Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-08-15 / 32. szám

1987. augusztus li. ~

SZABAD FÖLDMŰVES,

3

A forradalom útja

1917 júliuséban már nyilvánvalóvá vált, hogy az Ideiglenes Kormány nem tudja — és nem is akarja — Oroszország békéjét és szabadságát biztosítani. Az országban kaotikus állapotok uralkodtak: az államháztartás a csőd szélére jutott, üzemek százait zárták be, munkások tízezrei kerültek az utcára, a hadsereg elvesztette ütőképességét és jószerivel felbomlott. A nép éhezett, és sokszor még a hivatalosan megállapított szűkös fejadaghoz sem jutott hozzá.

július 7 én a bolsevik párt központi bizottsága bejelentette, hogy megkezdődtek a párt hatodik kongreszszusának előkészületei, lúllus 14-e és 16-a között zajlott a pétervárl bolsevik pártszervezet II. városi konferenciája; július 16-án a bolsevik párt központi bizottsága megvitatta a fővárosban kialakult helyzetet, mely súlyos összecsapással fenyegetett. Az Ideiglenes Kormány politikáját felháborodással visszautasító munkások, katonák és haditengerészek ugyanis hatalmas tiltakozó tüntetést terveztek, noha számolni kellett a karhatalom erőszakos beavatkozásával. A bolsevikok felhívták a figyelmet erre a veszélyre, ám a munkások és a pétervárl helyőrség katonáinak egy része mégis úgy határozott, hogy az utcára vonul. Július 17-én ötszázezres tömeg árasztotta el Pétervár utcáit és tereit; az emberek békét követeltek s a hatalom átadását a szovjeteknek. A békés tüntetés hamarosan véres drámává változott: kozákok és junkerek támadták meg a fegyvertelen felvonulókat és a tömegbe lóttek — 400 halott és sebesült esett a „rendfenntartók“ áldozatául. A tüntetést vérbe fojtották, másnap, Július 18-án pedig a hadsereg kormányhű alakulatai lefegyverezték a vörös gárdákat, a junkerek szétrombolták a Pravda és a Trud szerkesztőségét, a bolsevik párt napilapját betiltották, számos képviselőjét letartóztatták, Lenint illegalitásba kényszerítették. Mindez az Ideiglenes Kormány felülkerekedését s a kettőshatalom megszűnését jelentette. A kormány — a tömegek bizalmát teljesen elveszítve — tisztában volt vele. hogy Lenin pártja továbbra Is rendkívül veszélyes ellenfél, s ennek megfelelően járt el; július 19-én elfogatóparancsot adott ki Lenin és más bolsevik vezetők ellen, ugyanakkor utasítást adott a párt székhelyének megszállására és a Péter-Pál erőd elfoglalására, melynek a helyőrsége bolsevik érzelmű katonákból állt. július 19-én és 20-án országszerte tüntetéseken, tiltakozó nagygyűléseken Ítélték el a dolgozók a kormány politikáját.

Július 22-én Lenin elhagyta a fővárost és titokban Razllvbe utazott; itt az illegalitás körülményei között folytatta munkáját, innen irányította a párt tevékenységét. Július 23-án a Politikai helyzet című írásában az ország viszonyait elemezte és megállapította, hogy a kettőshatalom megszűnésével már nincs lehetőség a békés hatalomátvételre s az Ideiglenes Kormány uralmát csak a fegyveres felkelés döntheti meg; hangsúlyozta, hogy a forradalom erőinek legfőbb feladata a felkelés megszervezése.

július 26-án és 27-én Pétervárott ülést tartott a bolsevik párt központi bizottsága, és Lenin nézeteivel azonosuló határozatot fogadott el a politikai helyzetről; a lenini Irányvonal egyre több követőre talált, s ezzel

párhuzamosan nőtt az ellenállás a kormánnyal és a háborúval szemben. A hadseregben a legdrasztikusabb intézkedésekkel — ezek között szerepelt a halálbüntetés visszaállítása ts, — sem tudták újra bevezetni a hajdani vasfegyelmet, ellenkezőleg: a bolsevikok befolyása Itt is egyre nagyobb lett. Erről tanúskodott a harctéri egységeket, valamint Pétervár és Kronstadt munkásait képviselő küldöttek tanácskozása is. Augusztus

