Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-15 / 15. szám
14 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. április IS. VADÁSZAT • HORGÁSZAT • VADÁSZAT • HORGÁSZAT • VADÁSZAT • HORGÁSZAT • VADÁSZAT • HORGÁSZAT • VADÁSZAT Az erdő és a madarak hónapja Arra a kérdésre, hogy mi az erdő, a szokásos és első hallásra teljesen természetes válasz a kővetkező: az erdő a fák összessége vagy pedig a fák sokaságával borított földterület egy része. Ám a sokszáz kilométer hosszúságú fasor mégsem erdő. A tájnak vannak olyan mesterséges és természetes részei, amelyekben a fák Jelentős területen szórványosan állnak. de ennek ellenére nem alkotnak erdőt. A definíciószerű fejtegetésre azért volt szükség, mert gyakran tapasztálni, hogy az erdő fogalmát különféleképpen értelmezik és magyarázzák. Az erdő élettani lényegét vagyis azon alapvető jelenségeket, amelyek megkülönböztetik a különböző területektől, nagyon fontos tudni és tisztázni. Napjainkban ngyre több fórumon hangzik el, hogy többet kellene loglalkoznunk az erdővel, jobban kellene ügyelnünk a fákra. Európai, sőt világviszonylatban egyaránt attraktív fogalommá vált az erdő. Az erdőgazdaság és fagazdálkodás helyzetével és fejlesztési lehetőségeivel a Szlovák Tudományos Akadémia zvolení kirendeltségének a mnkatársai foglalkoznak. A közelmúltban a környezetvédelmi bizottság több mint háromszáz tagja a jelenlegi helyzet felmérése mellett a hogyan tovább kérdésre kereste a választ. Az erdővagyonnal való gazdálkodás során a múltban nem érvényesült teljes mértékben a rövid és hosszú távú programok, illetve a társadalmi érdekek összhangja. Az erdőművelésben gyakran előfordult a gondatlanság, s emellett a szakszerűtlen munka is jelentős károkat okozott. Az elmúlt évtizedek során elkövetett hibák következtében az erdők faanyaga mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt az ezredfordulóra akár kritikussá is válhat. Az erdőállomány sok helyütt aggasztóan rossz egészségi állapotú, s a veszély elhárítására az . erdővédelem még nincs megfelelően felkészü’ve. A felmérések szerint az erdőterület harminc százaléka károsodott és beteg. A fák megbetegedését és pusztulását elsősorban a nagymértékű légszennyezés és a jelentős rnenynyiségíí savas eső okozza. Fokozottabb figyelmet kellene szentelni a szél-, a tűz- és a vadkárok megelőzésének, a rovarkárnk. va'amint a grafiúzis elleni védekezésnek. A természet legcsodálatosabb növényei a gombák, amelyek az erdők ellenségei közé sorolhatók. A fák elleni ádáz harcukban többnyire könyörtelenek. Ahol az erdőben megjelennek, az enyészet szélét hozzák magukkal. Az erdő élettani, vizsgálata sok tanulmányozást, állandó kutatómunkát és új ismereteket kíván. Ezt a munkát nem lehetséges az irodából, az íróasztal mellől becsületesen elvégezni, mert naponta ki kell járni a természetbe, az erdőbe. Az elméleti ismertekhez gyakorlati tapasztalatoknak szükséges párosulniuk. Egy régebbi közmondás szerint, aki fát ültet, az bízik a jövőben. Méhész koromban több száz hársfát ütettem, néhány közülük a méhek örömére ma is él. Hacsak tehetem, virágzáskor mindig meglátogatom a hársfákat, s gyönyörködöm a nektárgyűjtés szimfóniájában. Amikor 1930-ban Marokkóban jártain alkalmam volt gyönyörködni a költői szépségű cédrusfákban. A cédrus nemcsak szép, de hasznos is. Kitűnő fája nagyszerűen felhasználható a legkülönfélébb célokra. Ottjártamkor gondoltam egy nagyot és megvásároltam öt darab cédrusc&emetét és tíz darab tobozt. Fájdalmamra a vámosok megtalálták, elkobozták, sőt meg is büntettek. Akkori