Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-03-25 / 12. szám

1988. március 25. SZABAD FÖLDMŰVES t j. CSIBÉSZKOROM NAPLÓJÁBÓL ZOLCZER LÄSZLÖ él&cjyan kutaítimk díAimt ? Február 24. Ma le kellett ölnünk a hízót. Elárult bennünket, hát nem tehet­tünk mást, apám reggel kést engedett a torkának. Ignác az alagsorban, a szűkös ke­rékpártárolóban lakott. Nevét egyik hajdani tanyaszomszédunkról, a nyá­pic Baesa Ignácról kapta. Ignác ré­szeges ember volt, napról-nnpra mást se csinált, csak a kocsmaszéket me­legítette, és Igazlelkü Abel bicska­­nyitpqató, bűnrossz borát szopogatta csárdanyitástól napestig. Amikor az­tán zárás után hazatántorgott, otthon elkezdődött a haddelhadd. A termetes, tenyeres-talpas Irmus néném rendszerint már a küszöbön várta a maga költötte nótákat gajdo­­lászó család jó hazaérkezését. Jobb ke­zében elnyühetetlen mogyorója nyúj­­tójáját szorongatta. Amikor aztán Ig­nác bedőlt a pitvarajtón, Irmus néne nekiesett. Addig ütötte-csépelte mi­haszna emberéi, míg csak bele nem fáradt a nagy munkába. Ignác csak nylvákolt kinjában-br.iában, mint Pász­­toriék veszett macskája a horgászzsl­­neoen. Ekképpen iaiongott a mi cocánk >s disznóaye'ek korában, ha Moravcslk úr véletlenül gyors egymásutánban vagy néayszer-ötször rdtapnsott a lá­bára. Érthető hát. hogy sertésünket apámmal Ignácnak kereszteltük. Szülém egyébként Ignácot egy ma­jomként1 nándorablakostöl vásárolta. A'kalmi vétel volt. ..Az eoyik ialuszé­­len leltem szegény párára“ — bizony­gatta a csúf kis emberke ékesszólóan —,mellém szegődött, lám ni — bö­kött biciklije csomagtartójára erősí­tett vósznntarisznyóiára —. még a zsákomba Is bekérezdkedett. Én saj­nos nem tudom felnevelni. Már na­­gyón összeszoktunk az elmült másfél órában, s most a szivem is belesza­kad. hogy men kell válnom tőle “ A airhes állat hát gazdái cserélt sebt’ben A kerékpártárolóban aztán meah'tt kis kuckót rendeztünk be ta­náénak. A térelnálúsrtó léckerítést neves popsztárok színes rektámn’a­­kátigivnl buauoláltuk be. Az átmosás­ra szánt füvet a közeit vasát! tö'tés mentén sartöztuk. a buta malac azon­ban fölzabátta a nyoszotuátát Amikor már tál sok nőtt a rovásán, beenged­tem hozzá néhány percre szeretett kecskémet. Moravcslk úr. amióta egy­szer az iskolába is elkíséri, pedagó­gusi babérokra pályázott, hát hamar meqrequlázta Ignácot. Néhányszor szépen íetöktelte. aztán csend lett. Malacunk néhány napig egyfolytában rezidenciáia legsötétebb szögletében lapított. Am nemsokára megint elka­­nászodott. Egy délután Ignác élelmezéséi Is sikerült szerencsésen megoldanunk. Magamra öltöttem legalázatosabb áb­­rázatomat és bekopogtattam a lakó­telepi Óvoda konyhájának az ajtaján. — Pajtásaimmal találtunk az erdő­ben egy sánta őzikét — adtam elő mondökámat a körém csoportosuló asszonyságoknak —, s mlnálunk gyó-­­guítjuk. ápoljak szegényt. Beteg a lába. hát nem ehet szilárd ételt, mos­lékot írt elő neki az állatorvos. Ké­rem segítsenek a bajbajutott jószá­gon. A nénikék a pártomra álltak mind egy szálig, s azonmód megígérték: egy vödörnyi jó zsíros moslékot min­den áldott nap félretesznek a szá­momra. Hazafelé még daloltam is határta­lan örömömben. Az utcán az egyik újdonsült bará­tomba, Berek Pityuba botlottam. — Boldog vagyok, madarai lehetne fogatni