Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-10-10 / 40. szám

Egy alapszervezet életéből Részlet a kiállítás­­búi (A szerző felvétele) A fííri (Rúbaň) kiskertészek alapszervezete szeptember 12- én és 13-án rendezte meg a már hagyományosnak mondha­tó zöldség-, gyümölcs- és vi­rágkiállítást, amelyet több mint /400 látogató tekintett meg, és adta le szavazatait a legszebb terményekre A zöldségfélék közül a legtöbb szavazatot az a zöldpaprika kapta, amelyet Skopec Béla kertbarát termelt. Sokan szavaztak arra a kar­fiolra is, amelyet Barát Andor termesztett, így az második lett. A virágok közül az érdek­lődők legszebbnek Balogh Jó­zsef dáliacsokrát látták. A leg­szebb gyümölcsnek kijáró el­ismerés Komár Ferenc körté­jének jutott. A legnagyobb ter­ménykollekció Dolnik Imre kertjéből származott. A közön­ség díját — 26,8 kg-os sütő­tökkel — Huszlicska Béla nyer­te. A tűri Vörös Csillag Egysé­ges Földműves-szövetkezet .-ag­­ronómusa, Korpás András mér­nök és Mihalek György szőlész által bemutatott több bor- és csemegeszőlő-fajta a látogatók körében szintén nagy érdeklő­dést keltett. A csemegeszőlők közül a látogatók az Opál, a Topas, a Dóra, a Pannónia Kin­cse, a borszőlők közül pedig a Mopr, a Müller, a Rajnai Riz­­ling és a Zöld Veltelíni faj­tákat tekinthették meg. A kiál­lításon számos szakkönyvet is bemutattak. Ennek a sikeresnek mond­ható rendezvénynek fő szerve­zői Esek Imre, a helyi szerve­zet elnöke, valamint Kovács Jozef és Tóth Ferenc vezetősé­gi tagok voltak. Az esztétikus elrendezésről Korpás András mérnök és MTflalek György gondoskodtak. A fűrl kertészkedőket augusz­tusban a CSKSZ Veiké Nem­­öice-i szervezetének 45 tagja is meglátogatta, akiket Tóth Fe­renc vezetőségi tag fogadott. A vendégek nagy érdeklődést tanúsítottak az itteni zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés Iránt. Estefelé pedig elláto­gattak a kürti (Strekov) sző­lőhegyre, ahol — borkóstolás közben — elbeszélgettek a kö­zös problémákról, a két szer­vezet működéséről, tevékenysé­géről. Másnap a vendégek Nyitrára (Nitra) utaztak, ahol megtekintették az Agrokomp­lex '87 kiállítást. Esek Zoltán Akomposztkészítés az egyik legfontosabb alapművelet, amelyet a biokertésznek a kiskertjében alkalmaznia kell. Sokan azonban az ideális kis­kertet úgy képzelik el, mint valami lakószobát, tehát ala­posan kitakarítva, minden gyomtól és növénymaradvány­tól mentesen. A hulladékot gyakran gondosan elégetik. Az ilyen „kiskertészek“ a gomoly­­gó füstcsóvákat szemlélve úgy képzelik, hogy munkájukat na­gyon jól végezték. Közben pe­dig szennyezték a levegőt és önmagukat Is megkárosították, hiszen a kerti és a háztartási hulladék kitűnő komposztalap­­anyag. A kiskertésznek, ahhoz, hogy Jó biokertésszé váljon, sok eddigi szokását fel kell ad­nia. Új tapasztalatokat kell sze­reznie, s átvenni a másokét. Ez nem szégyen, mert közismert, hogy a „jó pap holtáig tanul.