elképzelésem szerint a sliaci fürdő parkjában és az Alacsony-Tátra egyes területein szerettem volna kísérletképpen elültetni a csemetéket, illetve a magokat. Csak mostanában tudtam meg, hogy például Magyarországon a cédrusok szaporítóanyagát a faiskolákban bárki megvásárolhatja. Véleményem szerint többet kellene telepíteni, állományszerűen, s főképpen a magasabb régiókban kellene kísérletezni, hiszen köztudomású, hogy a hlmalájal cédrus az 1300—-3200 méteres tengerszint feletti magasságban él. Ez a legnagyobb területen fennmaradt és intenzív erdészeti telepítés alatt álló cédrusfaj. A kutatóintézetek dolgozóinak figyelmébe ajánlható, mert a fenyőfélék közül főképpen a vörösfenyök hozhatók kapcsolatba a cédrusokkal. Utódaink kötelessége lesz, hogy minél több olyan faegyedet kísérletezzenek, illetve nemesítsenek ki, amely ellenáll a különböző kártevőknek. Ornitológiái megfigyeléseim tárgyát a természet utolsó érintetlen foltjainak a megmentése képezi. Az Igazi természetbarát elsősorban a növény- és állatvilág megmentésére, oltalmazására gondol. Olyan egyedeket igyekezik megmenteni a kipusztulástól, amelyeket komoly veszély fenyeget. Ha szükséges — különböző módon — elszaporodásukon fáradozik. A környezet és a természet védelme sokszor közös feladatot jelent. A balkáni gerle hozzávetőlegesen ötven évvel ezelőtt hirtelen, nagy csapatokban lepte el városainkat, ma pedig szinte alig látni egyet-kettőt hazánkban. A szaporodási lehetőségek romlása okozta a jelentős állománycsökkentést. A vetési varjak már készülnek telelőhelyükről az északi országokba visszatérni, hogy ősszel ismét megjelenjenek. Január elején látogatást tettek északi vendégeink, a csonttollú madarak. Éppen csak megették a berkenyék gyümölcsét, máris továbbélitek. Gyakran utazom. Az egyik autóbuszmegálló mindkét oldala hófogó fákkal lett beültetve. Éveken keresztül gyönyörködtem a fákon ülő ragadozó madarakban. Néha ötveu-hatvan is kémlelte a határt, hogy azután villámgyorsan lecsapjon az áldozatra. Zvolen környékén szinte valamenyi ragadozó madár képviseltette magát: a héjáktól kezdve, vándorsólyom, kabasólyom, karvaly, vörös kánya, barna kánya, egerésző ölyv és még folytathatnám a felsorolást. Ma üresek a fák, nincs terí; tett asztal, elvonultak a ragadozó madarak. Február elején autónkkal szinte lépésben haladtunk, hogy jól szemügyre vehessük a leselkedő madarakat. Amikor az autó megállt, a madár azonnal felrepült, tgy fényképezési tervünk füstbe ment. Egy azonban biztos: február nyolcadikán két csapat kék galambot láttam Mogyoród (Lieskovec) közelében. Ez' a korai visszatérés rekordnak számít. Ezelőtt ugyanis csak hatvan évvel korábban fordult ez elő. Akkor a kék galambok az év második hónapjának hetedik napján érkeztek ... Az erdő és a madarak hónapja jó a’kalom arra, hogy számba vegyük legfontosabb feladatainkat, s igyekezzünk minden tőlünk telhetőt megtenni további megmaradásuk érdekében. J. M. HABROVSKÝ AHA? MEIST IDŐSZAKÁBAN KOHGÁSüHAIHHK Belföldi vizek: Határfolyók íisztrángos vizek Egyéb vizek Boprád — * Dunajec Hónap Időszámítás Időszámítás Időszámítás Nyári Közép-európai Nyári Közép-európai Nyári Közép-európai Január — — — 7— 27 — 7 — 17 Február — — 7 — 17 — 7 — 17 Március — — 5 — 20 •Я 5 — 20 Április 6 — 20 — 6—21 — 6-----21 — Május 6 — £1 — 4 — 24 — 4—24 — Június 5 — 22 —Л—24 — 4—24 яЯ Július 5 — 22 — 4— 24 — 4—24 — Augusztus 6 — 21 — 4 — 24 — 4—24 — Szeptember 8 — IS — 6—21 — 6 — 21 штт \ Október — 7—17 — 5 — 20 5 — 20 November — 8 — 16 — 7—17 — 7 — 17 December — 8 — 16 — 7 — 17 — 7 — 17 (Pomichal Richárd felvételei) A Poprád és a Dunajec folyón egész éven át szabad horgászni, azonban be kell tartani az egyes halfajok kifogásának tilalmi idejét. Az Ipoly folyón hajnaltól alkonyatig engedélyezett a horgászat. (Hajnalnak a napkeltét megelőző egy órát, alkonyatnak pedig a napnyugtát követő egy órát keli tekinteni.) A Duna és a Morava folyó belföldi víznek számít. üvetette magát a dongóra, de a karinat Üresen zárultak. A dongó vidáman csapdosott a szárnyával, mintha kinevetné a támadóját, hogy nem tud repülni. A macskakölyök hátán felállt a szőr, ahogy mérgében ügyesen felküszott a meggyfára. A dongó még feljebb szállt, de a macska oda már nem merészkedett utána. Keskenyre szűkült szemmel pislogott az alsó ágakra és nyiváknlt egyet. Ebből a magasságból nyugodtan leugorhatott a fáról, s a macska szétvetett lábakkal le Is huppant a puha fűbe. Ott hanyatt feküdt, a fejét forgatta, s apró fogaival a farka után kapdosott. Nem, nem akármilyen macskafarok ám ezt Vastag, dús a szórzete, szakasztott olyan, mint az anyjáé volt. Csak halványan emlékszik rá. Rendszerint olyankor rémlett valami az emlékezetébe, ha a tefecskéfét szürcsölgette a tálacskából, mivel a körmeivel szeretett Ilyenkor a szőnyegbe kapaszkodni, ami a melengető anyai keblet futtatta az eszébe, ahol biztonságban és kényelemben érezte magát. Egy korhadt bükkfa odvábán iött a világra. Még vakon ismerkedett az odúval, a testvéreivel és az anyjával hátának puha szőrével. S egy szép napon kinyílt a szeme. Az odú nyílása felé kapaszkodott az odvas falon fölfelé, de mindig visszapottyant a kibélelt kuckó alfába. Végül mégis sikerült neki, kidughatta fejecskéjét a sötétből, és rányivákolt a kitárulkozó világra. Látta a fák vastag törzsét, a halványzöld páfrányokat, az alacsony vörösáfonyán ringó árnyakat, és először pillantotta meg az anyját Is. Komótosan kapaszkodott fölfelé a kidőlt fán, a fülét hegyezte és szimatolt mindenfelé. S abban a pillanatban valami nagyol dörrent. Az anyja felszökkent, fájdalmasan nyivákolt és a fűbe hullott. A macskakölyök ijedten bámult rá, és valami rosszat sejtett. Jobban kihafolt a nyíláson, s abban a pillantban ki is esett. Óvatosan kúszott a magas fűben, s az anyja oldalához simult, de az már nem mozdult. Kétségesetten várta, hogy mozduljon és halkan doromboljon. Szopni akart, de hiába volt az igyekezet. Az anyja már megmerevedett, s a mellbimbókból vér csurrant. Ä macskölyök hirtelen megdermedt. Zizzent a fű, s mielőtt még az egyik apró páfrány alá surranhatott volna, elsötétült a szeme előtt minden, és valami nehéz a földhöz nyomta. Nyivákolt, karmolt, de az erdész kabátjából már nem szabadulhatott. Az erdészlakban nevelkedett hígított tehéntejen, és ha lassacskán is, halványult emlékezetében az anyja, az egykor hatalmas vadmacska emléke. Ojbál elkapta a farkát, úgy gurult lefelé a vakondtúrásról. Aztán a farka eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Rajta ült, s hosszan nézelődött, hátha előbukkan valahol. Szellő támadt, könnyedén ringatta az aranyló pitypangot, s a macskakölyök szeme felcsillant. Minden rezzenés, minden, nesz izgalomba hozta. Előbb meglapult, majd két szökkenéssel a pitypangnál termett. A virág mozdulatlanná vált, mintha megmerevedett volna, mert a szellő elült. A macskakölyök csalódottan nyivákolt. A virág erre megrezdült, a macskakö-MILOS KRNO: lyök rávetette magát és a leveléhez nyomta. Aztán hátrált, mivel a virág hirtelen kiegyenesedett. A macskakölyök a foga közé kapta, erre a szellő felkapta a virág pihéit és széthintette a réten