Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-10-10 / 40. szám

SZABAD FÖLDMŰVES

1987. október 9.

14

VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADÁSZAT • VADASZAT • VADASZAT • VADASZAT О VADASZAT • VADÁSZAT • VADASZAT

Október

Vadtenyésztés, vadvédelem.

Októberben a jó vadász az őszi vadászatok izgalmas élvezetei közepette sem feledkezik meg vadóvó kötelességeiről és az ezzel kapcsolatos munkálatokról. Szorgalmasan vadászunk a kártékony állatokra, a haszonvad természetes ellenségeire, főleg a kóbor kutyákra és macskákra. A vadorzók elleni védelemben Igen fontos a vadászterület ellenőrzésének a )6 megszervezése.

A vadélőhely-gazdálkodás fő Jellemvonása a területen élő vadfajokról. való gondoskodás. Ez tulajdonképpen a vadeltartó képesség megtartásához szükséges vadtakarmány termelésére és gyűjtésére vonatkozik. A helyes értelemben vett vadtakarmányozás csakis a vad tényleges szükséglete alapján kiszámított mennyiség megtermelését jelenti. Ennek megfelelően a terület és vadállomány létszámának alakulása szabja meg a

tényleges szükséglet mennyiségét. A vadásztársaságok elfogadható pontossággal ismerik a vadállomány fajösszetételét ésegyedszámát, ami lehetővé teszi a takarmányszükséglet megállapítását. A vadélőhely akkor a legmegfelelőbb, ha a területen a természetes úton szerzett vadtakarmányok, legelők, rügyek, lombok és a mesterségesen termesztett takarmányok az évszaknak megfelelő beltartalmúak. A téli etetéshez gyűjtsünk makkot, illetve gesztenyét. Vigyázzunk az egyes takarmányfélék felhasználási arányárai Fontos továbbá az etetők számának a megállapítása, elhelyezésüknek a módja. Nem szabad elfeledkezni a szálas takarmányfélék állandó biztosításáról. Októberben folytatjuk a régi csenderesek felújítását, új csendereseket és mesterséges vadföldekel létesftünk.

A vadászható vad. Ebben a hónapban Szlovákia területén az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának a vadfajok vadászati idejéről, módjáról és feltételeiről

Az Ipolysági (Šahy) vadászok jelentős mennyiségű csicsókát termelnek a vadállomány téli etetésé céljából

. (Belányl János felvétele)

szóló 1975/172-es számú hirdetménye értelmében a következő vadfajok vadászhatók: szarvas, dám, muflon, vaddisznó, őz, farkas, htúz, róka, borz, üregi nyúl, pézsmapocok (befogása), nyestkutya, görény, hörcsög, ürge, császármadár, vadlúd, tőkés réce, böjti réce, csörgő réce, szárcsa, balkáni gerle, varjú, csóka, szajkó, szarka. Október 15-én befejeződik a szírt! fogoly, valamint az örvös galamb vadászata. Az önálló és elismert fácánosokban vadászható a nyesi, a vadmacska, a sün, a menyét és a sirály. HS- jakosarak alkalmazáséval befogható a héja, az egerésző ölyv, valamint a gatyásőlyv.

A vadászati jog gyakorlása. A vadászati jog gyakori megsértése miatt felhívjuk az alábbiakra vadásztársaink figyelmét. A vadászjegy a vadászt csupán arra jogosítja fel, hogy

fegyvert tartson és viseljen, továbbá arra: a fegyvernek megfelelő lőszere legyen. Magában a vadászjegy azonban nem elég ahhoz, hogy tulajdonosa vadászat! jogot gyakorolhasson. Ehhez vadászati engedély szükséges. Az előírt nyomtatvánjt (vadászati engedélyt) a vadásztársaság elnöke és a vadgazda vagy a vadászterület tulajdonosa adja ki.

A vadgazdálkodás előírásainak és a vadászati etikának a betartása minden vadász alapvető kötelessége. A törvény felhatalmazza a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert arra, hogy Indokolt esetekben megváltoztassa a védelem idejét, módját és feltételeit. Ezért szükséges, hogy minden vadász figyelemmel kísérfe a szaksajtóban bizonyos időszakonként megjelenő hirdetmény tartalmát.

