Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-12-19 / 50. szám
в SZABAD FÖLDMŰVES _ 1987. december 18. Kisgyerek kis gand...? Eredetének helyén és idejében kétségkívül Igaz lehetett a szólás. Ugyan ml gpnd Is lehetett egy csupa öröm kisgyerekkel a népes udvarral körülvett, fehérre meszelt torndcos házban, ahol békességben megfértek egymással a család háromnégy nemzedékének tagjai. Tavasszal, nyáron a csöp gyerek nagymamával vagy a nagyobbik testvérrel a csipogó pelyhes kislibákat terelgetve kitotyogott a libalegelöre, ahol felcsendültek a gyermekdalok, skandálták a kiolvasókat, s közben készült a libuskavlrág- meg a pitypangkoszorü. Télen apa kis szekeret, falovat faragott, ómama meg rongyból, csuhéból ügyeskedte kt a pöttöm emberke játékait, amelyeket joggal tudott a sajátjának, hiszen maga is részt vett az alkotó munkában. Adogatta nagy buzgalommal a kellékeket, és szóval követte a munka folyamatát: ez lesz a szeme, ez az orra, kócból fonjuk a haját... A pattogó tűz ontotta a meleget, a nagy szobában elfért mindenki. Ének váltotta a mesét, szójáték a mókát. Nem neveltek, Oktattak, a gyermek a szó szoros értelmében játszva tanult. Környezetének jótékony hatása alatt spontán alakultak magatartásformái, modora, érzésvilága, szókincse. Érezte, hogy szeretik öt — és nemcsak öt, hogy ttt mindent egymásért, egymás javára tesznek. Természetesen későbbi érdeklődésében, feliemében is tetten érhetők a zsenge gyermokkor hatásai. De ez már nem egy bizonyos korhoz kötött, hanem általános érvényű igazság, amelyet pszichológusok egész sora megfogalmazott. A tény tehát adott, csupán azok a bizonyos hatások változnak, s nem tudni kinek a favára... Ma a nevelésben, Is — s ez kortanét — szigorú elméleti megalapozottságra törekszünk. Ez nem is lenne bal, de azért jó, ha szem előtt tartjuk azt is: „Kettős úton halad az emberi élet: Egyik a gyakorlat, másik az elmélet.“ fArany} A vizsga izgalmait élő diáklány kismama talán éppen Vekerdy Tamás könyvéből memorizál: „A nevelést legkésőbb a fogantatás pillanatában kell elkezdeni...“ Aztán megszületik a baba, mindenki boldog... Csak később kezdődnek a gondok. Anyuka szakdolgozatot ír, apu műszáki rajzokat készít, újságot olvas, a gyerek topog, nyafog a kiságyban. — Ugyan vedd már fel azt a gyereketI —Hogyisne, kényeztessem, aztán két hónap múlva, ha bölcsődébe megy, hogy rázom le magamról?I. A kicsi bölcsődében van, „jól“ érzi magát, mindenesetre jobban, mint otthon: nincs egyedül, beszédet, hangokat hall, gondoskodnak róla. Nem sír tehát a mama után — és ugyanúgy nem sír az a kicsi sem, akinek szülei nem értik meg egymást, akiket már semmi egyéb nem tart öszsze, csupán a gyermek. Igaz, a nővér szerint ktcsit agresszív a legényke, dehát „annyi baj legyen, legalább életrevaló“. A másik anyukának pedig fő a feje, mert minden reggel úgy kell lefejteni karjáról csimpaszkodó, toporzékoló csemetéjét. Azon töpreng, vajon hol rontotta el. Hátha tényleg megszívlelendő a jóindulatú intelem, miszerint korunkban közösségi életre kell nevelni elsősorban, nem kell dédelgetni, pátyolgatni a ktcsit, elég kevesebbet foglalkozni vele .., Lám, ha így jár el, most kevesebb a gondja. Csakhogy 6 erre nem képes, mert anyja a gyereknek. De hát miért állunk tanácstalanul, kétségek közt egy természetes jelenség fölött, tudniillik, hogy a gyermek ragaszkodik édesanyjához, azokhoz, akikhez