Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-07 / 5. szám
1987. február 7. SZABAD FÖLDMŰVES 5 ARCOK -fényben és sötétben Ä Szlovák Nemzeti Galéria kisplasztika kiállításán reliefek, aktok, mellszobrok ... Agyagba gyűrt, bronzba öntött gyötrelem, életszeretet, cinkos vágyébresztés, elesettség szimbólum... Egy bronzfejet szemlélek, s már lépnék Is odébb egy másik szoborcsoda elé. de képtelen vagyok... Az alkotás megdöbbentő Bártfai Gyula 1939-ben mintázta A vak ember című alkotását... Ez a bronzfe) egy történelem, egy tomográfia! látlelet... Egy hallatlan művészi precizitással. emberismerettel megfogalmazott, megalkotott mű. Pedig a téma nem más. mint egy arc ... S mégis más... Egy vak ember arca, amire az alkotó egy bonyolult életsorsot Irt... Őrölt a szivem, amikor — a szoborszemlélés után — Zsuzsára gondoltam... Arra a világtalan asszonyra, akit már 16 néhány éve ismerek ... Az 6 arcáról nem lehet leolvasni azt, amit a szoborról. S ez így Jó... De az elábbl kis történet, felidézett beszélgetés többet mond majd róluk. Igor RoHSek említette egy találkozásunk alkalmával: „Egyszer ellőhetne hozzánk. Itt, a hivatalban Igencsak hivatalos lenne a beszélgetés. De nálunk, otthon... Meg fog lepődni. A lakást Zsuzsanna tanácsai szerint rendeztem be... ö határozta meg azt is. mi milyen színű legyen... A festményeim sztntónusait Is 6 határozza meg... De majd személyesen ... Még mielőtt becsengettem volna a lévai (Levice 1 belvárosi pane'ház áltálán, azon töprengtem, vajon tudok-e majd beszélgetni egy nemlátó emberrel, milyen is az a „hullámhossz”, amely garantál (a azt. hogy én — az érdeklődő — ne a betolakodó, a szemtelen tudakolódzó szerepében tűnjek ma)d fel. De mielőtt még együtt „belépnénk” a lakásba, elmesé'em a házaspár történetét: Egy betegség következtében Zsuzsa kislánvkorában elvesztette a látását Következett LevoCa, a gvengénlátók intézete, ahol a fiatal lány megtanulta azt. ami egy vak ember boldoguld sához nélkülözhetetlen. Aztán évekig ismét otthon. Léván, a gondos szülők körében élt. Am Zsuzsanna ügy érez te. egyedül, társ nélkül fölöslegeser él a világon. Férje, az 54 éves Igor RoíCek eg) Žilina közelében fekvő falucskábó származik, ahol az ötvenes évekbet hnb-tltkár! funkciót tölt be. Nehé; időket él át, kommunista létére ke mény csatákat vív azokkal, akik i rendszer ellen fordultak. Eredménye: tevékenységéért többször kitüntetik aztán mpgbetegsztk. részleges nyug állománvba helyezik... A további történet már közös tör ténet, melyet Zsuzsa mesélt el: — Egy alkalommal fürdő kezeié sen vettem részt. Itt ísmerkedter A Roľček házaspár kiváló segítőtársa a Braile-frógép (A szerző felvétele) A fiatal kombájnos , < - ^ Fercncz János elbeszéléséből tudom, hogy öt éve nyíívi hasznos dologban a gépét. Búzában, kukoricában övé a határ. Aratni nagyon szeret Ha beérik a gabona, akkor 6 hajnalok hajnalán kél, és öreg estével fekszik. £s nincs abban restellnivaló, ha valaki egy lelketlen jószágra — a kombájnra — mint hűséges társára gondol. — Vele keresem a kenyerem. Legalábbis addig, amíg tart az aratás. Igaz, nem ezt akartam csinálni. Ahová jelentkeztem, nem vettek fel. Mezőgazdasági gépjavítónak tanultam. Ezzel a végzettséggel vállaltam munkát a Dargovl Efsz-ben. ■ Hogyan lett kombájnos? — Mint más. Aki szerelő egy műhelyben, annak vállalkozni kell a kinti munkákat Is. Az meg természetes, hogy az kombájnoljon, aki javította a gépet, mivel — ha jó munkát végzett — saját maga látja a hasznát. És az esetleges rossz munkának szintén maga a szenvedője. A dargovi szövetkezet határában tavaly négyszáz hektárnyi búza és néhány hektárnyi árpa várt betakarításra. Négyen kombájnolták. Négy közül könnyű az élre törni, de ha a