Szaklexikon

• { ■

»Ж/ ii .... - m *< ш*: r*.íV,W' üs

ШШШШШ

. Y.V.'áf ..

Trófeák

(haló Károly Illusztrációs felvétele)

Élőhely. AZ a kisebb vagy nagyobb földrajzi terület, ahol a növényzet és az állatfajok (beleértve a vadat is) életközösségben élnek.

Vadeltartó képesség. Egy terület vadeltartő képessége függ a rajta élő összes vadat egész éven át hozzáférhetően kielégíteni tudó természetes táplálék mennyiségétől, hozzászámítva téli etetésüket és a víz, valamint a búvóhelyek mennyiségét.

Rigyetési idő. A szarvas és a dám üzekedésl, párzási Ideje, amelyet a vadászok egyszerűbben és szebben a szarvasnál bőgésnek, bőgőst Időnek, a dámná! pedig barcogásnak, barcogást Időnek neveznek. >— alaksze—

Szamsigs

Sok vadász számára erdeink legtöbbre értékelt és legvonzóbb vadászeseménye a szarvasok üzekedése, a szarvasbőgés.

A szarvasbőgés a nász ideje, ilyenkor a bikák erőteljes bőgő hangot hallatnak, amely elvkor iizekedési vágyat, hívást fejez ki, máskor pedig a vetélytárs felé haragot, harcra való kihívást jelez.

A bika életében közvetlenül a bőgés előtti időszakot a kövérség vagy „döhérség“ időszakának nevezzük. Ekkor éri el a legjobb testi állapotát és ettől, valamint a vidék jellegétől, továbbá az időjárástól függően már augusztus végén, szeptember elején megkezdődik a szarvasbőgés. A jó erőben lévő bika hűvös időben korábban, a gyengébb későbben kezdi a bőgést; a száraz, meleg idő viszont általában késlelteti. Ennek megfelelően Szlovákiában a bőgési idő október közepe táján ér véget.

A bikák téli szállása és nyári tartózkodási helye másutt van, mint ahol bőgnek. Ezért a vadászokat gyakran meglepetés éri, ha egész évben vagy nyáron látott ismert bikát bőgéskor nem találják. Sokszor több kilométer távolsággal odébb, másutt állnak be egy-egy tehéncsapathoz, mint ahol nyáron tar jzkodtak.

A bőgés megkezdése és tartalma idején kívánatos, hogy az erdőben a lehető legnagyobb csend uralkodjék, különösen a beállás (a bikának a tehenekhez való csatlakozás) idején, mert ismételt zavarásra a bika távolabb, egy másik tehéncsapathoz csatlakozik.

Szarvasbőgés idején szembetűnnek a bikák feltűnő nyomat, és többnyire érezhető a rigyetés Jellegzetes szaga. Az extázisbán levő bika a bőgésen kívül a fák és bokrok törésével, a föld kaparásával, a hangyabolyok, öreg fatuskók szétverésével is elárulja magát.

A verekedő bikák összecsapásaik során agancsaikat meszsze hangzó lármával ütik öszsze. Ez a jellemző hang csak bőgési időben hallható. A fenti jelekből a rigyető. illetve bőgőbelyeket könnyen felismerhetjük.

A szarvastehenek nem egy •időben üzekédnek, legkorábban az öreg tehenek, a fiatalabbak később. legvégül pedig az íinők. Ez azonban nem általánosítható. Egvéni tulajdonságok, erőn- ‘ tét. időiárás. mind kihat az íize- Uedés megindulására. Ez a tulajdonság át is öröklődik. Egyes tehenek, de leginkább a fejletlenebb ünök csak később kezéig az üzekedést,' ami október közepéig 1s elhúzódik. Ez káros az állományra, mert egyrészt a sokáig húzódó íizekedésben erősen igénybe vett bikák a hátralévő őszi hetekben már nem tudnak kellőképpen felerősödni és így leromolva várják a tél kezdetét. Másrészt a megkésett tlzekedésből származó borjak csak júniusban, július eleién látnak napvilágot, és 'az előttük álló télbe gyakran elmaradva, fejletlenül érnek.