tartozik. Az is természetes, hogy tiltakozik, amikor kiragadják abból a puha, meleg közegből, ahol jól érezte magát, és egy idegen ismeretlen világba csöppent. Honnan, ha nem innen, a gyermekkori ragaszkodásból, a valahová tartozás érzéséből erednek azok a gyökerek, amelyekből a későbbi kötődés táplálkozik szülőkhöz, családhoz, s amely végső soron öntudattá, hazaszeretetté teljesedik. Nem azt *kellene fontolgatnunk, hogy mennyi elég a szereiéiből... GYEPES ARANKA Hétalvók December a tél „legsötétebb“ hónapja. A Nap nálunk félnyolc tájban kel és alig van délután négy óra, már le is nyugszik. Ez nem is csoda, hiszen az ősz folyamán — déli irányban — egyre távolabb kerül az egyenlítőtől. A nappalok rohamosan rövidülnek, az éjszakák pedig hoszszabbodnak. December 22-én pedig — ez az úgynevezett téli napforduló — az éjszaka hosszabbá válik mint a nappal. A természeti népek ezért joggal nevezik decembert a Hosszú éjek holdjának. Nehéz bizony Ilyenkor reggel hétkor kibújni a paplan alól és elindulni az iskolába, mikor kinn még sötét és hideg van, s az ágy melege még visszahúz. Biztos eszetekbe jutott ezért, hogy de jó lenne átaludni a teleti Ezt persze mi nem tehetjük meg. Vannak azonban olyan állatok, amelyek — kisebb nagyobb szünetekkel ugyan —r átalusszák a telet. Az „alszik mint a morrňota“ vagy „alszik minta medve“ szólásmondások gyakran elhangzanak. A medve és a mormota helyett azonban ugyanúgy emlegethetnénk a sündisznót, a hörcsögöt, az ürgét vagy akár a denevéreket. Összes emlősünk közül legmélyebben mégis a nagy pele alszik. Ha „hálóhelyéji“ ráakadunk, kivehetjük vackából, még csak fel sem ébred. Nyugodtan szunyókál tovább egész áprilisig. A mo^motával együtt, amely 9 hónapot tölt Hyen „öntudatlan“ állapotban. Ök az állatvilág legnagyobb álomszuszékot. A téli álmot alvó emlősök közül a rágcsálók, bizonyos belső parancsnak engedelmeskedve, föld alatti vackukban eleséget halmoznak fel, eltömik annak járatait, hogy a csapadék, a hideg — s nem utolsósorban ragadozó — ne zavarja pihenésüket. A fajok többsége azonban nem ott telel, ahol az élete nyáron át zajlik. A medvék szíklaüregekbe, szél által kidöntött fák védelmébe húzódnak. A mormoták leereszkednek a csúcsok közül a völgyek közelébe és ott keresnek megfelelő üregeket. A denevérek közül még azok a fafok is a barlangokban telelnek, amelyek a nyáron át a padlásokon, faodvakban tartózkodnak. Esetünkben például ennek nemcsak az az oka, hogy a barlangokban a hőmérséklet méa a legnagyobb hidegben is néhány fokkal a 0 C-fok felett van, de az is, hogy itt a levegő páratartalma mindig magas. A denevéreket, de más fajokat úgyszintén, a. téli álom idején a kiszáradás veszélye is fenyegeti. A denevérek testének közel 70 százaléka víz, s ha ez 65 százalékra csökken — valószínűleg ez a kritikus mennyiség — akkor bizony felébrednek. Mondanunk sem kell. hogy ilyenkor életritmusukban zavar támad, ami pusztulásukhoz vezethet. A kiszáradás ellen az emlősök azzal is védekeznek, -hogy vizeletet ilyenkor egyáltalán nem, vagy ha mégis — rövid ébrenlétek idején —, akkor ts csak alig ürítenek. Amióta lehetővé vált, hogy az állatokra kicsi hőmérőket, szívműködésüket ellenőrző készüléket stb., sőt parányi rádióadót szereljenek > amely egyenest a kutatók laboratóriumába továbbítja a méréseket —1 azóta sok pontos adattal gazdagodott a tudomány. A