“ A komposztkészítéshez elsősor­ban azonban sok személyes ta­pasztalatra van szükség, énei­kül ugyanis munkánk nem lesz eredményes. Száz évvel ezelőtt még azt hitték, hogy a szükséges táp­anyagot a rothadási folyamatok szolgáltatják a növényeknek, holott ma már tudjuk és állít­juk, hogy a szerves anyag hu­musszá való éréséhez éppen a rothadási folyamat meggátolá­sa a fontos. A levegő oxigén­jének segítségével ezért az er­jedést kell elősegíteni. A ter­mőfölddé érő komposzt jó mi­nőségét tehát csakis Jól szellő­zött komposzthalomban érhet­jük el. Mindezt azért mond­juk el, mert a jé biokertész csakis szerves trágyát használ, minden nemű műtrágyát mel­lőz tehát, mivel ezek a mester­séges anyagok kedvezőtlenül hatnak hasznos segítőtársaira, a talajban élő különféle szer­vezetekre. A jó kerti talaj — és a beérett komposzt is — a mikrébák és más talajképző élőlények milllárdjait tartal­mazzák. A legújabb adatok sze­rint 1 gramm kiváló minőségű talajban több élőlény található, mint a Föld egész népessége. Ezek a mikróbák szorosan a minősége —, hogy egyes komponenseit minél jobban ösz­­szekeverjük. Általában a követ­kező alapanyagokból készíthe­tő a komposzt: istállőtrágya, tarlómaradványok, zöldtrágya, mindenféle konyhahulladék, fa­hamu, korom, tojáshéj, szecská­zott növényszár, fűrészpor, ta­vi iszap, nedves papír, háztar­tási szemét (vegyi anyagoktól, üvegtől, porcelántól mentes), KOMPOSZTKÉSZfTÉS együttműködnek — szimbiózis­ban élnek — a növényekkel és így a tápláléklánc fontos ré­szét képezik. Táplálékul szá­mukra az elkorhadt szerves anyagok szolgálnak. Egy hek­tár talajban átlagosan 27 ton­na mikroorganizmus él. Ezek a talajlakó mikróbák különbö­ző erjesztő (fermentáló) anya­gokat termelnek, amelyek a ke­ményítőt, a zsírokat, a cellu­lózt és az egyéb szerves anya­gokat lebontják — illetve fel­oldják —, tehát új anyagok fel­építését segítik elő. Itt válik világossá a komposztkészítés jelentősége a talaj tápelemei­nek felújításában. A kiskertben a komposztké­szítés terén csak korlátozott lehetőségeink vannak, ezért a legegyszerűbb módszert, a kom­­poszthalom készítését ajánljuk. Ennek az egyszerű eljárásnak a lényege a kb. 1,5 m alap­­szélességű komposzthalom. Hossza a kert nagyságától függ, általában 100 maként 3—4 m hosszúságút ajánlunk. Kom­­poszthalmunkat természetesen úgy alakítjuk ki t-« ettől függ galamb- és baromfitrágya. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy a jó minőségű komposzt­­hoz az állati eredetű feiiérje­­— például a vér, a szaruliszt stb. — is nagyon szükséges. A különböző komposztanyagot nem rétegesen, hanem alapo­san összekeverve halmozzuk fel. Jobb eredményt érünk el, ha a komposztanyagot bazalt­liszttel leheletfinoman beszór­juk. Azonkívül, hogy a kőliszt sok nyomelemet tartalmaz, a szerves anyag elbomlásakor keletkező tápelemeket is lekö­ti. A komposzt kb. olyan ned­ves legyen, mint a kifacsart szivacs. A túl száraz komposzt­­anyagban a mikroorganizmusok tevékenysége csökken, a túl­­nedvesben viszont a rothadás veszélye áll fenn. A komposzt­anyagot könnyen levegőztethet­jük úgy, hogy a halomba több helyen beletúrunk. A komposzt­­halom készítésénél előnyös ap­róra vágott, szecskázott