Az üzekedés befejeztével a bikák ismét különválnak a csapattól, keveset járnak, sokat pihenőnk és magányosan vagy néhánymagnkkal elkülönülve élnek tovább.

A szarvast cserkészve, lesen vagy hívással vadásszuk. Természetesen. nagyon nehéz 16- távolságra megközelíteni a szarvascsapatot. amelynek sokfejfl, sokszemű figyelőrendszere szinte minden irányból képes felfedezni a közeledőt. Gondos megfigyeléseink során azonban kiválaszthatjuk azt a helyet és . Időt, amikor szarvasainkkal találkozhatunk.

A találkozás . pillanatában maradjon a vadász higgadt, ne ragadja el a szenvedély, a „lődüh“. Ne tegyünk ' könnyelmű lövést! A golyót csak akkor enged)ük útjára, ha alapos szemrevételezés után megállapítottuk, begy az előttünk lévő vad valóban megfelel az érvényes vadászati engedélyünkben feltüntetett adatoknak, mert csak ezután örülhetünk őszintén vadászsikerünknek.

ÍA. ].)

г-t okatlanul meleg nyár\r. végi délután volt. A madarak vígan dalollak és nem akarták tudomásul venni, hogy szeptember vége közeledik,f A fecskék sem készültek még vándorútra, és a legyek zümmögése, a rovarok sercegése, pattogása nyárias hangulattal telítette, dúsította a levegőt. A kukoricatáblát lágyan lengette a szél és a levelek halk ztzegése szinte sugallta, hogy a tengeri percről percre érik ...

Miklóssal a patak mentén baktattunk, telles vadászfelszereléssel, csBszködés ürügyén Ilyenkor a távcső a legfontosabb eszköz, mert kiteríti az ember elé a határt, mint a könyvet, amelyből olvasni lehet. A puska is nagyon fontos, ha netán ragadozó kerülne cső elé, mert ősidők törvénye. hogy nagyobb tekintélye van a puskás csősznek, mint a botfára támaszkodó felügyelőnek.. Mi, vadászok, évek óta besegítünk kukoricaérés Ideién az állandó csőszöknek. Rendszerint kettesben járjuk a határt. Miklóssal szívesen társulok,, mivel mindig akad megbeszélnivalónk, kifogyhatatlan témánk a vadászat és a természet szeretete erősen őszszeköt bennünket.

Miklós évek hosszú során volt vadgazda és az egyesítés után. a három községből alakult fSzőlős—Vlnodol, Cétény— —Cetin, Pann—Paňaj úf, népesebb vadásztársaságunknak is 6 lett a vadgazdája. Nyugdíjba vonulása után átadta a vándorbotot a fóval fiatalabb Krajmer Tamás agrármérnöknek . (.

— Azok voltak a szép idők, amikor még novemberben is lábon állt a kukorica, akkor lőttünk kilós kakasokat. Most meg jóformán be sem érik a termés, törik, vágják, zúzzák — kezdtem a beszélgetést, de azonnal tapasztaltam, hogy melléfogtam, mert Miklós oldalból „végigvágott" tekintetével, és halkan, bizalmasan, mintha titkot árult volna el. odaszőlt:

— Van fogalmad róla, hogy mennyit veszített tápértékéből az a kukorica? Hallgathattam Miklós meggyőző magyarázatát, mert barátom — ennek a vadon sehol nem termő, embert és állatot egyaránt tápláló, fontos kultúrnövénynek — a kukoricának, legalább ismerője, ha nem szakértője, hiszen a tápkészitő üzemnek volt Verebélyen fVrábleI a főraktárosa.

közben galambok szálltak a patakra vizet tnnt, figyeltük a tarka csapatot.

— Na, sógor, hányat puskáztál le belőlük? — kérdeztem kajánul.

— Kettőt — válaszolta, és mosolyogva vette tudomásul, hogy csábító gondolatain rajtakaptam.

