamosak, csak keresztezik egymást, s mielőtt továbbmennének, rövid Időre megpihennek. A múlandóságot, amelyet legyőzni lehetetlen. Viktor most először érezte meg, de Anna állandóan ennek tudatában élt. Most már megbizonyosodott felőle, hogy veszélyes játékba ment bele. Általában ismerte a férfiakat, s nem volt védetten. Rövid ismeretség után tudta róluk, meddig terjed a felvett pózuk, s hamis fény, amelyben tündökölni szeretnének, s ki az, aki alatta rejtőzik Ezen a fiún nincs áarc, s őt ágy, amint van lehet szeretni. Nem alakoskodtk. Akarta őt, s ezt nem reltette véka alá. Nehezére eselt volna elküldeni, mégis ezt kellett volna tennie. Most megteszi. Most kell, amíg nem késő. Nem szabad megvárni, amíg majd magától megy. Csúnya szerep a fiatal férfihoz ragaszkodó öregedő asszonyé. Soha nem gondolt még rá, hogy ö öregedő aszszony Istenem, alig van még túl harmincas évei felén Csak most lutott eszébe, Viki mellett. Relatív dolog. Gábor mellett-fiatal. De, miért van az, hogy mégis Gábor melleit érzi magái öregnek és Viki mellett fiatalnak? О így érzi, de mások megfordítva látják. Elbúcsúztak, lön a nyár, és őszszel ő megint a régi Anna lesz. Tudni sem fog arról, akt vlsszavarázsolhatatlan ifjúságának egy estére valósággá váló Illúziójával megajándékozta. Az összecsomagolt lakás ridegen fogadta, de a környező dolgokban most semmi hotásuk nem volt rá. Lefoglalta a szomorúság, ami erős és szükséges elhatározása nyomában járt, meg a közeli eleven és forró emlékek. Agyban volt már, mikor megszólalt a telefon. Várta, hogy abbamarad a csöngés, de a drót túlsó végén nagyon kitartó volt valaki. 0. Viki lesz, villant eszébe, s ugrott ki az ágyból, jó éjszakát akar kívánni még egyszer. Mosoly játszo't ajkán, amikor felvette a kagylót, mintha márts hallaná a jól Ismert hangot. De a mosoly lefagyott arcáról Nem Viki jelentkezett Ismeretlen női hang szólt. Szúts művésznő lakása? Kerényt Viktort kérem a telefonhoz. Anna szó nélkül letette a kagylót. Egy órával később álmából riasztották fel. Hirtelenéhen nem is tudta, reggel van-e vagy este, heidegzett mozdulattal nyúlt a kagyló után. Most férjihang kereste nála Viktort. Órájára nézett. Éjjel egy múlt valamivel. Kihúzta a konnektort. Szórakoznak a jó pestiek, gondolta dühös szégyenkezéssel. és mély sértődöttséggel. De elkéstek a felfedezéssel. Viktornak másnap üres lett Pest. Elfogta a vágy fant és Györke után. Amúgy is el akart búcsúzni tőlük, mert rövidesen 6 ts utazni szándékozott. Délelőtt felkereste Kallóékat, hogy az illendőségnek eleget téve, elbúcsúzzék tőlük is. A budai Duna-parton egy csoport honvédet pillantott meg. Fronton járt emberek voltak. Kettőnek a fél lába hiányzott, az egyiknek combközépből, a másiknak térdtől. Egynek a karja volt bepólyázva, de csak csuklóig, mert tovább már nem volt semmi. Viktor nem vette szemügyre a többit ts, hogy kinek mi a hiányossága, szeme világát vesztette-e el, vagy más baja van, csak sietett tovbb, közben érezte, hogy valahonnan nagyon mélyről sötét és vad indulat támad benne. Tudta, hogy hiába a szándék, nem tud többé megfeledkezni arról, amiről pedig annyira szeretett volna, janiék társasága amúgy ts egyre ébresztgette hajlandóságát, hogy szembenézzen magával. Eddig ismeretlen nyugtalanságot plántáltak el benne. Az a homályos érzése volt, mintha állandóan menekülne valami elöl. Eleinte úgy hitte, hogy nyomasztó frontélméntfeitöl akar megszabadulni. Most jött rá, hogy a felismerés elől menekül. A felismerés elől, hogy az ember ne csak élje az életét, hanem cselekedjen ts. Ez elől pedig nincs kitérés többé. Kallóékhoz menet váratlanul pontosan megfogalmazta: tisztázni kell viszonyomat a világgal, a társadalommal, a folyó eseményekkel. Nem élhetek többé felelőtlenül. Arra már nem emlékezett, hogy évekkel ezelőtt szinte ugyanezeket