versenyben 237-en rajtolnak, úgy a dobogós hely elérésének esélye csökken. Ferencz János a maga ötéves kombájnos múltjával sok Jó szakembert „lekörözött”. A gabonaaratásnál tavaly 287 hektár teljesítményt ért el. Ezzel az eredménnyel a Tőketerebssi (Trebišov) járásban a JEGYZET v meg Igorral. Egy „szelíd” barátság alakult ki közöttünk, majd levelezni kezdtünk. Aztán — számomra a nagy ö — többször is meglátogatott, s a kettőnk közötti érzelmi szálak annyira megerősödtek, hogy — döntésre került sor. Megházasodtunk, s férjem Lévára költözött. Aztán lakást is kaptunk. Ezt a gyönyörű szép lakást. De jöjjön, „nézzük meg" együtt: A lakásban gyönyörű, míves faragású korabeli bútorok, melyek Zsuzsa örökségét képezik. A tárgyak, festmények, a porcelán — kiváló ízléssel vannak összeválogatva, e'helyezve. A hálószobában modern bútor, a falakon sok-sok olajfestmény. — Képzelje, ezek a férjem festményei ... Mindig együtt beszéljük meg a kép témáját, a sztnténusokat. Igor mindig megdicséri a szlnérzékemet. A lakás is az én elképze'ésem szerint van berendezve. Tetszik? у- Nagyon — felelek a kérdésre, konrántsem udvariasságból: tényleg nagyon szép... Az előszobában ízlésesen megválasztott tapéta, a konyha a gyakorlatiasság tükre Itt ugyanis m'nden tárgynak szigorúan megszabott helye van, hiszen ez teszi lehetővé azt, hogy a ház asszonya bármilyen ételt elkészítsen egyedül, segítség nélkül. Persze, Zsuzsa nemcsak hogy jé háztaszony, de — s most lói figyeljen a kedves olvasó — gyönyörű szép kézimunkákat — faliszőnyegeket készít. — Tudja — vette át a szót Igor 1 RoíCek —, ml otthon mindent megbeszélünk. A feleségem, Zsuzsa sokkal konkrétabban tud reagálni bizonyos eseményekre, mint én. S külön■ ben is: ő a háztartás „computere”, aki mindent tud, mindenre figyel... Habár Igor Roliek leszázalékolt i nyugdíjas, komoly társadalmi feladatokat lát el: ugyanis a Rokkantak Szövetsége Lévai Járási Bizottságában tevékenykedik, ahol a világtalanok és látássérültek alapszervezetének titkári posztját tölti be. Mivel több alkalommal ts ellátogattam az alapszervezet tagjai közé, pontosan fel tudom mérni azt, milyen hasznos tagja is ennek a csoportosulásnak Igor RoíCek. Legutóbb az alapszervezet évzáró gyűlésén vettem részt. A titkár jó szónoki képességgel adta elő alapszervezetének sikereit, örömeit, gondjait, más alkalommal a pontlrás olvasási versenyének hivatásos túrájaként bizonyította, hogy — csak úgy, a tagok iránti tiszteletből — tö- ; kéletesen elsajátította a Bratle-frást, í -olvasást. A szervezet tagjaival való; beszélgetésből is kiderült: szivén vi-4 sell sorsukat, s ahol és amiben csak tud — segít. Jó munkáját több kitüntetés 1s jelzi. S még valami, már több éve vezetőségi tagja a Rokkantak Szövetsége Szlovákiai Bizottságának. A fe'eség, Zsuzsa sem húzódik viszsza a társadalmi feladatok teljesítése elől: ő a Rokkantak Szövetsége Lévai Járási Bizottságának elnökségi tagja. Braile-írófépén több oldalas felszólalásokat, s ha kell, jegyzőkönyvet ír, él-hal munkájáért. A kellemes hangulatú lakószobában még órákon keresztül beszélgettünk. Igor például azt Is elárulta, hogy lelenleg könyvet Ír. Bátyja történetét kovácsolja regénnyé, aki partizánként, bősként esett el 1944-ben. Közben ránkesteledett. Bűcsúzáskor Igor RofCek megemlítette: „Ha netán cikk kerekedik majd ebből a kötetlen beszélgetésből, akkor az ne a sajnálkozás hangján íródjék. A sérült, rokkant emberek nem szeretik, ha sajnálkoznak felettük..." De Jó, hogy erre semmi szükség... KALITA GABOR „Kéthónapos koromban szakítottak el testvéreimtől. Még léi emlékszem, amikor anyám féloldalra dőlt és engedett bennünket tejet szopni, s amikor jóllakotton egymást melegítve bejártuk magunkat a szalma