— Az még szép, gondoltam, hogy már kihagyogatsz — folytattam az évödést.

— Te sem szerénykedhetsz. Jól tudom, hogy a seregélycsapatot alaposan megdupláztad csendben, mert valahol a szivetek mélyén a seregélyeket cseresznye- és szőlőtolvajoknak tarifátok — mondta enyhe mániával, és sikernek könyvelte el a visszavágást.

Aztán másra terelődött a szó, a vadászebek kerültek naptrendre, miközben figyeltük Miklós Dora nevű szlovák vtzs- Iáját, amint köröttünk serénykedett, mert még nem kapott parancsot böklászásra, keresésre. A kutya a hátsó lábát kissé furcsán vitte, magyarán mondva sántított.

— Mt történt vele? — kérdeztem gazdájától.

— Egy traktor kerekei alá került. Bizony, és erre mondják. hogy „ebcsont majd beforr". Beforrott, de rosszul, sántít a kutyám. Megtartottam, mert megbízható és hűséges —

szolgált magyarázattal Miklós, s parancsszóra beküldte a kukoricásba a kíváncsi, szaglászó jószágot.

A kutya hol kibukkant a kukoricásból, hol visszatért, izemmel láthatóan élvezte a dolgot, a nagy szabadságot. Nemsokára dühös vakkantásra lettünk figyelmesek, maid nyüszítő ugatásba csapott át, mint amikor a vadászeb űz, hajt valamit. Nem csalódtunk, mert az eb csaholása és az erős csőregészen a világ végére, ennyi lövés után — nyugtatott Miklós, és a találat helyére, azaz nyomra tette a bicegő vizslát.

Dorka úgy látszott érti a dolgát, és rövid nyomkövetés után aportlrozta, hozta a kimúlt macska tetemét. Fogolypecsenyén felhizott — jót sejtettük — kandúr volt az áldozat, s hamar napirendre tértünk a sorsa felett, folytattuk utunkai a „Zsigáidnak" nevezett dűlő felé.

tetés zaja egyre közeledett. Egy lélegzetvételnyi idő alatt megtermett tarka kandúr perdült ki elénk at útra. Az üldözött macska Ijedtségében hirtelen fordultában felborult és tehetetlenül, esetlenül kalimpált a porban, de nyomban ugrott a bozótos felé, miközben lekererültek a fegyverek, s kíméletlenül szóltak, okádták a halálos tüzet.

De a macska eltűnt at Ót menti bozótban. A lövések sem tántorították vissza az ösztönös menekülés szándékától. Csalódottan és tanácstalanul pillantottunk egymásra, majd szótlanul töltöttük újra még füstölgő fegyverünket. A kukoricásból kibukkanó kutya, miután nem látta az üldözöttet, lenézően, lekicsinylőén nézett felénk.

— Na, ez megugrott, jót megtréfált bennünket, bottal üthetjük a nyomát, pedig a te lövésed biztosan fogta. En csak a bozótba, vaktában küldtem utána a duplát — szóltam, hogy magyarázatul, megnyugtatónak mondjak valamit.

— Ne mondjunk le róla olyan könnyen, ttt van Dorka, majd megcsípi. Nem mehetett

Útközben még szó esett Midáról, a magyar vizsláról, Arónak a hűséges pointernek is szenteltünk egy mondatot, de Lesan emléke felett időzve leszögeztük, hogy „buta kutya" nincsen, mert Lesan már jóval túl volt a kölyökkoron, amikor Miklóshoz került, úgyszólván semmit sem tudott, még a nevére sem reagált becsületesen, s Iám a környéken messze híres vadászeb lett belőle...

Miután felkaptattunk egy dombon, a völgyben a hűsvizű kutat kerestem, de annak nyoma veszett. A nagytáblás parcellázás közben, a határt nem ismerő traktorosok beszántották. Ma már csak emlékezünk, hogy egykoron, foglyászások idején ittünk hűvös és kristálytiszta vizéből..,

Miklós szakította meg a csendet:

Mártonra, az erdészfiúra emlékszeme? —. kérdezte. Beleegyezően, Igent bólintottam.