a szavakat hallotta Rostás Palitól, akit München úgy elsodort mellőle. Az azóta eltelt néhány év szédítően meghtntázlatta Viktort. Eszmélése kezdetén belevetette őt a front dübörgő poklába, hogy aztán megmenekülve és menekülve ettől az infernótól, fiatalságával a társasági élet, a szívnek annyi izgató fűszert nyújtó szerelem, s a tiszta megnyugtató tanulás szűk határai közé zárkózzék. Most, bár kerülővel, de visszajutott eredeti énjéhez, mert sosem akarta tudatosan megtagadni önmagát. Izgatottság lett rajta úrrá, mint amikor valaki fontos elhatározás előtt áll, mérlegel, s megteszi g döntő lépést. A felfokozott lelkiállapotot a csoport nyomorék látásának tulajdonította, pedig csupán a gondolkodásában, a magára erőszakolt felfogásában lassan érlelődő változás nőtt a kibontakozásig. Még nem csillapodott le, mikor benyitott Kallóékhoz. Tonesi néni rögtön meglátta, hogy Vtkt nincs a megszokott hangulatában. — Csak nem volt valami kellemetlenséged? — érdeklődött jóindulattal. — Kellemetlenség? Nem. De nagyon felzaklatott... Egy csoport nyomorékot láttam. Nehéz ezt megmagyarázni... — Szomorú, szomorú, de csodálom az érzékenységedet. Hiszen te hónapokat töltöttél a fronton Az ilyesmi rendszerint megedzt az embert. Majd. a fogad hagytad ott magad ts, hát ezt a látványt magától értetődőnek tarthatnád. — S Kalló mtntegy meqnyugtatászerként feléje nyújtotta a ctgarettás dobozt. Ezek azt hiszik, hogy valamelyik baka kifolyt szeme miatt sír, mint valami hisztériás kisasszony. Hogy is magyarázhatná meg nekik? Egyszerre rádöbbent, hogy milyen távol is került ezektől az emberektől. Nem erről van szó, Gidó bdcst — magyarázta türelmetlenül —, hanem hogy ezek az emberek teljesen értelmetlenül lettek nyomorékok. — Hogy érted ezt megint fiam, hogy értelmetlenül? !A ..megint“ szóban Kalló finoman utalt rá. bogy véleménye már több ízben is eltért Vikiétől,) Azt csak nem akarod állítani, hogy a hazát védeni értelmetlenség? ■— Gidó bácsi valóban azt gondolja még, hogy ez honvédó háború? — kérdezte Viktor annyi kétkedéssel, mintha nem akarna hinni a saját fülének. — Hát hogy az ördögbe ne volna? Nem a németekért harcolunk mi, csak az oldalukon, mert az érdekeink most véletlenül közösek. — De hát messze a szovjet testében védjük a hazát? — A Kárpátokon belül védeni már késő lenne. Egy győztes háború pedtg 'aztán minden sebet behegeszt. — Merre van Piroska és a fiúk? — fordított egyet a beszélgetés menetén. — Hál Azokat mind falust levegőre küldtük a húgomhoz. Két hét múlva a feleségem is utánuk utazik, én meg, mint minden nyáron, Hajdúszoboszlóra megyek. A kúra után egy évig megint csak elvagyogatok valahogy... Hanem a te apád, az legény a talpán. Nem akar öregedni. Igaz, fiatalabb nálam néhány esztendőnél, de ezt nem az évek teszik, hanem a nyugalmas falusi élet. Mit éreztek ti ott a háborús felfondulásból? Semmit, Én meg nem kímélhetem magam. A minisztériumban tele vagyok munkával, folyton felizgat valami. Ha nem volna háború, én is nyugdíjba mennék már. "De fiatal koromban sem értettem hozzá, hogy kíméljem magam. Egyszer is mt történi! Csak-csak hogy megúsztam a dolgot. Persze még nőtlen voltam. Angliában utazgattam, s egy jó ismerősöm meghívott néhány hétre skóciai otthonába, nem messze a skót fővárostól. Éppen akkor tartották meg a nagy dudásversenyeket. Az egész a láversenypályán zajlott le. Rengeteg versenyző jött össze az ország minden részéből, valamennyi klánnak apró zöld lobogókon díszlett a maga kis címere. Vendéglátóm a zsűrihez tartozott és megsúgta, hogy ez alkalommal az lesz a verseny érdekessége ... Viktor sohasem tudta meg, mt volt a verseny érdekessége, mert Bérezi bácsi lépett be az újságíró társaságában, mire Kalló a mondat közepén elhallgatott. Berci bácsinak ugyanis meg volt a kedves szokása, hogy ha Kalló háborús