velem — lelkendeztem. — Azon ne múljon — állt rá Veréb­­hóhérnak becézett osztálytársam izt­­ben —,akár mindjárt indulhatunk is. Tudlpk néhány fészket a közelben. л. Fel nem tudta fogat, miért uszítot­tam rá Moravcslk urat. Teltek-múltak a napok, a hetek, Ig­nácunk meg szépen hízott, gömbölyö­­dött. Az alagsori helyiségben azonban egyre orrfacsaróbb bűz terjengett. Igen büdös volt már, a csecsemők nem voltak hajlandók befeküdni az alkalmi ólunk közelében tárolt baba­kocsijaikba. Am ez még semmi, egy idő után fura szokást vett fel a ml malacunk. A legváratlanabb pillanatokban lár­mázni kezdett. Sokszor az éjszaka kellős közepén visította el magát. Amikor először hallottuk jajongá­­sát, zseblámpát ragadtunk és lerohan­tunk hozzá. Ignác azonban csak ült az itatóvályúnak kinevezett mosdó­lavórunkban és kis disznószemével ártatlanul pislogott. — Biztosan vatami rosszat álmodott — jegyezte meg félénken anyám, de mivel apu azonnal a háromfogú, akác­­nyelű villáért kapott, többet nem mon­dott, csak szélsebesen föliszkolt a lépcsőn. — Ostoba némber... — dünnyögte édesapám —, azt hittem pedig, lesz valamilyen használható ötlete. leginkább a szép Kovácsné idegei viselték meg Ignác érthetetlen zajon­gásait. Egyszer épp vendége volt, amikor úgy este tizenegy óra tájban rátört malacunkra az ordíthatnék. — Mi volt ez? — ugrott ki a csend­be belehasitó vlsttozás hallatán alkal­mi udvarlója, a zömök, zsírosképü, kajlabajszú irodalmár. — Ja), értem jöttek. A feleségem hangját ezer kö­zül is megismerem — rebegte, aztán máris öltözködni kezdett. — Nyugodjon meg. Elemér kedves — igyekezeti Kovácsné csitítanl —, csak a kecskés szomszéd feni a bő­ről oá iát kicsaponqó neje vastag ádám­csutkáján. A házból sokan zúgolódtak már. Eleinte persze görényre gondolt mindenki, lépnt se lehetett a sok egér. meg rökacsapdától. patkány­­méregtől odalent. Aztán, hogy-hoqy nem, néhány éleseiméin lakó ráiött, hogy sertést hizlalunk a kerékpártá­rolóban. S szóltak is menten apámnak. — Hallja — támadtak rá köszönés nélkül —, maga sertésfarmot csinál a városi bérház épületéből? Ha nem ad túl mielőbb az állaton, bepereltük állatkínzásért. Nem sokat adtunk a fegyelmező beszédre. Ат egy keddi napon be­csöngetett hozzánk a Hivatal embere. S még jóformán be sem tette maga mögött az ajtót, amikor szülémhez fordult: — A csürhét szeretném látni! — ri­kácsolta kimeredt szemmel. Édesapám azt hitte, a tó ember el­tévesztette a számot és a folyosó túl­só végében lakó sokgyerekes Annusé­­kat keresi. A vásott Annus-csemeté­­ket emlegette ugyanis csürheként mi­felénk mldenkt. Azonban hamar kide­rült, mthozzánk Indult a hivatalos kö­zeg. Levezettük hát őt az alagsorba. Amint belépett a helyiségbe, illat­orgia csapta mellbe, Ignác disznó por­­fömlének erős, átható szaga-, s fó ideig csak hápogott, mint a partra vetett hal. Később aztán lilulni kezdett az arca. — Mégis, mit képzelnek maguk? — nyögte ki végül, mire apám hosszú magyarázatba fogott. — Tetszik tudni — fűzte vdlaszté­­kosán a szót, mert meg kell hagyni, tudott 6 szépen ts beszélni, ha akart —, még nincs semmilyen konkrét el­képzelésünk. Ignác anyátlan, apátián árvaként került hozzánk, ezért csalá­di védnökséget vállaltunk fölötte. Ba­busgatjuk, mintha a sajátunk lenne... A tanácsi ember