4-én a munkások, katonák és parasztok szovjetjeinek végrehajtó bizottságai üléseztek Pétervárott. A tanácskozás résztvevőinek többsége az opportunista pártok befolyása alatt állt s támogatásáról biztosította a kormányt. Ez az esemény is bizonyította az erőteljes és hatékony bolsevik agitáció szükségességét. A sajtójától megfosztott párt minden tilalom és üldöztetés dacára is meg tudta jelentetni új lapját, a Rabocsljí szoldatot (Munkás és katona), melynek fontos

szerep jutott a forradalom előkészítésében.

Augusztus 8-a és 19-e között zajlott le Pétervárott a bolsevik párt VI. kongresszusa, mely eredményeit tekintve mérföldkő volt a forradalom felé vezető úton s a párt történetének kiemelkedő eseményeként vonult be a történelembe. A jelenlévő küldöttek 240 ezer tagot képviseltek — a párt taglétszáma szinte napró! napra rohamosan növekedett. A kongresszus a lenini irányvonal teljes győzelmével végződött; a forradalom illegalitásba kényszerült vezére távolléte ellenére is figyelemmel kísérte a tanácskozás menetét és irányította a kongresszus munkáját. A küldöttek kinyilvánították egyetértésüket Lenin megállapításával, miszerint a kettőshatalom megszűnése után kialakult helyzetben az Ideiglenes Kbrmánv hatalmát fegyveres erővel megdöntő felkelés szervezésére kell orientálódni; leszögezték, hogy a szovjetek opportunista befolyás alá kerültek s a kormány eszközeivé váltak, ezért a „Minden hatalmat a szovjeteknek!“ jelszava — átmenetileg — elvesztette aktualitását. A párt legfőbb feladatát a forradalom győzelmét meghozó felkelés előkészítésében jelölték meg; hangsúlyozták, hogy a proletariátus hatalomátvétele jelenti az egyetlen reális kiutat az ország válságos helyzetéből. A jövő legfontosabb feladataként az új, Igazságos társadalmi rend kialakítását, a gazdaság rendszerének radikális megváltoztatását jelölték meg.

A kongresszus megmutatta a párt növekvő erejét, igazolta politikájának helyességét, mindenekelőtt pedig nagymértékben hozzájárult a szocialista forradalom előkészítéséhez.

G. KOVÁCS LÄSZL0

AZ USA NEOGLOBALISTA TÖREKVÉSEI

E duard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere beszédet mondott Genfben. a leszerelési konferencián. Felszólalása bevezető részében méltatta a genfi tárgyalások történelmi jelentőségét.

„Ezekben a helyiségekben a világ sorsa szempontjából nagyon fontos dokumentumokat dolgoztak ki: az atomsorompószerződést. az atomfegyvereknek a tengerekben és óceánokban való telepítését megtiltó szerződést, a bakteriológiai fegyverek betiltásáról szóló konvenciót, s azt a szerződést, amely tiltja a környezetet befolyásoló eszközök katonai vagy más célokra való kihasználását. Ezek a megállapodások jelentősek, o'yanok, mint a legnagyobb határkövek a nemzetközi jogi ludat fejlődésében“ mondotta, majd ránúitatott: ezek' a dokumentumuk bizonyítják, hogy elképzelhető az atomfegyverek nélküli világ, a háborúk és fegyverek nélküli korszak, amelyről Mihail Gorbacsov beszélt 1986 januárjában. „Bár azt mondják, hogy faniáziáiásról van szó, ez a világ születőben van.“ —- jelentette ki, hiszen a reykjavíki találkozó óta a robbanófejek száma közei kétezerrel csökkent, a Szovjetunió mindent mRgtett annak érdekében, hogy minden akadályt elhárítson a kettős nullamegoldás alapján való megállapodás elérésének útjából.