vagy külföldi élményeiről kezdett beszélni, kíméletlenül a szavába vágott: — Ezt már hetedszer hallom. Igaz, hogy a jelenlevők közül, ahogy emlékszem, Zoli csak ötször részesült ebben a szerencsében-, a Pista meg pláne csak kétszer. Ilyenkor Kalló zavarba jött, és megkérdezte, csakugyan elmondta-e már a történetet, amire a hallgatóság java része vonakodva ugyan, de beismerte, hogy igen, mintha egyszer már hallotta volna, de szívesen meghallgatja másodszor is, hiszen olyan érdekes. Főleg az asszonyok voltak ilyen képmutatóak. Nem maradt más hátra, Kalló bocsánatot kért, és gyorsan másról kezdett beszélni, egészen addig, amíg a beszédtárgy kapcsán fel nem merült emlékezetében egy másik nevezetes história, és Berci bácsi újból meg nem szálait: — Nem tudom Gidó, én emlékszem-e rosszul, vagy te tévedsz, mintha múltkor úgy mondtad volna, hogy Monsieur Anouk bordeaux-i hajótulajdonos volt, és nem lyoni gyáros ...de lehet, hogy tévedek. Kalló megsemmisült. Megengedi, hogy annyi év távlatában felcserél egyes dolgokat, de itt nem az a lényeg, hanem, hogy a lányt Tlne-nek hívták, és fekete volt a szeme, mint a korom. Erre pedig fái emlékszik. Berci bácsi társaságában tehát nagyon Ügyelt rá, hogy ne adjon alkalmat az öregnek hasonló közbeszólásokra. Viktor a fekete után nem sokáig üldögélt, mert a délutánt janiéknál akarta tölteni. Telefonált Királynak, hogy hátha ott találja a két fiút, de a doktornak egyikükkel sem volt találkozója. Ml mást tehetett, kiment a Szél utcába. * Február 22-6n ünnepli 70. születésnapját Ordódy Katalin, a csehszlovákiai magyar irodalom egyik legkedveltebb művelője. JEGYZET Egy füst alatt Fiatal, közgazdasági főiskolát végzett Ismerősömmel futottam össze a minap. Alig ismertem rá: sápadt, kedvetlen, mindig mosolygós arcán nyoma sincs a derűnek. Elképedve magyaré* zatot követelek tőle, vajon miért változott meg rövid idő alatt ennyire. Szomorúan és kicsit dühösen mondja: a cigarettafüsttől szenved. Kérdően nézek rá és 6 belekezd mondókájába. , — Egy hónapja áthelyeztek egy másik Irodába, egy nyugdíj előtt álló kolléganómhöz, hogy elsajátítsam az 6 munkáját, vagyis engem jelöltek ki utódjának, ö erős dohányos, szünet nélkül füstöl. Hidd el, azóta minden áldott nap fejfájás gyötör! Ha megérzem a cigarettafüstöt, elkezdek remegni. Ruháim, még az alsöneműlm Is, bflzlenek. Nem tudom meddig bírom még, de nem sokáig, az biztos. — Elcsuklik a hangja és alig hiszem, de könny szökik szemébe a tehetetlen dühtől. Én Is feldühödök és megkérdezem tőle, miért nem szól munkatársnőjének, hogy nem bírja a dohányfüstöt, vagy miért nem kéri áthelyezését. Lemondóan legyint: — Ugyan, hisz szóltam mér, de hát ö az Idősebb, nekem kell engednem. A feletteseim meg arra hivatkoznak, hogy már csak pér hónapig tart az egész, aztán nyugdíjba megy és kész. No, de az a pár hónap engem teljesen kikészíti Vigasztalom, de csak nem akar megnyugodni. Aztán kárpótlásul meghívom a főváros egyik (és talán egyetlen) dohányfüstmentes kávézójába. Itt egy kicsit felvidul és megkérdi: — Mondd, miért ne lehetne több Ilyen helyet nyitni? Valóban: miért ne? A legutóbbi kutatások szerint a passzív dohányost éppúgy (vagy még jobban?!) károsítja a cigarettafüst, mint a megrögzött dohányosokat. Akkor hát a munkahelyeken vagy a vendéglőkben miért nem jelölnek ki dohányzöfülkéket vagy dohányzósarkokat azoknak, akik már eltökélték, hogy hódolnak e káros szenvedélynek? Ezen a,téren nem elég a propaganda, nem elég beszélni róla, nem elég plakátokat készíteni. Cselekedni kell! Egyre több kávéházat, vendéglőt kellene nemdohányzóvá nyilvánítani. Így talán fokozatosan le tudnánk szoktatni a füstölőket arröl, hogy kárt okozzanak társaik egészségében. Páda Erzsébet % bábik János: Téli táj (olaj) Duna kanyar folaj) (Kallta Gábor reprodukciós felvételei)