alá. Milyen jó volt így gondtalanul játszadozni, tejet szopni, vidáman élni. Egy szép napon azonban zsákba dugtak és egy új, ismeretlen helyre cipeltek. Nem tudtam megérteni, hogy miért vittek el testvéreimtől, akikkel jól megértettük egymást, és éjszaka egymás mellé bújhattunk a szalmába. Az új otthonomban ts jriss szalma várt rám, de nem volt, aki mellém ЬйЦоп. Sokáig sírtam, nyöszörögtem, míg végül elaludtam. Reggel egy termetes asszonyság hangjára ébredtem, akt Gömböcke néven szólított. Ekkor hallottam első ízben a nevemet. Kedves, jóságos asszony volt, akttól meleg ételt, s gyakran még tejet is kaptam, amit boldogan köszöntem meg. Gondozóm annyira kedves volt, hogy gyakran megvakargatta a fülem tövét, ami igazán jólesett, mert úgy éreztem, hogy ez a legmelegebb szeretet megnyilvánulása volt részéről. Beszélt is hozzám, bár szavai értelmét nem tudtam felfogni. Csak annyit értettem meg: Gömböc, Gömböckémt Ilyenkor felettébb boldog voltam. Lassan összeszoktunk, megismertük egymást — és már meg ts feledkeztem testvéreimről. Már nem bántam, hogy új helyre kerültem. Ahogy teltek-múlatk a hónapok, súlyom egyre jobban gyarapodott — és valóban gömbölyödtem. Kezdetben még az udvarra is kijárhattam, ahol turkálással teltek napjaim. Itt barátkoztam meg kétlábú társaimmal, akikkel együtt fogyasztottuk el az általam meglelt férgeket, gilisztákat. Néha elfeküdtem a fák árnyékában és jókat szunyókáltam. A nyár vége felé már nem járhattam az udvarra. Nem tudtam mire vélni e változást, de egyszer a gazdám szájából hallottam, amikor azt mondta a jótevömnak: ne engedd sokat szaladgálni Gömböckét, mert akkor sosem hízik el. Ettől kezdve a kosztom is megváltozott, változatosabb lett. Több és sűrűbb ételt kaptam, amelyet mindig jó étvággyal fogyasztottam el. Ennek meg is lett az eredménye, mert a bőröm feszülni kezdett, járásom pedig nehezedett. Egyre , többet pihentem az ól előtt lévő kifutóban, csak akkor keltem fel, amikor az eleséget hozta lótevőm. Öt őszintén szerettem, mert mindig volt hozzám еду-két kedves szava. így teltek hát napjaim, amelyeknek számát nem tudnám megmondani. Már régen lehullott az első hó, hideg szél süvített végig az udvaron —< s én az ólban kerestem menedéket. Az utóbbi napokban valami furcsa történik körülöttem. Egyre kevesebb eleséget kapok. Vajon mit jelent ez? Tegnap este pedig már vacsorái sem kaptam. Aha, kezdem sejteni. Biztosan élesíti már a kését a böllér. Hogy mennyire kegyetlenek tudnak lenni ezek az emberek?!" ANDRISKIN JÖZSEF (A szerzó le vétele) ombájnosnk versenyét megnyerв. Természetes, hogy örül az előségnek, a pénzjutalomnak és az iklevélnek, de 1988-ban volt még lagyobb öröme is. — Rekordtermést értünk el galonafélékből. Szövetkezetünkben a iúza hektáronként 5,30 tonnát fernen, az árpa kissé kevesebbet, le szemesekből így is elértük az 1,07 tonnás átlaghozamot. A ternelési tervünket 32 százalékkal eljesítettük túl. A fiatal, szimpatikus szakember elkesedéssel számol be arról, íogy Dargov az elmúlt termelési Ívben miként került újra e vidék Slenjáró gabonatermesztői közé. /Iszont saját magáról, munkájáról tévését mond. Pedig most is fülig Dlajos. Egy traktor motorját ^üty<011 kollégájával, Kasko Jánossal, akivel együtt hatják az E—518-os nasinát. Azt azonban elmondja, fogy a gépek téli nagyjavítása az Itemterv szerint halad. A műhelyben mindenkinek megvan a saját feladata, munkaterve, amit a gazdaság vezetősége, illetve a szakirányítás rendszeresen ellenőriz. Ezért nincs náluk kapkodás. Fcrencz Jánosnak sikeres volt a tavalyi év. Rajta kívül a járásban még tizennégyen kaptak oklevelet és jutámat kombájnosok. ők voltak a gabonabetakaritási verseny győztesei. Azonban nemcsak tizennégyen győztek, de sok