Visszavonta a Nagy-Britannia és Franciaország nukleáris erejére vonatkozó feltételét. A közepes hatótávolságú rakéták kérdését a hadászati és űrfegyverek problémájátúi elkülönítve mérlegeli, bár szívesebben tárgyalnának mindezekről együttesen. Állást foglalt az európai közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták teljes felszámolása mellett. S végül a kettős nullamegoldás koncepciója elé ment, amely a Szovjetunió és az USA fegyvertárából az atomfegyverek e két osztályának teljes kizárását jelenti. Ebben az esetben a szovjet félnek sokkal több rakétát kell megsemmisítenie, mint az amerikai félnek.

Az amerikai félnek — mégis — kifogásai vannak. Ezek közül a legfontosabb a Persbing — 1A rakéták kérdése — mutatott rá beszédében a szovjet külügyminiszter.

„Abból indulunk ki, hogy az Egyesült Allamnkkal folytatunk tárgyalásokat, mégpedig kizárólag a szovjet és az amerikai nukleáris eszközökről. Érthetetlen számunkra, hogyan lépett be a szovjet—amerikai tárgyalásokba a Német Szövetségi Köztársaság. Miért?.Mi jogon? Talán az atonisorompó-szerződés szerint nem kötelezte magát, hogy nem tesz szert ilyen fegyverekre?“ — hangsúlyozta, majd kifejtette, hogy a Szovjetunió szövetAz atomfegyverek nélküli és erőszakmentes világért

ségeseit is nyugtalanítja a tény, hogy a szomszédos országban harcászati-hadműveleti rakéták maradnak, melyek nagy fenyegetést jelentenek biztonságukra.

Ezért úgy véli a Szovjetunió, hogy a konferencia véleményt mondhatna arról, összeegyeztethető-e az említett szerződéssel az a gvakorlat, hogy a nukleáris és nem nukleáris hatalmak is rendelkezzenek atomfegyverrel.

„Az amerikai kormány egyes képviselői és NSZK-beli partnerei azt állítják. hogy a hírhedt Persliing-1A rakéták harmadik ország eszközei, s ekkor ismét felmerül a kérdés, miként lehetséges, milyen jogon van harmadik ország, tehát az NSZK tulajdonában nukleáris fegyver? Mi úgy tudjuk, hogy erre sem jogi, sem erkölcsi alapja nincs. Ha az NSZK önkényesen megpróbálja magának ezt a jogot kisajátítani, ha valóban törvénytelen úton biztosította magának az atomfegyvert, az felháborodást keit az egész világon, s ez az egész világot politikai válságba sodorhatja" — emlékeztetett a második világháborút követő megállapodásokra Eduard Sevardnadze.

A továbbiakban kijelentette, reméljük, hogy az NSZK nem válik a történelmi megállapodás elérésének akadályává. most azonban a közepes hatótávolságú és harcászati-hadászati rakétákról szóló megállapodástól 72 amerikai robbanófej választ el bennünket.

Ezt követően tájékoztatta a konferenciát azokról a célokról, amelyek elérésére a Szovjetunió törekszik. E- zek a következők:

— szerződések megkötése az Egyesült Államokkal és nemzetközi megállapodások elérése az atomfegyverek általános és teljes felszámolásáról;

— bármilyen fegyver világűrben telepítésének szigorú és általános tilalma;

— olyan nemzetközi rendszer létrehozása, amely világméretben betiltja a vegyi fegyvereket és a tömegpusztító fegyverek más fajtáit;

— a hagyományos fegyverek csökkentése a minimális, kizárólag a védelmi szükségleteknek megfelelő szintre;

— a világ összes országának együttniiílrrirlpcx» alanián lótrpbnvni

zetközi biztonság átfogó rendszerét, amelyben az ENSZ Alapokmányával összhangban hatékonyan fenntarthatja a békét és a biztonságot. \

E célok elérése érdekében konkrét intézkedésekre is előterjesztette a Szovjetunió javaslatait:

Először: az atom- és flrfegyverekről folytatott táreyalásokon résztvevő szovjet küldöttség olyan utasítást kapott, hogy a kettős nuliamegoldásbcl induljon ki. Megállapodás született az USA külügyminiszterével való találkozásról szeptember közepén az ENSZ-knzgyűlés tanácskozásának keretein belül.