egyikünkről a má­sikunkra nézett, aztán fergeteges rö­högésben tört ki. Majd hóna alá szo­rított fekete aktatáskáját a homloká­hoz emelte és óvatosan kihátrált a helyiségből. Később futásnak eredt, szaladt, ahogy csak a lába bírta, visz­­sza se nézett. Pár nap múltán, a hét elején hiva­talos levelet hozott a posta. A röhö­gés ember küldte az írást, s pecsét is volt rajta. „Ha egy héten belül nem számolják fel a disznóólai — fordítot­ta apám a hivatalos hatósági határo­zatot —, karhatalommal távolíttuk el a házból az állatot.“ Nos, ekkor határozta el apám, hogy levágjuk a hízót. Előző este búcsúvacsorát rendez­tünk neki, Ignác még jóféle házifőzet barackpálinkát ts kapott. Szegény pára. méq hajnalban is csuklóit, amikor a piros zománcozott vájdlinggal elkísérte a ház mögé, — utolsó útidra. A környék összes lakója közénk se­reglett. Csak ámultak-bámultak a szik­rázó reggelben a városi népek, páran még a tévéhíradót is ki akarták bo­londltani. Keményen dolgozott a család nap­estig. Jókora üstben rotyogott az illa­tozó hurkaié. Sok kutya szeretett vol­na kóstolót kapni a csemegéből. Mo­­ravcsík úr alig győzte elhessegetni őket, no meg a szájtáti varjúkat, és a szemtelen verebeket: Délután a zsírt is kisütöttük szé­pen. A kóstolókanál sűrűn járt körbe. — Hogy nekünk mennyi kedves szomszédunk lett egyszerre — ámul­dozott anyu, miután a kondér aljában maradt kevéske abarat mi is megízlel­hettük végre el se hinném, ha a *ulaidon szememmel nem látnám... Bezzeg most — tette még hozzá — nem büdös a dtsznóaprölékl Estefelé megtöltöttük a kolbászt is. . — Csak azt tudnám — sopánkodott ügyködés közben apám —, hogy hol fogom megfüstölnt mindezt? — Arra ne legyen gondja, megfüs­tölöm én —, ajánlkozott a hetediken lakó Fetrány úr —, a Trabantom ki­pufogóidra akasztjuk a kolbászt, s ga­rantálom, reggelig elkészülünk vele. Amit erre édesapám a bajsza alatt dörmögött, neked se merem, kedves naplóm, elárulni. — Legközelebb pedig a kecskét ké­ne megnyuvasztant — szólalt meg ek­kor mellettünk a tavalyt szívszerel­mem, Edina puccos édesanyja —, úgy sincs semmi hasznuk belőle. Az lett a veszte, hogy a közelben ácsorgó Moravcslk úr menten elértet­te a célzást. Horkantott egyet, aztán kettőt top­pantott a mellső lábával, s már lódult is neki az ütközetnek. Szarvára kap­ta a buftogató vénasszonyt, majd szé­les ívben a szökőkút vizébe penderí­tette. fuj, hogy nyüszített az öreglány! és prüszkölt a vízben, meg rúgka­­pált. Mint szegény megboldogult Igná­cunk kölyökmalac korában ... FARNBAUER GABOR: Emberi tavasz (részlet) Legalább tavasz van! Minimum! Az embernek mondják: Itt a tavasz. Tavasz van, és ml rámérjük sárga csobogását a mindenségre... A madarak leolvadnak a nyújtózkodó ágakról. Felkönyökölnének a csillagok, mert egy madárka látta, ahogy egy rügy félretolta a tél csipkefüggönyét? Az Qltüztetöno zett. szolgalelkfl ember, az valószí­nűleg teljesen nyilvánvaló lesz, he — legalább nagyvonalakban — Ismer­tetjük a munkakörét. Megtörtént már, hogy megkérdez­ték: Nem röstelll magát a színház, hogy még mindig öltöztetőnöt tart? Régen letűnt az a világ, amikor a gazdagok annyira kiszolgáltatták ma­gukat, hogy egyedül még felöltözni sem voltak' képesek — vagy hajlan­dóak ... És záporoztak, nemcsak a számonkérés, hanem