nö­vényszárakat felhasználni, de a baltával felaprftott, arasznyira vágott, vesszőket is jó beleten­ni. A felaprított rőzse a halom belsejét levegőssé teszi. A sok faanyagot tartalmazó komposzt kiválóan alkalmas a kötött ta­lajok fellazítására — így a kom­posztálásból kettős basznunk is származik. A halom magassága ne ha­ladja meg az egy métert, az oldalfalak ne legyenek függő­legesek, hanem fölfelé ferdén összefutők. Talapzata 25—30 cm vastag termőtalajon legyen és pedig azért, hogy a földi­­gHiszták télen azon keresztül mélyebbre húzódhassanak. A komposzthalmot általában ár­nyékos helyre helyezzük. Bel­sejében nyirkos — körülbelül 18 C-fokos melegnek kell len­nie. Ezért fedjük le. A legjobb takaróanyag a lekaszált fű, a­­mely összeáll, illetve úgy ösz­­szetömődik, mintha szőnyeg lenne. Ha a komposzthalom tar­talma annyira elkorhadt, hogy formájukat csak a fás részek tartották meg, akkor már érett és felhasználására kész. Nyáron 8—10 hét alatt beérik. A szak­irodalom szerint a jól összeke­vert komposztalapanyagot 25— 30 cm-es rétegekbe rakjuk el, minden rétegre szórjunk 3 cnj vastagságban, lehetőleg agya­gos földet. Minden rétegnél al­kalmazzunk szaru, Illetve csont-» lisztet Is. A nyár folyamán —• májustól szeptemberig — a hal­mot legalább kétszer forgas­suk át — ezzel elősegítjük a korábbi érést. Próbáljuk meg tehát az ösz­­szes kiskerti és konyhai hul­ladékot hasznosítani, hogy kör­nyezetünket a nem kívánatos szennyeződéstől fgy is védjük, óvjuk, és kiskertünkben jobb minőségű zöldséget, gyümölcsöt termeljünk. —ka.— A szaporítás alapja*, az ivarzó állatok felismerése Ivarzáson a nőstény állatok párzásra való hajlandóságát értjük. Ilyenkor viselkedésük, magatartásuk megváltozik. Eze­ket a magatartásbeli változáso­kat nemi ingerültség! tünetek­nek nevezzük. Az ingerültség! tünetek az Ivarzás előrehalad­tával erősödnek, a tetőponthoz érve rövidebb-hosszabb Ideig megállapodnak, majd hirtelen (például . szarvasmarhánál) vagy fokozatosan (például a kancánál) megszűnnek. Ivarzás idején a külső nemi szervek, péraajkak megduzzadnak, finom redőzöttségük ejtűnik. A hü­vely előcsarnokának nyálhár­tyája élénkvörös, duzzadt. A nyakcsatorna és a hüvely bel­ső harmadának kehelysfejtjei üvegszerű, tiszta, tojásfehérjé­re emlékeztető, nyúlós, sikam­lós nyálkát termelnek. A méh összehúzódása következtében a termelődött váladék folyamato­san »agy rövid időközönként kiürül, esetenként zsinórként kilóg a pérarésből. Az Ivarzás tüneteinek Inten­zitása fajonként, fajtánként sőt egyedenként is változó. Ez ösz­­szefüggésbe hozható az ún. ivarzási rendellenességekkel. Ilyen a csendes, az ál, az is­métlődő Ivarzás, valamint az Ivarzási düh. A csendes ivar­zás valódi ivarzás, de ilyenkor a külső tünetek kevésbé kife­jezettek. A hamis (ál) ivarzás­nál peteleválás nincs, csupán a tünetek észlelhetők. Ismétlő­dő ivarzásról akkor beszélünk, ha az Ivarzás szabályos és va­lódi, de a termékenyítés elle­nére nincs termékenyülés. Az ivarzási düh esetében az állat a megszokottnál rövidebb Idő­közönként