Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-19 / 7. szám

1988.február 19.

SZABAD FÖLDMŰVES

FRAftO KRÄE:

1948 februárja

Nnm lehelen feltartant,

nem lehelen meggátolni,

nem leimten eltörölni,

amil véráradat sodort a révbe,

aminek milliók szenvedése

és élete lett nagy, drága bére ,

Aki botor volt. félreállott, aki útban volt, félrelöklűk aki ártott, azt leütöttük.

Áttört az élet gát|aln és igazságot nyújt felénk, boldog jövőt térti elénk.

Szabó Gyula: Előre (fametszet)

PP

A bratislavai Klement Gottwald tér

(Fotô/reprodukcló: V. Gy.)

TORÜK ELEMÉR:

A barázdában

Egy ember áll a barázdában szürkén

s mozdulatlanul messzire néz mintha a délibáb hullámaiban figyelne valamit ami Itt maradt paraszt-múltjából

a

—ч

О

ел

'Я

X*

e

c

О

и

О

я

'Я

сл

й

>ю

0)

и

со

JUHÁSZ GYULA:

CSONTOS VILMOS:

Hiszek az emberben

Hiszek az emberben, Kit széppé formál a Fejlődés törvénye,

Ki a másik embert Úgy nézi. úgy látja. Hogy néki testvére.

Hiszek az emberben, Ki sziklát repesztve, Erejét se féltve Vágja az új mezsgyét, Felfelé ívelve A napba, a fénybe.

Hiszek az emberben, Megfzmosodottan Ki indult a mélyből. Akinek az élet Magja már pirosán Perdül a kezéből.

Hiszek az emberben. Akit békevágya Glóriával ékít,

Kinek új korszakot Emel már a válla,

S új hajlékot épít.

Hiszek az emberben,

A Jelenvalóban,

Aki hittel éltet; Egyesülök véle,

Mint csöpp a folyóval. Hogy tengerbe érjek!

Villanó fogott egy követ és a szakadékba hajította Festetten Ügyelte а kö átlát, s mikor eltűnt a sűrű vízporban, mely ködként lebegett a zalgO víz fölött, lassan megfordította a felét, és mereven nézett Stefan arcába:

— Látod, hogy repült? Próbáld visszatéríteni! TI meg. akik odalent laktok, el akarjátok hordani a hegyeket, le akartátok húzni a napot. — Hirtelen támadt gyűlölettel kiabálni kezdett: — Az ördög már a maradék eszeteket is elveszi?

— Afaf, apói Te aztán semmit se változtál. Olyan vagy, akár a kö. — Štefan szétbogozta a csomót, és a nedves ruhát szétteregette a pázsiton, hogy a nap megszárftsa. Fehér bóre alatt játszadoztak az Izmát. Fényes fekete pisztolyt húzott elő a kabátjából, leült az öreg mellé, és hozzálátott, hogy szétszedje a fegyvert.

Ditjano kedvetlenül fordult el tőle, és felsóhajtott:

— Nem Ijedek meg a sóhajtózásodtól, de a beszédeidtől sem, apó. öcska szavak Kérd a völgylakókat térden állva, akkor se változnak meg 0z> Okét az éhség, és ml, kommunisták megmutatjuk nekik, hogyan lehet szabadulni tőle. így van ez...

— Ja), mióta a világ létezik, mindig éheztünk. Olyan örök Itt az éhség, akár ez a folyó — mutat az öreg a mélybe.

— Igaz, Igaz — bólint Stefan szomorúan.

Diijano legyintett.

— Az éhség, apó, nem az a ml fö ellenségünk.

■— Hát akkor micsoda? — állt fel dühösen az öreg.

— A te rohadt szavald, apó. Ёрр ez nem megy a felembeI A völgylakók nem olyanok, mint te. Van egy kis szántóluk. van egy tehénkéjük, te meg Itt állsz mezítelenül, nincs egy talpalatnyi földed. A két kecskédnek is lopod a szénát, hogy kitelelfenek...

— Hát az az én bűnöm? — ugrott az öreg Stefan elé.

— Hagyd, hogy befejezzem. Dehogy a tied. hogy lenne már? A szomszédoknak fent az lyányon még kecskéjük sincs.

— Nincs hát. Odafent én vagyok a leggazdagabb — vigyorgott az Öreg.

— Azok ott a völgyben még nálad Is gazdagabbak, de Ok másként látták a dolgokat. Ezt magyarázd meg, арбI Segíts, én nem értem.

— Megbirkóztál a Kysucával, magad is eligazodsz rajta. Megszöktél a csendőr elől, és ... KI volt az? Melyik volt?

— Svarcl Az őrmester. Az a fiatal, hízott zsaru.

— Megölted? — A öreg megszívta a pipáját, és ráplslantott a füzesnél mozdulatlanul heverő

RUDOLF JAŠÍK:

met a Kysuca szívta el.

Diijano úgy tesz, mintha nem hallaná. Nézi a folyót, és magában morog: Nem félt ettől a pokoltól? De nem ám. Nem úszta át ezt még senki, így még senkt, pedtg öreg vagyok...

— Adj dohányt, apó — rázta meg Stefan az öreg vállát.

— Tán nem hallom? Ne, Itt van — nyújtott oda neki egy barna papírcsomagot, körülnézett és odasúgta: — SzaladjI Az oroszokhoz, a víz folyása menzöldes színű foltra.