—• Meséltem már, hogy miként bánt el Szerencstk úrral ez a senkit, soha meg nem bántó gyerek? ■— folytatta elégedetten Miklós Hallottam ugyan az esetről, de a Miklós féle változatot még nem ismertem, tehát „nemet" intettem.

Miklós nagy élvezettel kezdte előadni a történetet... Röviden arról szolt, hogy azon a bizonyos napon Mártonnal rótták az utat a kukoricás körül Egyszóval csőszködtek, amikor Szerencstk úr, a volt üzletes bukkant elő és kukoricával degeszre tömött táskát cipelt magabiztosan. Miklós nem akart kikezdeni a minden hájjal megkent emberrel, úgy tett mintha meg sem látta volna a táskát Szerencstk kezében.

De nem úgy Márton. Először kipirult, majd elsápadt a fiú és a szemét, mintha csípte volna valami, annyira összeszűkítette, s le nem vette volna a táskáról egy pillanatra sem.

— Hol s merre járunk Szerencstk úr? — kérdezte katonásan.

— Csak sétálgatok — válaszolta sunyin a kiöredett üzletvezető.

— Sétálgat és a táskáját ts hazulról hozta megtömve, hogy majd kiszórja a madaraknak — mondta kíméletlenül a zöldruhás fiú.

— 0, ez a kts kukorica bánt benneteket, csak az út mentén szedtem fel, a lepotyogottat, nevetgélt a fapojájú uénség.

— Ne játszadozzon vetünk,t fordítsa ki azonnal a táska tar talmát.mert nem állok jót magamért — szólt keményen a fiú, és a szavak szinte hasították a levegőt.

A csalafinta, jópofa üzletes nyomban felmérte a helyzet komolyságát, tudta, érezte, hogy ezúttal nem babra megy a játék, és kelletlenül kiborította a táska tartalmát.

Akkor lepődött meg igazán a két puskás ember, a megdöbbenéstől percekig szólni sem tudtak. Az történt ugyanis, hogy a táskából kiboruló felülre rakott kalászok után, sárga hibrid kukoricaszemek kilói szóródtak a földre.

Szerencstk törte meg a csendet:

— ‘ Verjetek meg, üssetek agyon — sopánkodott, jajveszékelt síró hangon.

— Nézze, Szerencsik út! Maga egy javíthatatlan gazember, és ez nagyon mértékletes kifejezés. Amikor gyerek voltam, nagyanyám elküldött magához bevásárolni. Nem vásároltam sok halmit, de maga akkor is becsapott két koronával. Nekem az fájt nagyon, hogy nagyanyám engemet nézett csalónak, úgy halt meg, és soha nem hitte el az igazamat. Örökre kegyvesztett unokája lettem, szentül hitte, hogy akkor hazudtam. Pedig csak az történt, hogy maga becsapott egy kisfiút. Most újra qsújosan be akart csapni, ezúttal nem két koronával, hanem tíz kilő kukoricával, és nemcsak engemetj hanem mindazokat, akik ezen a földön, s ezért a termésért keménypn dolgoznak. Maga Szerencsik becsapott, meglopott mindenkit. Nézzen a szemembe, meddig akar még így élni, meddig bírja ezt!? — ezek után lett igazán csenő a széles határban. A vádlott látszott, hogy legszívesebben bebújna a szégyentől, akár egy egérlyukba is.

— En egy öreg ember vagyok, mit fogtok velem csinálni? — nyöszörögte megtörtén, ezúttal nem játszott szerepet.

— Hordja el magát, és többet ne mutatkozzon a határban — sziszegte Márton. és keményen megmarkolta a megtört ember gallérját. A lecke hatott, Szerencsik többé nem mutatkozott a határban ...

A történet végére erősen bealkonyodott, Kerülővel értünk a faluba, és a szövetkezet portáján bejegyeztük nevünket a szolgálati könyvbe. Holnap majd más társak tapossák léptünk nyomát.

MOTESlKY ÁRPÁD