sündisznókról például megtudták, hogy míg nyáron át óránként 2 liter oxigént fogyasztanak, addig álom közben alig 50 köbcentit. Testhőmérsékletük pedig 6 C-jokra süllyed, de ezt még erős fagyok idején is sikerül megtartaniuk. A legalacsonyabb testhőmérséklet, amelyet eddig mértek —< fajtól függően — 5,0—0,2 C-fok volté Az állatok téli álomba esését több tényező váltja kt. Szerepe van benne örökölt „belső“ hajlamnak, de a bekövetkező táplálékhiánynak, a napsugárzás mennyiségében beálló csökkenésnek és persze a hőmérsékletnek is. Az erdei állatoknak az álomba vonulás Idejét a lombhullás vagy a havazás jelzi. A szibériai mormotánál megfigyelték, hogy a téli álom kezdete az első havazással esik egybe. Mire jó az, ha „meghőmérőzzük“ az állatokat vagy ha életük apró mozzanataira odafigyelünk? — kérdezhetitek többen. A válasz egyszerű: ami ma öncélú kíváncsiságnak tűnhet, lehet, hogy azt az ember holnap, például az űrutazásban, értékesítheti. POMICHAL RICHARD PIONlRK.RÖNIKA A ml iskolánk minden évben megünnepli a noszí évfordulóját, s megemlékezünk a csehszlovák—szovjet barátsági hónapról is. Most az osztályban a tanító néni beszélgetett velünk és együtt készítettük el a faliújságot a 70. évfordulóra. Elolvastuk a „Történetek tenmről“ című könyvet. július Fučík nevét viselő Plonircsapatunk rajzversenyt hirdetett, amelyen én Is részt vettem, de azt még nem tudom, milyen eredménnyel, mert még nem volt meg az érté lés. Tanítás után napközibe járok. Ott is beszélgettünk az évfordulóról. Készítettünk matrjoskákat is, amelyekből küldök egyet mutatóba. A barátsági hónap alkalmából kiállítást rendeztünk az osztályban különböző emléktárgyakból, képeslapokból, amelyeket a Szovjetunióból kaptunk vagy hoztunk. Még a tanitó néni is hozott emléktárgyat. Nagyon szépre sikerült a kiállítás. Becze Adrián, 4. oszt. tan. Tornaváralja (Turň. Podhradia) ÍIMRÍEPVÁRÄS Hogy az ünnep üröm legyen és pihenés, a család zavartalan egvütriétének nyugalmát adó ideje, a háziasszonyoknak már jóval előtte el kell kezdeniük a készül ődést. Sok finom édesség, vendégváró sütemény elkészíthető napokkal korábban, s eltehető karácsonytól szilveszterig. MEZES CSOJC Hozzávalók: 30 dkg sima liszt, 14 dkg cukor, 2—3 evőkanál méz, 2 tojás, 1 kávéskanál szódabikarbóna, késhegynyi törött fahéj, késhegynyi törött szegfűszeg. A hozzávalókat összegyúrjuk, ruhával letakarva hidegre tesszük. Másnap ceruzavastagságűra kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, tepsire rakjuk, tojással megkenjük, tetejére iehéjazott, fehér mandulát vagy fél diót teszünk, és forró sütőben megsütjük. MEZES KAIÄCS Hozzávalók: 25 dkg méz, 12 dkg vanfliás cukor, 25 dkg sima liszt (ha van, legjobb a rozsliszt), 1 kávéskanál szódabikarbóna, késiiegyni törött fahéj, 1 késhegynyi törött szegfűszeg. citrombéj, 1 evőkanál rum, 4 tojás. A langyosftott mézet, cukrot a tolássárgákkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a fűszereket, szódabikarbónát, a lisztet, végül a tojásfehérjéből felvert kemény habot. Kivajazott, lisztezett püspökkenyér formába öntjük. tetejét gorombára vágott mandulával meghintjük. Mérsékelten meleg sütőben sütjük. HAZIKEKSZ Hozzávalók: 60 dkg liszt. 