és hosszabb ideig feltűnő ivarzási jelenségeket mutat. Az ilyen egyedek nem vemhesülnek. Az ivarzás idején a legtöbb állatfaj speciális hangot ad. A tehén gyakrabban bőg, a koca búg, a kanca nyerít, nyihog, a juh béget, a kecske mekeg. Gyakoribb ilyenkor a vizelési inger is. A tejtermelő egyedek­­nél a tejhozam lecsökken, a tej összetétele megváltozik. Ha szoptatás alatt ivarzik az anya, a szopós állat legtöbbször has­menést kap. Az ivarzási tünetek tehát kü­lönböző mértékben figyelhetők meg. A kielégítő, de nem hiz­laló takarmányozás, a sok moz­gásra alapozott szabadon tar­tás, a kiadós mozgatás, a nap­fény élénkíti az ivarzás tünete­it. Az elhízás, a kötött tartás, az állandó istállózás, valamint az intenzív termelés (például a bő tejelés stb.) tompítja. A rossz takarmányozás, az ebből eredő hiányos vitamin- és ásványianyag-ellátás szintén enyhíti a tüneteket, sőt az ivar­zás kimaradását is okozhatja. A tehén ivarzását folyatás­nak. a kancáét sáriásnak, a ko­cáét búgásnak vagy dörgésnek, a juhokét pedig berregésnek nevezzük. A különböző állatfajok ivar­zásának Időtartama eltérő. Leg­hosszabb időtartamú a kancá­ké, ezt követően a: kocáké és a julioké, míg a legrövidebb a szarvasmarháké. A gazdasági állatok ivari ciklusa a követ­kezőképpen változik: A tehenek és a kocák az év minden szakában rendszeresen ivarzanak. A juh fő tenyész­­ideje az őszi hónapokra esik. A kanca szakaszosan sáriik. Az első hosszabb tenyészidény feb­ruár-júniusra, a második „pót“ tenyészidény pedig az ószl hó­napokra esik. A tehén ivarzása A szarvasmarhák termékenyí­tése csók akkor lehet eredmé­nyes, ha a tehén vagy az’üsző Ivarzík (üzekedik,f folyqjt) és a peteleválás (ovuláció) megtör­tént. Az ivarzó tehén nyugtalan, gyakran bőg, étvágya csökken, társaira ugrál, vagy töri, hogy ráhágjanak. Kötött tartásban az ivarzó te­henek ide-oda tipegnek, elülső lábaikkal beleállnák a jászol­ba. Gyakori ilyenkor a hát haj­­lftgatása és a társakhoz való dörgölődés. Faj: Ivari ciklns hassza napokban: Szarvasmarha Átlag: Szélső érték: Juh 21 17—25 Kecske 17 16—18 Sertés 20 19—21 Ló 21 19—23 23 19—25 J—ld.— illusztrációs felvétele) Az lvarzó tehenek külső ne­mi szerve megduzzad, a péra­ajkak és a hüvely nyálkahár­tyája élénkebb piros, lesz, a pá­rából üvegszerű nyúlós vála­dék ürül. Az állatok étvágya észrevehetően csökken. Az Ivarzás tünetei nagymér­tékben függnek az állat élet­korától, az el lés óta eltelt idő­től, a fajtától, de jelentős ha­tást gyakorol rá a takarmá­nyozás és a tartás színvonala Is. Fontos tudnivaló, hogy a te­heneknél az ivarzás leggyak­rabban a reggeli és a délelőtti érákban teljesedik ki. A szabá­lyosan ivarzó tehén 18 érán át üzekedik. A tapasztalatok bizo­nyítják, hogy tavasszal és nyár elején rövidebb az Ivarzás idő­tartama. A termékenyítés biz­tonsága javítható, ha a tehe­net az ivarzás tetőzésének vé­gén, vagyis az első tünetek megjelenését követő 12—18 óra múlva termékenyítjük. A hosz­­szabb Ideig ivarzó teheneknél в—12 éra múlva ismételt insze­­minál&s (rátermékenyités) aján­lott A