a megvetés sza­val Is. hogy jónéhányan bizony ép­pen ezért nem Járnak színházba, mert elavultnak, konzervatívnak, ósdinak tartják azt az intézményt, ahol még mindig öltöztetőnöt alkalmaznak ahe­lyett, hogy egyenlőséget teremtené­nek az emberek között... Az ember hirtelen nem is tudja, mit válaszol­jon a felbőszült kérdezőnek, mert már-már úgy tűnik: nem ts kíváncsi a válaszra, hirtelen Jött dühében csak az a lényeges számára, hogy kifújja magából a szitkot — mindegy, miért; mindegy, kire ... A további félreértések elkerülése végett az lesz a legjobb, ha bemuta­tunk az olvasóknak egy színházi öl­töztetőnőt, méghozzá egy olyat, aki csaknem húsz évig állt he’yt ezen a poszton. Csiba Ilona kisiparos családból származott édesapja cipészmester, édesanyja háztartásbeli volt. Ö maga 1931-ben született Komáromban (Ko­­márnol, két gyermek (Brigitta és Ot­tó) édesanyja, 1959 óta elváltán él. A háború utolsó évében fejezte be az alapiskola 8. évfolyamát. 1950-51- ben a járási útépítő vállalatnál bér­elszámoló, 1952 és 59 között gyerme­ket gondozásával volt elfoglalva, 1959-ben a komáromi szódagyárban dolgozott, majd át’épett az Obuvhoz, ahol egy tanfolyam elvégzése után elárusítónő lett. Itt dolgozott egészen 1967-lg. 1967. augusztus 1-től 1986. július 31-ig volt a Magyar Területi Színház tagja — túlnyomórészt öltöz­tetőnői minőségben, bár egy rövid Ideig portás, Illetve kellékes Is volt. Látszólag minden előképzettség nél­kül vállalta el tehát ezt a szakmát, a komáromi társulatnál mégis őt tart­ják eddig a legjobb öltöztetőnőnek. Mire is van szüksége leginkább egy öltöztetőnőnek? Szorgalomra, szerénységre, odaadásra, és rendel­keznie kell azzal a ]ő ízléssel — fő­ként ami az öltözködést Illeti —, amellyel a legtöbb nőben valószínű­leg már születése őta megvan. S hogy a színházi ültöztetőnő nem valami­féle komorná, és nem is afféle lené-Eszerint az öltöztetőnő tárolja és gondozza a színpadi jelmezeket, s a szükségeseket előkészíti az egyes elő­adásokhoz. A tisztítás, mosás és az apróbb varrás Is az 6 feladata. Tö­rődik a ruhát, jelmezt kiegészítő kel­lékekkel ts (pl. kalap, bojt, öv stb.) Kisebb bevásárlásokat is végez egy­­egy jelmez tökéletesebbé tétele érde­kében. Tájolás vagy egy-egy esti „ki­szállás“ esetén ügyel a szállítás mi­nőségére. Az előadás idején segít a színészek öltözködésében, Illetve átöl­tözésében (hiszen két jelenés között a színésznek nagyon sokszor csak annyi ideje van, hogy egymaga kép­telen lenne az olykor furcsa színházi jelmezek egyikéből a másikba átöl­tözni), és minden esetben meg kell győződnie arról, hogy a színész pon­tosan olyan öltözékben megy-e be a színpadra, amely „elő van írva“ a számára. Az öltöztetőnő a színpad­­mester közvetlen beosztottja ... No Amint az a fentiekből kitűnik, a színházt öltöztetőnő státusa nem va­lami, múltból, bűnös módon megőr­zött csökevény. Az öltöztetőnő a szín­ház egyenrangú és megbecsült tag­ja. Nélküle ma már nehezen képzel­hető el egy-egy előadás. KMECZKÖ MIHÁLY Március folyamán városainkban és falvalnkban egyaránt gyakran készíthettünk ilyen pillanatfelvé­teleket. A különféle könyvkiállí­­tások, árusítással egybekötött író­olvasó találkozók minden nemze­dék képviselőit vonzották (V. Gy. felvételei) 4 ч

Next

/
Oldalképek
Tartalom