20 dkg рогспког, Hl dkg vaj, 2 egész tojás, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vanfliás oukor, kevés dió vagy mandula. A lisztet, cukrot, valat, sütőport, vanfliás cukrot két tojással és kevés tejjel összegyúrjuk, néhány órát pihentetjük Nem túl vékonyra kinyújtjuk, s különböző klszúrókkal kiszaggatjuk. Tolással megkenjük, kristálycukorral összekevert darabos dióba mártluk, tepsire rakjuk és mérsékelten meleg sütőben megsütjük. DlOCSKA Hozzávalók: 30 dkg sima liszt. 1 db vajas margarin, 10 dkg porcukor, 10 dkg dió, 1 tojás sárgája. A hozzávalókat összegyúrjuk és dlócska formákban kisütjük. 13 dkg vajat, 12 dkg porcukrot, 10 dkg őrölt diót jól kikeverjük, majd a diócskákat ezzel a töltelékkel megtöltjük, porcukorral beszórjuk. APRÖ MÉZES/SCTEMEW Hozzávalók: 30 dkg sima liszt, 15 dkg porcukor, 2 tojás, 5 dkg olvasztott méz, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 kávéskanál fahéj. Összegyúrjuk, gyorsan kinyújtjuk, különböző szaggatókkal kiszúrjuk, forró sütőben sütjük. ; LEVELES POGÄCSA Hozzávalók: 70 dkg sima liszt, 40 dkg töpörtyű (vagy — helyette — 30 dkg Smetol), lh dl tej, 2 dkg élesztő. 1 kocka énkor, 1 egész tojás, 1 sárgája, 1 doboz tejföl, 1 evőkanál só. 50 dkg sima lisztből, a tejben felfuttatott élesztőből, amelyben elkevertük a cukot, az 1 tojást és az 1 sárgáját, a tejföllel és a sóval rétestészta keménységű tésztát gyúrunk, jól kidolgozzuk. A megmaradt 20 dkg lisztből és a töpörtyűből (vagy margarinból) kenhető masszát gyúrunk. Ezt rákenjük az előzőleg elkészített, majd kinyújtott tésztára. Ügy hajtogatjuk össze, hogy kb. háromszor húsz percenként kinyújthassuk, újrabaltogathassuk. (Ahogyan a leveles tésztákat szokás.) Végül kb. másfél ujjnyi vastagságúra sodorjuk, kiszaggatjuk. Reszelt sajttal megszórva, forró sütőben sütjük. fNe rakjuk túl közel egymáshoz, mert nagyon levelesre sülnek a pogácsák!) SAJTOS PEREC Hozzávalók: 50 dkg sima liszt, 1 Héra margarin, 1 púpozott kávéskanál só, 2 tojássárgája, 3 dkg élesztő, 20 dkg reszelt ementáli sajt, tejföl. A kevés tejben felfuttatott élesztőt és a hozzávalókat annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Kicsit pihentetjük, majd kinyújtjuk kisujjnyl vastagságúra. Megkenjük tojásfehérjével, meghintjük reszelt sajttal. Akkor az igazi, ha a Magyarországon kapható perecszaggatóval szaggatjuk kj Ha ez nincs, keskeny szalagokra vágjuk Ktcsit kelni hagyjuk, erős tűznél gyorsan sütjük. pzergej 1 Szmirnov: Karácsony: vendég című verséből idézünkj ' Rejtvény, l.réss le jtvény. Vitamin.- Г ingói cdltö Ceknbben ean l 'olyó az SZK-ban yapjúzBvet у r lejtvény, 1-rász S.résa Afrikai ország , <41 'ehérje.omponens iangjegy • 1 i E Zj_ illat építményt szintig bont kamionok jelzése 3Ór t. fs> к Stigma Stannum Hüter » KStSezo Viaszai ujfok Kutató névmás" Idegen tagadás Fluor Olaszországi város r, Sdi név. a * Séma néma Szlovákia beljilap A* USA tagállama Bán sziget * Kevert kés i \ Kegyelmed í Személyes Ijnévmác Hómai egy Tány HAutó • JPárka Angolna - németül ■ к Evť^^ 1 lemzeti Bizottság SSngySleg Hvitamin jjidegyeror. fltelepülés ÍPosztó-Hejtvány, t.rész Kevert bab X Kilogramm Rádiusz Művelet-* len Princí-* pina. r üárgyrag Léva fal« Angol világos sör Imjulateze !r I Pihen • ...cipáit független Sazak aóbert Aeztécium 1 L Ж Ж Ivóedény T MEGFEJTESNVER(ESEK A lapunk 46. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Az elfogult ember csak hehunyt szemmel Iát.“ Nyertesek: Izsák Tibor. Kürt (Strekov); Nemes Aranka, (Dunajská Streda)) Nehéz Sándorné, Udvard (Dvory nad Dunaszerdahely Žttavoul.