ezren. Hiszen jő volt tavaly a gabonatermés — s ez a legszebb ajándék! —ib— A minap késő este hazalátogatott az Idősebb fiam, és közölte velem, utazhatunk. Olyan gyorsan főtt a hír, hogy az izgalomtól aludni sem tudtam. Amikor ktvilágosodott, sok ügyes-balos dolgot kellett még elintéznem ahhoz, hogy jómagam Is utazhassak, nyugodt lelkiismerettel üljek a személygépkocsiba. Az elsó dolgom az volt, hogy bejelentsem a főnökömnek, kérek két nap szabadságot, sürgős ügyben. Nem mondom. Izgultam egy kicsit, amíg a telefonfülkéhez értem. Idegesen dobtam be egy koronát a telefonperselybe, gyorsan kitekertem munkahelyem telejonszámát. Vagy, vagy — gondoltam. Meglepődtem, amikor a kegyetlen telefnnláda elnyelte az eqykoronásomat. Másik meg nem volt a zsebemben. Átfutottam a legközelebbi üzletbe. Néhány apróságot vásároltam, hoqu fölválthassak ötszáz koronát. Igen ám, csakhogy a pénztárosáé közölte velem, nincs egy koronása, még a pénztár fióktól is megmutatta, győződlek meg róla. , Mit lehellem hirtelen? Megszólítottam a sorbnnáUókat, aktk szomorú képpel úqysztntén nemet intettek. Ekkor már kezdett elfogyni a türelmem, mérgesen rohantam kt az üzletből. Sőt, szerencsétlenségemre elcsúsztam egy olvadó jégdarabon. A balesetet ép bőrrel megúsztam, csak I éppen a harisnyám lyukadt ki. Sajgó : bokával óvatosabban ballagtam a bü- t fébe, ahol sikerült több egykoronás i érmét szereznem. A legközelebbi te- i tefonfülkéből tárcsáztam szédületes i sebességgel, mert ekkor már szinte i a fefe tetején állott körülöttem a vi- i lóg. i A titkárnő közölte velem, hogy a i főnök nincs a közelben, így csak ne- i Készülődés kt mondhatom meg, amit akarok. A titkárnőnek részletesen elmondtam, mtért szeretnék két nap szabadságot. Annyit mondott, hogy az üzenetet átadja, majd letette a kagylót. Nagyot sóhajtottam. A didergő télben az eddiginél lassabban Igyekeztem a zöldségesboltba, hogy déllgyümölcsöt vásároljak idős szüleimnek. A zőldségesbolt a]taját zárva talál, lám. Gyalogoltam a széles, aszfalto. zott járdán, banánt, narancsot keres■ lem. Meqközelttőleg egy kilométert r mehettem a másik önkiszolgálóig. Ott • már nem kellett sokátg állnom a sorban — és némi gyümölcs is akadt a ■ polcokon. i A táskám nyomott vagy tíz kilát. . Cipeltem a batyut, nem a hátamon,- mint anyám szokta hajdanán, pedig- úgy könnyebb lett volna. Nem, én a- nemrégiben törött kezemben cipeltem \ lépcsőn le, lépcsőn fel a szatyrot. ti Lassan kezdtem kifogyni az Időből, ^ sietnem kellett, el ne késsek. Rövtdl- { tettem az utat hazafelé, árkon-bokron л bukdácsoltam a hepehupás lakótele- , pen. Éreztem, hogy a gyengeségtől ' gyöngyözik a homlokom. Mire fölér- f tem a nyolcadik emeletre, úgy U- ^ heglem, akár egy öreg fújtató. Leültem a legközelebbi székre és bámultam a semmit... Mert még senki sem « volt otthon. Nem tudtam elképzelni, mi történt a fiaimmal, miért késnek. Illetve, miután megpihentem egy kicsit, túl sokat Is képzeltem. Például azt, hogy elromlott a Trabant kuplungja, vagy valamelyik alkatrésze. Vagy útközben történt valami...? Addig töprengtem, tanakodtam önmagommal, amíg elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki szálltgát. Először azt hittem, álmodom, de később kiderült, hogy a kisebbik fiam szólított. Azt mondta, azonnal fogtam a cuccot, mert az autó a lépcsőhöz előtt áll, márts indulunk. Mire az autóparkolóhoz értünk, a másik fiam sietett felénk egy fél almával a kezében. — Siessünk — türelmetlenkedtem mert már dél ts elmúlt, és ml még mindig itt vagyunk. — Nyugt, nyugi — válaszolta almát rágcsáló fiam higgadtan és nagy lelkinyugatommal. Reggelig majd csak hazaérünk — fűzte hozzá az autóvezető. — Nagymámáék úgyis csak reggel ölik a disznót. NAGY TERÉZ