koca ivarzása A koca ivarzása három fő részre osztható. Az előivarzás­­ra, a főivarzásra és az utóivar­­zásra. Az előivarzás idején a koca többet mozog, csökken az ét­vágya, hangja megváltozik, a péra bővérűvé válik. A főivarzáskor a koca moz­dulatlanul megáll (immobilitás) tűri a hátalási próbát, füleit hegyezi, farkát felemeli és nem áll ellen a kan Jedezési kísér­letének. Az utélvarzás tünetei általá­ban megegyeznek az előlvarzás­­kor tapasztaltakkal. Az Ivarzás különböző időpontjában végzett termékenyítés után várható fo­gamzás! eredmény változó. A termékenyítés (fedeztetés) optimális időpontja a petelevá­lás előtti 15. őrá. Az ivarzás kezdete általában a hajnali 4—9 és az esti 19—22 óra kö­zött a leggyakoribb. A búgás tetőpontján kialakul az ún. tűrési reflex, pozitívvá válik a mindenki által közis­mert lovaglás! teszt. Ezen azt értjük, hogy a koca eltűri a gondozó ágyéktájra ülését. Ez az ivarzás legbiztosabb meg­nyilvánulása. A juhok ivarzása A juhok esetében is jelleg­zetes tünetek kísérik az ivar-» zást. Az ivarző juh nyugtala­nabb, béget, gyakran felugrál társaira. Az ivarzás úgy érzé­kelhető, hogy az üzekedő ál­lat az evést (legelést) gyakran megszakítja, derekát béhajlít­­ja, mereven áll és figyel. Gyak­ran a péra duzzanata, kipirulá­sa, esetleg a nyálkás kifolyás jelzik az üzekedést. A kos jelenléte serkenti az ivarzási tünetek megnyilvánu­lását. Az ivarzás időtartama álta­lában 24—20 óra. A ciklns hossza 16—18 nap. A szapora fajták (pl. a ro­mánoví) általában egész éven át észlelhetően ivarzanak, más fajták (mint például a magyar fésűs és a húsmerlnő) ugyan­csak egész éven át ivarzanak, azonban különösen tavasszal és a nyári nagy melegben gyako­ri a csendes Ivarzás. A primi­tiv fajták (racka, clgája stb.) rövid Ideig üzekednek, ivarzási idejük augusztus-oktéber hóna-» pokra korlátozódik. Általános tapasztalat, hogy a megfelelő takarmányozás és a tdrtás az ivarzási ciklusok szá­­inának növekedését, valamint az Ivarzás tüneteinek „élénkü­lését“ eredményezi. Fontos tudnivaló, hogy a juh­­félék esetében az ivarzási sze­zon, vagy idény, az az Idő­szak, amikor minden juhfajta hajlandó a párosodásra. Mas gyarországon ez a főszezon az őszi periódus. (Előszezon a II,—IV. hő, utószezon pedig a XII,—I. hő.) A főszezonon kí­­vüli időszakban a helyi és a kultúrfajták egy része nem ivarzik. összegezve megállapítható, hogy az ivarzó állatok felismer­hetők, a termékenyítés optimá­lis Időpontja megválasztható.. Hangsúlyozni szeretnénk, hogy a sikeres szaporítás alapja: a gazda és az inszeminátor együttműködése. Az ivarzás fel­ismerése, valamint kezdetének megállapítása az állattartó, az optimális Időpont megválasztá­sa és a szakszerű termékenyí­tés pedig az inszeminátor fel­­adata. Mindez garancia arra. hogy az újravemhesülés előbb követ­kezzen be, ezáltal csökkenjen az állattartásban az ..imnroduk­­tív“ költségnövelő napok szá­ma (Kistenyésztők Lapja 1987/9.) * Cl ILiHĽg vrveiui.«» <|Lt!mi LU ЧЧЕ teig<etr,4LM«-< i • i гг.-ггл *1 >Tvr ai-rr~ r e-rv

Next

/
Oldalképek
Tartalom