az aranyló szirmokat. A kerítésen kakas tollászkodott a tavaszi 'napsütésben. Vörös szárnyaival nagyokat csapdosott, mintha tüzes lóngnyelvek lobognának, és jókorákat kukorékolt hozzá. Méltóságteljesen szemlélte onnan fentről a szemétdombot meg a kertet, mintha az egész völgynek tudtára akarta volna adni, hogy őkelme is tud repülni akár a szédítő magasságban is. A macskakölyök rásandított és fölmászott a meggyfára. Elhelyezkedett az alsó ágon, és dölyfösen nézett a kakasra — lám ő magasabban van, pedig szárnya sincs. Feljebb próbált mászni, de a ja törzse sima volt, a koronája meg túlságosan is magas. A macskakölyök visszacsúszott az alsó ágra, s okulva belőle, óvatosan lépdelt rajta. Mivel nem vezetett semmiféle út a földre, a macska kénytelen volt visszafordulni. Félve pislogott a vakondtúrás felé, még bele is‘szédült. Nem mert féjfél lefelé közlekedni, úgy tűnt neki, mintha a sötét semmibe zuhanna. Erre ott termett az erdész, a kezében gyümölcsszedő pózna, és lerázta a macskát, mint a körtét. Nagy bukfenccel huppant az erdész kabátjába. Ugyanabba, amelybe a bükkfa alatt elkapta. Valami mozdult a fűben, mire a macskakölyök felfigyelt. Hátravetett fülekkel kúszott abba az Irányba, aztán hirtelen nagyot szökkeni. A karmai közt egy mezei pocok nyiffaní. A macskakölyök elengedte, aztán újra elkapta és a konyhába iszkolt vele. A pocok még botorkált néhány lépést a padlón, mire a gazdasszony felsikoltott, a macska meg bevonult az egérrel az asztal alá. Ott hanyatt vetette magat, úgy dobálta a pockot, mint valami labdát, bele-beleharapott, és egyszer csak megnyalta a szája szélét — gusztust kapott 'az egérre. A mókával nem hagyott föl a macskakölyök akkor sem, amikor már rendszeresen egerészett. Nőtt, nödögélt, s egyre inkább kezdett hasonlítani egy tigriskölyökre. A meggyfa már lehullatta a levelét, az egész kert aranysárgába öltözött. Az ágakról harmatcseppek hulldogáltak, aztán beköszöntőitek az esős napok, a kert csupasszá vált, a madarak elköltöztek, a földet fehér lepel takarta, és következtek a hosszú esték a duruzsoló kályha mellett. Aztán úfböl kizöldült a rét, a meggy is felébredt téli álmából, és a pitypang fölött dongó körözött. Sokkal kisebb volt, mint az a tavalyi. Vagy tán csak úgy tűnt a macskakölyöknek? A macskakölyöknek? A ja tövén gyönyörű, fejlett vadmacska üldögélt, rózsaszín nyelvével csillogó szőrét nyalogatta. A dongó hiába röpködött körülötte, hiába rezzent a pitypang. Az új tavasz elvitte a tavalyi hót, s vele elszállt a macska gyerekkora is. A. macskaszemek sóvárogva villogtak a meggyfán tollászkodó rigópárra. Eltűnt belőlük a csintalanság ragyogása, helyében a rosszindulat lángocskái églek, fénylettek. Nyújtózkodott, jól megtermett, izmos és valahogy nyugtalan volt. A kerítés mögött a sűrű erdő zúgott, különös illatával, rejtelmes hangjaival, ' neszeivel. Fölötte a nap csüngött, mint valami jenyötoboz. A macska hosszan, figyelmesen hallgatott. Aztán hirtelen heqyezni kezdte a fülét. Nem, nem tévedett, nyávogást hallott Még egyszer az erdészlak jelé pislantott, a bejárat fölötti szarvasagancsokra, .a füstöt okádó kéményre, s aztán az erdő felé fordult. Hatalmába kerítette a kitárülkozö messzeség, hallotta a madárfészkek titkait re/tegető vén fák hívó szavát, mókusok árnyai villantak fel a szeme előtt, mintha látná az odvas tölgyet meg a selymes szőrű nagyszemü kandúrt. Nyivákolni kezdett. Hátracsapta a fülét nekifutott a fűben és két szökkenéssel túl volt a kerítésen. Előtte kitárulkozott a varázslatos, igazi erdő. (Vércse Miklós fordítása) m