Másodszor: Ä genfi tárgyalásokon szerződéstervezetet terjesztett elő a stratégiai fegyverek 50 százalékos csökkentéséről, valamint a rakétaelháritó rendszerek korlátozásáról szóló szerződés rendszerének megerősítésére vonatkozóan. Ezek kompromisszumos javaslatok, tiszteletben tartják a másik fél álláspontját és elébe menuek a másik fél követelményeinek.

Harmadszor: A szovjet fél a társszerzőkkel, vagyis más szocialista országokkal a genfi leszerelési konferencián előterjesztette az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról szóló szerződés alapvető rendelkezéseit. Javasolta, hogy a fegyverek világűrbe való telepítésének megakadályozására hozzák létre a nemzetközi ellenőrzés rendszerét.

Negyedszer: Az ENSZ megvitatja a szocialista országok egy csoportjának arra vonatkozó javaslatát, hogy létrehozzák a nemzetközi béke és biztonság átfogó rendszerét.

Az előterjesztett javaslatokat elemezve a szovjet külügyminiszter az ellenőrzés formáiról és módszereiről szólott, s ismételten hangsúlyozta, milyen megkülönböztetett figyelmet szentel a Szovjetunió a világűr békéjének megőrzését szolgáló nemzetközi ellenőrzési rendszer létrehozásának. A vegyi fegyverek betiltásáról és készleteik felszámolásáról szólva kijelentette, hogy az óhajtott cél már karnyújtásnyira van. Végezetül arról biztosította a konferenciát, hogy a Szovjetunió továbbra is tevékenyen együtt fog működni a tárgyalások minden résztvevőjével,, hogy a régóta várt megállapodások valósággá vál-Adósságválság és apartEieidellenes küzdelem

Ez a két kérdés foglalkoztatta elsősorban az Afrikai Egységszervezet csúcstalálkozóját, amelyet az elmúlt napokban tartottak Addisz Abebában.

Talán végképp elmúlnak azok az Idők, amikor a fekete földrész országai nem az őket megosztó kérdéseken vitatkoznak, hanem azoknak a gondoknak a megoldására találnak együttes erőfeszítéssel utat és módot, amelyek mlndannylukat sújtják? Jó lenne, hiszen bármilyen jószándékú is a külső segítség, vagy a roblémák rendezésének szándéka, ha maga a fekete földrész nem mozdul, nem dönt és határoz, távlati érdekeikért, gazdasági stabilitásukért és általános fölemelkedésükért vajmi kevés tehető. A nyolcvanas évek súlyos válságai nyilván ebből adtak Afrikának leckét, s ezért a felismerés, hogy a válságos helyzetből csupán közösen, összefogással kerülhetnek ki.

Afrika teljes adósságállománya az idén ugyanis már meghaladta a 200 millió dollárt, ami annyit jelent, hogy a földrész exportjának mintegy 30 százalékát törlesztére fordítja. A fizetési nehézségek már nem csupán az elmaradottabb és szegényebb országokat sútják, hanem a néhány éve még jó jövedelmet behajtó kőolajtermelőket is. Ahhoz, hogy eleget tegyenek pénzügyi kötelezettségeiknek, a csökkenő nyersanyag- és élelmiszerárak miatt egyre többet kellene exportálniuk, ehhez viszont újabb beruházásokra lenne szükségük, amit behozatal nélkül képtelehek megvalósítani. Behozatalról viszont — éppen fizetési képtelenségük miatt — szó-sem lehet.

A kiutat ebből a legtöbb ország az adósságterhek általános mértéklésében és egy ehhez kapcsolódó nemzetközi segélyprogramban látják. Ennek egyik része az lenne, hogy a hitelezők egy hosszabb időszakra eltekintenének a

törlesztéstől és csökkentenék a kamatokat, ezzel egyldőben kedvezményes kölcsönt adnának a földrész rászoruló országainak. így az előzőekben említett beruházásokra, felújított termelésre építve növekedhetne az exporttermelés. Ez az elgondolás azonban egyelőre a hitelezők részéről nem talál túl nagy támogatásra. Az ENSZ közgyűlése tavaly elfogadott ugyan egy akcióprogramot, de a hiányzó anyagi keretek döntő részét folyósítani hivatott nemzetközi szervezetek és nagybankok nem sok készséget mutatnak a fizetésre.