Stefan egetverő kacagásban

tori fa

— fái van. Csakhogy be kellett volna dobni a »'.’>•> Nagy a víz és hallgat. — Diijano a fürvrt tépdnsi mereven о földre néz, és látszik, hogy k’lzd önmagával végül aztán megbá'orodtk: — Nem vagy te rossz ember, Stefan. Ismerlek én fól, ajaj, akkorka se voltál, mint az ujjam, de az én nevem már az volt. hogy a vén Diijano. Nem vagy rossz ember, mégis öltél. Not Hiába csendőr az istenadta, nem csaphatod agyon, mint egy legyet! — kiáltja, de Stefanra rá sem néz.

— Mit kiabálsz, apó? Az őrmesteren már nem segltsz véli

— csillant meg vidáman Stefan szeme.

— fal, hát segítettem-e ér valamikor a csendőrnek? Te csak nevetsz táQ a lelktts lentied btz'osan. Tíz Soared 4 elviselne. Al Engem Is ki tudnál csinálni? mutat rá az öreg a pisztolyra.

— Hát, he őrmester lenn*’. .

>— Igen, a begyedben vannak

a csendőrök, minden szavadból árad az drlstomszag. Miféle ember vaay te, mondái

— Adj dohányt, apói Az enyé(Részlet)

tén. A kommunistáidhoz. Ezek ttt megölnek. Nincs bennük könyörület, Ismerem, tói Ismerem ókét. Stefan ...

—faj, apó, apó — sodorja a cigarettát Stefan. — fin ma meglógok keletre, Svarc, az őrmester meg feljön hozzád holnap, és megkérdi, nem láttad-e Stefant valahol az irtvány környékén.

— Nono! Hazudsz — tekergette az öreg a fejét.

— Ugyan minek lőném le! Tíz Is főnné a helyébe. Hat, DtU fanol Nézd. nézdl Most tápászkodott csak fel, Svarcl Hel, Svarc úri — rázza az öklét Stefan lefelé, a füzes frányába, ahol a csendőr óvatosan, négykézláb lopakodik a folyó partfához.

— Nem Ölted meg?

— Dehogy öltem, apó. Hiszen 0 lőtt utánam. A hőst De a füzesbe már nem mert befonni.

DSífano elszomorodott.

— Hát pedig elintézhetted volna, mert így ők intéznek el téged, Stefan, fól legyezd meg. Különben Is, nem tetszetek nekem ti, kommunisták. Valami papírokat osztogattok, szidtátok az urakat, ha meg csOvégre kapsz egyet, megkukulsz. Hát ilyen férfi vagy?.

— Te ezt nem érted, apó.

— Te nem értesz semmit. Élni sem tudsz úgy, ahogy kell. Nincs kunyhód, még ágyad sincs, idegenekre szorulsz, akár egy csavargó. Hát hol az eszedi Pedtg ftatal vagy, ügyes ts vagy, ttt az ideje, hogy megházasodj, ahelyett zsandárokkal kötekedsz. Add ide, hadd hajítom el

— nyúl a pisztoly után.

De Štefan gyorsabb volt.

— Jó dohányod van, apó... Erőst Csavarok még egyet.

— Csavarj, mit bánom én. Nem ettél még biztosan. Aludni hol fogsz? — hunyorít Stefanra az öreg.

— A Nagyirtványon, Diijano házában.

— Végre Igazai hallok, a szádból. Hej, Štefan, Stefan, hova sodor még ez az élet, ml lesz ennek a végeI Hát kell ezt,..

tgy?

— Kell, apó, kell. A forradalom nem születik meg magátöll *— keményedtek meg Stefan vonásai, de aztán elmosolyodott.

— ForradalomI Az emberek falni akarnak. — Ditjano haragudott, mint mindig, ha Stefan szájából ezt a szót hallotta. — Csupa koldus néoséa laktK ittt Vinco, a szerencsétlen. «rn az imént tért meg üres zsákkal. Egy árva szem krumplit sem bírt klkunyerálnl. Káték sem megy már Ostravába. Vért köp. Meglepte a szárazbetegség... Mondtam én mindig, hogy valami nincs rendjén. Sápadt Is, meg azok a vérszín rózsák az arcán, neki már befellegzett. Most kést dobál. Megháboródott, úgy tátszlk. Stefan, hát miért van ez így? — remegett meg a hangja. — A köveket rágjuk talán, vagy az ördögöt rángassuk le a lábánál fogva, hogy Innen tekintsen ránk, ha odafentröl nem akar? Not Miért hallgatsz?

— A forradalom ...

— Ugyan ertdj vele a pokolba. Kenyeretl Az emberek falni akarnak. Hisz a kutya is te'U,r. dúl, ha nem löksz elébe valamit.

— A forradalom kenyeret Is ad, apó. Az uraktöl ne várd.

— faj, Štefan, ha te csak ezt a nótát fújodI Öltözz, megyünk

— parancsolt rá szigorúan.

Stefan szót fogadott. A ruhája még nedves volt, agyongyűfőtt.

A dolgozókhoz

Kőraívesek, kik hordjátok a téglát, hogy égbetörjön torony és tető, ugy-e tudjátok, hogy szent a verejték? Hogy minden nagyság abból eredő?

Lakatosok, kik zárakat csináltok, melyek megőrzik a kincseket, ugy-e tudjátok, hol a nyitja hol van annak, hogy ínség és nyomor lehet?

Asztalosok, kik fúrtok és faragtok, hogy asztal, ágy és koporsó legyen, mikor készíttek már egy nagy koporsói melyben a szolgaság lesz a tetem?

Vasútasok, kik lámpákkal Jeleztek és sípoltok, ha Indul a vonat, tudjátok-e, hogy egy új állomás vár, hol mást nem látni, mint munkásokat?

Kotrusz Sándor Csendélet virággal (olaf)