A tanácskozáson sokan azt szorgalmazták, hogy a földrész országai egységfrontba tömörülve tárgyaljanak a hitelezőkkel, s így érjék el a kamatok csökkentését, s hogy csupán exportjuk 20 százalékát fordítsák tör^ lesztésre. Ezt a javaslatot azonban a Nyugathoz leginkább kötődő országok elutasították, így az ENSZ akcióprogramjának támogatása mellett csak arról született döntés, hogy szeptemberben újabb csúcsértekezle tét hívnak össze, amelyen csak az adóssághelyzettel foglalkoznak maid.

A másik központi téma az Afrika déli részén kialakult helyzet, az apartheid elleni küzdelem volt. A résztvevők elítélték nemcsak a Délafrikai Köztársaság agresszív politikáját, hanem az azt támogató nyugati hatalmakat is, elsősorban az Egyesült Államokat, s külön is elmarasztalták az angolai ellenforradalmi szervezetnek, az UNITA-nak nyújtott segélyek miatt. Namíbia kapcsán az Afrikai Egységszervezet elfogadhatatlan feltételnek nevezte, hogy a dél-afrikaiak által törvénytelenül megszállt ország függetlenségét előíró ENSZ-határozatok végrehajtását a kubai csapatok angolai jelenlététől tegyék függővé. A dél-afrikai térség válságának megoldására a tanácskozás azonnali, átfogó és hatékony

szankciókat követelt a tőkés országoktól, ugyanakkor megerősítette az afrikai államok elkötelezettségét is ebben az irányban.

Ami az afrikai országokat illeti, állásfoglalásuk elsősorban erkölcsi, mivel többségük nincs olyan anyagi helyzetben, hogy ilyen jellegű segítséget nyújthatna a fajüldöző rezsimmel szemben állóknak.A Csáddal kapcsolatos kérdések régebben mindig heves vitát váltottak ki. Az elmúlt egy évben azonban a csádi helyzet gyökeresen megváltozott. A kormánycsapatok amerikai és francia segítséggel kiszorították az országból a belső ellentétektől megosztott felkelőket, és egészen a líbiai határig eljutottak. Tehát arról most nem lehet vita, ki képviselje Csádot. Annál nagyobb gonddá vált azonban a Líbia és Csád közötti ellentétek enyhítése. Líbia szerint ugyanis a jelenlegi csádi rendszer az Imperialista érdekeket szolgálja és képviseli a térségben, s ezáltal súlyos veszélyt jelent a környező országok számára. Közvetítő csoportot hoztak létre, amelynek az lesz a dolga, hogy e két ország kapcsolatait normalizálni próbálja.

E regionális kérdésekkel foglalkozó csúcstalálkozón — a helyzet komolyságát jelzi — az AIDS terjedésének veszélyét is megvitatták. Jelenleg ugyanis 23 afrikai országban 3 ezer beteget tartanak nyilván, de a szakértők szerint ez csak a töredéke a valóságos számnak. Helyi vizsgálatok alapján feltételezik, hogy több közép afrikai országban a lakosság 10—20 százaléka ís_fertőzött.

Ogy döntöttek, hogy összehangolják az AIDS elleni Intézkedéseket, azonban ennek gyakorlati jelentősége alig van, hiszen a legtöbb afrikai országnak nincs megfelelő egészségügyi hálózata és nyilvántartása.

E sok — gyakorlatban még alig megvalósítható — szándék és elképzelés azonban mégis eredmény, hiszen első ízben nyilvánították ki közös akarattal, egybehangzóan. Olyan együttműködés kezdetét jelentheti tehát, amely az egész fekete földrész holnapi sorsában döntő fordulatot hozhat. 4